microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-06-17

Mosás, Vágás, Ámítás

Émilie csak jót akar

A francia romantikus vígjátékokban az az egyik legjobb, ahogy a szereplő kissé felfújják az arcukat, és úgy méltatlankodnak bármilyen kis semmiségen. Ez igazi francia találmány, csinálják férfiak, lányok, idősek, fiatalok, és mindenki nagyon bájos lesz tőle. A De Vrais Mensonges (kb. Igaz Hazugságok) c. film ezen a fronton nem kényeztet el minket, és bár Audrey Tautou a főszereplője, nem őt, hanem a férfi főhőst, Sami Bouajila-t bírtuk a legjobban.
Pierre Salvadori rendező a legutóbbi filmjét is Tautou-val készítette el (Drágaságom), ami szintén romantikus vígjáték volt, és amiben szintén egy észak-afrikai származású francia színész (Gad Elmaleh) volt a főszereplő (Maga Salvadori is Tunéziában született, mint ahogy Sami Bouajila is tunéziai gyökerekkel rendelkezik apai ágon).



Adott tehát a jó sok párhuzam, hangulatilag mégsem hasonlított a két film egymásra. A De Vrais Mensonges-ben kevésbé szerethető a főhősnő, egy fokkal keményebb karakter, és itt teljesen híján vagyunk a humornak, plusz eléggé szűkösen állunk a romantikával is. Tautou most Emélie néven tevékenykedik, ő egy fodrászlány egy francia vidéki városkában, akinek az anyja önértékelési problémával küszködik. Az anyja, Maddy nehezen bírkózik meg azzal, hogy a szobrászművész férje kiszeretett belőle, elhagyta (pár éve), és a jelek szerint nem készül visszatérni hozzá. Émilie pedig mindent megpróbál, hogy visszahozza az életkedvét, de ez csak akkor sikerül, amikor a helyes alkalmazottja (Jean/ Sami Bouajila) által írt névtelen szerelmeslevelet elküldi az anyjának.


Ez indítja be az elvileg romantikus és vígjátéki konfliktusokat, valójában egyfajta nyüglődés veszi kezdetét, amiben Emilie-nek egyre több levelet kell írnia, hogy “szinten tartsa” az anyja életkedvét, majd amikor Maddy egy véletlen miatt úgy hiszi, hogy Jean szerelmes bele, Emilie még szétesettebb módon igyekszik az anyja kedvére tenni, és ezzel folyton megbántja a totálisan kedves és jófej Jean-t.


Mivel leginkább egy drámára emlékeztetnek a történések, időről-időre megpróbálják az alkotók viccessé tenni a jeleneteket, hol egy gémkapocs ragad Taotou arcára, hol az anyja nyomul rá a nála kb. 20 évvel fiatalabb Jean-ra, hol mezítláb mászkál a városban Maddy, Jean-t követve, ha pedig már végképp nem jut semmi eszébe a forgatókönyvírónak, akkor bedobja a Paulette nevű alkalmazottat, aki egy kicsit retardált fiatal lány Emilie fodrászüzletében, aki hebeg-habog, mindentől fél, és a legegyszerűbb szóra is összerezzen, és nem úgy néz ki, mint aki érti, miben van éppen.



Jó, tehát humor-fronton nem állunk jól, de ott van még a szerelmi bonyodalom lehetősége, a vonzódások és nehezen egymásra-találások izgalma, de sajnos ez sem működik elég jól. Jean karakterét remekül megírták, és Sami Bouajila tökéletesen játszotta el, úgyhogy az ő részéről adva van a romantika és a jó stílus. Csak Emilie személyiségével vannak gondok: miután végig nem veszi észre, hogy Jean szerelmes belé, és ő írta a híres névtelen levelet neki, folyton megbántja, többször kirúgja a munkájából, majd többször visszaveszi, felbéreli az anyja szórakoztatására, és hasonlók, és a végén, amikor Jean azzal szembesíti, hogy valójában ő egy nem is túl kedves és szeretnivaló ember, csak annyit mond, “de én nem ilyen vagyok”.

Bár az Amélie óta kedveljük Taotou-t, most ez a szerepe nem lett az igazi, ahhoz képest, hogy egy összetett személyiséget kellett volna előadnia, csak az jut eszünkbe Emilie-ről, hogy kicsit buta és elég erőszakos lány. Közte és Sami Bouajila egy percre sem villant fel romantikus szikra, és erről szerintünk nem Bouajila tehet. A Maddy-t játsszó Natalie Baye viszont szintén jó volt, neki időnként még humoros gesztusai is adódtak.

A szereplők gyakran választják a vodka-ivást egy-egy nehezebb helyzetben, bár nem gondoljuk, hogy a Smirnoff konkrétan támogatta volna a filmet, azért ilyen sok vodkás jelenetet még egy orosz film is megirigyelt volna.

Ez a negyedik film Pierre Salvadori-tól, amit láttunk (Semmihasznák, Csak Ön Után, Drágaságom, De Vrais Mensonges), és mivel az előző hármat is bírtuk valamennyire (a közepesnél jobban), valószínűleg ez a film is megszépül majd az emlékeinkben kissé. Egy jobb magyar cím is jól jött volna, meg egy vicc-kapszula a forgatókönyv írásánál, de azért így is simán meg lehet nézni, és bár sokkal viccesebb és romantikusabb is lehetett volna, így is találhatunk benne szórakozást.

-ming li-
2011-06-17

Címkék: Pierre Salvadori, Audrey Taotou, Sami Bouajila



:::::::
  LÁSD: Mosás, Vágás, Ámítás info-file
:::::::
 De Vrais Mensonges 2010.