microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-06-29

Barlang

a magyar Nanuk


Szederkényi Júlia részéről nem az első alkalom, hogy roma témájú filmet készített (már első játékfilmje, a Paramicha is a roma kultúra érzékeny ábrázolása révén vett le minket a lábunkról), ezúttal azonban túl messzire ment. A Barlang valóságos kiáltvány, amely nem teszi lehetővé, hogy csak úgy megnézzük, és utána mindent úgy folytassunk, mintha mi sem történt volna. A Barlang egy elsöprő erejű film, s egyben egy elsöprő erejű demonstráció is, amely ezer tennivalót jelöl ki ...

A Barlang / Cave ránézésre egyszerű romaügyi film a mélyszegénységről. Emberek élnek egy putriban, s a film hihetetlen profi módon jeleníti meg ezt. A kamera mint egy behelyezett szonda figyeli meg életük hétköznapjainak legkülönbözőbb részleteit. Elképesztő. Elképesztő a film is, amit mint a kutatás végeredményét megtekintünk, de még sokkal elképesztőbb maga a vállalkozás. Elképesztő, és egyben az un. értelmiséget megszégyenítő az, ahogyan Szederkényi és stábja a filmből ítélve hónapokon keresztül rögzítették a kultúrantropológiai mintákat. Elképesztő az odaadás, az érzékenység és a tudós szakértelem. Mert kell-e mondanunk, hogy akárki helyez be egy kamerát egy társaság terébe, azzal a társaság viselkedését megzavarja, sőt, egy un. cigánytelep lakói esetében valószínűleg le is blokkolja (ha egyáltalán sikerül bejutnia oda).

Hogy kerül be egy megfigyelő kamera, egy megfigyelő filmes stáb kamerája egy un. cigány putriba? Ez nem megy úgy, hogy valaki egyszer csak kitalálja, hogy akar csinálni egy filmet, arról, hogyan élnek egy putriban, odalent a vidék perifériáján a mélyszegény romák. Ez nem megy úgy, hogy valaki egyszer csak kitalálja, hogy "fel kéne venni, hogyan élnek" - ebből maximum egy tévés produkció jönne ki, ami egyedül azt a funkciót látná el (de azt is minek?), hogy a tévé előtt ülő népek jól elszörnyülködjenek, hogy "ezek de durván élnek!". S ha már itt tartunk, a Győzike show, amire Sándor Pál azt mondta, hogy "egy igaz dolog" (egy nem szórakoztató-ipari filmes, hanem európai filmes szemmel pozitívan értékelhető produkció), nem más, mint egy átlagos és tipikus tévés kultúra-romboló bomba, amilyenek a kereskedelmi tévézést kultúrkörökben hírhedté tették.

Szederkény Júlia filmje nem azért nagyszerű, mert odament, és lefilmezte a romákat a putriban, hanem azért, mert odafigyelt és megértette őket, és mert úgy filmezte le az életük mindennapjait, hogy közben tisztelte, szerette, és megértette őket. Ez óriási dolog. Nem kiszolgáltatta őket, hanem megértette, és megörökítette, pontosan úgy, ahogyan egy valódi, eredeti és tökéletes fotós / filmes teszi ezt - mint amilyen ő maga is.

Szederkényi filmje nem csámcsogni való durva dolgokat mutat, hanem az életet, az élet egy formáját. Mint egy aboriginal törzs egyik családját, úgy filmezte a filmben szereplőket - nem is csoda, hogy filmjét a Tudományos Akadémián is levetítették !! Abszolút ott a helye a Nanuk az Eszkimó mellett.

Szederkényi dokumentarizmusa ráadásul költői és finom. A felvétel pillanatában érezni, hogy mi érdekelte, és hogy hogyan hatott rá, amit lát (ezt az ott és akkorból kitekintő művészi alkotást leginkább Bódy Gábor vagy Jeles András dokumentum felvételeinél figyelhetjük meg, értsd: ez a csúcs :)). Ott van az a hegyes, szögekből álló alkatrész, amivel a másfél éves forma kisgyerek játszik, a szájába veszi, a földről (a putri talaja: koszos beton / csempe). Pontosan tudjuk, mit érez az operatőr felvétel közben.


Szederkényi 5-10 perces felvételei valódi "motion images", ugyanolyan felvételek, mint a fotók, tökéletesen átszakítva és feloldva a műfaji különbségeket. Időben kiterjesztett fotók, mozgó fotók - a nagyszerű Melis László zenéjével. "Motion images" - napjaink új felfedezése - a csúcs, ismét (korábban a Kizökkent világban láthattunk ilyet). Költői felvételek (a bizalmatlanok kedvéért: vágás, azaz szerkesztés nélkül, természetesen) - amelyek nem mást szolgálnak, nem mást céloznak, mint a nagybetűs EMPÁTIÁT. Tökéletes siker: a néző megismeri, s megtanulja érteni, érezni a filmben szereplő embereket, ez a kontaktusteremtés pedig eszméletlen komoly gondolatok ezreit indítja be - egy teljes külön agyműködést. A film közepére hihetetlen módon megtanultunk érteni egy idegen nyelvet, megtanultuk érteni a társadalmat. Óriási trip.

