ART mozik megmentése: the bigger picture

::::: a kalóz-kereskedelem pusztítása

Ez a cikk nem az első nekifutásunk, hogy a kalóz-kereskedelemről (is) írjunk, de az első, amelyet végül meg is jelentetünk.

Rendszeresen kapunk spam emaileket, amik letöltőhelyekről tudósítanak. Ezeket rendszeresen szoktuk továbbítani az Artisjus-nak, mármint szoktuk volt. Egy ideje nem tűnik úgy, mintha lenne értelme. A "letöltések" beivódtak a kultúrába, köszönhetően annak, hogy eredetileg jó dolgot jelentenek, pozitív csengésű kifejezés - amelynek eredete a Napster-hez nyúlik vissza. A Napster-t bírtuk, mert túl drágák voltak a zenei CD-k, és ironikus módon a Napster állítólag éppen akkora kárt okozott az RIAA-nak, mint amekkora összeggel megbüntették őket indokolatlanul magas áron való kereskedés (vagy valami hasonló) miatt. Mindegy, a Napster a múlté, a letöltések világa azonban a jelen, amely a jövő alatt vágja a fát.

mi jut eszedbe egy ART moziról? (kávé a Toldi moziban)

Mit jelentenek a letöltések a film, a mozi terén? Általában azt, hogy valaki a megvásárolt DVD-ből gyárt egy fájlt, amit felölt valahova, hogy mindenki más letölthesse. Oké, nem pontosan így néz ki: torrentekről van szó, ami azt jelenti, hogy P2P (gép-a-géphez) azaz az emberek nem egy szerverről töltenek le fájlokat, hanem más emberek gépeiről (a Napster esetében ez a "P2P" szitu hozta létre a jogi kiskaput, a Home Audio Act-révén - az USA-ban).

Ez így leírva, különösen a Napster egykori fényében megvilágítva tök pozitívan hangzik. Miért ne kaphatná valaki kölcsön a barátjától az egyik DVD-jét megtekintésre? Úgy, hogy egy másolatot készít róla?

Az eredmény: a moziipar 2005 környékén megroggyant. Ezzel párhuzamosan a vásárcsarnokban (bevásárlás közben) egy 5 éves kislány kezében 3 db dvd látható, miközben sorban állunk, beszélgetünk vele, mint cuki kisgyerekkel. Szia, milyen filmjeid vannak? Megmutatta őket. Mindegyik másolt dvd volt. A 3-ból 1 premier-film, a másik kettő az utóbbi hetekben jelent meg. Összehasonlításként: a DVD-k általában 3 hónappal később jelennek meg a mozibemutatóhoz képest, s így pl. az ODEON téka előfizetői számára ezek a filmek csak 3 hónap múlva jelennek "majd" meg. A kislány nem maga töltötte le ezeket, hanem az anyukája. Illetve elnézést: az anyukája fizetett valakinek, aki letöltötte, és eladta neki.

Ez már más szitu, mint amikor 2002-2003 környékén a szomszéd srác, egy külföldi orvostanhallgató folyton mondta, hogy csomó filmet tölt le, és oda is adja szívesen (belenéztünk egy Harry Potter-be, rossz volt a képminőség, megköszöntük, visszaadtuk). Mondtuk neki, hogy fontos a moziélmény, és jó minőség. Amikor kijött a Terminátor 3, mesélte, hogy megnézte Imax-ban, mesélte, hogy az IMAX mennyire szuper dolog, de menet közben kiderült, előtte már megnézte letöltve is. Ez sajnos elgondolkodtató - volt. Már akkor.

Azóta a helyzet, a mozi-válság még tovább fokozódott, megfejelve egy általános válsággal, de a kalóz film-kereskedelem is extenzíven kibontakozott.

::::: tömegfogyasztás: vadászat a gazdaságos jó árakra

A cspv.hu tapasztalatai alapján a filmek szerelmeseinek tömegeiből mára (fogyasztói kultúra által diktált fogyasztói szokások beteges eltorzulása révén) filmeket tömegesen fogyasztó embertömegek váltak. Ez amilyen jól hangzik, annyira durva, lévén, hogy a fogyasztott filmek őrületes százalékát fogyasztják az emberek letöltött filmek plusz tévénézés formájában. Azaz, miközben a mozik és a filmkultúra elindultak a kihalás lejtőjén, az emberek óriási tömegei fogyasztják a filmeket óriási mennyiségben. Marketing nyelven, a kereslet és a forgalom minden eddigit magasan felülmúl, de a bevételi kasszák mégis csontszárazak, és a mozi körül vészes sebességgel fogy a levegő. Hogy ezért mi a hibás? Nos ... lássuk csak ...

