Bódy Gábor és a Videóművészet

::::: vázlatos bevezetés

A videóművészettel kapcsolatban az a leglényegesebb tudnivaló, hogy nem igazán definiált. Amikor Manet elkezdett festeni, vagy a preraffaeliták, vagy Picasso vagy Braque, akkor adott volt a kor aktuális festészete, meg a festészet hagyománya, és ők ahhoz képest, azon belül, attól elrugaszkodva hozhatták létre a sajátjukat. Bár a nagy festők jelentékeny, sőt forradalmi változásokat idéztek elő, az, hogy maga a festészet micsoda, nem volt kérdés, az alkotók biztosak lehettek benne, hogy ha ecsettel és festékkel dolgoznak, akkor senkinek nem jut eszébe, hogy kétségbe vonja, hogy amiket létrehoztak, azok festmények. Éppenséggel pont ez a robusztus definíció, hogy "festmény az, amit festők festenek", tette lehetővé, hogy a festők, a tehetséges művészek a lehető legszabadabb formában tegyék hozzá saját kontribúciójukat az egyetemeshez, illetve hogy a műfajt forradalmi módon megváltoztató, új szemléletekkel zökkentsék ki művészettörténeti időt a kerékvágásból.

still image: - Bódy Gábor: Walzer (1985) c. művéből

A videó más, a videó (mint művészeti ág) definíciója már nem olyan autentikus, és nem olyan evidens, mint a festészeté, hiszen a videónak nincs középkorig, ókorig visszanyúló hagyománya. A videó egy gyökerek nélküli vadiúj korszak vadiúj médiuma. Egyetlen szerencsénk, hogy a film analógiaként végig ott volt, és támogatta, burkot vont köré, amelyben teljes védettséget élvezve fejlődhetett ki. A videó fejlődése gyakorlatilag a posztmodernnel esik egybe, a posztmodern az a korszak, amely során a videó végül azzá vált, ami az első perctől kezdve ott volt benne kódolva, és amiről a legtehetségesebbek, mint New York-ban Nam June Paik vagy Európában Bódy Gábor, a videó csecsemő-, gyermek- és tinédzser korában álmodtak.

A film analógiája inspirálta és tette lehetővé, hogy a film és a filmművészet mintájára a videóból is, mint eredetileg ipari (mozgó)képrögzítési eljárásból létrejöjjön egy művészet, a videóművészet. Ami azt illeti, a film esetén ez más volt, hiszen a filmet először civil emberek használták fel, olyasmi volt, mint a fotográfia, amit az első perctől civil, privát, egyedi felhasználók is igénybe vehettek. A filmgyárak, filmstúdiók a film felhasználói közül nőtték ki magukat, azzá, amivé lettek, a film főfelhasználóivá, a médium fejlesztéseinek, fejlődésének fő megrendelőivé. Eredetileg tehát a filmtől a lakossági felhasználás nem volt idegen. A videónál azonban egészen más a helyzet, hiszen a videót a televízió számára találták fel, s a televíziós társaságok mint korábban rádiós társaságok már a videó létrejöttének pillanatában a videó technika exkluzív megrendelőiként voltak jelen a színen, s a videó technikát az ő kedvükért, ipari felhasználásra tervezték.

A videóművészet tehát egy médium, egy eljárás, egy technika demokratizálódási folyamatával összefüggésben jött létre: annak köszönhetően, azt katalizálva, azt megvalósítva. A vieóművészet birtokba vette a professzionális, ipari technikát, ezen túlmenően pedig birtokba vette a televízió képernyőket is, melyek eredetileg a televízió adások számára fenntartott exkluzív felületek voltak. Ez utóbbi birtokbavétel már nem az ipar által biztosított hozzáférés eredménye, ez már forradalom, olyan, mint amikor Prométheusz ellopta az istenektől a tüzet. A videó technika kiszivárogtatása az emberek közé nem ugyanahhoz a dologhoz kínált hozzáférést, mint ami az ipar birtokában volt. Az embereknek egy lebutított verziót kínáltak használatra, ahol az ember végfelhasználó, "enduser", és a videóval készített felvételeit, filmjeit a terv szerint nem mutatja meg másnak, csak barátoknak a családnak, ismerősöknek. A videóművészet révén azonban az ember megkaparintotta az eszközt, és birtokba vette a televízió képernyőjét is, alternatív műsorszolgáltatóként lépve fel az ipar mellett. Valódi forradalom. Géprombolás helyett gép-birtokbavétel. A videóművészet már abban a másodpercben forradalmi volt, amikor az ember a tévéképernyőt birtokba vette, amikor a háztartásokba "behatolt" (lásd a TV penetrációja) eszközt lecsatolta az antennáról, kiszabadította a háztartásból, és kiállította. Az, hogy saját adásokat készített, tulajdonképpen már a forradalom következő szintje. Magyarországon az első videó mű Bódy Gábor műve, a Négy bagatelle összeállítás utolsó, "Végtelen tükörcső" c. darabja 1973-ból (bár ez "még" hibrid alkotás), amelyet 1978-ban a "Végtelen kép és tükröződés" c. tanulmánya és Edinburgh-ban tartott előadása erősít meg a Bódy életműben, illetve gondolatmenetben.

