microcspv    "time is not money"
logo Marilyn



2010-09-23

alternatív művészfilm-finanszírozási modell #1

ne a virágokat erőltessük, a gyökereket öntözzük


Amikor a művészfilmek finanszírozásáról beszélünk, valójában filozofálunk. Értékekről, meg arról értekezünk, hogy mi is a művészet valójában, mi a helye és szerepe a társadalomban - és ezeket a gondolatokat és érvrendszereket fordítjuk végül le ... piszkos anyagiakra.

A művészet kemény dió, hiszen hasonlít az entertainmenthez, a művészet is árucikk, a kiállításokra is jegyet váltanak, a kiállításokat is reklámozzák, a kiállítások is lehetnek sikeresek. Ám amíg az entertainment olyan, mint például az Irigy Hónaljmirigy, amely tökéletesen el tudja magát tartani az előadások bevételeiből, a művészet már kiszolgáltatott helyzetben van. A művészetet mindig pártolják és támogatják, máskülönben entertainmentként kellene fenntartania magát - ami műfaji ellentmondás lenne: lévén a legjobb entertainment garantáltan a legrosszabb művészet

(és ha már valaki entertainmentben utazik, miért ne törekedne arra, hogy a legjobb legyen?). 

 

Erdély Miklós és az Indigó csoport

Ami a művészfilmeket illeti, roppant rázós téma. Nagyfeszültség. Amint ugyanis kormányzati "pénzek" és források elosztásáról van szó, az egészet szükség-alapon "kell" tekinteni. "Mekkora művészetre van szükségünk?" - hangzik ilyenkor durva fordításban a kérdés. Középkori, XIX- és 20. századi példák merülnek fel, és a vita tényleg végtelen, hiszen két különböző oldalról lehet tekinteni:

- Rengeteg ember van, akiknek fel sem tűnne, ha nem lenne többé államilag finanszírozott filmművészet, művészfilmgyártás - sőt, még esetleg örülnének is.

- Másrészt egy adott társadalom mérhetetlen módon válna szegényebbé azáltal, hogy elveszíti a filmművészetét.



De mégis, és megint, ezt a hiányt nem tudjuk demonstrálni, hiszen amikor azt mondjuk, "szegények lennénk művészfilmek nélkül", az emberek 99%-a nem tud képet alkotni erről a helyzetről. Ráadásul, mindaz, ami egy európai várost európaivá tesz, beleértve például az autentikus szórakozóhelyeket, az emberek ugyancsak 90%-a számára nem értelmezhető, nélküle még talán boldogabbak is lennének - egy ideig (aztán meg néha, amikor kiutaznának külföldre, elcsodálkoznának, hogy "odakint azért mennyire más, ott mekkora kultúra van" - vagy mégsem, hiszen külföldre legtöbbször turista-telepekre mennek az emberek, ahol megkapják a kaját meg az egzotikus nyelvet a pincérektől, és ennyi).

A művészet ott válik érdekessé, ahol a civil mozgalmak is: a mágiánál. Amint valaki hatást tud gyakorolni az emberekre, a hatalom egyből felfigyel rá, és ott terem mögötte, támogatólag. Lásd Hiller István Mundruczó Kornélnak azt találta mondani, "csak így tovább, ezen az úton" - ami tényleg az NDK-t idézi. De akkor is, ez így van jól, mármint az, hogy a hatalom nem mondhat le a művészetről. A művészetet egyedül a jólét semlegesítheti - addig azonban minél jobban megpróbálják elnyomni, annál jobban próbál felszínre törni, jobb barátkozni vele, mint ellenségesen kezelni, hiszen a művészet mindig forradalom.

A pénz persze pénz, és ha arra gondolunk, hogy kórházaknak nincs gépük, amikkel gyógyítanának - eléggé durva a helyzet. Ugyanakkor, a művészet és a hétköznapok szükség, és létfenntartás-orientált világa két külön "agyfélteke" fennhatósága alá tartozik - nem szabad őket vegyíteni. Olyan ez, mint hogy külföldön nem szabad magyar árakkal számolni, mert akkor egy parkban kötünk ki kenyeret és kolbászt majszolva - és végső fokon lemaradunk mindenről, amiért odamentünk (az ottani kenyér és ottani kolbász vagy sajt már más eset :)).

Amint abba a csapdába esünk, hogy a művészetre fordítandó összegektől akarunk szükséglet-alapon döntést hozni - el kell gondolkodnunk azon is, hogy mennyit és miért költünk például hadseregre. Meg azon is, hogy vajon az óvónők és pedagógusok munkája tényleg olyan alacsonyrendű-e, mint ahogyan ezt a bérük kifejezi? Például egy vasutas középvezetőhöz, vagy egy bankárhoz képest. Végül is minden gyermeket a legmeghatározóbb hatások az első 6 éves korban érnek - de az, hogy milyen lenne egy gyermek, akit finom óvónők és tanárok neveltek fel, ahhoz képest, akivé az illető gyermek vált, sosem lehet demonstrálni.


