microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2011-05-05

Szomjas György: Dumafilm

magyar új hullám #1


Tegnap este, amikor a Filmszemle hivatalosan még el sem kezdődött, Szomjas György új filmje új korszakot nyitott. Filmje nemcsak újszerű és izgalmas, de olyan szerencsés és különös módon esik egybe a Ketten a Hullámban c. film bemutatójával (1 héten belül), hogy egyfajta időutazás jött létre, s Szomjas filmjét gyakorlatilag úgy láttuk, mint Jean-Luc Godard 1968-as Cannes-i beszédének a folytatását :))
Szomjas György tulajdonképpen mindig is más volt, mint a legtöbb budapesti filmrendező, mindig volt benne némi profaneitás, amitől filmjei a 'valóságközeli' címet gyakran kiérdemelték, csak úgy, mint a "könnyed", urambocsá "könnyű" jelzőt.

 

A Könnyű Testi Sértés nagyon jó volt, a '80-as évek egyik remek filmje, az Andorai Péter karakterre ráérezve pedig jött a Falfúró, ami azért különleges film, mert ebben a sztori már banális, ám maga a film mégis roppant izgalmas - köszönhetően a kor valóság-elemeinek extenzív felvonultatásának, amitől a Falfúró abszolút 'valóságközeli' film lett.
Ezután (részünkről) némi üresjárat következett, a Szomjas-filmek elveszítették régebbi varázsukat, a Roncsfilmet pedig utáltuk a kampánya miatt, ami azt mondta, ha 1x láttad, csak félszer láttad :))
De ... abszolút nyilvánvaló, hogy a művészek olyanok, mint a Csodálatos Elme c. film Nash professzora. Kitalálnak, létrehoznak egy látásmódot, egy megközelítést, ami egyszer nagyon bejön, de aztán előfordul, hogy hosszú évekig nem vezet újra sikerhez, pedig ugyanazt az alkotói működést folytatják ...

A Dumafilm azonban óriási dobás - és tegyük hozzá, Szomjas továbbra is ugyanaz a Szomjas, látásmódja ugyanaz a látásmód :) Csak az van, hogy most olajmezőre bukkant: a magyar új hullám az, amit felfedezett.

A film már a címében is ott viseli a pozitív megkülönböztetést, lévén, hogy a "dumafilm" ugyanannyira műfaji megjelölés, mint cím, sőt még jobban. Készített egy filmet, amire sokan ráfognák, hogy dokumentumfilm, pedig nem az, nem a szó hagyományos értelmében, hiszen a dokumentumfilm valamiről szól, és információt terjeszt (imádjuk a dokumentumfilmeket!! - a szerk.). Szomjas Dumafilmje azonban egy roppant izgalmas dráma. Ennél jobbat egyetlen angol vagy francia kisvárosos film sem produkálhatna. Adott 3 jóbarát, a 60-as évekből, akik csomó mindent együtt csináltak fiatalkorukban, együtt laktak, együtt gondolkodtak, együtt életek, de aztán változott a világ, és ők szétmentek, és többé nem beszélnek egymással. Egyikük az ország legnézettebb tévéshow-jának az alkotója és műsorvezetője, másikuk művészfilmes - hát nem izgalmas? Valódi filmes cselekmény - de a valóságban :)

Találkozásaik pedig valódi pszichodrámák, 3 ember próbál beszélni egymással, akik manapság már egyetlen szót sem tudnak váltani. Roppant izgalmas - de ez nem minden.




Ami miatt Szomjas György filmje jó film, az az, hogy TELITALÁLAT. Olyan témát talált, ami az elképzelhető legnagyobb hiányt pótolja Budapesten, Magyarországon, azt, ami az elképzelhető legneuralgikusabb és közben legagyonhallgatottabb pont: a Gyurcsány-rendszer. Bizony, az abúzus természete olyan, hogy az áldozatok utána hajlamosak nem beszélni róla, és nálunk (nem a régmúltban, hanem a legutóbbi évek során) a társadalmat akkora óriási abúzus érte, mint egy lórúgás, mindenkit a maga helyén.
A mi három jóbarátunk viszonyának megromlását is ez a sötét korszak idézte elő.
Ja, hogy kit érdekel három ember? Kit érdekel, hogy beszélnek, vagy nem beszélnek? Kit érdekel, mit gondolnak és miért? Nos ... hát mindenkit, aki a mozitól nem szórakoztatást vár, hanem a valóság megismerésének, értelmezésének élményét (ami egyébként, és mellékesen maximálisan szórakoztató :)) Ráadásul ez egy olyan probléma, ami mindenkit érint, ami valamilyen módon mindenkinek az életében okozott már károkat, amiket borzasztó nehéz visszavonni, ha nem épp lehetetlen. Tegye a szívére a kezét az, aki azt állítja, hogy egyetlen barátját sem veszítette el (anélkül, hogy az elvesztés tényét valaha bármelyikük megfogalmazta volna) a Gyurcsány-rendszerhez való akár csak kissé is eltérő viszonyulásuk miatt. E filmben belepillanthatunk ebbe a gulyás ízű pokolba: jó barátok, eredetileg szellemtársak, akik nem tudnak érintkezni a szellem csatornáján sem !!! 

