microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2011-02-16

Médiaország - a TV Hatalma

Berlusconi pocsolyája: state capture on screen


Megdöbbentő film. Egyszerűen hihetetlen. Hihetetlen már az is, hogy erről alig tudunk valamit, mármint arról, hogy mi történik Olaszországban. Tisztára, mintha egy eldugott, isten háta mögötti fejlődő ország lenne, s közben itt van Európa szívében. Túl a megdöbbentésen, a film el is gondolkodtat, mind az EU-val, mind saját pocsolyánkkal és persze a televízióval kapcsolatban is ...

Amerika kulturális nagyhatalom. Már csak azért is, mert ott eredetiben történnek a dolgok. Az USA-tól távol eső kultúrákban azonban közkeletű a koppintás, az USA-ban látott civilizációs vívmányok (a poptól az urbánus vívmányokig) lemásolása. Gyakorlatilag minden másod-, harmadvonal-béli országban létrejön egy "másoló szalon", egy közvetítő réteg, akik a külföld és a belföld között vezetnek és szigetelnek. Ez a réteg egyfajta tűzfalként funkcionál: látszólag vezet, valójában inkább szigetel, és csak proxy képet ad a fal másik oldalán lévőknek. Amit kintről behoznak, sajátjukként adják el a nép felé, kifelé pedig nem pontosan azt a képet mutatják az országról, mint ami a valóság, sőt, a kifelé produkált "proxy" kép akár a színezett képeslapok fikciós szintjét is elérheti. A külföld pedig sosem kap valós képet arról, mi történik az ország határain belül, ahol ez a réteg óriási hatalommal bír, nagyra nőtt halakként a pocsolyában.


Ami Berlusconi pocsolyáját illeti, Olaszországban, ahol a maffia évszázados hagyomány, egy fiatal vállalkozó megcsinálta a szuperbizniszt női melleket felvonultató népbutító tévéműsoraival. A primitív kezdeteket primitív folytatás követte, a Berlusconi-féle televíziós "kultúra" megalázó a nőkre, lányokra, plusz élet és halál uraivá teszi azokat, akik odafent a bábszínház zsinórjait húzogatják.


Lele Mora - Berlusconi jobbkeze, Erik Gandini dokumentumfilmes kamerája előtt ...

A film egy pontján alig hiszünk a szemünknek, és elkezdünk ledöbbenni, hogy ez a film egyáltalán hogy jöhetett létre. Ez akkor van, amikor a stáb Berlusconi egyik jobbkezénél, Lele Mora-nál forgat, aki a valóság-showk, Balázsok és egyéb primitív műsorok szupersztárjait "csinálja meg", emeli fel a porból a mennyekbe. A férfi körbeviszi a stábot a hatalmas palotájában, közben a Balázsok és társaik ott hemzsegnek körülötte, fürdőruhában, meg úgy, ahogy kinek-kinek a szerepe diktálja. A producer akkora védettséget élvez, hogy simán beszél arról is, hogy nagyon kedveli Mussolini-t, ezt bizonyítandó még a telefonját is előkapja, és lejátszik egy zenét, egy videófájlt, horogkereszttel, meg ilyenekkel - egy náci indulót. "Mulatságos, nemde?" - mondja a végén.


Az embernek leesik az álla. Nálunk a Stohl Andrások, Császár Elődök (DJ Shane) esete szinte pozitív ellenpélda, hisz nálunk (állítólag) legalább a közönség ellenszenve lesújt azokra, akik halálos gázolást követnek el nem józanul. Értsd, nálunk még valamekkora következmény még mindig van, lásd Bakács Tibor Settenkedőt, a tévés műsorvezetőt, akit elkaptak egy rúd lopott téliszalámival, és majdnem az egész ország felháborodott. Olaszországban ennek a producernek kicsit sem kell attól tartania, hogy "a népe" megharagszik rá, ha egy náci videót lejátszik a telefonjáról, sőt, elmondja, hogy kedveli Mussolini-t.


De hogy fordulhat elő "ez" náluk? Egyáltalán mi ez az "ez" ?

Amennyire elképesztőek és számosak a tünetek, a durva jelenségek, annyira nehéz megfogni, hogy valójában mi az, amiről beszélünk, mi ennek a szindrómának a neve? "State capture"? Ez a kifejezés a korrupció legmagasabb foka, olyan, mint hacker támadásoknál a "zombie gép", amikor maga a tulajdonos már a legcsekélyebb mértékben sem ura a gépének, mert totál lekorrumpálták. State capture - talán így lehetne a szindrómára utalni, ami Olaszországban megfigyelhető - e fantasztikus dokumentumfilm révén.


