microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-04-15

Hajszál Híján Úriember

a jóindulatú vesztes


A norvég filmek jók, bár viszonylag kevés filmet gyártanak a norvégok, és hozzánk csak ezek töredéke jut el, de általában kedveljük őket. Most egy vígjátékszerű drámát láthatunk, amiben a csodás norvég táj helyett Oslo külvárosának a furcsa, szürke hétköznapjaiba kukkanthatunk bele, az ott élő, nem túl jó helyzetben levő emberek életén keresztül, illetve a börtönből frissen szabadult, nagyon szótlan főszereplőnk filmbeli sodródásán keresztül.
Valószínűleg mindenki ismeri az a filmtípust, ami nem kimondottan vígjáték (sőt, mint esetünkben is, inkább dráma és krimi), mégis ahogy halad előre a történet, időről-időre felbukkan az alkotók részéről a vágy, hogy a nézőket megnevettessék. (Ez egyébként nem egy elrugaszkodott igény, mert a nézők egy részének pedig minden egyes filmnél -és színházi darabnál- van egy olyan kényszere, hogy felnevessen, még akkor is, ha ez mondjuk egy dráma közepén esik meg, csak az adott beállítottságú nézőnél már letelt az a hosszú idő, ameddig kibírta erőltetett röhögés nélkül.)



Az En Ganske Snille Mann (aminek a szó szerinti fordítása, „egy meglehetősen kedves fickó/férfi”, jobban hangzott volna magyar címként) ezt a megnevettetős formulát követi, és ehhez azt hívja segítségül, hogy a főszereplőből egy szótlan majdnem-idiótát farag. Stellan Skarsgård egy olyan copffal a fején hagyja el a börtönt a film legelején, amilyet Steve Martin csak percekre alkalmazott a Fergeteges Forgatás egyik csúcsjelentében, amikor nagymenő producernek adta ki magát, autótelefonnal a kezében. Itt sajnos végig megmarad ez a hihetetlen haj, és ezzel már érzékeltettük azt a fajta tompaságot és lassúságot, ami a főszereplőből (Ulrik) árad ki az egész filmre.
Ulrik tehát kiszabadul, és első dolga lesz megkeresni régi bandáját, vagyis azokat a gengszter haverjait, akik tudják, kinek köszönheti Ulrik, hogy hosszú évekre börtönbe került. Ezzel beindul egy enyhe leszámolós szál, de -hasonlóan a film többi szálához – ez sem kap sok lendületet, és látszik, hogy Ulriknak sincs sok kedve a bosszúhoz.



Közben autószerelői munkát kap egy vicces köpcös fickónál, aki azzal mulattatja a nézőket, hogy ritkán szólal meg, de akkor mindig egy mondatözönt indít be, részeletes pichológiai elemzésével az adott helyzetnek, vagy témának. Ulrik nemcsak munkát kap, hanem a gengszterfőnök nővérénél egy sötét pincelyukszerű szobát is, ahol megszállhat. Így, hogy összeállt az új élete, a film a már megismert lassúságával csordogál előre, és úgy tűnik, nem lesz elég konfliktus ahhoz, hogy kizökkenjen Ulrik a tompa hétköznapjaiból.



De aztán mégis: a szállásadónője kikezd vele, és egy meglehetősen lehangoló szexuális kapcsolat kezdődik el köztük, megvédi a kolléganőjét a brutális férjétől, megkeresi a fiát, és közben ott van még a bosszú kényszere, azzal szemben, aki annak idején felnyomta őt a rendőröknek. Bár ezek a szálak mind jelen vannak, olyan érzésünk van, hogy igazából nem történik semmi különös a vásznon, Ulrik jön-megy, pár szót szól, leginkább csak szótlanul néz ki a fejéből, és kevés önálló akaratról tesz tanúbizonyságot. Ennek tagadhatatlanul van egy hangulata, és nyilvánvalóan ez volt az alkotók célja: elérni ezt a sajátos lelassult-sodródós stílust, amiben a jóindulatú, de nem túl okos és nem túl élénk főhős élheti a semmitmondó hétköznapjait. Sikerült is, de azért időnként sok pénzt megadnánk azért, hogy történjen valami említésreméltó is.

Vannak egy-két ötletes elem, ami feldobja Ulrik tompaságát, ilyen pl. az, amikor a szállásadónőjétől kapott kis tv-n egyszer behoz egy lengyel csatornát, és onnantól a nővel együtt próbálják meg kitalálni, mi zajlik a lengyel szappanoperákban, és mit lehet nyerni az ottani tv-show-kban. Ezek vicces jelenetek, erőltetés nélkül, és ráadásul valóságosak is.

Stellan Skarsgård-nak (aki a világon a legtöbbet foglalkoztatott skandináv színész) nincs sok dolga a szerepformálással, de persze ebbe a könnyű karakterbe is vitt egy kis plusz színt, ami a ritka mosolygásaiból tükröződik leginkább. A gengszterszál ahhoz képest lesz elég jelentéktelen, hogy elvileg ez lenne a cselekmény egyik magja, de mivel már jól felvettük a film stílusát, nem akadunk le ilyen kis apróságokon.

Mindent összevéve egy sajátos hangulatú film a Hajszál Híján, amin néha lehet nevetni, lehet bírni a furcsa stílusát, de az biztos, hogy nem ez a legfajsúlyosabb skandináv film, amit mostanában láttunk...

-lido-
2011-04-15

Címkék: Stellan Skarsgård, norvég film



:::::::
  LÁSD: Hajszál Híján Úriember info-file
:::::::
 En Ganske Snill Mann 2010.