Szederkényi filmje nem egy romákkal foglalkozó film. Azok általában ugyanolyan unalmasak, mint más átlagos dokumentumfilmek. A Barlang különleges, mert amíg a legtöbb hagyományos dokumentumfilm verbális információkat gyűjt és jelenít meg (un. "vágóképekkel" támogatva), sőt (ez a legdurvább hiba), az alanyokra hárítja a feladatot, hogy értelmezzék a saját helyzetüket, addig Szederkényi filmje vizuális dokumentumfilm, mint Godfrey Reggio Kizökkent Világ-ja. Vizuális dokumentumfilm, ami nem egy praktikus, aktuális szempontból oszt meg veled "információt", hanem egy teljesen univerzális élményt ad, az életet ábrázolja, önmagában, úgy, ahogy van. Csak akkor tudod ezt a filmet megnézni, ha érdekel, hogy hogyan élnek ezek az emberek, ha érdekel, hogy milyen érzés lehet az ő bőrükben. És érdekel ... - amikor azt a filmet nézed, érdekel, mert a film megtanít arra, hogy érdekeljen, megtanít arra, hogy más emberek élete érdekes.

Mint minden jól sikerült műalkotás, a Barlang is kakukktojás, az ember még azt sem érti, egyáltalán hogyan készült? A filmet nézve csak úgy tudod elképzelni, hogy leraktak egy kamerát, és távirányítóval kezelték, forgatták, zoomoltak vele, meg ilyesmi. De aztán rájössz, hogy ez nem stimmel, mert az operatőr konkrétan mozgott néhányszor. De akkor mi történhetett, hogyan csinálták? Hogyan tudtak úgy filmezni, hogy nem zavarták azokat, akiket filmeztek (egy olyan környezetben, ahol egy normál filmes stáb a küszöbig sem jutna el, vagy ha valaki bejutna, akkor mindenki őt nézné)?

Szederkényi Júlia e kérdésre így válaszolt:

Az operatőr 5 napig Imreh Pisti volt, ekkor "találtuk ki" együtt a kamera "viselkedését" (kameramozgások, plánok), a további 40 napon én. A "figyelmi gyakorlatok" az én "műfaji meghatározásom", hiszen ez volt a feladat: felszámolni a rendezői/operatőri akaratot/szerepet, felszámolni magát a filmezést, a filmes helyzetet, átadni magunk ennek az időnek, beleolvadni ebbe a létezésbe, eltűnni a közegben, eltűnni a falban - a figyelem által. Nem "akarni" semmit, megtanulni nem-irányítani a figyelmet, viszont mélységesen átadni magunkat ennek az irányítatlan, tehát mindenirányú figyelemnek.


Amindenit! Ahogy az Ötödik Elemben mondják: tökéletes!
És valóban: a Barlang más, mint a legtöbb dokumentumfilm, tehát már ezért is pioneer, hiszen Capa-i kifejezéssel olyan "közel" megy a témához, ahogyan mások soha,a játékfilmeket meg ne is említsük.

Szederkényi kb. úgy dolgozott, ahogyan a természetfilmesek. A "figyelmi gyakorlatok" - cím és munka stratégia pedig forradalmi. A filmet ma már nem nagyon használják (s különösen nem ilyen elhivatottan, odaadóan, szenvedélyesen) a valóság megismerésére. Operatőr társa 5 napot, ő maga pedig 40 napot töltött a barlangban. Hogyan lehetséges ez? Látja ezt valaki maga előtt? Egyáltalán hogyan jut be egy pesti filmes egy ilyen zárt és autentikus környezetbe? Hogyan lehetséges, hogy a megfigyelt család (leszámítva néhány forró pillanatot, amikor a családfő éppen evett) gyakorlatilag befogadta a kamerát? Megszokták, elviselték, mintha ott sem lett volna. Ez azért nem pici dolog - és nem mellesleg totálisan elüt attól, amit filmesek, dokumentumfilmesek, tévések csinálnak világszerte. Tanítani kellene, de kérdés, hogy egyáltalán hol?:))