Fabrizio Corona pénzt számol egy dokumentumfilmes kamerája előtt - nincs mitől tartania

Gondoljunk bele, Olaszország a tévéképernyőn vigyorgó sztárok, celebek világa. Berlusconi az állami tévékkel együtt az olasz televízió 90%-a felett uralkodik, és persze az összes vezető pletykalap felett is. Nemcsak a celebek korruptak, de az őket futtató nagy hatalmú mogulok is. Eladják a szaftos sztorikat a paparazzóknak, hogy az pontosan tudják, mikor kit kell lefotózni. A paparazzók azonban elsősorban egy embernek dolgoznak (aki ennek a mussolini-rajongó mogulnak, Lele Mora-nak a felfedezettje). A paparazzóknak is van tehát egy főnökük, Fabrizio Corona - és ez a főnök az egész területet az ellenőrzése alatt tartja. Ráadásul, a képeket nem a magazinoknak adja el (bár minden nagy pletyka magazin, tabloid Berlusconi tulajdona), hanem direktbe a sztároknak. A sztárok fizetnek neki, azért, hogy a képek ne jelenjenek meg, ebből él - közben pedig Robin Hood-ként titulálja saját magát, és amikor egyszer bezárják börtönbe (kemény 80 napra), amikor kijön, az ország leghíresebb embere lesz, pólókat, dalokat ad el, videóklipet forgat, és több, mint 2 millió eurót kasszál. Fabrizio Corona - mint Robin Hood, aki kijött a börtönből :) Aki valószínűleg Lele Mora-tól kapja az infókat, amikért valószínűleg fizet is Mora-nak.
Az olasz Robin Hood azonban, aki fotós hadseregével a celebeket könyörtelenül fotóztatja, kissé korrupt, mint az egész pocsolya, hiszen a celebeknek joguk van eldönteni, melyik kép jelenjen meg róluk, és melyik nem. Csak egy telefonjukba kerül, meg pénzükbe. Összességében mindenki fizet mindenkinek, és mindenki fedez mindenkit. Leginkább persze a nép fizet, és egyedül őket nem fedezi senki és semmi.



Berlusconi - mert övék a tévé, övék a hatalom

A nép, a szerencsétlen nép pedig azt látja, hogy az érvényesülés egyetlen módja az, ha bekerülnek a celebek körforgásába, ha ők is tagjaivá válhatnak a kiválasztottak kasztjának. Olasz lányok ezreinek az az életcélja, hogy bekerüljön ebbe az édes életbe, és ezért mindent megtesznek. Berlusconi álomszigetén, egyik haverjának a privát diszkójában lányok ezrei közül válogatnak, hogy ki kapjon (ezt kapd ki, kedves olvasó!!!) időjárás bemondó szerepet a tévében 2 hétre! A szerencsés ezzel bekerül a körforgásba, a celebek közé, és valószínűleg egy focista macája lehet. Döbbenetes. Feminizmusnak híre, hamva sincs. A lányok ott táncolnak, hogy kiválasszák őket (mögöttük a monitoron focistákat látni, focimeccseken, íme vágyaik jövője). Szegény Molnár Csilla esete jut az eszünkbe, amikor kivitték őket Bécsbe partizni, és prezentálták őket a helyi nagymenőkből álló közönségnek. Tony Blair is járt ebben a diszkóban, és a fotók alapján jól érezte magát.


