Művészfilm finanszírozás - alternatívák #2

Budapest a '90-es évek végén még moziparadicsom volt, azóta rengeteget változott a világ, beleértve a mozi-ipart is, a nézői szokások drasztikus változását, de Budapest még mindig tud valamit, különösen, ha átkirándulunk mondjuk Bécsbe vagy Prágába.

A világ legszomorúbb látványa, amikor a mozi, ez a fantasztikus műfaj valami periférikus szórakozássá alacsonyodik. Üres folyosókon, popkornos bödönnel a kezedben moziplakátok és reklámfigurák közt sétálsz a terem felé, ahol majd megnézed azt, ami a jegyedre rá van nyomtatva - persze csak 20 perc reklám után. Utána pedig kisétálsz, az illető létesítmény közönség-kipuffogtató folyosóin, gondosan leválasztva az esetleg befelé áramló tömegekről. Itt már nincs pompa, nincs vörös padlószőnyeg, nincsenek reklámok - csupasz neonfényben lépdelsz a kijárat felé.

Egy művészmozi, az már más! Isteni hangulat, tini-szemeddel nézve felforgató élmény, ami lázba hoz. Rengeteg remek stílusú fiatal, izgalmas büfé, csodálatos stílus, egyedi építészeti megoldások, humoros kiállítások, jó olvasnivalók, otthonos büfé kedves büfésekkel, nem-segafredo capuccino - ez maga a paradicsom! Nem kell popcorn-t venni, megnézheted a filmet pusztán a jegy áráért is :) Nem kell ételt és italt bevinned - mert egy valódi moziban nincs rá szükség, ugyanúgy, ahogyan egy hangversenyen sem.


Amikor a művészfilmekről beszélünk, általában az a szó jut eszünkbe, hogy "pénzek". Mekkora pénzeket adnak oda művészfilmekre. Ott fönt, ahol a félistenek, a pénzistenek laknak. Pedig a megfelelő szó az lenne: filmkultúra. Amint ezt előző epizódunkban felvázoltuk, a filmkultúrát kell támogatni, és nem filmeket vagy/és filmeseket pénzelni. Sőt, a filmkultúrát kell támogatni - és nem valamekkora pénzt kiosztani (valamekkora összeget filmkultúra címén elkölteni).

Amennyire könnyű azonban ezt leírni, és amennyire jól hangzik, annyira nehéz elképzelni a valóságban. Ezért hát (és az elmúlt napok bistro-beszélgetéseinek folyományaként) lássunk egy egyszerű példát.



Szabó István: Te (1962, Balázs Béla Studió) 



Magyarországon úgy néz ki a helyzet, hogy amikor egy rendező filmet szeretne készíteni, szerez egy producert, ő pedig szerez támogatást. Egy részét az MMKA, egy másikat az NKA, a harmadikat az Oktatási Minisztérium adja, de lehet, hogy még az ORTT és a BKV is beszáll. (Konkrét példaként ott van a Kolorádó Kid, amelyet az alábbiak támogattak: MMKA, NKA, Miniszterelnöki Hivatal, MFB, Szerencsejáték Zrt., Szabó Miklós Alapítvány). A vége az, hogy a sok támogató - mind ugyanabból a közpénzből ad valamekkorát. A vége az, hogy a producerek nem saját pénzből producelik a filmeket, hanem közpénzből, és így összességében csak annyi történt a szocializmusról-kapitalizmusra váltás során, hogy a rendező és a központ közé egy vastag közeget sikerült beiktatni. Persze nem a közvetítéssel van a gond, hanem azzal, hogy a lényeg nem változott. Pedig változhatna.

Mindössze arra lenne szükség, hogy ismét létrejöjjön a filmes alkotóknak egy olyan kreatív közege, amely valamilyen szinten intellektuális közösséggé kovácsolja az alkotókat, és még a közönséget is. Ez a közeg megvolt még a 90-es években is a BBS-ben, akkor kezdett elpárologni, és ez az aktív közeg volt a melegágya a 70-es 80-as évek fantasztikus magyar filmjeinek. Egy ilyen közegre volna szükség most is, ami melegágya lehetne egy "új" magyar filmkultúrának - helyesebben a magyar filmkultúra következő fázisának.

E közeg létének és létrejöttének a kulcsa természetesen az, hogy kicsiben teremtődjön meg a kultúra - pont úgy, mint egy baktérium-kultúra - a szóegyezés abszolút nem véletlen, ugyanarról van szó. Adott egy csöpp a baktériumból - és ezt egy melegágyba ágyazzuk, beleinjekciózzuk egy tojásba. Itt, a tojás belsejében tökéletes minden körülmény ahhoz, hogy gyorsan és finoman fejlődjön - hogy az egyből sok legyen. Pontosan egy ilyen közegre van szükség. Ez lehetne a magyar filmkészítés holdudvara, a magyar kísérleti-film zónája, a magyar film kísérleti zónája.