Ha ma, amikor válság van, és már tudva levő, hogy újabb hullámra lehet számítani 2011-ben, elkezdünk lemondani a művészetről, mondván, hogy minek az, mindenki menjen el dolgozni, mint Kínában, vagy a Szovjetunióban - akkor vélhetően újabb válság folyamatokat indítunk el, amikről majd egy-két év múlva ugyanúgy nem fogjuk tudni megmondani, honnan erednek, mint ahogy egy beteges viselkedésű kamaszról is nehéz kimutatni, mi okozta konkrétan a kóros elferdülést.

a művészfilm

Művészet, művészfilm. A legfontosabb, amit meg kell értenünk, az az, hogy ha egy művészfilm olyan, mint a Dolina, hogy óriási összegbe kerül és meglehetősen mérsékelt a pozitív visszhang terén - az gond, az egy válságról árulkodik. Válságról árulkodik - amit azonban nem szabad úgy értelmezni, hogy a művészfilm nem érdemli meg a támogatást, mert egy művészfilm olyan, mint a Dolina. Nem, dehogy, sőt, ellenkezőleg.



Méhes Marietta - Xantus János Női kezekben c. filmjében (BBS, 1981)



Amint egy olyan filmmel találkozunk, minta Dolina, arra kell gondolunk, hogy valami nem működik - mintha egy növényt hiába öntöznénk a drága vízzel, és csak nem akarna virágot hajtani. Az ilyen helyzet arra utal, hogy a rendszerben van a hiba. Például: "arcra adnak pénzt", "arcra osztanak pénzt".

Amint bejön a képbe a "pénzosztás" kifejezés - máris el van rontva minden. Ugyanígy hiba azonban, amint a művészek úgy tekintik, hogy nekik van egyfajta "járandóságuk", amit ha nem kapnak meg, "a művészet oda lesz".

A művészet nem ugyanolyan besorolású tevékenység, mint a mentőszolgálat, az orvoslás, vagy a tűzoltóság. A művészet egy egészen más szféra. A művészetről természetesen le lehet mondani - de érdemes hozzávenni, hogy amikor erre sor került, akkor világháború volt. Le lehet mondani róla - de ahogyan az élővilágban van biológiai egyensúly - a társadalomban is van, és a művészet tuti olyan dolog, amely kiiktatása durva változások sorát idézi elő (beleértve legelsősorban a hatalom megroggyanását, ami nem vicc és még kevésbé "fenyegetés").

Hogyan finanszírozzunk művészfilmeket?

Először is ne osztogassunk pénzt, hanem hozzunk létre valamiféle rendszert, amely öntisztító és szükségszerűen virágzásra van ítélve.

Minden hatalom költ művészetre - és mindenki fentről lefelé teszi ezt. A politikusok imádnak kezet rázni a nagy hatalmú (mágikus) művészekkel, imádnak pénzjutalommal járó díjakt átadni nekik (és ez így is van jól). Ugyanígy imádnak olyan művészekkel együtt mozogni, akik frissek és fiatalok, mert ez számukra az ismeretlen zóna, és ide behatolniuk a legnehezebb. Támogatják tehát a tehetséges (nagymenő) fiatal művészeket is (a képlet szerint Mundruczó Kornélt az Orbán kormány kultusz-minisztere ugyanúgy fogja támogatni, mint Hiller, és ez így természetes), és a legnagyobb, leghíresebb, legmasszívabb "kövületeket" is.

A rendszer azonban hibás, és garantált a kudarc, amíg "támogatásról van szó", arról, hogy van valamennyi pénz, és azt kell elosztani. Most az megy, hogy "helló, minden hatodik fog megélni közületek, rendeződjetek, lökdösődjetek, választódjatok ki". Ez természetesen durva és torz dolog, az ilyen nászból durva dolgok születnek - művek, amiken a fél ország röhög, a másik meg leborul előttük - de közben az értelmiség sosem fogadja el, és ez végül mindent visz.

a  jó finanszírozás

Egy jó finanszírozás úgy néz ki, hogy kezdeményező: létrehoz, inspirál és mederbe terel alkotói energiákat. Magyarországon például megdöbbentően begyepesedett a filmgyártás, főiskolások 1 millióból készítenek filmet úgy, hogy azt gondolják, totál minimális pénzből készítették - és a HD videó mint olyan, a low budget film, szinte ismeretlen. A felnőttek meg még kevésbé hajlamosak a lazaságra - és ez érthető is, hiszen ha valaki képbe kerül, ha pénzt kap, a legtöbbet akarja, mert ki tudja, mikor kap legközelebb. Ma már a 3-400 millió forint bevett árfekvés, miközben a videótechnika óriásit fejlődött (HD) például a Feri és az Édes Élet óta (33 millió HUF - akkor), nem említve, hogy a videóvágás is baromi olcsó lett, hiszen a vágószoba többé nem tétel.

