Apacsok
A mostani Szemle legfelkapottabb „témája” úgy tűnik, az ügynök-múlt, a szocialista időszak besúgóinak élete, legalábbis több filmben felbukkant ez az elem, sőt, volt egy konkrétan ezzel foglalkozó film is (Az Ügynökök a Paradicsomba Mennek).
nem-nem! - a fotón nem Mel Gibson látható - hanem Csányi Sándor :)
Török Ferenc is ezt a drámailag-morálisan hálás elemet dolgozta fel a filmjében, de nemcsak úgy simán, önmagában, hanem az értelmiségi beszélgetésekből ismert, 80-as években kezdődött magyar indián-jelenség bemutatásával együtt. Bár egészen jó végkifejlet is kisülhetett volna ebből a projektből, valami nem stimmelt, és végül egy nehezen nézhető, viszonylag nehézkesen követhető, lecsupaszított látványvilágú, kicsit erőltetett film lett belőle, aminek a közepén már minden bajunk van Szervét Tibor karakterének a fölényeskedéséből és Csányi Sándor (e filmben) bugyután naiv stílusától.
Hajlunk rá, hogy a nagyon komoly hangvétel volt az egyik oka, hogy félresiklott a film, mert persze az ügynöki múlt egy igazán komoly dolog, de ezzel együtt is eléggé nehéz volt azt a hosszú folyamatot végignézni, ahogy Csányi Sándort beszervezik, mint az indián közösség egyedüli besúgóját, majd azt halljuk tőle, hogy „hát nem erről volt szó”, „nem ezt beszéltük meg”, és hasonlók. A film mindezeken felül rengeteg időpont-ugrást is művel, ami egy idő után követhetetlen, mert ahogy egy jelenbeni jelenet után (amiben Csányi Sándor 60-as évekbeli barkót visel, nem is értjük) felidézzük a 30 évvel azelőtti időket, majd az adott jelenet előtt 2 héttel történteket, majd az az előtt valamennyivel történteket – néző legyen a talpán, aki végig képben tud maradni, mikor és hol járunk a cselekményben, visszaemlékezésben.
Ráadásul a színészek sem tudtak rendesen kibontakozni (talán a tv-filmes műfaj, illetve forgatási stílus miatt), sok volt a didaktikus jelenet, és gyakori volt az érzelem-mentes, egyszerű felolvasó stílusban előadott szöveg. Csányi Sándornak, mint főszereplőnek nem sikerült túllépnie a bizonytalan, nem túl átgondolt színészi játékon, amit előadott, és Szervét Tibor játéka sem volt érdekfeszítő, hanem inkább mesterkélt.
A legjobb részek az archív felvételek bevágása voltak, az alattuk hallható remek zenékkel, de sajnos ezek a felvételek csak tagolták a többi jelenetet, amikben Csányi Sándor közepes lendülettel játszott, közepes átélhetőséggel. Ezzel együtt is jó rendező Török Ferenc, a mi itt-és most-unk egyik érzékeny filmese, aki valószínűleg most anyagi okok miatt gondolkodott tv-filmben (bár a TV-film is jelenthetne jót, Mo-on is). Jó lesz, ha a következő filmje ismét nagyjátékfilm lesz, vagy bármi, csak jó legyen, és akkor töretlenül rajonghatunk tovább.
BTW: Schneider Zoltán remek felfedezés, őt szívesen látnánk újra bármilyen Török-filmben.
A magyarországi indiánok érdekesek lettek volna önmagukban is (Cseh Tamással és barátaival - Szabó Ildikó 1995-ös Csajok c. filmjében egyszer már felbukkant ez az indián-motívum). Az ügynöki vonal nem tett hozzá a történethez annyit, amennyit elvett az átélhetőségéből és drámaiságából - köszönhetően egyebek közt Csányi Sándor ultra-semleges játékának, és nyilván annak is, hogy az ügynök-vonalra mint pillérre túl nagy szerep hárult Török Ferenc felfogásában. Akárhogyan is, ügynökök és indiánok együtt vannak jelen Török Ferenc filmjében, amire a rendezőnek minden bizonnyal jó oka volt, mi pedig azt gondoljuk, ez így rendben van, kár, hogy a végeredmény nem egy jó Török Ferenc film lett, dicséretes ugyanakkor, hogy szórakoztató faktor és a történelmi hűség között az utóbbi javára áldozta fel az előzőt !:) Amúgy pedig sebaj, legközelebb majd remélhetőleg megint egy élesebb és finomabb képet kapunk T.F.-től arról, hogy miben élünk, és hogyan ...