Üvegtigris 3

Ha eddig nem nem esett volna le nekünk, az ÜT-filmek leginkább Rudolf Péter miatt jók /vagy működőképesek ( a második résszel annyira nem barátkoztunk meg). Rudolf Péter egész egyszerűen remek színész, többek közt azzal a képességgel, hogy a komoly képe mögül folyton előbukkan a humoros énje, és itt is azok a jelenetek a legjobbak, amikor csetlő-botló büfésként igyekszik eligazodni a teljesen megzakkant (budapesti, újgazdag és korrupt) világban.

Egy csomót lehet nevetni azokon a jelenetein, amikben egyfajta minimál-programként csak együtt akarna lenni egy bombázó fiatal lánnyal, de ezt más nők és egyéb körülmények megakadályozzák. Éppen ez a fajta humor-készítés az, amire vevők vagyunk: az átlagos (vagy ahogy a filmben a mentős fogalmaz: „középszerű”) negyvenes fickó kedves nyomulására, ahogy vesz egy nagy levegőt, és átcsobban egy másik életformába, amiben mellesleg sokkal őrültebb és rosszabbul működő embereket talál, mint a saját, prérin felállított büféje törzsvendégei körében. Rudolf Péter a jól irányzott arcjátékával, mozdulataival és vicces beszólásaival úgy „viszi el a filmet”, hogy csak nézünk. Így nem is gyakran akad le a film, bár itt is adódnak túlzások (előfordul bármelyik magyar szórakoztató filmnél/vígjátéknál), szerencsére nincs benne semmi igazán zavaró vagy lealacsonyodó elem.

A Róka nevű karaktert (Gáspár Sándor nagy átéléssel játszott figuráját) valami miatt háttérbe szorították, ezzel együtt kissé erőltették a western-paródiák párbaj-elemét, plusz észrevétlenül belementünk abba a kommersz és ósdi látásmódba, miszerint egy férfinak semmi más nem kell, csak egy topmodell csaj és egy fantasztikusan drága autó ( a verda kifejezés is elavult már), de kb. ennyi a film összes hibája. Na jó, a Kamarás Iván karaktert sem gondolták túl mélyen át, és ezért sokkal kevésbé lett vicces, mint lehetett volna, illetve a Horváth Lajos Ottó-féle retardált Sanyi figura is elég unalmassá vált a harmadik részre, de ezeken kívül tényleg gördülékenyen és humorosan haladt előre az Üvegtigris cselekmény.

Jó ötlet volt, hogy a prériről kimozdították a történetet, és Budapestre cibálták fel az egész csapatot, hiszen az előző két filmben már minden megtörtént ott, ami megtörténhetett az abszurd magyar valóságban, a 2000-es években. Most is kapott egy aktuál-motívumot a film (korrupt államtitkár, kenőpénz, korrupció, nulla iq-s, túlgazdag ügyvéd, miegymás), és többször volt olyan pillanat, amikor egy-egy komoly mondat, vagy mozdulat (mondjuk, Rudolf Péter álldogálása) kizökkentette a filmet egy-egy másodpercre a vígjátéki alapból, de ez nem volt zavaró, csak azt jelenti, hogy Rudolf Péter és csapata bármikor tudna írni-rendezni-létrehozni egy jó drámai filmet is.

De az Üvegtigrisnek kultusza van (amihez hűnek kell lenni), ami a vicces férfias beszólásokon alapul, a jellegzetesen magyar megoldások bemutatásán, azon a tapasztalaton, hogy amikor minden rosszul, vagy követhetetlenül bénán működik, akkor szinte fel sem tűnik egy-két valóban nemszázas karakter jelenléte. (Valljuk be, a Tigris törzsközönsége egyesével sincs teljesen rendben, és ezt persze ki is hangsúlyozzák a filmben, plusz a trailerben is).

Mindenki jól játszott a filmben, talán csak a topmodell lány (Szabó Erika) lehetett volna néha jobb, például az utolsó mondatai egyikénél, amit nem sikerült annyira kihangsúlyoznia, mintsem a történet kívánta volna, de ezen kívül is voltak bizonytalan pillanatai (szemben pl. Pikali Gerdával, aki remek volt).

Bár viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy trilógia harmadik darabja az elsővel kerüljön egy szintre, itt most kb. ezt történt, persze nem lehetett annyira eredeti, mint az első ÜT, de lehetett közel annyira vicces, és ezzel már szinte mindent megtett a siker és a minőség érdekében. A nézők bírni fogják az utolsó ÜT-t, számíthatunk rá, hogy a szóbeli reklámja is remekül fog működni, és így az egész ünnepi szezonban tarolni fog a mozikban Rudolf Péter, „a Büfés”.