Találós kérdés: mi a hibás, ki a hibás a felmelegedésért, illetve azért, hogy nem nagyon sikerül mérsékelni a kibocsátás mennyiségét? Tömören: a fogyasztói szokások. Rossz, egészségtelen, sőt, beteges és önpusztító fogyasztói szokások. Ironikus, nemde? Rosszat teszünk magunkkal, és rosszat teszünk a környezetünkkel.

Filmkultúra terén is ugyanez a szitu. Rosszat teszünk magunkkal, mert beteges mértéktelenséggel fogyasztunk - filmeket is. Eközben, a mértéktelen film-termék fogyasztás révén (amely immár a termelés felpörgetettsége révén óriási százalékban jelent tévésorozatokat) nemcsak az történik, hogy az ember, az emberiség kollektív tudata, felfogóképessége, intelligenciája, cselekvőképessége, értelmes reakcióképessége zuhan egyre alacsonyabb szintre, de például (egyebek közt) a filmkultúrát is brutális, sőt, barbár módon pusztítjuk. Mint a sáskák. Valódi kártevők vagyunk. Pusztítunk, mint a piranha-k. Apró harapásonként ezerrel.

Bizony, azzal, amit a napjainkkal kezdünk, azzal, ahogyan élünk, egy-egy piranha-ként naponta egy-egy milligramm húst harapunk ki a filmkultúra testéből is. Hogyan? Először is azzal, hogy nem teszünk semmit ellene, mert ezáltal passzívan részt veszünk benne. Ha egyetlen filmet sem töltünk le soha, akkor is pusztítók vagyunk, ha elfogadjuk, hogy a fogyasztó úgy fogyaszt, hogy mindig a legalacsonyabb árat keresi.

Ez az apró "filozófiai gondolat" (működést meghatározó alap-motiváció) önmagában hordozza a pusztítást az élet minden területén. Idomított állatokként mindenütt azt keressük, hol alacsonyabbak a számok, hol és hogyan jutunk hozzá a legolcsóbban valamihez - ennek egyenes következménye a rossz logisztikájú áruházakban való vásárlás, ahol spanyol vagy chilei termelők termékei olcsóbbak, mint a helyieké, és mindent az olcsóság határoz meg, s ezért rossz minőségű táplálékokon élünk, mint kukázó hontalan emberek.

Mindenki megtanulta az árakat és a pénztárcáját figyelni, az amerikai választók már Reagan óta így hoznak döntést választások idején. Mindenütt az olcsóbbat keressük, mint a táplálék után kutató hiénák a sivatagban, mintha már ma az az óriási válság lenne, amit ez a viselkedésünk, működésünk fog előidézni.

Az "olcsó", "a gazdaságos", a "jó ár" pedig megkerülhetetlenül vezet oda, ami ma történik. Olvadnak a jéghegyek, és olvad a filmkultúra is - és ne is legyenek kétségeink, a kultúra általában is "olvad" (pusztul), ugyanúgy, ahogy az egyes ember, fogyasztó egészsége is.
Az egész egy átnevelés, idomítás eredménye, egy kis tudat- illetve ösztön-módosításé. Az ember őse vadász volt, ma pedig bekattant az agyunkba, hogy "jó árakra" vadászunk. Erre vagyunk rágerjedve, semmi és senki más nem számít. Még a Földet is habozás nélkül kilőjük magunk alól, ha rá van írva, hogy "jó ár" vagy "legolcsóbb termék".

(az árakra vadászás egyébként a legdurvább hiperrealitás (aminek a kifejtése külön cikket érdemelne)).

Amikor mindenütt a "lowest price" elve uralkodik, akkor az egy Ginsberg-i rémálom, azzal a kiegészítéssel, hogy többé nem az óriáscégek, nem a döntéshozók a felelősek csupán, hanem mindenki, a fogyasztó, az egyszeri fogyasztó is. Amikor a "jó ár" a cél, akkor nem csoda, hogy mindenki gondolkodás nélkül veti rá magát, feltétlen reflex-szerűen a film-letöltésékre is.

::::: moziválság: filmipar - művészfilmek nélkül ?

