microcspv    "time is not money"
logo Marilyn



2011-03-01

közlekedésbarát Andrássy út -

helyzetismertetés lazán - laikusok, bárki számára


E cikk NEM azzal a szándékkal készült, hogy megmondja a tutit, számos komoly cikk készült már az Andrássy-szituról. E cikk kb. az 1000+1-dik, de szeretnénk Budepest fejlődését egy plusz apró lökéssel segíteni ...
Az Andrássy út egy csöndes, barátságos sugárút, széles járdákkal, sétánnyal, fasorral, lovaskocsiknak, automobiloknak. A forgalmat még barátságosabbá teszi, hogy '96 óta van földalattink is, amely segítségével bárki könnyedén és gyorsan közlekedhet a sugárút mentén. 1896 óta azonban hosszú idő telt el, és a világ az el-autósodás pályáján őrületes mértékben haladt előre. A "modernizmus" eszméjének megfelelően az "elautósodás" jegyében az 1970-es években már úgy tervezték az utakat, hogy széles, több sávos útpályán suhanhasson a sok-sok autó, keresztül a városon - például a Balaton felé. Ebből az Andrássy szerencsésen kimaradt, de a Demszky-éra modernizmusa még elhelyezett egy időzített bombát: a híres Andrássy úti kerékpársávot. Az eredmény: Budapest 2006 óta birkózik ezzel az idegen testtel, szeretné kilökni magából, autósok, biciklisek, gyalogosok egyaránt (ki mivel közlekedik éppen), de nem sikerül neki. Nem sikerül nekünk a sok-sok széttartó, egymást meg nem értő erő kaotikus egymásnak feszülése miatt. Most itt a nagy lehetőség. (?)


Az Andrássy út kerékpársávja jó időben keletkezett, de rossz helyen, és rossz módon, egy rossz közlekedés-koncepció jegyében. Ha meg akarjuk érteni, úgy kell megközelítenünk, hogy ahelyett, hogy a széles járdára festettek volna egy sárga csíkot (elvéve a a teret a sétálóktól és a teraszoktól, amik az Andrássy lelkét alkotják), a járda mellett az úttesten hozták létre, sőt, még egy fizikailag is kidomborodó sávval is levédték :) Ma már mosolygunk rajta, illetve egy darabig mosolyogtunk, azóta pedig a hajunkat tépjük. E kerékpársáv kezdetlegessége annyira megdöbbentő. Mindegy, így megy ez - a közlekedés ilyen, a puding próbája a gyakorlat, a valós forgalom. Értsd: Budapest nem azzal vizsgázott elégtelenre, hogy így építette meg, hanem hogy azóta sem volt képes ezt kijavítani. Ha a következő tavasszal kijavították volna a hibát, akkor Demszkyék bizonyítványában egy 4-es és egy ötös szerepelne és nem ronda elégtelenek.


Vajon miért nem tették rendbe? Miért nem voltak hajlandóak rendbe tenni? Mindez megítélés kérdése, de úgy tűnik, Demszkyék következetes harcot folytattak a város "elbiciklisedése" ellen. Ez persze vicces megfogalmazás akar lenni, de akkor is, e "harc" során a koncepciót úgy lehet leírni, hogy tartsuk a kerékpározás terjedését takarékon. Mondhatni: támogassuk szóban (2006-tól felfelé, addig szóban sem), és gátoljuk tettekkel, tettek hiányával.
A kerékpározást bébi-korban, pelenkában tartották, nehogy véletlenül beinduljon, nehogy elterjedjen, ami közlekedési káoszhoz vezethetne, ami az autósok nagy haragját vonná a főpolgármesterre (legalább is kb. így képzeli az ember Demszky tanácsadóinak érveit).

Árulkodó jel, hogy a városháza évente kinyomtatott egy bicikliút térképet, amin olyan bicikliutakat rajzoltak be módszeresen, amelyek nem is léteztek. Így jött létre a megvásárolt, de végül nem használt biciklik óriási tömege budapestiek százezreinél (akik azt hitték, majd bringával mennek ide-oda, de amint kipróbálták a valóságban, rájöttek, hogy "nincsenek is bicikliutak"). Ezeket az embereket, látens bringásokat vitték ki az utcára a budapesti futárok által szervezett az első Critical Mass-ok.


autósok vs. bringások - az Andrássyn


Ha valaki csak 20-30-al megy, akkor is kevesebb, mint 10 perc alatt megy végig az Andrássyn (az Erzsébet tértől a Hősökig). Ha 55-el, akkor is több, mint 5 percig. A kevesebb néha több, a lassabb néha gyorsabb. Az Andrássy egy külön kis unikum a városban, egy finom, ZÖLD és higgadt zóna lehetne, a közlekedési feszültségek elsősorban a város egészéből adódnak, abból, hogy akik az Andrássyn autóval közlekednek, előtte még a Kis - vagy Nagy Körúton küzdöttek (vagy épp egy autópályán), és utána is kemény meccsek várnak rájuk.


Az ingerültség, mint Budapesten mindenhol, általános. Az ilyen helyzeteket tipikusan felülről lehet megoldani, tipikusan az önkormányzaton keresztül, úgy, hogy az emberek összefognak, és közösen, egy testületen keresztül megoldják közös életüket - új pálya, új játékszabályok lefektetésével.
Az "autósok kielégítése" Demszky számára sem termett babérokat. megítélés kérdése, de innen nézve úgy tűnik, valójában nem csinált semmit, csak koncepció nélkül reagált, folyamatos tűzoltás formájában. A budapestiek pedig külföldön, a civilizált nyugat-európai városokban jobban otthon érezték magukat, mint itthon - miközben a káosz csak folyamatosan duzzadt.


