microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-05-29

Ne engedj el!

ez a klónok sorsa

Amelyik film nem a valóságon alapul, vagy nem a valósággal kapcsolatban nyújt élményt a nézőinek, az maximum olcsó szórakozást kínál. A filmek lényege a valóság - akár primér értelemben, akár allegorikusan, áttételesen, mint a scifiknél. A Ne Engedj El azonban fittyet hány erre a tapasztalati törvényre, és miután végigültük a másfél órát, az kívánjuk, bárcsak sikerrel tette volna ezt ...
Anglia, vidéki kisváros - '60-as évek. Klón-gyerekek egy klón-iskolában (!!). Az, hogy klónok, és hogy egész izolált életük arról szól, hogy fiatalkoruk kellős közepén egyszer majd szervdonorok legyenek, menet közben derül ki, szépen adagolva, egy sodrással rendelkező művészfilmhez méltó módon.



A film borzasztó módon impresszív. Nagyon erős jelenetek vannak benne, sőt, van egy plusz sztori, egy szerelmi történet, ami kifejezetten emlékezetes - a filmnek ez a lelke. Tulajdonképpen gyönyörű.
Ugyanakkor gond van az egésszel.

A film részletei erősek, de az egész alapja, a hordozóanyag, az alapsztori, amire az egész film fel van hordva, végtelenül gyenge. Szegény klónok, akiknek erről szól az életük? Végigcsinálják gyermeteg életüket, és közben (hogy a nézőknek még nagyobb "katarzist" okozzanak) egyetlen pillanatra sem merül fel bennük, hogy van élet az intézményen kívül? Hogy nem kellene elfogadniuk az intézmény, illetve a rendszer által rájuk erőltetett szabályokat ? Nonszensz. Hol van Scarlett Johansson, ő nem hagyta volna ennyiben, jól szétrúgta volna az ass-üket Ewan McGregor-ral :))) Ne legyünk már ennyire ... kínosan mesterkéltek ... :))) Ennél durvábbat nehéz lett volna kiagyalni. Mindegy, a filmben ez a kiindulás, ez az alap, ez a klónok sorsa - s a történet ezen belül játszódik.


Persze, ez a mesterkélt horror-háttér az egyes jeleneteknek remek talajul szolgál, mint festéskor egy jó alapozó, amitől a felhordott szín ezerrel viríthat. Ezzel a súlyos háttérrel megküldve minden jelenet óriási drámaiság-ellátmányt kap. És a dologban az a legfurább, hogy számos jelenet (önmagában) abszolút működik is! Hatásos, felkavaró, intenzív drámaiságú jelenteket látunk. Csak hát sztori nélkül - ezek a jelenetek nem tudnak összeállni, mert maga a film nem rendelkezik épkézláb történettel. Alex Garland forgatókönyvíró igazán hozzányúlhatott volna a film alapjául szolgáló regényhez - de ő is a legkényelmesebb utat választotta. Mint mindenki e filmben. Mark Romanek rendezővel az élen.

A színészlányok nagyon jók, Keira Knightley is abszolút jó - pedig mostanság már annak örülünk, ha inkább nem pont ő szerepel egy filmben. Ezzel együtt Knightley nemcsak általában jó színésznő, de egy-egy filmen belül is képes csodát tenni - most is ezt tette. Így az a fura helyzet állt elő, hogy a zseniális főszereplőlány, Carey Mulligan mellett Knigthley külön főszereplőként jelent meg, és hogy a dolog még bonyolultabb legyen, Andrew Garfield (kedvencünk a Social Network-ből) mint abszolút másodszereplő végül maxi főszereplővé bontakozott ki, és elvitte az egész filmet, de úgy, hogy a két lány fényéből fikarcnyit sem vett el. Nagyon jó a srác !! Egy ifjú Anthony Perkins, de akár Brad Pitt is lehetne a 12 Majomban, olyan jó :)


Ami érdekes, az a Womb-bal való összehasonlítás lehetne :)
Két klónos film, mindkettő alkalmaz kékes tengerpartot, elárvult hajóval. Ja, és klónokat :) Röviden annyit érdemes megjegyezni, hogy akármilyen fura, de a Ne Engedj El jelenetei működnek, és később, amikor visszaemlékezünk a filmre, a jelenetek, mint foszlányok erős, intenzív emlékként vibrálnak a fejünkben ... mintha maga a film nem is lett volna ... büntető ... Mintha egy egész jó filmet láttunk volna ...

fura ... nem kellett volna hozzá sok, hogy jó film legyen ...

-zé-
2011-05-29

Címkék: Keira Knightley, Andrew Garfield, Carey Mulligan



:::::::
  LÁSD: Ne engedj el! info-file
:::::::  (Never Let Me Go 2010.)