Egy Hollywood-i szuperprodukció 25 nap forgatás. Városban, műteremben, Európában, Afrikában, bárhol - úgy, hogy van ebédszünet, és az egész egy óriási társas esemény. Ehhez képest 40 nap egy isten háta mögötti putriban ... 40 nap egy sivatagban - hihetetlen trip, amelybe a szenvedélyes megszállottság csak a belépő. Szederkényi Júlia beépült, eggyé vált, s így tudott felvételeket kihozni onnan - nem ellopott, elcsent, kimentett onnan felvételeket, hanem eggyé vált a közeggel, azt filmezte, amibe beleolvadt. Nem "elvette" a felvételeket, hanem odaadták neki, megosztották vele - az életüket. Akárkinek nem adták volna oda, akárkit nem fogadtak volna be. Azt, hogy befogadták, csakis saját emberi hitelének köszönhette. Az ember csak ámul - napjainkban, amikor a kamerák jelenlétében az emberek elrejtik magukat, mint a csigák, illetve idétlen mimikával, gesztusokkal tartanak pajzsot maguk elé, s legjobb esetben teljes figyelmüket az őket figyelő kamerára irányítják, az ember csak ámul. Ez valódi filmezés, valódi viszony emberekhez, valósághoz. Ezekhez a felvételekhez foghatót eddig csak egy amerikai dokumentumfilmben láttunk (egy Titanic fesztiválon), amely úgy jött létre, hogy egy iskolában kiosztottak videókamerákat, hogy otthon mindenki készítsen filmfelvételeket arról, ahogyan él - nos, ezek a felvételek tudtak annyira autentikusak lenni, mint most Szederkényiéi.

- - II. - -
aktuális társdalmi vonatkozások

Szederkényi e filmjét sokan megpróbálják ösztönösen beskatulyázni, azaz úgy beállítani, mintha nem is egy pioneer vállalkozásról lenne szó, hanem mondjuk ez is egy lenne a "romákkal kapcsolatos" filmek közül. Egyik asztalbeszélgetésnél egy barátunk pl. Mundruczó Kornélt hozta fel, hogy ő is roma témájú, illetve mélyszegénységgel foglalkozó filmeket készít, de megbeszéltük, hogy Mundruczó tipikus játékfilmes, aki felmutat dolgokat a valóságból, felmutat valóság elemeket, de minden, amit látunk, azt azért látjuk, mert ő azt akarja mutatni, és az egész alapvetően nem visz közel semmiféle társadalmi probléma megértéséhez vagy megoldásához, csak felemlegeti a neuralgikus társadalmi probléma-pontokat (mg akkor is, ha adott esetben konkrét,megtörtént cselekményt játszat is el a színészivel). Mundruczó a mélyszegénységet mint miliőt alkalmazza játékfilmjeiben - egyszóval Mundruczó más :)

A mélyszegénység persze kényes téma, még ha akarná, akkor sem tudná könnyen megfogni valaki - hát még ha nem is akarja. Talán túlzásnak tűnik felhozni, mégis érdemes belegondolni, hogy a napi politikában mindenki a romákkal jön, hogy a romák így, meg a romák úgy. Ehhez képest vidékre, oda, ahol a jelenség megfigyelhető, nem igazán szoktak leutazni azok, akik erről napi 24-ben értekeznek. A legdurvább pedig az, hogy amikor egy vidéki Rendőrfőkapitány és az ottani Cigány Vajda egyaránt arról számolnak be, hogy a térségben a bűnelkövetők közt a roma származásúak túlsúlya egyértelmű, azaz un. "cigánybűnözés" jelenséggel van dolgunk, akkor a budapesti értelmiségi politikus azt követeli, hogy váltsák le a rendőrfőnököt - még jó, hogy a Cigány Vajdát nem akarta leváltatni. A valóság tagadása a hatalom eszközeivel - ez eléggé súlyos dolog. Ilyenre azért vetemedik a hatalom, mert a propaganda szerint 2005 óta a roma integráció évtizede zajlik (amire az EU pénzt is ad). Ez az integrációs időszak társadalmunkban (bár dotálják, és hivatalosan dübörög) eddig még csak el sem kezdődött, sőt, a társadalom szokásos magárahagyottsága e téren még intenzívebb, és eddig nem tapasztalunk mást, csak a szélsőjobbos hőfok drasztikus megemelkedését, és a legszörnyűbb bűncselekményeket. Az egészben a legsúlyosabb az, hogy nehéz nem észrevenni, a szélsőjobb éppen a valóság fent említett eltagadása révén keletkezett seb elfertőződéséből szivárgott elő, tovább mélyítve az összes problémát és konfliktust.

Szederkényi filmje kiáltványként is működik. Megmutatja, hogy Magyarország olyan, mint Törökország, egy része Ázsiában van és a középkorban (nem a romák vannak Ázsiában, hanem Magyarország, ahol értelmes emberek mélyszegénységben kénytelenek élni). Megmutatja, hogy fogalmunk sincs arról, amiről beszélünk - azaz a valóságról. És nem utolsó sorban kényszeríti az elménket arra, hogy valódi kiutat találjunk egy probléma valódi mélységeiből (a probléma nem roma-probléma, hanem nemzeti probléma). Akárki, aki megnézi a Barlang-ot, utána azon fog gondolkodni ezerrel, hogy mit lehetne tenni. Ez jó, sőt nagyon jó, ez a legjobb, amit történhet velünk, a társadalmunkkal.