a helyzet:
Dettre és Heller úgy látják, Fábry jobboldali, és mint ilyen, természetesen rasszista is. Fábry úgy látja, hogy ő nem jobboldali, csak az adott pillanatban szembe fordul azzal a kormányzattal, amelyik durva dolgokat művel, amely durva dolgokról Dettrének 99%-ig ugyanaz a véleménye, mint neki. Fábry nem érti, Dettre miért ment el együtt demonstrálni a durva kormányzat vezérével, miközben Dettre úgy tudta, csomó politikus elmegy majd, és nemcsak Dart Vader. Heller eközben megvan győződve arról, hogy Fábry elemi szinten szereti a másik oldal vezérét, és akármit csinál, az ebből a mélységes és eredendő szimpátiából fakad, csak ezt persze Fábry tagadja, mint egy boszi az inkvizíció során, miközben mindenki tudja (ott, az inkvizítorok között), hogy boszi.
Látszólag csupán Shakespeare-i félreértések, félreinterpretálások működnek, valójában azonban nem véletlenül jöttek létre, hanem egy korrupt és gonosz hatalom által tömegbe szórt, kommunikációt, együttgondolkodást gátló, megosztó méreg hatására. E mérgezés hatására az áldozatok ellenségként látják a másikat. Ha valaki rosszat szól a kormányra, jobboldali, és persze rasszista. Ha pedig valaki nem, és tüntet a széljobbosok ellen, akkor támogatja a durva és gonosz kormányt. Három mélységesen szimpatikus ember, három meglehetősen éles elméjű ember, három művész, három olyan barát, akik együtt éltek, gondolkodtak, és most ott vergődnek e mérgezés hatására, mint a kiömlött kőolajtól fekete madarak a tengerparton ... Vajon sikerül valaha kievickélniük e csapdából ? :)))))


Szomjas filmjében a kamerák előtt üzengetnek egymásnak a szereplők. Beszélnek az életükről, életük azon szakaszéról, amikor a többiekkel még jóban voltak - mindenki külön, aztán a többiek megnézik, és reagálnak. Isteni !!! Valódi film a valóságról !!! Magyarország, mi tartott ilyen sokáig? Valódi film a valóságról, s közben (ha már ott van), elvégzi azt a piszkos feladatot, amire az értelmiség nemigen vállalkozott (az egész korszakról úgy, ahogy van, nem beszélünk, s ha mégis, akkor egyedül a korszak névadóját említjük, de őt is csak futólag), beszél a Gyurcsány-rendszerről, és a váltásról.


A film roppant izgalmas, mert gyakorlatilag egy vírus hatástalanításának folyamatát látjuk - ez egy akciófilm, csak nem űrruhába beöltöztetett, melleiket kivillantó amcsi hírességek irtják a vírust, hanem Fábry Sándor, Dettre Gábor és Heller Gábor - egymás fejében, a Szomjas György által generált virtuális térben. Fábry meg is mondta menet közben: lehet, hogy te most egy filmet forgatsz, én azonban terápián veszek részt a barátaimmal, Heller Gábor szinte szó szerint ugyanezt mondta. Azaz: a film egy valóságos történés lenyomata, e történés pedig nem elsősorban a film kedvééért jött létre, hanem önmagáért, a résztvevők kedvéért. Jen-Luc Godard sem szólhatna rosszat e filmre, hiszen ez egy film, ami az emberek életével foglalkozik, és ad az embereknek, már forgatás közben is :))))

Az ember belegondol, mennyire fantasztikus ez a film, és eszébe jut a Nouvelle Vague, és rádöbben, Szomjas beindította a mi új hullámunkat. Ezek után kit érdekel Maci Laci, és kit érdekel a Womb-Méh?
(oké, mindketten, a mackó és a méh is jófejek - semmi személyes :))) Mindössze arról van szó, hogy kit érdekel a fikció - ha valóság helyett adják?