A lényeg, hogy készüljenek kisebb filmek, kisebb projektek - HD videó alkalmazásával. Ekkor a híres filmrendezők nem szigetelődnek el, és nem lesznek bezárva egy üvegpalotába. Pályázhatnak csomószor egy kísérleti kuratóriumhoz K4 :), és készíthetnek csomó izgalmas, őket izgató kisebb filmet. 100 ezer forint óriási pénz, ha kreatívan költik el, 500 ezer még több. Évi 50 milló forintból létre lehet hozni évi 100-150 kísérleti filmet !!! Ezeknek a filmeknek óriási közönségük lesz. Ne feledjük, Hajdú Szabolcs pontosan így kezdte, és Diga Zsombor is. Mint zene esetében a klub-zenélés. Aki jó zenét csinál, klubokban is fellép, aki nem, nem. Sheryl Crow - Tuesday night music club :)

(a képen: Méhes Marietta, Kozma György- Diorissimo (Xantus János filmje, 1982, BBS)

100 ezer forint egy kísérleti filmre nem kevés. A vágásnak ma már nincs költsége, mert bárki elvégzi a saját gépén (a '90-es években ehhez horribilis óradíjú vágóstúdiókat használtak). 100e forint lehetővé tesz 2-3 nap kényelmes forgatást, olyan forgatást, ami magától sosem jönne létre, mert melyik magyar filmrendező költött saját pénzéből utoljára filmforgatásra (kivéve feLugossy Lászlót).

A kísérleti "filmstúdió" nem évente, hanem havonta fogadhatna el pályázatokat. Fenntartására nem kellene külön durva összegeket szánni, hiszen ma már elég egy alapítványi titkárság, egy darab titkárnővel. Havonta egy pályázat, havonta 5-10 új kísérleti film. Havonta ennyi anyag, amit a művészmozik levetíthetnek. Nem főműsoridőben- de mondjuk kedden este. Tuesday Night filmclub :)

a képen Rebecca Wright Szirtes András Forradalom után c. filmjében (BBS, 1990)

A magyar filmnek létrejön egy mag-közönsége, pár száz -> pár ezer ember. Írnak a filmekről, reagálnak rájuk, később a filmek felkerülnek a youtube-ra, fesztiválokra jutnak el. Létrejön egy alkotói közeg. Minden film számítani fog, ahogy Leonardo DiCaprio mondja a Titanicban - "to make every day count".

A filmekhez egy "holdudvar" közönség fog tapadni, ahogyan a hajóroncsokra a korallok. E közönség értőbb és kreatívabb, mint a normál mozinéző közönség. Ráadásul, e közönség maga is részt vehet pályázatokon. Ezen a ponton zárul be a kör, itt válik a rendszer öntisztítóvá, önmegújítóvá, működőképessé.

Természetesen a filmkultúrát emellett ezer módon lehet támogatni - de fontos, hogy minden támogatási forma valahol összhangban legyen ezzel az alapkoncepcióval.

Ma még a nézők érdeklődnek a filmek iránt, a magyar filmek iránt meg különösen. Ma még lenne "piacuk" a hazai sneak-preview-knak, a baráti bepillantásoknak a kísérleti filmbe. Évente 100 film !!! Minden idők legvirágzóbb filmkultúráját tudhatnánk magunkénak (leszámítva az indiaiakat). Ma van az utolsó alkalom erre a lépésre - ma már a művészmozik meglehetős magas áron adják a jegyeket, különösen ahhoz képest, és hogy termenként kapnak 1 milliót - negyedévente, és ha saját maguk forgalmazzák a filmeket, akkor filmenként még 1,5 milliót kapnak. Ilyen masszív támogatás mellett, ha egy pénzügyi szakember, vagy egy nyugati producer megnézi, azt fogja mondani, a budapesti művész mozik nem érdekeltek abban, hogy a filmeket sokan nézzék meg, sőt, teljesen hidegen hagyja őket a nézőszám.



Erdély Miklós és Bódy Gábor - Balázs Béla Stúdió - K-szekció :)

Mindezt azért említjük, mert egy-egy belépőért min. 1100 forintot ugyanúgy elkérnek a művészmozik, mint a "rosszfej" multiplexek. Szóval akkor hol van a különbség? A kísérleti film támogatásában a művészmozik főszerepet kapnak - mert náluk, az ő vásznaikon fog eljutni a közönséghez a sok-sok izgalmas anyag. Úgy azonban, hogy a belépőjegy 300 forint lesz, sőt, 1 euro.

