A Mestergyilkos
A Mestergyilkos egy 1972-es film remake-je, az eredeti filmben Charles Bronson játszotta a szótlan bérgyilkost, aki az események furcsa menete miatt az egyik áldozata fiával társul további bérgyilkolásokra. Nem láttuk ezt a verziót, de a remake kevéssé sikerült jól.
Úgy tűnik, mintha kevés elemet változtattak volna meg a 38 évvel ezelőtti filmhez képest, pl. itt is van egy elhagyatott tóparton üldögélő fekete bácsi, aki a bérgyilkosunk inkognitójának őrzője, és aki ezért baráti szavakat és üveg whisky-ket kap. Ez és más történeti elemek szinte visszavisznek minket a 70-es évekbe, ami egyébként nem is lenne baj, sőt, jól is elsülhetne, hiszen az izgalom nem attól függ, hány embert tesznek el durván láb alól a főszereplők. Itt rengeteg klasszikus akciójelenet van, verekedéssel, késes közelharccal, magasból való leugrálással, robbantással, miegymás, de sajnos ez végül kevésnek minősül egy jó (akció)filmhez.
A történettel van az alapgond, bár, mivel remake a film, a fő vonalakat nem lehetett megváltoztatni, a kisebb szálakra azért jobban odafigyelhettek volna az írók és a rendező. Ilyen a Donald Sutherland-karakter, akinek az alap motívációit nem értjük, vagy az egyetlen női mellékszereplő karaktere, akivel szó szerint semmi sem történik a filmben. Felbukkan párszor, aztán később már nem, ennyi. Kicsit furcsa ez a túl nagyvonalú dramaturgiai megoldás, biztosan azt gondolták a forgatókönyvírók, hogy nem fog feltűnni a nézőknek, hogy a cselekmény sodrásában úgy veszítjük el az egyetlen nőt, hogy nem hal meg, nem költözik el, és nem derül ki róla semmi váratlan.
A főhős Statham-karaktert (Arthur) úgy hagyja a film, ahogy van, ahogy az elején megismertük, illetve ahogy Sutherland jellemezte pár szóban: egy profi gyilkológép, aki azért ügyel arra, hogy un.”rosszfiúkat” öljön meg, legalábbis nagy százalékban törekszik rá. A későbbi társa, Sutherland fia, a vékony ír fickó (Steve) sem egy túl árnyalt karakter, bizonyos ír sztereotípia mentén felépített, kivéve persze a gyilkoló vonalat. A film közepéig le sem veszi az ír sapkáját, Jamesont iszik, sokat dohányzik és valamiféle elszánt keménység mentén halad előre, itt speciel a bérgyilkos-iskolában.
Nem adódik, hogy kettejük közül valamelyik mellé álljunk, vagy annak drukkoljunk, sokáig folytassák még a közös bérgyilkolászatot, mert azért ez a szál is kifárad egy idő után.
Közben adódik pár izgalmas jelenet (akciófilmben vagyunk, muszáj is adódnia), de olyan, ami valamilyen érzést, drámai pillanatot is tükrözne, csak egy-kettő. A rendező, Simon West eddig is akciófilmekben és thrillerekben nyomult, első filmje a Con Air, 97-ben, ami talán a legvéresebb filmje. Utána jött a Tábornok Lánya (szintén egy thriller), Travoltával a főszerepben, fordulatos cselekménnyel. Majd a Lara Croft: Tomb Raider, amivel ismét a kevésbé életszerű akciók felé mozdult el.
West a Mechanic-kal elég gépiesen bánt, tulajdonképpen úgy tűnik, csak újra feldolgozta a 72-es alapfilmet, erőszakosabb és látványosabb akciókkal megtűzdelve. Jason Statham pedig nem lépett túl a saját árnyékán, ugrált, verekedett és gyilkolászott, majd egy új akciófilmmel a tarsolyában távozott, hogy egy év múlva egy hasonló alkotásban láthassuk viszont..