microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-06-09

Koszorúslányok

Női forgatókönyv alapján


A Hollywood-i producerek folyton kísérleteznek, és patikamérlegen mérik ki, melyik közönségrétegnek mire van szüksége egy filmen belül, hogy elégedett legyen. Miután az olyan egyszerű, férfias kicsapongásról szóló vígjátékok sok nézőt vonzottak, mint pl. a Wedding Crashers vagy a Másnaposok-sorozat, Judd Apatow producer vezénylete alatt két színészlány lehetőséget kapott rá, hogy megírjanak egy női verziójú vígjátékot, ami egy esküvő előkészületeiről szól, és amiben teljes természetességgel fordul elő a „szokásos” gusztustalankodás is.
Kristen Wiig-et (aki a film egyik írónője és egyben a főszereplője is), eddig leginkább vígjátékokban láthattuk lazán idétlenkedni (az egy Hajrá, Bliss-t kivéve). Legutóbb a Paul-ban ő volt a félszemű megtért lány, aki egy idő után kétszemű lesz, és folyton káromkodni próbál.



Wiig-ben erős a spontán vicces véna, ez látszik rajta, és jót tett a filmbeli játékának is, meg persze a forgatókönyvnek is. A társ-forgatókönyvírója, Annie Mumolo felbukkan a filmben egy percre, amikor a repülőn Wiig (Annie) mellett ül, és előadja a repülés-fóbiát, kissé hisztérikus stílusban. Ők ketten hozták össze ezt a történetet, ami arról szól, hogy két gyerekkori barátnő közül az egyik házasodni készül, a másik pedig periférikus életet él, egy minden fronton rossz választásokkal tarkított életet. Egy amolyan megszokott csetlő-botló-viccesen-bajba-keveredő lányról van szó, amilyenre vígjátékok (és tv-sorozatok) tucatjai épülnek.

A nem túl szofisztikált történet egy esküvő előkészületein nyugszik, azzal a feltételezéssel, hogy ez érdekes lehet a nézők számára. Tény, hogy miután ezernyi amerikai film dolgozta fel alaposan az esküvőket (és nálunk is egy külön iparág nőtte ki magát az esküvővel kapcsolatos teendők kapcsán), a nézőknek ismerős lehet minden részlet, a lány-és legénybúcsútól kezdve az ajándékozási felhajtással folytatva, lepkék, szabadtéri ceremónia, és persze a koszorúslányok fellépése, amely ennek a filmnek a történeti alapja.



Adott két barátnő (Annie és Lillian), akik gyerekkoruk óta a legjobb barátnők, és akik közül az egyik (Lillian) váratlanul férjhez megy. Annie örül és drukkol neki, és persze rögtön ő lesz a fő koszorúslány is, akinek meg kell szervezni az esküvő „csaj-oldalát”, lánybúcsúztatót, ruhapróbákat, stb...Ezek a dolgok önmagukban unalmasak és semmiről nem szólnak, de, mint eddig több filmből kiderült, lehet rájuk vígjátéki gegeket alapozni. És itt lép be Kristen Wiig, aki a film legelején mint kissé szétesett, meggondolatlan, szeleburdi (és önmagát kevésre becsülő) lány bukkan fel, és akitől mostantól várhatjuk a mindenféle esküvő előtti mókákat.



A film innentől két stílust vegyít, és két különböző színvonalú történéseket kever össze: míg Kristen Wiig Annie-ként egy valóban humoros és helyes (érzékeny) lányként működik az idő egy részében, addig balról belopakodik az alantas amerikai vígjátékok gusztustalan-menete, és beindul a hasmenéses-hányásos-kiabálós-borzasztó vonal is. Biztosak vagyunk benne, hogy nem kellett volna megtenni ezt az „engedményt” az egyszerűbb mozinézőknek, és nem kellett volna gusztustalankodással lerontani a film addigi minőségét, de hát mit tegyünk, a Judd Apatow által producelt filmek gyakran esnek ebbe a hibába.


Annie a nagymérvű szervezésben egy mintanővel (Helen) kerül ellentétbe, aki ki akarja fúrni a legjobb koszorúslány pozíciójából, és ezzel egy sor viccesnek szánt, és időnként tényleg vicces konfliktus-jelenet indul be (Annie beállva randalírozik a repülőn, láthatatlannak adja ki magát -jó humor-, megküzd egy csokizuhannyal és egy nagyméretű sütivel – szintén jó humor -, egy idióta táncot lejt a rendőrnek, aki megállítja – ez is működik-, és kemény szóváltásba kerül az egyik 12 éves vásárlójával arról, hogy létezik-e örök barátság – ez már kevésbé jó humor, de még elmegy-).


Valójában egy igazi vicces és jó stílusú vígjáték lehetett volna a Koszorúslányokból, ha Kristen Wiig eredeti humoros és kedves személyiségét jobban szabadjára engedte volna a saját maga által írt vígjátékban, és nem nyitottak volna ( ő és forgatókönyvíró társa, plusz a rendező) a minimál szintű Hollywood-i vígjátékok felé a gusztustalan jelenetsorral, és a dagi gusztustalan barátnő karakter (Megan) szerepeltetésével. Érdekes még a színészválasztás, a menyasszony karaktert egy kifejezetten csúnya színésznő játssza (Maya Rudolph), aki egyébként a Saturday Night Live-ban dolgozott együtt már Wiig-gel korábban, tehát neki is van egy vicces vénája. (Rossz, hogy Söptei Andrea szinkronhangját kapta meg, ami végképp nem illett a karakteréhez, és végig nagyon zavaró volt hallgatni...).

Az említett negatívumok nélkül kifejezetten jó film lett volna a Bridesmaids-ből, bár miután az USA-ban nagy siker lett (így, az alsó szintű humorokkal együtt), várható, a következő Wiig-produkció is elröppen az értelmes csajos humortól, jófajta beszólásoktól az egymás fejére való hányás irányába, ami azért nem lenne jó...De ha kiiktatjuk a rossz jeleneteket, egy párszor jókat fogunk nevetni Annie-n, és az ő Bridget Jones-os világán..

-lido-
2011-06-09

Címkék: Kristen Wiig



:::::::
  LÁSD: Koszorúslányok info-file
:::::::  (Bridesmaids 2011.)