fotó - Nam June Paik, t.v. cello, Charlotte Moorman-nel 1971

Megjelenése idején a videóművészet  az elit (művészeti elit, élvonal) szférájában játszódó forradalom volt, a hétköznapok világától olyan mód távol, mint főváros a provinciától. Kezdetben maga a felszerelés, pl. videólejátszó, sem volt mindenki számára elérhető, sőt, maga a gondolatmenet sem, amely révén a videóművészet deklarálta önmagát. A befogadók a videóművészettel hasonló módon ismerkedtek, mint megjelenésük idején a személyi számítógéppel. A videóművészetnek minden megnyilvánulásának a pillanatában egy értelmezési infó-csomagot, egy "használati utasítást" is célba kellett juttatnia. A videó kulturális nóvum volt, bárki számára az újdonság varázsával hatott, aki megtekintett egy videó felvételt. A tény, hogy egy sokak számára elérhetetlen, és mindenki számára újszerű technikáról volt szó, egy újfajta képminőségről, és egy újfajta szituációról, arról, hogy valaki a saját felvételeit a tv-képernyőn nézheti vissza - lehetővé tette a művészek számára, hogy "használati utasításokat" mellékeljenek nemcsak az egyes művekhez, de magához az egész új technikához. Ez a mellékelt értelmezés-halmaz tulajdonképpen maga a videó művészet. A videó a gondolkodók nézőpontjából, művészek, gondolkodók kezében, művészek gondolkodók műveiben, illetve műveinek megjelenítő médiumaként.

A videó újszerűsége (beleértve mind a képminőség, mind a szituáció újszerűségét) volt a hordozó, amely révén a videóművészet terjedt, és képes volt bárkit annyira ámultba ejteni, hogy nyitottá váljon a művészek által mellékelt értelmezés-csomagra. A videóművészet valójában egy rátelepedett extra réteg volt az új technikára, ahogyan a tengerben egy fémszerkezeten korallkultúra alakul ki. Előfordulhatott volna az is, hogy videóművészet egyáltalán nem jön létre, a videó teljesen szárazon is eljuthatott volna a háztartásokba, anélkül is, hogy az emberek felfedezték volna, micsoda fantasztikus eszköz birtokába jutottak, s micsoda óriási ugrás ez a vizuális kultúra fejlődése, átalakulása terén.

A videóművészet tipikusan értelmiségi műfaj, művészek, gondolkodók regisztrálták és értelmezték a valóság, a kultúra változásait, amely változások anélkül is végbementek volna, hogy az értelmiség értelmezte volna őket - de ebben az esetben az egész korszak sivár lett volna. A videóművészet tipikusan egy értelmiségi műfaj, egy tipikus intellektuális sikersztori, amikor az élvonalbeli gondolkodóknak, művészeknek szörfösökként sikerült meglovagolniuk a korszak gigantikus hullámát, a videót, sikerült nekik felülre kerülniük a valóságértelmezésükkel, technika-alkalmazásukkal / értelmezésükkel, teóriáikkal, és a kultúra egy plusz egyedik alkalommal virágzásnak indult. A videóművészet valódi posztmodern sztori, különleges momentum a posztmodern korszakban, amikor az értelmiség még egy alkalom erejéig képes volt betölteni tematizáló, értelmező szerepét, úgy, hogy a valósághoz való a viszonya még nem redukálódott a követésre és reagálásra, hanem proaktív volt.