A 2005-ben beütött moziválságra válaszként budapesti mozisok létrehozták a moziünnepet, de ennek volt egy nem apró hiányossága, az, hogy a közönséget nem kovácsolta közösséggé, a tömegből nem vált közösség, és üzenetként nem juttatták célba a gondolatot, hogy miért is jók a jó filmek, és hogy miért is a legeslegjobb dolog a világon bemenni egy ART-moziba. Az egészből talán emiatt is egy szezonvégi mozijegy-kiárusítás lett. Abszolút jó kezdeményezés volt, és kultúrapezsdítőként meg is tette volna a hatását, ám válság ellen kevés volt, mert az emberekhez nem jutott el az üzenet, hogy ez a fogyasztói életforma rossz, destruktív és nem olcsó mozijegyre van szükség, hanem a filmek és a mozik megbecsülésére plusz barátságos mozijegyárara egyszerre. Szomorú, hogy válság végül túlélte a moziünnepet. Ha belegondolunk, valójában nem egy moziünnepre lett volna szükség, hanem egyfajta ART-mozi ünnepre (ami idén tavasszal akár össze is jöhet a Radnóti gyakorló gimnázium kultúr-aktivistáinak köszönhetően), nem arra, hogy az emberek élvezzék a moziba járást, hanem arra, hogy megbecsüljék a minőséget. Tengerbe öntött kávéról van szó ismét, de most a filmek értéke nem azért zuhan, mert sokat termelnek belőlük, hanem azért, mert sokat nézünk, sokat habzsolunk belőle, és ma már amikor moziban vagyunk, akkor is úgy viselkedünk, mintha tévét néznénk. Ma már egy-egy film ugyanolyan másfél órás műsorszám, mintha bármi mást néznénk, vagy bármi mást csinálnánk. Másfél órányi időkitöltő. Igen, a CINEMA ponyva-cinema lett. A ponyvaregények és a Mester és Margarita közt az a különbség, hogy a Mester és Margarita egy életre szóló élmény, a ponyva pedig csak az idő elütéséhez segít hozzá, csak szórakozást kínál.

Apropó, miről szól a film, a mozi, miről szólnak a filmek, ha nem szórakozásról? Éppenséggel a szórakozás ellentettjéről: a megismerésről, a valóság megismeréséről. Az állatkölykök játszva sajátítják el a fennmaradásukhoz szükséges skill-eket, tudást, az emberek pedig művészmozikban, mozikban, megnézik a filmeket, és tanulnak belőlük. Persze vicces filmekből is rengeteget lehet tanulni, óriási mennyiségű információt jelentenek a vígjátékok is, és a jó minőségű Hollywood-is produkciók is, de azok a filmek, amik csak szórakoztatnak, csak kikapcsolnak, végtelenül károsak (és ez nem vicc, bár ennek kifejtése picit nagyobb lélegzetű feladat, mint amit e cikk terjedelme megenged).

Igen, ma egy-egy film csak egy-egy "szám", egy-egy numera. Ha otthon nézzük, utána 50 másodperc múlva már másról beszélünk, más körül forognak a gondolataink. Ha moziba megyünk, akkor sem jobb a helyzet. Kiutazás, jegyvásárlás, popkorn-kóla (skip) - beülés, reklámok, jöhet a film, közben taplók beszélnek, na mindegy, aztán vége, majd kikászálódás a moziból, terelőút, tömeg, hátsólépcsők, előcsarnok, mindenütt eldobált ételmaradékok, aztán kijutunk, de még mindig a plázán belül vagyunk, végre odakint, elkötjük a bringákat, majd suhanás vissza a civilizációba - ez van ma.

Vagy ... Art-verzió: Odamegyünk az Odeonba (amely születése óta Budapest legtökéletesebb mozija) - beülünk a legtökéletesebb kávéázóba, majd amikor eljön az ideje, beülünk, várunk (tök jó), jön a film, végre, óriási élmény, alig várjuk, hogy beszélhessünk róla, majd kijövünk, csomó érdekes, izgalmas arc, mindenkinek csillog a szeme, lézengünk kicsit, találkozunk ismerősökkel, olyanokkal is, akik velünk együtt jöttek ki, dumálunk, jó helyen vagyunk nem tolnak, nem terelnek ki, dumálunk a filmről, aztán átmegyünk valahova, ami nem nagy dobás, mert bent vagyunk a városban, a valódiban. A következő helyen pedig (amely folytatása az Odeonnak) folytatjuk a filmről való beszélgetést.