Az "autósok kielégítése" egy rossz, hibás és ostoba koncepció, kezdve ott, hogy valójában nem is lehetséges. Csak egyetlenegy értelmes cél létezik a budapestiek közlekedésének színvonalassá tétele, a budapestiek elégedettségének megteremtése.


Az "autósok vs. bringások" konfliktus valójában nem is létezik, sem nagyban, sem kicsiben - direkt az Andrássyra vonatkoztatva.
A bicikli sáv az Andrássyn nem funkcionál: több helyen megszakad, mindenféle buszok parkolnak rá, több helyen életveszélyes a jobbra kanyarodás miatt, az ajtónyitások miatt, nem említve a pocsolyákat, stb. A bringások ha tehetik / vagy amikor rákényszerülnek, nem használják ezt a sávot, mert nem működik. Ha használják, veszélyeztetik magukat. Ha nem, autósok dudálnak rájuk, amivel a budapesti közlekedés ingerültségi foka tovább nő (bár a bringásokat a duda nem zavarja, hiszen számunkra ez egy érdekes, primitív zene kezdetleges ritmussal, de azt azért rossz látni, hogy megy fel a pumpa szegény autósok fejében, ami miatt veszélyt jelentenek zebrán átkelő gyalogosokra, sőt, bárkire, önmagukra is). Szóval ez az egész konflikt-zóna szégyen Budapestre nézve, és mindenki számára kellemetlen. Pedig ...


Pedig az Andrássyn van hely egy biciklis sávnak, sőt, az Oktogontól a Hősökig van egy külön szerviz út, amit mintha direkt a biciklis forgalom számára találtak volna ki. A biciklis sáv pedig nem egy kis extra egy kisebbség számára, hanem az a létesítmény, ami megkülönböztet egy 19. századi várost egy 21. századitól. Párizs, Berlin menő helyeknek számítanak? Náluk eléggé rajta vannak a biciklis közlekedési fejlesztéseken, hisz tudják, ez a város közlekedésének fejlesztésével egyenlő. A "Fények Városa" 12 évet töltött azzal, hogy felépítse a városi kerékpározás alapjait: magas minőségű kerékpárutakat és sávokat építettek, növelték a kerékpártárolók számát .." lásd kerékparut.blog.hu

Az Andrássy könnyű szerrel Budapest egyik sikerzónája lehet közlekedés-fejlesztés terén. Miből főzünk tehát? Kitűnő alapanyagokból, konkrétan mindenünk megvan ahhoz, hogy az Andrássy egy menő, európai út legyen közlekedés szempontjából is. Egyedül a politikai szándék hiányzik (hiányzott eddig). Csupáncsak meg kell szervezni a közlekedést, ennyi. Ez pedig csupáncsak azért volt nehéz döntés, mert ezzel a lépéssel Budapest egy kerékpáros várossá válik, az "elbiciklisedés" pedig óriási lendületet fog kapni :)


Andrássy - hogyan?


A Kerékpárosklub (MK) tervei, melyek 2006 óta bombázzák a városházát, eléggé egyértelműek, lásd pl. itt. Legyen az Oktogonig a bicikli sáv bent, a parkoló sáv pedig kint. Voi lá! Magic! Ennyi! Szép lenne persze, ha a parkoló autók sávja mellé egy buffer zóna lenne felfestve, ami a bicikliseket az autóktól némi távolságtartásra késztetné. Plusz szép lenne, ha a biciklisáv belső oldalán a széles sárga csíkba 5 méterenként egy-egy fényvisszaverő dombor-objektum lenne ültetve. De ezek csak a részletek. A végeredmény: nincs többé biciklis közlekedési lámpa, a biciklis nagykorúvá válik, az autósok pedig látják a bicikliseket, együtt közlekednek velük (s e szoktatás városszerte javítja majd a morált).

Az Oktogontól a Hősökig szerviz út. Az MK mintha mostanában nem ezt javasolná, ők biztosan jobban tudják, mit miért, de hétköznapi szemmel a szerviz út (a 2006-os MK tervben még ez van) eléggé adekvátnak tűnik (annak is talán a belső szélén egy sáv kialakítása). A Kodály Köröndnél lehet egy kis gubanc, mivel a világ örökség része, s így nem lehet a parkon keresztülvezetni egy aszfaltcsíkot, de mindegy, bőven van tér és lehetőség, hogy profin megoldják, legrosszabb esetben a bringások kerülnek picit (filozófiájukkal ellenkező módon :)).

A végeredmény: egy ZÖLD stílusú Andrássy. Mintha egy kertváros lenne. Fasor, sétányok, teraszok, biciklisek, nyugodt autósok. Egy sugárút, amely lélegzik. Sétálók és közlekedők, autóval vagy bringával közlekedők egymás mellett, harmóniában.
(Már csak majd az ocsmány narancssárga turistabuszokat kell kitiltani, illetve euro 5 kategóriát megkövetelni tőlük, mert az, hogy 20-szal döcögnek, feltartva bringásokat, autósokat, és közben brutál kormot ontanak magukból, nem megengedhető a 21 század 10-es éveiben.)

a cikk az urbanface.hu-ról származik

-jepe-
2011-03-01

Címkék: Andrássy, bicikliút, bringa.kerékpárút, felújítás, briga sáv