Tetejébe mindennek, a videó nemcsak értelmiségi sztori, nemcsak posztmodern sztori, de tipikus modernista sztori is, a modernizmus egy különleges hajtása. Művészek és gondolkodók még egyszer nyeregbe kerültek, felkapaszkodtak az óriáshullámokra, és szörfösként meglovagolták azokat, s miközben a videóművészet kivirágzott, a művészek e hullámok vonzásában a technikai fejlődés szerelmeseivé, propagátoraivá is váltak (s mint ilyeneknek, a csábítás törvényeinek megfelelően, egy idő után majd törvényszerűen át kellett sodródniuk az élvonal-teknősbékai pozíciójukból a nyomkövető Akhilleuszéba - a technikai fejlődés felfedezőiből, inspirátoraiból annak követőivé válva).

::::: az új korszak határán: retrospektív ünnepség az ÚJ látásmód alkalmazásával

Bódy Gábor nemcsak különleges művész volt, de a művészet történetébe is egy roppant különleges ponton csapódott be, amit az ő becsapódása csak még különlegesebbé tett. Kultúra tekintetében egyszerűsítve fogalmazva azt mondhatjuk, hogy "a történelmi kor" határán lépett be, pontosan ott, ahol az egyik tektonikus lemez, a klasszikus, történelmi kultúra, Beethovennel, Thomas Mann-nal, Weöres Sándorral, Pilinszky Jánossal, Kierkegaard-ral, Fiala Jánossal, a XIX. századdal, sőt, a XV. századdal, az új kor hajnalán élő Agrippa von Nettesheimmel, és az ekkor játszódó Tüzes Angyallal, becsúszik a másik alá, az új, ismeretlen, vadiúj korszak alá. Bódy művészete egy fantasztikus óriáshullám két kor határán, egy óriáshullám, amelyben egy jelentőségteljes momentum erejéig megcsillan, sőt, teljes gyönyörűségében megjelenik a történelmi kor, hogy aztán aláhullva más meghaladott korok módján, mint Heléna udvarhölgyei a Faustban recirkulálódjanak, felszívódjanak a természetben, itt: a kultúra következő fázisában.

Bódy egész élete, művészete olyan volt, "mint égő papíron írni". Képzeljük el, amint a betegségekkel küszködő Latinovits Zoltánt mint szinkronhangot szerepelteti az Amerikai Anzixban, s ezáltal a kor színészzsenijét sikerült beforgatnia egy filmjébe, s mellesleg barátja, Cserhalmi együtt szerepelhetett a mesterének tekintett színészóriással. Pilinszky Jánost is még éppen, hogy sikerült "beforgatnia" barátja, Weöres Sándor fantasztikus művéből készült Psychébe. Az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor is ott volt, illetve ott van a Psychében, a nagy kor-műben. Ott van Erdély Miklós is. A Kutya éji dalába pedig, amely filmet Grandpierre Attila filozófiája, illetve költészete és a VHK zenéje ihletett, sikerült beforgatnia már új kedvenceit, a Bizottság együttest és tagjait is - bár ez esetben a tünékenység már nem az említett művészek részéről fenyeget a történelmi időt vizsgálva, hanem Bódy részéről.

Bódy óriási klasszikus műveltséggel bírt, s ráadásul nem is úgy, mint egy bölcs könyvtáros, hanem mint egy roppant kreatív és produktív művész. Bódy művészetét tekintve egy óriási tempójú vágtatás figyelhető meg. Már az Amerikai Anzix is erőltetett menetben készült - meg kellett kapnia a pénzt, a zöld utat a BBS-ben, máskülönben nem tud levizsgázni. Szüksége volt a diplomájára, hogy tovább tudjon lépni, ugyanakkor egy filmet is el akart készíteni, amely ha csak egyetlen évet csúszott volna, az egész történelem másképp alakul. nem csoda, hogy amikor éppen keresztül akarta vinni az Anzix projektet a BBS-ben, és valakinek a kutyusa elkezdett hangosan ugatni, megzavarva a vita (nyilván Bódy által felügyelt) menetét, dühében odahajított egy hamutartót. A film összejött - éppen időben.