Sajnos, ez a tökéletes Art-verzió az emberek számára általában a lehető legritkábban következik be. Sőt, még a mi számunkra is. Egyre ritkábban. Kevesebb a jó film (?), kevesebb a jó alkalom. Az Odeon tökéletes, még jegyárak szintjén is: 800 a jegy, esetleg 900, ha premierfilm. Más művészmozik kicsit mások: Puskin 1200, Toldi 1150, Kino 1200, Cirkó 1200.

A valóság rideg, és egyre ridegebb. Az emberek egyre ritkábban mozdulnak ki, a kábelcsatornák pedig egyre több filmet kínálnak - valójában a szexen, bevásárláson és táplálkozáson kívüli szabadidő teljes lefedését lehetővé teszik, sőt, sokan ma már étkezés (helyett: táplálkozás, "tv dinner") közben is járatják a tévét (az étkezés beszélgetéssel együtt járó társasági esemény). A kábelcsatornák mellett pedig megjelentek a letöltések, amik Magyarországon különösen durvák: itt pénzért adják a lopott filmeket, azaz nemcsak óriási haszontól fosztják meg a jogos tulajdonosokat, a film alkotóit, producereit, forgalmazóit, de közben még a maffia számára is óriási hasznot hajtanak, illetve bevételt (a maffiánál nincs kiadás, nincs adózás). Nota bene: a letöltések elvileg lehetnének pozitívak is, ha például olyan filmekről volna szó, amiket már nem forgalmaznak, mert már nem éri meg, régi klasszikusok, amiket egy idő után nyugodtan közkinccsé lehetne tenni - a forgalmazás következő fázisaként, a BluRay megjelenés után 1-2 évvel.

2005 nyarán, amikor beütött a krach 

A friss filmek letöltése azonban durva dolog, sőt, még annál is durvább, mert nemcsak a film alkotóit, gyártóit, forgalmazóit károsítja meg, de a filmkultúrát is, hiszen devalválódik a film-megtekintés élménye. Ha ritkábban néznénk filmeket, egy-egy film nagyobb élmény lenne, és mindenki jobban járna. Olyan ez, mint az óriás amerikai jégkrém. Hatalmas doboz, és tök "megéri", mert olcsóbb, mint egy tucat normál méretű. De ha két normál méretűt veszel, kevesebbet költesz, és 1/6 mennyiség, ami egy picit máris az egészségesebb életvitel felé mutat (a tuti a nulla darab:)). Ehelyett csak tévére 8 ezreket költünk havonta (miközben az M1 és a Duna TV ingyenesek, és reklám nélkül adnak nagy filmeket is).
Rengeteg filmet tölt le mindenki, a filmek értéke pedig iszonyatosan zuhan (kivéve az ART mozikat látogatók körében!!, vegyük észre, ha támogatjuk az ART-mozi kultúrát, azzal megmenthetjük a mozikultúrát !:)) Tetejébe mindennek, ma már olyan kalóz site-ok jönnek létre, amelyek pénzért streaming formában juttatják el a filmeket, s így az emberek a lehető legrosszabb minőségben nézik meg (kb. mint a kukából kiszedett kaja egy menő török étteremhez képest) a lehető legolcsóbban a filmeket. Egy-egy hazai filmforgalmazót kőkemény tízmilliókkal károsítva meg, a maffiának pedig százezreket juttatva havonta (a lopott áru mindig olcsóbban kel el). Amíg a Csak Szexre Kellesz-t Budapesten 25 ezren nézték meg az első hétvégén, ezen a kalóz-maffia helyen 100 ezren!!!! A 25 ezer néző 30 millió forint bevétel, 100 ezer néző 120 millió forint!!!! - kiesés. (Ezzel a letöltőhellyel találkoztunk a hétvégén, ez volt a durva döbbenet oka, ez indította a cikket, amit aztán tovább inspirált a Radnótis diákok kezdeményezése). 120 millió kiesés - ez nem kispálya. A dolog szépsége, sőt, iróniája, hogy ezt a tendenciát is gyógyítaná, ha a művész mozi-kultúrát nem elhanyagolnánk, hanem virágoztatnánk, sőt, talán ez az egyetlen módja a gyógyításnak.

