Paul

A Men In Black tényleg korszakos jelentőségű és fantasztikus stílusú film volt, ami a felszabadító liberális szemléletével megkedveltette velünk az „idegen” lényeket, és úgy láttuk a rendező (Barry Sonnenfeld) és a forgatókönyvírók szemével New York-ot, mint a mindenféle bolygókról érkezett különféle lények közös, barátságos városát.



A Paul ezt a hagyományt követi, itt két sci-fi rajongó angol srác szeli át egy lakókocsival Amerikát, és közben találkoznak egy valódi „alien”-nel, egy térdnadrágos-strandpapucsos laza ufónautával, Paul-lal. Már a két emberi főszereplő is szimpatikus (nem viszik túlzásba a jópofaságot, és helyesen reagálnak arra is, amikor meleg párnak nézik őket), de Paul még náluk is kedvesebb és szórakoztatóbb. Úgy néz ki, mint egy átlagos huszonéves srác a Szigeten (félmeztelen, laza nadrágban, strandpapucs a lábán, stb..), csak annyi különbséggel, hogy az ő testi alapja egy alien, vagyis az, ahogy mi, emberek képzeljük a kis zöld lényeket. Az ezzel fogalkozó technikai stáb nagyon jó munkát végzett, Paul abszolút hihető és „emberi” lett, a film alatt egyszer sem jutott eszünkbe, hogy egy CGI-alakról van csupán szó.

De Paul nemcsak testileg néz ki jól, és nemcsak remekül mozog, de a szelleme is a helyén van, humoros, kedves és gyorsan átlátja az emberek működését. Jól megírt karakter az övé, és miatta lesz igazán szórakoztató a film.

A két angol srác is teszi a dolgát, mentik Paul-t, ahogy csak tudják: Paul-nak ugyanis haza kell jutnia.
Igen, a sztori az E.T.-jével nemcsak párhuzamos, de mintha annak egy újragondolása lenne, ufó-hívő pátosz nélkül, MIB stílusú lazasággal, lásd Paul feltartott "mutatóujját" a plakátokon :). Miközben a srácok Paul hazajutásán dolgoznak, belép a képbe Jason Bateman (több béna filmje után most ismét csúcsformában), mint egy komoly CIA-ügynök, és ő is elég jól feldobja a cselekményt.

A cselekmény, illetve a film  jó hangulatába nyilván belejátszott az is, hogy a két angol színész, Simon Pegg és Nick Frost az életben is barátok, sőt, Kristen Wiig-nek is barátai, aki a női főszerepet játssza. Ez az általános barátság és lazaság-hangulat az egész filmet áthatja, úgyhogy a végeredmény egy nemcsak vicces és élvezetes film, hanem egy olyan film, ami minden szinten a barátságról szól, beleértve a másképp kinéző lények befogadását :))

Az E.T. sztorira emlékeztető történetet nem kellett túlságosan megbonyolítani, nem is tették az alkotók, elég volt a humoros alaphangulat, a Paul-féle kedvesség ereje, a két bénázó főhős jóindulata és angolsága, és minden ment a maga útján, ahogy kell.

A Paul filozofikusan a MIB-vonalat követi, és ezért külön kedveljük, de az is nagyon jó benne, hogy sokszor nem erőlteti, hogy egy jelenet humoros legyen, és ezért inkább többször „elhallgat” egy-egy geget, ahelyett, hogy a nézői nevetésre hegyezné ki a párbeszédeket. Paul a MIB 2 bulizós (koktélozós és szivarozós) kukacainak a továbbfejlesztése, akik úgy vigyáztak Rosario Dawson-ra, hogy közben vidáman edzettek, jakuzziztak, szivarral a kezükben koktéloztak, és folyton kedves szexuális utalásokat tettek a náluk 100-szor nagyobb emberi lény/bombázó lányra.



Paul egy, a világot lazán és kedvesen szemlélő ("idegen") lény, aki ha bekerül egy bármilyen társaságba (emberi közösségbe), mindenkiből a legjobbat hívja elő, és mindenkiről a legjobbat feltételezi. Igazi nagy buligép, aki ahhoz képest, hogy csak számítógépek segítségével jött létre, egészen jól helyrerakja a földi ismerősei életét, miközben mindenki remekül szórakozik a társaságában ... beleértve minket, a nézőket :)

A Paul volt az idei Titanic Filmfesztivál zárófilmje, és mint ilyen is nagy sikert aratott.