Bódy óriási klasszikus műveltségét arra használta, hogy utólagosan is képet és értelmezést adjon a történelmi korról. Miközben rohamléptekkel vágtatott az új korszak felé, azon dolgozott, hogy a klasszikus, történelmi kort a lehető legpompásabb, legtökéletesebb, legmaradandóbb formában adaptálja - jelenítse meg még egyszer. Bódy életművét tanulmányozva az embernek talán nem véletlenül az a benyomása, hogy egy kulturális best of-ot böngész. Bódy felfedezte az újfajta művészetet, egy új művészeti stílust (ami a videóval roppant mód összefonódik), és ennek segítségével, ebből az új aspektusból, ezzel az újfajta látásmóddal igyekezett végigmenni a klasszikus műveltségének, a történelmi kornak a kiemelkedő művein, alkotóin, gondolatain. Mintha Noé módján egy bárkát épített volna, amibe az új művészeti stílusával a lehető legtöbbet, azaz lehetőleg mindent be akart volna emelni. Miden tanulmányában, minden leírt sorában, minden művében, minden gesztusában megidézett, idézett másokat, elődöket, akiket nagyra tartott. Gyakorlatilag lehetetlen ezt úgy tekinteni, mintha egyfajta küldetéstudat nélkül tette volna.

Az új stílus, amelyet Bódy felfedez, és amely a számára a lehető legkeményebb kihívást jelenti az idővel (illetve időbeosztásának, munka- illetve haditervének megvalósításáért) folytatott küzdelmében, a '70-es évek végén érkezik. Bódy fantasztikus médiumként a '70-es évek végén érez rá az új látásmódra, amely kísértetiesen (tökéletesen) egybeesik a videó megjelenése és forradalma nyomán léterjövendő új látásmóddal, új stílussal.
Megdöbbentő dokumentum Bódy Mr. Dauman-nak írt levele, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy az új stílus, az "új szemlélet úgy jön fel, mint eső után a giliszták", és akár önmaga epigonjává is válhat. E levélben (egyebek közt azt is) említi, hogy lekéste a Velencei Fesztivált, amit ezek szerint igyekezett elérni, ami tökéletesen illusztrálja az idővel, a stratégiai időtervével folytatott küzdelmét, s az erőltetett tempót (nem említve a tényt, hogy e levélben felemlíti a történelmi kultúrtörténeti feldolgozását, amely során eljutunk a jelenbe).

Az új szemlélet, az új látásmód, az új stílus bizony maximálisan köthető a videóhoz. Mind filozófiailag, gondolatilag, mind a különleges képminőségét tekintve, de a narrativitás forradalmát is beleértve, az "újfajta narrativitást", amelynek Bódy felfedezője és propagátora is egyben. Bizony, egy új vizuális kultúra küszöbére érkeztünk, és Bódy abszolút az élvonal volt, nemcsak értelmezte, de meg is előzte a korát, metaforánkhoz visszatérve: Akhilleuszként, aki rendhagyó módon a teknősbéka előtt jár valódi avantgárdként, olyan lépéselőnyben, amelyre csakis a mágusok, és látomásos médiumok tehetnek szert.

A Psychében, a monstre film-produkcióban (amit nem egy kamerával és barátokkal forgat, hanem óriási, lomha és nagy tehetetlenségű gépezetet működtetve) sikerül méltóképp megvalósítania a kor éppen keletkező új szemléletét: az új stílust, az új vizuális és narrációs stílust, a videó stílust- olyan folyékonyan, mintha golyóstollal írna. Nemcsak a filmben látható Nárcisz-jelenetekre gondolunk, amelyek a videónak nemcsak a különleges képminőségét alkalmazzák, de (Bódyra jellemző módon) egyben videóművészetet is értelmezik, filozofikusan, nem is akármennyire, ráadásul a megfoghatatlan tükörképébe szerelmes Nárcisz allegóriája korábbi videó művét, az 1973-as "Végtelen tükörcső" c. installációt, valamint az ebből 1978-ban kibontott előadást ("Végtelen kép és tükröződés") is megerősíti a Bódy életműben, a Bódy gondolatmenetben.