Ezzel együtt egy ipar, amely iránt a kereslet minden eddiginél élénkebb, úgy pusztul el, mint egy mérgezett növény, amelynek elvileg növekednie, virágzania kellene, mégis elsorvad.

A durva persze az, hogy a filmipart nem kell félteni, a filmipar nem művészet, a filmipar mozijegyeket árusít - és ehhez gyártanak "filmeket", amelyek segítségével a nézőket a termekbe csalogatják. A filmipar számára a film csak melléktermék. Bódy Gábor, Tarkovszkij, Jeles András, Jim Jarmusch, Woody Allen mások, a filmművészet más. Az "elsorvadó filmipar" valójában egy a filmművészettől megszabadított filmipart jelent, és nem egy vézna növényt, hanem egy kőkemény fatörzset, amelyről "csak" a gyönyörű a lombkorona hiányzik. Az ipar, a pénz mindig tud olyan csak iparilag előállítható látványosságot létrehozni, amit a hétköznapi emberek nem. 3D forgatás, tengeralattjárók, méregdrága technikák, méregdrága "celebek", méregdrága akármik - a "népek" pedig megnézik a méregdrága akármiket tartalmazó "filmeket", és az ipar vidáman dübörög tovább.

Toldi Mozi - idill

Ami kimarad, ami leválik az egészről az "csupán" a művészet, az emberei expresszió, az, hogy gondolkodó és érzékeny emberek a filmet arra tudták használni, hogy óriási élményt okozó, szofisztikáltan megszervezett audiovizuális adásokat produkáljanak a mozinézők számára, hogy a filmet költészetként tudták alkalmazni, s így a mozikban költészethez lehetett hozzájutni - lásd a Művész Mozi apollóni költészetet reprezentáló görög díszlet oszlopait Bódy Gábor Psyché-jéből - a Bódy Gábor terem előtt is.

::::: az ART-mozik a filmes kultúra fellegvárai

Már megint - végül már megint oda lyukadunk ki, hogy az egész rendszert kell megmenteni, nemcsak az egyik elemét, nemcsak a művészmozikat. Meg kell mentenünk, a filmművészetet, a művészfilm-kultuszt (mindkettőt sok egyéb ellenségén kívül még a rossz művészfilmektől is), és meg kell mentenünk a a művészmozikat is. A filmek létrejöttét, a filmes kreativitást (beleértve a HD videóra forgatott különböző hosszúságú és műfajú indie filmek készítését), a kreatív filmes gondolkodást ugyanúgy kell serkentenünk, mint a művészmozik iránti elfogult rajongást.

  
Sarah Polley a Művész Moziban 


 Nem tudunk mit kezdeni velük? Értéktelennek ítéljük a művészmozikat? Rendicsek. Akkor tessék szépen átadni őket a következő generációnak. Váljanak a művészmozik Budapest Athéni iskoláivá, vizuális worksop-jaivá, ahova a kb. 16 éven felüli diákok alkotni és alkotásokat megtekinteni, egymással érintkezni járnak. Váljanak a művészmozik a BBS-filmkincsének bemutatómozijaivá (délutánonként), és egy új kísérleti-filmes stúdió hálózat bástyáivá. Vegyük észre a fantáziát a Művész Mozi diákságot megcélzó vetítéseiben, és karoljuk fel őket, és nevezzük ki a művészmozikat egy oktatási kultúrmisszió zászlóshajóivá, üssük őket lovaggá - fenntartva természetesen a nyitottságot a művészmozik iránt érzékeny felnőttek felé is. Süllyednek a művészmozik? Rendben! Váljanak filmes underground kultúra csomópontjaivá! Alkotói és befogadói csomópontjaivá - intenzív kávéházfunkcióval továbbra is :)) Váljanak filmközpontokká - hiszen eleve is pontosan erről szólnak ...

Röviden és csak átmeneti zárszóként: a művészmozikat meg kell menteni, persze, abszolút - de nemcsak egy "gonosz" kormánytól, önkormányzattól, hanem attól a kulturális leépüléstől is, ami "ellen" nekünk kell tennünk. Sőt, amivel kapcsolatban nem is ellenerőt kell kifejtenünk, hanem pro-aktívan és pozitívan egy kulturális pezsgést, felpezsdülést kell katalizálnunk, mert Budapest hajlamos a pezsgésre, és mert megérdemeljük.

PS: Ezt a cikket az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium diákjainak az Art Mozi-kultúra megmentésére irányuló projektje komoly mértékben ihlette.