Mr. Popper Pingvinjei
A Jim Carrey-s vígjátékok mindig egy kicsit veszélyesek, nem lehetünk benne biztosak, hogy nem bukkan-e fel benne valami gusztustalanság, vagy lezsibbasztó hülyeség, főként, ha a Farrelly-testvérek is képbe kerülnek (pedig a Dumb és Dumber a sok egyszerű humorával is működött, szemben pl. az Én, Én, Én és az Irén c. Farelly-filmmel). 
Carrey mostanában, pár éve már igyekszik vegyíteni a komolyabb filmeket (Egy Makulátlan Elme Örök Ragyogása) a vígjátékokkal (Dick és Jane Trükkjei), sőt, még egy thrillerben is szerepelt, a 23-as Szám c. eléggé erőltetett misztikus thrillerben, 2007-ben. De mégis, Jim Carrey akkor van igazi formájában, amikor mindenféle arcokat vághat és amikor az elszabadult hülyeséggel megnevetteti a nézőket.
A Mr. Popper ilyen szempontból totál visszafogott, itt kevés vicces jelenet van, inkább a családi szórakoztatás jegyében telik a film, helyes és csinos mamával, egyre jobbfej apával, kiakadt tinilánnyal és pingvin-őrült kisfiúval (Ha esetleg az egész család egyszerre nézné meg a filmet, minden családtag találjon magának valamilyen mintát, amihez viszonyulhat).
A történet több Carrey-filmből is merít egy kicsikét: az állat-kapcsolatot az Ace Venturából (bár ott értett is az állatok nyelvén, ehhez képest Mr. Popper visszaesés), a családi élet nehézségeit, az apai kötelességeket a Hanta Boy-ból, a helyzetkomikumokat, mondjuk a Minden6ó-ból, bár ez utóbbi nem biztos. Az viszont az, hogy most sokkal kevesebb vigyorgást és nevetést-kicsikaró arcjátékot nyomott le Carrey, mint amit a vígjátékaiban szokott művelni. Betoppan az életébe 6 pingvin, miközben gátlástalan ingatlanügynökként Angela Lansbury (a csodás idős színésznő szerencsére ugyanazt a szinkronhangot kapta, mint a Gyilkos Sorok c. klasszikus krimi-sorozatában) évtizedek óta meglevő hangulatos éttermét próbálja megszerezni, hogy aztán ő és a pénzéhes társai földig lerombolják, eladják, stb. 
Tehát adott egy gátlástalan működést igénylő munka (ebben is hasonlít a Hanta Boy-ra, ott mindenre elszánt ügyvéd volt, aki sajnos egy napig nem tudott hazudni), egy elhanyagolt család, elvált feleséggel, akit még mindig szeret, bizonytalan tinilánnyal, és egy ragaszkodó kissráccal, egyszóval egy érzelmi gubanc, amit Carrey a Déli-sarkról érkező játékos barátai segítségével fog tudni megoldani. Igazából nem túl sok jelenetben szerepelnek a pingvinek, ahhoz képest, hogy ők a főszereplők, sajnos nincs az az érzésünk, hogy a filmidő nagy részét velük töltöttük el (így bizonyára jóval olcsóbb lett a film). Nem sok akció történik, és ami látványos pingvines megmozdulás, az mind belekerült a trailerbe is. A magyar fordítás néhol elég erőltetett, már ami a pingvinek neveit illeti, de ezzel sem foglalkozunk túl sokat, úgyhogy végül nem lesz zavaró motívum.
A hosszú vicc-nélküliséget megpróbálták egy helyes lány-karaterrel enyhíteni az alkotók, a Pippi nevű asszisztens lány valami miatt leginkább p-kezdőbetűs szavakban tud csak beszélni, ami tagadhatatlanul szórakoztató elem.
Maga Carrey nem vitte túlzásba a mulattatást, visszafogta az arcjátékát, és a kezdődő őrültség gesztusait, nem bohóckodott túl sokat, csak tette a dolgát, ahogy azt egy negyvenes családapától elvárhatjuk, picit kevesebb vehemenciával, mint amire számítottunk tőle.
A karaktere a film végére visszaszerezte minden családtagja és barátja bizalmát, kvázi megjavult (mint ahogy a Hanta Boy-ban is tette) , rájött, hogy nem a hülye karrier (gátlásatalan ügyeskedés esetünkben) számít, hanem a barátság, szeretet, és a pingvinek iránt érzett őszinte elköteleződés...Megható, mindenesetre a film épp azt nyújtja, amit egy un. családi vígjátéktól elvárhatunk, se többet, se kevesebbet. A pingvinek viszont helyesek, akármennyi részük is rajzolt...