Az új stílus messzemenőkig forradalmi, Bódy pedig nem kevesebbet fedezett fel, mint azt, hogy a filmnézési, mozgóképnézési szokások forradalmi változáson mennek keresztül, s így a filmnyelv is, azaz a mód, ahogyan az emberek érzékelik és interpretálják a mozgóképeket, és persze az a mód is, ahogy érdemes és lehetséges megszervezni, artikulálni egy vizuális fogalmazványt. Felfedezte, hogy a történelem megjelenítéséhez többé nincs szükség ahhoz, hogy valaki úgy forgasson, mintha a film egy dokumentumfilm lenne, és a stáb korhű közegben készített volna felvételeket valós eseményekről. Felfedezte, hogy a filmnyelv iszonyatosan komplex, és hogy a mozifilmek, különösen a történelmi filmek meglehetősen lebutított kifejezések, nyelvi kompozíciók, hiszen teljes hosszuk mentén elsősorban arra szorítkoznak, hogy a cselekmény egy-egy fordulatát vizuálisan megjelenítsék, miközben mind a film, mind a néző ennél milliószor többre képes és éhes. Pazar, kápráztatóan komplex vizuális, mozgóképes kompozíciókat lehet alkotni, ami a nézők számára hihetetlen izgalmas élményt képesek jelenteni.
Bódy a világ legizgalmasabb kortárs történelmi filmjét készítette el a Psychével, miközben más rendezők (Hans W. Geissendörfer) azon ügyködtek, hogy pl. a Varázshegy-et úgy dolgozzák fel (1982), hogy felkutatják az eredeti helyszínt, sőt, még az eredeti kék üvegcséket is - azaz totálisan rossz nyomon haladva. Bódy Psyché-jéhez hasonló történelmi adaptációk persze azóta is készültek, de azok általában csak annyit szoktak felmutatni, hogy modern, mai elemeket szerepeltetnek történelmi környezetben - ez pedig a a Psychében bemutatott, demonstrált újfajta filmkompozíciós stílusnak csak a felülete, sőt, a felületének is csak a a felülete (lásd az egész jól sikerült Lovagregényt, amelyben modern zenék és modern tánc szerepel, és a ruhatervezőt is szabadjára engedték :)).

Bódy Psyché-je egy kortárs történelmi film, s egyben egy demonstráció, amely bemutatja az új stílust egy új kor hajnalán. Az új kor neve pedig az, hogy videó.

A Psyché után Bódy Berlinben videókat készít. A Démon Berlinben - 1982. Egyszerűen hihetetlen. Miután megcsinálta a magyar történelem legnagyobb költségvetésű, legpompázatosabb történelmi filmjét, 35 milliméteres filmen, a következő legizgalmasabb dolog számára az, hogy Berlinben a videót tanulmányozza és tanítja is, és videót készít. Minden más filmrendező a helyében a következő óriási filmen törte volna a fejét, ő azonban teljes vehemenciával a videó és a videóművészet felé fordul. Tény persze, hogy Bódy élettörténetében abszolút ott van a Faust-i motívum, a filmrendezőket és a kulturális élet prominenseit általánosan sújtó titkosszolgálati beszervezések, Bódy a Psyché-vel megkapta, amit amúgy nem kaphatott volna meg (és ez nem egy nagy gázsi, nem egy a forgatás alatt felépített ház, a gázsija arra volt elég, hogy az éveken át tartó forgatás során keletkezett büfészámláját kiegyenlítse, azaz anyagilag pontosan azt nyerte a filmen, aminek a Dalai Láma is a legeslegjobban örülne: a semmit :)). Az, hogy utána Nyugat-Berlinbe tette át a székhelyét nyilván betudható a szabadságvágyának, a titkosszolgálatoktól való szabadulás vágyának is.

Ezzel együtt az, hogy teljes érdeklődésével a videó felé fordul, amúgy is tökéletesen érthető, hiszen a Psyché-vel az új látásmódot fedezte fel, amelyben a videóval most már mindenféle kötöttségek nélkül mártózhatott meg, levetve a válláról egy gigantikus produkció terheit. Azaz csak a karrierista szemlélet alapján nem érthető a lépése, máskülönben azonban világos, pontosan annak az új látásmódnak a tengerébe vetette bele magát, amelyet a Psyché elkészítése során fedezett fel.

::::: videó-extázis 1980-tól

Bódy Gábor 1980-ban már teljes szellemi vehemenciával a videóval foglalkozik. Elkezdi kidolgozni és megszervezni az INFERMENTAL-t (szerelmével, feleségével Veruschka Bódy-val, Baksa-Soós Verával). Ha belegondolunk, ez mindennél megdöbbentőbb. Globális videóművészeti folyóiratot szervez meg, megszervezi a videóműfaj létrejöttét ünneplő, katalizáló video-organizációt, úgy, hogy maga még nem is készített videót az új évtizedben, "csupán" egy gigantikus mozifilm van mögötte, amelynek persze egyik jelenetét (pénz elfogadás a hatalmat reprezentáló egyházatyától, Udo Kier alulnézetben :)) a gyönyörű Walzer-be is bevágja (illetve variációit újraforgatja és bevágja) 1985-ben.