3-400 millió, a nagyoknak ennek 3-4-szerese. Ez a rendszer. Ez a menet.

A jó finanszírozás nem egy támogatási, pénz-kiutalási rendszer, hanem egy olyan rendszer, amely az egész filmes, alkotói szférát inspirálja, működésben tartja. Ennek egyetlen ésszerű módja van, civil mozgalomként tételezni a kultúra e szegmensét is.

Azaz: a kísérleti film, a low budget film, a művészeti boszorkánykonyha támogatása a legfontosabb. Amint támogatást kapnak a kisfilmek (amiknek nem kell több millióból készülniük), máris létrejön a filmgyártás szférája, összeáll, és működik is. A kisfilmek, kis pénzekből kis kockázattal borzasztó sokfélék tudnak lenni - és ez lehetővé teszi, hogy a filmgyártásunk (film-művészetünk) szuperjó legyen. Plusz egy kisfilmért is felvehet valaki 300 e forint fizut, ami szintén jó pénz tud lenni, annyi, mint 8 millió 2-3 év kemény munkájáért, és makacs adóssághalmazáért.

 

Tarkovszkij - Sztalker

Olyan ez, mintha egy növény gyökereit juttatnánk vízhez. Ha virágot akarunk, nem árt a gyökereket célozni. Amint létrejön egy nyitott műhely-kultúra, mint a szocializmusban az Aczél által személyesen támogatott BBS (csak ezúttal sok helyen megvalósítva, pluralisztikus formában), máris létrejön a valós filmművészet is, amely a közönség érdeklődését is magáénak tudja majd.

A kísérleti film, a low budget film az, amely létrehozza a film körüli, a film mentén való gondolkodást, érdeklődést, és abból jönnek létre a jó dolgok - jó filmek, jó kultúra, jó élet. Diorissimo -> Eszkimó Asszony Fázik. Gyakorlatilag minden nagy rendező (Bódy, Jeles, Huszárik, Xantus, ...) (a '80-as években) visszatekint egy-egy (egynéhány) kitűnő kisfilmre, kísérleti filmre, amelyek azóta tipikusan kultikusak. Vannak, akik csak kísérleti filmeket készítettek, mint a zseniális Erdély Miklós (akinek a filmművészeti főiskolára való nem-bejutásával sosem fogunk tudni elszámolni a történelemnek - egy Goethe-t zártunk be egy szobába papír, toll és tinta nélkül (!!!)).



Erdély Miklós és Bódy Gábor

A lényeg az, hogy a boszorkánykonyha, a "mozgalom", az alap-kultúra az, amiből bármi jó, bármi valódi kijöhet - és minden más esetben vakon és vaktában elköltött zsánerpénzekről, politikai szempontból kiemelt alkotókról beszélhetünk.

A nagy játékfilmek finanszírozása ehhez képest már egyszerű - hiszen a múzsaisztikus, inspiratív, műhely-jellegű rendszer révén minden nagy játékfilmnek lesz előzménye, lehet majd látni, hogy ki kicsoda, ki milyen (kisebb) filmeket készít, és lesznek valós referenciák, nem a semmiből bukkannak majd elő, hanem a "kisebb" filmek boszorkánykonyhájából.

Rossz filmek mindig lesznek. De a filmek 60%-a érdekes (akár Európát, akár Amerikát, akár Indiát vesszük:)), és 30%-uk körülbelül rendben van - 10%-uk pedig figyelemre méltó. Ez így működik. Ez is így működik- mint minden a valóságban, aminek a kiválasztódáshoz van köze.

Lehetne így is - az azonban, hogy több pénz, kevesebb filmre éppen az ellenkező irány - ami oda vezet, hogy "helló, minden hatodik él meg majd közületek, küzdjetek, és legyetek jó fiúk". Művészet és politikai hatalom egybefonódik, és mindent elnyom - de ... nem kell ám így lennie.

... mert kevesebb pénzből sokkal többet is ki lehet hozni - ráadásul valódit !:)

-jepe-
2010-09-23

Címkék: filmművészet, Erdély Miklós, támogatás, politika, hatalom, Mundruczó