:::: polip@Magyarország.hu


Magyarország persze szerencsés, nálunk a korrupció ehhez képest sehol sincs, észre kell azonban vennünk, hogy folyton történnek kísérletek arra, hogy a hatalommal rendelkezők a hatalmukból totális hatalmat, teljhatalmat csináljanak, az országot pedig a totális korrupció, a "state capture" állapotába süllyesszék, amikor a demokrácia már csak egy szlogen marad. Magyarországon szintén jelen van az a "polip", ami Olaszországban elburjánzott, csak nálunk eddig még nem járt totális sikerrel, de villanásokra már többször megmutatta magát. Figyelemreméltó például, ami a Transparency International 2009-es magyarországi évösszegzőjén kiderült, hogy Magyarországon (a BKV-nyomozások előtt) a korrupciónak sem a mértékével, sem a típusával nem volt tisztában senki, azaz magát a polipot semmiféle érdemleges támadás nem érte. Pedig tízezrek vettek benne részt naponta. Beleértve a budapesti városházát. Plusz megvolt már a Strabag-ügy, amellyel kapcsolatban a sajtót látványosan elhallgattatták. Korábban is volt hasonló, Berlusconi-szerű megvillanás, mint például, amikor még a Horn-kormány idején a köztévében lottósorsolás volt, óriási nyeremény, majd a sorsológép hirtelen elromlott. Sebaj, van tartalék gép. Upsz, de láss csodát, az is elromlott - az élő adásnak ezzel lőttek. Visszatértek félóra múlva, és felvételről játszották le a sorsolást. Nálunk a szervezett gazdasági bűncselekményeket mutyinak becézik, volt Gripen-ügy (az Orbán kormány alatt), amely ügy még mindig várat magára, hogy a Wikileaks-en felbukkanjon. Aztán láttuk a TB-privatizációs szavazást, demokráciánk összeomlását, amikor is a battonyai MSZP-s képviselő háza előtt a szavazói ott könyörögtek neki, nehogy megszavazza, ő pedig megígérte, hogy nem szavazza meg - de óriási volt a nyomás. Ebből kiderült, demokráciánk látszat demokrácia, a képviselők nem saját belátásuk szerint döntenek, hanem hátulról, a sötétből súgnak nekik, és nem is kedves hangon. Óriási dráma volt. Aztán ott volt az egyik kereskedelmi tévé koncessziójának megadása, a Horn-kormány dején, óriási törvénytelenség, óriási tét mellett - a bírósági tárgyalás nem jutott el az ítélethirdetésig, a felperes TV-társaság hosszú évek pereskedése után távozott az országból, egyetlen éjszaka leforgása alatt. Mindennek ellenére a korrupció Magyarországon 2009 végén hivatalosan még átlagosnak volt mondható.


2005 a televízió penetrációjának, nagy térhódításának éve volt világszerte. A TV nagyobb hatalommá vált, mint előtte valaha. Ebből kamatoztatott II. Bush, de Gyurcsányék is, hiszen olyan választást nyertek meg, amely megnyerésére valódi esélyük nem is volt. Emlékszünk, hogyan bukkant fel a GY-betűs politikus, 2 hét alatt csinálták meg a TV-képernyőkön, olyan játszi könnyedséggel, mint Favriczio Corona-t. Mindezt azért említjük, mert e GY-betűs karakter (el)uralkodása, hatalomgyakorlása alatt volt, hogy a rendőrséget, sőt, volt, hogy a médiát is kézi vezérlésre kapcsolták, és ezt a tényt el is ismerték. Azaz a társadalom szervezetében tekerődző polip egyszer már nyilvánvalóan bepróbálkozott, hogy megcsinálja a state capture-t, amelyre úgy nyílt lehetősége, hogy (a televízió térhódítása révén) újra tudták választatni magukat, és így majdnem 8 évet futhattak külsős ellenőrzés nélkül.

A state capture nekifutásoknak ezzel nincs vége, a következő (jelenlegi) kormány már a 2/3-dal is egyfajta "state capture"-t csinált, lévén, hogy e győzelmet nem úgy értékelik, mint a korábbi durva kilengés konszolidálását, hanem mint felhatalmazást egy ellentétes irányú kilengésre. Ennek keretében az Orbán kormány a köztévék elnökeinek korábbi mezei műsorvezetőket nevezett ki, plusz a médiatörvényt is megpróbálták átírni totalitáriusra (át is írták, csak szerencsére a játszma még nem ért véget, az EB vizsgálja). A II. Orbán kormány a korábbi urambátyám érát egy új urambátyám érára cserélte le, mindenhova saját emberek, de a rendszer változatlan. Mindenki, aki kicsit is kiállt a nyilvánosság előtt az előző kormányokkal szemben, most óriási pozíciók közül válogathat kedvére, s közben a Fidesz korrupció-ellenes harca (oké: állítólagos) mögül elfogyott a harci kedv, és a korrupció már a belvárosban tobzódik, lásd a Csipak ügyet, a Zeppelin-építést. Újbudán pedig a ZöldPardon és a Rió nevű köztéren működő szórakozóhelyek hosszú és kemény pere végül most úgy ért véget mesébe illő módon, hogy nem tartoznak semmivel - és a sajtó sem tesz az egész ügyről említést (kivéve az index.hu-t). Értsd, az újabb "state capture" bepróbálkozás most is zajlik, ahogy beszélünk.