Infermental borító

 
Már megint oda lyukadunk ki, hogy Bódy egyfajta küldetéstudattal, egyfajta stratégia alapján tört előre művészete és tevékenysége terén az időben. Bódy Nem egy egyszerű videóművész volt, hanem az új látásmód élharcosa, prófétája, lásd Bonta Zoltán által készített interjút vele és Walter Gramming-gel - Bódy egy új vizuális kultúr-korszak látomásos prófétájaként szerepel benne.

Bódy-nak először is meg kellett szerveznie a videót, a videóművészetet - globálisan. A küldetése ez volt, saját videóműveit e küldetés megvalósításának folyamatába illesztette - minden műve egy-egy műfaj-teremtő demonstráció, az ügy, a küldetés szolgálatába állítva.

Már maga a videóművészet is egy párhuzamos történet, az ipar egyszerű terjeszkedése mellett létrejött forradalom, amely során az ember vindikálja magának a képkészítés, adás-készítés, tévéképernyő-használat jogát (fellázadva az ipar ellen). Bódy INFERMENTAL projektje azonban még ezen felül is egy "párhuzamos" történet - ami Bódyra tökéletesen jellemző, egész életműve, egész aktivitása egy parallel univerzumot hozott létre Budapesten (egy ízben a magyar hivatalos kultúrdelegáció mellett párhuzamos, parallel delegációt szervezett meg), amit avantgárd helyett gyakran neveztek alternatív kultúrának.

A videóművészet párhuzamos történet, hiszen lehetett volna csak az, hogy az emberek rászoknak a videómagnók használatára (lásd még a vasfüggöny mögött is megjelent 1986-ban Csabai Dániel Videótechnika c. könyve - lezárva magnósok évkönyve sorozatot), és rászoknak a videókamerák használatára, szakítva az addig dívott Super 8-as filmtechnikával. Lehetett volna ez is a történet, de létrejött a videóművészet, és külön történetet valósított meg, az ipar által futtatott történettel párhuzamosan.

Az INFERMENTAL azért párhuzamos történet, mert a televíziók képernyőjén 1981-től már ott vibrál az MTV, a Music Television, amivel később a videót 2 évtizeden keresztül azonosítják majd. Bódy élvonal volt, és már 1980-ban elkezdte az INFERMENTAL szervezését, az első szám 1982-ben jelenik meg, fizikailag picivel lemaradva az MTV mögött, szellemileg azonban előtte járva. Sietni kell. Ismét. Harc az idővel, az időtervért, a tempóért, ami Bódy diktál, hogy a világ által diktált tempóval versenyezhessen. A második szám az (1982/83), amelyben már ott van Bódy egy új videója is, a Démon Berlinben (az első számban az 1978-as Beszélgetés Kelet és Nyugat Között , ésa Muybridge Mozgástanulmányok volt a Bódy kontribúció, ami valójában nem is videó, ugyanakkor, akárcsak a Psyché, abszolút a videó korának szellemében készült mű - és persze, hűen a Bódy féle történelmi-kor feldolgozás küldetéséhez, a mozgókép ősének is kortárs emléket kell állítani, be kell venni a Bódy-bárkába :)).

Bódy Gábor (az MTV elterjedésével párhuzamosan) művész társaival pezsgésnek indított egy egész videóművészet-alapú kultúrát, és Bódy Gábor olyan videóműfajok alapját is lefektette, amelyek sosem jöttek volna létre. Amíg a világ a videót a music videó-val ("a videóval") azonosította, Bódy megalapozta a filozófiai klip, a mitológiai klip, a lírai klip / verses klip műfajait is - egy-egy kiemelkedő jelentőségű alkotással. Bódy felfedező volt, pioneer az élvonalban, aki minél többet akart felfedezni a feltáruló új korszakból, korból. Kreatív filozófusra jellemző módon minden egyes filmje, műve, minden egyes jelenetét úgy rendezte meg, hogy a végsőkig leásva megfejtette, hogy miről szól, és e tudás birtokában rendezte (tkp. újra) meg, úgy, hogy a beállítás a legteljesebb, legátfogóbb, legtalálóbb, legjellemzőbb képet tudja nyújtani.

