Fekete Hattyú
A film megtekintése közben mindössze annyi a dolgunk, hogy eldöntsük, mi az, amit érdekesnek találunk a filmben. Érdekel-e minket egy balerina élete? Érdekel-e minket a balett? Vagy egy szolid pszichothriller, egy hattyú-horror az, ami vonz. Ha a pszichothriller izgat bennünket, akkor sima ügy. Akkor megkapjuk, amit szeretnénk, sőt többet is. Egy szegény, önmagát túlhajszoló aszexuális lány történetét, aki mindent elkövet, hogy képes legyen eljátszani nemcsak a fehér, de a fekete hattyú szerepét is. Közben horrorfilmekben alkalmazott megoldásokkal fel-felbukkan egy-egy látomás, néha kimarja a hátát (nem is sejtjük, miért :))), a körmei őrült iramban nőnek, s amikor levágja őket, gyakran mellémegy az olló - gyakorlatilag köröm-vágás horrorból, azt lehet mondani, tényleg kihoztak mindent, amit csak lehetett, sőt, többet is.
Valójában mindenben a horrort keresik. Az egyik legfurább jelenet az, amikor az anyja tortát akar vele etetni - egy ujjhegynyi tejszínhab is lehet horrorelem, ha nagyon akarják. Pszicho-horror. Később ez elharapódzik, a falon a festmények fura dolgokat művelnek, Natalie Portman lábfejének pedig érdekes elváltozását figyelhetjük meg - persze horror tálalásban.
Hát igen, ez Hollywood. Akármit is mutat, a lényeg a show. Balettot sem lehet csak úgy mutogatni, kell, hogy legyen valami, amitől a tömegek megnézik. Kell a horror, nincs mese. Akármilyen formában is, de kell.
A filmmel elsősorban akkor támadnak gondjaink, ha zavar minket, amit a balettal művelnek. Hollywood ugyanis nem szégyenlős, beleviszi a fimbe a balettot, valójában azt adja el - ehhez azonban nemcsak a horror-körítésre van szükség, de még arra is, hogy magát a balettot egy teljesen más, totál hamis fényben tüntesse fel.
Úgy állítják be, mintha a balett valami flash dance revü lenne, vagy valami eszelős argentin tangó, tele szexualitással, vággyal, csábítással - testiséggel. Képzeljük el Vincent Cassel-t (aki mint menő capoeira-s, nagyon jó mozgáskultúrával rendelkezik), mint balettrendezőt, amint azt magyarázza, hogy a fekete hattyút csak akkor tudja valaki eljátszani, ha tele van szexualitással. Upsz. Kis képzavar. Körülbelül a Coyote Ugly-val keverik a balettot. Ez, amit Vincent Cassel mond, mellesleg a sztori alapja, és annyira nincs köze a valósághoz, hogy az már zavaró. Ráadásul a történet rivalizálásra van felépítve, és Natalie Portman riválisa még csak nem is hasonlít egy balettművészhez, sokkal inkább bártáncosnő.
Ehhez nem kell hattyúk tava, ehhez nem kell balett. Ehhez elég egy Flashdance. A csajnak szexuálisan fel kell pörögnie, ha jól akar táncolni? Mármint balettot? Ez nemcsak ostobaság, de totál ellentétes a balettal. És itt kell választanunk. Vagy élvezzük a középszerű pszichológiai thrillert, ami a balettozással kapcsolatos közhelyeken alapszik (mint túlterheltség, túlhajszoltság, őrült sikervágy), vagy szép csöndben beismerjük magunknak, hogy amit látunk, az a balett, a balett világának, a balett kulisszák mögötti világának ellesett motívumaiból, élethelyzeteiből összerakott - nem túl igényes, nem túl tartalmas hétköznapi Hollywood-i film.
A hétköznapiságát e film a balett-csomagolással leplezi, de nem elég hatékonyan. Átlátszó, hogy balettot érdemben nem is igazán látunk - a kamera állandóan thriller üzemmódban (steadycam) követi a táncosokat, Portman-t, s így táncolni őt (bármilyen meglepő is) alig látjuk. A Save the Last Dance-nek sokkal több köze van a zenéhez is és a tánchoz is (pedig a táncművészek szerint akadnak hibái).
A Fekete Hattyúnak a Showgirls-höz milliószor több köze van, mint a Hattyúk Tavához - amely mű megtekintését mindenkinek ezerrel ajánljuk, videófelvételről is, abszolút. Hihetetlen belegondolni, hogy ezt a kifinomult zenét és balettet ilyen olcsó horror-közeli moziban félelemkeltésre is használják :))) Zenét, művet, balettot, műfajt, miliőt ennél csúnyábban félreérteni, illetve félreinterpretálni valószínűleg nem is lehetséges ...
A film végén az ember csak arra gondol, bárcsak inkább egy másfél órás dokumentumfilmet nézett volna meg egy balerina (vagy bármilyen táncművészlány) hétköznapjairól ... mert akkor a film végén megkaptunk volna a balett-élményt, egy közeli képet a balettról, egy balerináról - nem úgy, mint most, amikor csak beetettek vele, hogy a végén egy mezei szofthorrorral szúrják ki a szemünket ...