:::: tanulságok

Az egészből a tanulság az, hogy Magyarországon ugyanúgy jelen vannak ezek a polipok, és bár totálisan kibontakozni nem tudnak, technikailag háborítatlanul működhetnek (GY-ék nagy gazdaság kifehérítése csak a pincéreket és az orvosokat találta célba, miközben az egyik kormánypárt elnöke 1 millióról nem kért számlát csak úgy, a jelenlegi kormányt pedig kényszeríteni kellett, hogy Sukorót levegye a kiemelt beruházások listájáról). Magyarország egy ketyegő bomba, amelyet bármikor bekebelezhet egy polip - ha nem küzdünk ellene egyre növekvő mértékben és léptékben. E Berlusconi-s filmet látva világos, hogy gyakorlatilag versenyt futunk az idővel. Addig ugyanis, amíg az EU egyfajta belügynek tekinti, hogy odahaza ki hogyan tart rendet, hogyan futtatja az ipart meg a gazdaságot, és elsősorban csak a gazdasági mutatókat ellenőrzi, gyakorlatilag bármi megtörténhet. Márpedig a polip az polip, amely az EU közösség pénzét szívja le, egy-egy korrupciós góc a szervezetben pedig óriási kockázat, mert 2-3 lépésben mattot adhat az egész közösségnek.


Velina-jelölt lányok rázzák a testüket egy bevásárlóközpontban - képernyőre
akarnak kerülni minden áron

A Videocracy óriási film. A legizgalmasabb szociográfia, amit vásznon láttunk (a Kutya éji dala óta) :) Megdöbbentő tanulságok, és megdöbbentő felvételek (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!). Fabrizio Corona testét borotválja és olajozza egy szál semmiben a tükör előtt, máskor meg egy party-n 6x parfümözi magát körbe. Lele Mora Mussolini-s videója és vallomása ugyancsak elképesztő. Az ember megdöbben, hogyan jöhetett ez a film egyáltalán létre. Olyan szintű átverés (a filmben szereplő maffiózók felé), mint Bódy Gábor Ifivezetők c. zseniális dokumentumfilmje, amelyet úgy forgatott, hogy a felvételek alanyainak fogalmuk sem volt, milyen durva hatást fog tenni a vásznon mindaz, amit a kamera előtt produkálnak a kedves riporter fiatalember felé. Erik Gandini is így járhatott el. Valószínű, hiszen olasz származású, aki külföldön él, de visszatért a hazájába egy forgatás erejéig. A film alanyainak nyilvánvalóan fogalmuk sem volt, hogy micsoda őrületes baklövést követnek el, hogy a kamerája elé merészkednek ...

Hálistennek, mert gyönyörű film, elképesztő anyag ... olyan mélyre ásott le, amennyire csak lehetett, ráadásul nem absztrakt számokat és tényeket sorakoztat fel, hanem audiovizuális dokumentumokat, amik tényleg önmagukért beszélnek ...


Velina-jelölt lányok rázzák a testüket egy bevásárlóközpontban - képernyőre
akarnak kerülni minden áron

...................................................................................................................................

PS: Mindenkinek látnia kell - de fontos az is, hogy mindenkinek el kell mondani, hogy az olasz emberek ebben a történetben áldozatok, nem szabad lenézni őket, legalább is általánosságban semmiképp ... rengeteg eszméletlen értelmes, gyönyörű olasz ember él, fiatalok, idősek, művészek, tanárok, munkások, orvosok - diákok .. Rengeteg olasz ember számára ezek az olaszok, akiket e filmben látni, zombik .. érthetetlen, megmagyarázhatatlan zombik, akik középkori szintre züllesztik az országot, és ebben a rothadásban érzik jól magukat ... Nagyon fontos tehát megkülönböztetni magát az olasz népet, az olasz embert általánosságban a filmben látható emberektől, még akkor is, ha utóbbiak megdöbbentően sokan vannak ... Gondoljunk bele, hogy rengeteg olasz ember számra óriási nagy dolog, hogy Berlusconi-t végre elkezdi utolérni a törvény, és hogy ez a film megszületett. Gondoljunk hát az olaszokra disztingváltan ... nem feledve, hogy a rendező srác is olasz :))) Ha ez a film Magyarországról szólna, mi is ezt kérnénk a nézőktől ... (a fotón: Erik Gandini rendező)

-jepe-
2011-02-16

Címkék: berlusconi, videocracy, korrupció, televízió, balázs



:::::::
  LÁSD: Médiaország - a TV Hatalma info-file
:::::::  (Videocracy 2009.)