A Dumafilm telitalálat, valódi film a valóságról, a magyar új hullám első darabja. Szomjas ott folytatja, ahol Godard társai kiszálltak a '68-as Cannes-i fesztiválon, egy valódi emberek életéről szóló valódi filmmel, ami low budget, és HD videó - az a formátum, amit minden kispénzű, kis népességű ország filmesei a civilizáció legnagyobb ajándékának tekintenének - csak nálunk nem.



Eddig azt hittük, tudjuk, mi a film, hogy néz ki, hogy kell csinálni. Valójában az ipar erőltette ránk a kliséit, kezdve a hosszakkal, hogy ha videó, akkor ennyi és ennyi perc legyen, mert a tévébe az kell, ha film, akkor minimum 72 perc, aztán folytatva a sztárokkal, a költségvetéssel (ami mindig óriási, és ezért a filmnek mindig óriási szenzációnak kell lennie, hogy sokan megnézzék), aztán jönnek a technikai paraméterek, ne legyen "rossz a hang", (miközben a stúdióban felvett utószinkronok azok, amik rosszak, a helyszíni hang, akármilyen is, valóságos, s ezért jó). Satöbbi, satöbbi - de a lényeg, hogy a youtube és a videó és a HD formátum korát éljük, s e három együtt az új film. A videó kora a 80-as években kezdődött, és fantasztikusan indult, de sokan (nem úgy, mint Bódy Gábor) csak úgy akarták használni, mint a film helyettesítőjét, és ez nem működött. Ma azonban már látszik, hogy a videó pontosan az a csodálatos eszköz, aminek Bódy már a 80-as évek legelején látta, csak fel kellett nőnünk hozzá, és nem régi típusú filmek készítésére próbálni használni, hanem olyan filmekre, amik ebben a korban gyökereznek, ebből a valóságból fakadnak, és akkor a kor és a médiuma természetszerűen összhangba kerülnek :)))
(a Dumafilm erre csak 1 db egyszerű alappélda sok-sok lehetséges közül)

Gratulálunk Szomjas Györgynek, ekkora és ennyire pozitív teltházat rég láttunk, filmje tényleg célba ért, mert sikerült megszólítania az értelmiséget, a taps pedig őszinte volt, ezt a magunk részéről is elmondhatjuk :))) Mától, ha fiatal filmesekre gondolunk, Szomjas György áll a lista élén. Nagyszerű mementó ez a film, mert arra emlékeztet, sőt, hovatovább azt demonstrálja látványosan, hogy a művészet tényleg nem távolodhat el a valóságtól, mert akkor átmegy szórakoztatásba, ami (túl azon, hogy tompaságot, szürkeséget terjeszt pénzért) sosem elég jó az amerikai, az ipari csúcsszínvonalhoz képest. Boldog születésnapot Magyar Film, boldog születésnapot Magyar Új Hullám !:)))

lásd e videót Szomjas György rövid beszédével

PS:
Sajnálatos fejlemény, hogy Fábry Sándor letiltatta a filmet, és közben érthetetlen is, mert ez a film semmilyen formában nem vetít rá rossz fényt, sőt, éppen ellenkezőleg. Sajnálatos az is, hogy Dettre Gábor egy sértő megjegyzést tett nyilvános a barátjára e letiltás kapcsán. Reméljük, a film végül győz, és a barátság is utat tör magának az egók dzsungelében ...

PS 2:
Újabb sajnálatos fejlemény, hogy állítólag Fábry kirúgta Heller Gábor-t a Fábry-show-ból ...nem tudjuk, igaz-e a híresztelés, mindenesetre ha így van, rossz fordulatnak tűnik...

PS 3:
eszméletlen, hogy egy ilyen friss és izgalmas projekt ennyire durván és minőségen alul érjen véget ...
3 napja nem hittük volna, hogy egy ilyenjó film, ilyen szimpatikus emberekkel akárcsak a legminimálisabb szinten is negatív kimenetelű lesz ...
Az izgalmas intellektuális dokumentum-dráma  végül egy valóságshow-ba torkollt ... óriási kár érte ...
nem Szomjas Györgyön múlott ...

-jepe-
2011-05-05

Címkék: Szomjas György, Dumafilm, Új Hullám



:::::::
  LÁSD: Dumafilm info-file
:::::::