 A Barlang kitüntetett pillanat a mi kis történelmünkben, mert a sok-sok duma-duma, játékfilm-készítés, politikai kirohanás, tévés valóságshow mellett a valóság állóvize mindvégig moccanatlan maradt. A Barlanggal azonban Szederkényi valóságos bombát ugrott ebbe az állóvízbe, felébresztve a tradicionálisan bóbiskoló publikumot, és újraindítva az órákat.

Szederkényi filmje egyébként, lévén univerzális, még annál is sokkal mélyebb, mint amilyennek első ránézésre látjuk. Az van ugyanis, hogy rádöbbenünk, a filmben szereplő romák ugyanúgy élnek barlangban, mint a társadalom többi rétege (legtöbb rétege). A tévé, a televízió penetrációjáról beszélünk, az un. t*sco-kultúráról. Mindenki, aki egy tulajdonképpen tévé előtt éli az életét, egy barlangban él.
De ennek a jelenségnek a boncolgatására messze meghaladná e cikk terjedelmét. Inkább térjünk vissza a Barlang-hoz, oda, hogy gondolkodásra, tettekre inspirál.


Sok-sok gondolkodás és Bambi-s beszélgetés után végül arra jutottunk, hogy Szederkényi filmjét egyetlen egy módon tudja komolyan venni a társadalmunk. Akkor, ha létrehoz egy olyan programot, mint amilyen annak idején (30-as évek) Amerikában az FSA volt. Az FSA (Farm Security Adminstration, egy New Deal kormányzati program) a 1935-44 között működött, azzal a céllal, hogy a vidékiek, az ipari területeken a megkapaszkodhassanak, és kijuthassanak a mélyszegénységből, illetve, hogy ne váljanak könnyen a válság áldozataivá. Az FSA legizgalmasabb motívuma az, hogy dokumentum fotósok lepték el az ipari területeket, mentek ki a terepre, és fotózták az életet - bár PR fotózásnak indult, a világ egyik legnagyszabásúbb dokumentum-fotós projektje bontakozott ki ebből, 80 000 fekete fehér fotóval (ami ma, a digitális fotózás korában 80 milliónak felel meg, amiből kiválasztották a legjobb 80 ezret :)).

 

Ma, Magyarországon pontosan egy ilyen projektre van szükség, csak persze elsősorban videóval. Elsősorban vidéken, de Budapesten is, vágatlan, szerkesztetlen (tkp. antropológiai) dokumentum felvételek ezreit kellene elkészíteniük fiatal és idősebb filmeseknek, amatőröknek. Ezekből egy nyitott videó-adatbázist kellene létrehozni, amely révén szociológusok kutathatnának.
A sok-sok felvétel révén egyrészt kaphatnánk egy képet arról, hogy hogyan néz ki a társadalmunk belülről, mit gondolnak, hogyan élnek az emberek, hogyan nőnek fel, hogyan szocializálódnak. Másrészt pedig (következő szint) elemezhetnénk, kutathatnánk - visszavéve a társadalomkutatás előjogát az óriáscégek marketingosztályaitól, a filmforgatások pedig nyitottak lennének, azaz a felvétel pillanatában minden érdekes lenne, s így az elemzés és a forgatás két külön fázissá, sőt, két külön stáb feladataira válik szét. Egy-egy felvétel természetesen akárhány kutatás alapjául is szolgálhat. Harmadrészt pedig a felvétlek és az elemzések nyomán különféle programokat eszelhetnénk ki a társadalom fejlődése, javulása érdekében, olyan civilek, szociológusok, pszichológusok, pedagógusok segítségével, akiknek valós tereptapasztalatuk van.
Egy egész évnyi felvételkészítése és a rendszerezés 30-40 millió forintból már kitűnően megvalósulhatna, ami egy olcsó játékfilm költségvetésének egytizede, de kezdetben akár 5 millió forintból is csodákat lehetne művelni - egy-egy filmforgatást, mintavételt mondjuk 100 ezer forinttal honorálva akár 40-45 forgatás is létrejöhetne !!!
Egy társadalomkutató dokumentarizmusról (Social Research Documentarism ?) beszélünk, egy magyar FSA-ról (H-FSA?), ezt indíthatnánk be Magyarországon ... ha érdemben képesek vagyunk feldolgozni Szederkényi Júlia nagyszerű filmjét ... amit mindenkinek ajánlunk ...

-jepe-
2011-06-29

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Barlang info-file
:::::::  (Cave 2010.)