Nem kísérleti filmenként, hanem vetítésenként. Egy-egy film 4 perctől 60 percig terjed. Minden filmet legalább 1x leadnak mindenhol, de a siker számít, a sikeresebb filmeket gyakrabban műsorra tűzhetik.

Miért is ne?

Közben pedig a Balázs Béla Stúdió filmjeit is befűzhetik a vetítésekbe. Miért is ne?

(no, ezen a ponton egész új perspektívák nyílnak meg, itt ideje abbahagyni, hogy e kis cikk végül megjelenhessen - mindenkinek köszönet a beszélgetésekért, az ötletekért, a lelkesedésért, tényleg valami új dolog veheti kezdetét - remélhetőleg sikerült elégségesen normálisan leírni) 

A végeredmény: egy filmkultúra. Nem egy-két évente 3-400 millióval támogatott fontos művészek, fontos filmek, hanem egy organikus filmkultúra, folyamatos kísérletezéssel, folyamatos gondolkodással, amibe a közönség is be van vonva. Amikor pedig valaki azzal áll elő, hogy szeretne egy filmjére 400 milliót, illetve annyit, amennyibe kerül, a kísérleti-filmes aktivitása támpontul szolgálhat projektje megítélésében. Így megy ez nyugaton is: valaki annak fényében kap pénzt egy filmre, hogy a legutóbbi hogyan sikerült, vagy hogy mennyire meggyőzőek a vázlatai. Nálunk így egy filmes filmjeinek pozitív támogatását simán alátámaszthatja (mint Hajdu Szabolcsnál) egy közönség folyamatos tetszésnyilvánítása, hiszen látni lehet a filmjeit, és a közönség reakcióit is - és ez a közönség nem az átlagközönség, hanem az elit, a kísérletezni hajlamos elit.



Jeles András - Angyali Üdvözlet 

Azaz, ha választani kell egy 1 milliárdos nagy film (egy nagy rendező nagy filmje) és "egy 250 milliós", vagy a tehetséges Szabó Simonban gondolkodva (ca.) 25 milliós, ígéretes film-projekt között - nem kell majd vakon dönteni. Egy-egy filmes nyugodtan előadhatja, reklámozhatja aktuális projektjét a kreatív közösség (kreatív nézők és kreatív alkotók) színe előtt, korteskedése pedig komoly mértékben dobhat a filmprojekt pozitív megítélésén, amikor "az állami kuratórium" döntéseket hoz. Mellesleg, az állami filmes kuratóriumnak, mint állami producerek társaságának kellene működnie, és mint egy Hollywood-is stúdióban, itt is minden filmnek kellene, hogy legyen egy-egy gazdája, aki ha a gyártásban okvetlenül nem is vesz részt, mégis valamiféle szakmai, erkölcsi felelősséget vállal a filmért, kezdve ott, hogy a nevét adja hozzá. Így a kurátorok nem sötétben és névtelenül szavaznának meg száz-milliókat, és mellesleg többé nem maradna költői a kérdés egy-egy film-projekttel kapcsolatban, hogy "ki adott erre pénzt?".

A néző, az adófizető polgár pedig többé nem úgy fogja magát érezni, mint egy újgazdag a Hippolytban, akinek megmondják a szakemberek, hogy "hát ez ennyi és ennyi" - ő pedig fizethet, mint a katonatiszt, akkor is, amikor a közpénzből finanszírozzák a filmeket, akkor is, amikor a mozikat és filmforgalmazókat támogatják közpénzből, és akkor is, amikor 1000 forint felett kell költenie bármikor, ha művészfilmet akar látni - más eszköze azonban nincs arra, hogy a kultúrát befolyásolja, vagy hogy részt vegyen benne.

Az igazságosság nagyon fontos szempont. Jelen pillanatban a filmeket egy szakmai kuratórium, majd pedig egy szakmai szűri ítéli meg (a filmszemlén) - zárt rendszer, közönség, és valódi közösség léte nélkül. Ezen könnyűszerrel lehet változtatni ... évi 50 millió forintból + 1 titkárnő és egy bérelt helyiség havi 50e ft-ért (nem kell évi 400 millió, mint az MMK fenntartására):) Az egész a Műcsarnok és a Filmarchívum hatáskörébe tartozhatna, mint az egykori BBS :)

- - -

linkek:

- az ART-MOZI termek normatív támogatása 2009-ben

- Gőzsy Kati egyik remek cikke az index.hu-n - "Több milliárd forint feleannyi mozinézőért"

- A Kolorádó Kid támogatóinak listája - a filmszemle hivatalos oldalán

- Kovács Dezső (NOL) interjúja Kőrösi Zoltánnal "A magyar filmeseknek Európára kell figyelni"