A videóművészettel kapcsolatban gyakorlatilag ugyanerre törekedett, mint aktív és élvonalbeli pioneer azon volt, hogy a videóművészet ne csak úgy megjelenjen, felbukkanjon, hanem az utolsó cseppig és a lehető legátfogóbb, legtalálóbb módon felfedezzék mindazt, ami a videóban felfedezendő. Az általa felfedezett, alapított videó műfajokra jellemző, hogy bár évtizedeken keresztül nagyjából senki sem csatlakozott hozzájuk, ma, amikor a digitális rögzítés- és szerkesztési technika, valamint a széles sávú internet révén a videó elnyerte teljesen funkcionális formáját, ezek a műfajok ma lüktetően aktuálisak.

Bódy a videót "kreatív gondolkodószerszámként" tekintette. Miközben a fogyasztói társadalomban a népek új játékszert kaptak, Bódy az ipar által felkínált új játékszerben a történelem során addig legszabadabb formában megvalósítható képalkotás, gondolat-megfogalmazás és közlés eszközét látta.

Észre kell vennünk, Bódy egy stratéga volt, stratégaként működött egy globális vizuális forradalom kellős közepén ahelyett, hogy egy személyként vett volna benne csak részt. Lehetett volna az, hogy "csak" műveket hoz létre, s közben művész társaival értekezik a videóról, ehelyett azonban az egész érára, az egész műfajra visszaható organizációt álmodott meg és hozott létre, saját műveit pedig ennek a kulturális forradalomnak a kilométerköveiként készítette el, int aki nem novellát vagy regényt ír, hanem egy nyelvtankönyv aktuális, következő nyelvleckéit készíti el - melyek mellesleg novellaként "is" zseniálisak. Videói példák, lefektetett nyomok, melyek új videó műfajokat jelölnek ki (még ha az elmúlt 30 évben nem is túl sok videóval találkoztunk, melyeket alkotóik "philo-clip" vagy "lyric clip", esetleg "mytho-clip" műfajba soroltak volna be). Bódyt a videóforradalom jobban érdekelte, mint saját videóművészete.

Az INFERMENTALforradalom volt a videóforradalmon belül, amelyben művészek százai (a közönséggel együtt:ezrei)globálisan és együtt fedezték fel, hogy egyáltalán miről szóla videóművészet. Történhetett volna másképp is, de így történt, mert Bódy Gábor és Bódy Vera elindították az INFERMENTAL-tegy szofisztikált rendszer-teremtő képlet alapján (1980-ban kezdik el megszervezni, az első szám 1982-ben lát napvilágot).

Bódy számára a videó az új korszak, s ennek az összes létező dimenzióját bejárja, végiggondolja, végigelemzi, publikálja. A Psyché még el sem készült, de az Anzix-ról már mint egy régi filmjéről beszél. A Kutya éji dala pedig ugyancsak egy videóprojektből pattan ki, az Extázis 1980-tól című alternatív, underground művészeti dokumentációs projektből, amely során találkozik a VHK zenéjével, Grandpierre Attila filozófiájával (lásd a koporsó, amiből eliszkolt a hulla), költészetével, amelyben ráismert a valóságra rákényszerített hivatalos valósággal konfliktáló emberek "kutyaugatására", ösztönös reagálására, a hivatalos valóság elutasítására. Bódy egyből felismerte, a videóforradalom egy nagyobb forradalom része, a valóság felfedezésének forradalmáról van szó, és közben a hivatalos valóság elutasításáról, megdöntéséről, felülírásáról. Erről szóltak a '80-as évek, egy egész rendszer omlott össze a valóság-háború nyomán (a rendszer azt mondta, lenini úton haladunk, a valóságban résztvevő művészek, gondolkodók azt mondták, ez egy sima diktatúra, a kommunizmusban pedig már senki sem hisz, átverés az egész).

Bódy egyből lecsap a VHK-ra és Grandpierre-re, de nem úgy, hogy egy nagyjátékfilmen töri a fejét, hanem úgy, hogy továbbra is a videóforradalmon dolgozik, videóval forgat, videó stílusban elemzi, értelmezi, kutatja a valóságot, a művészetet, a művészi expresszivitás kortárs formáit.

Ma már felfogni sem könnyű, micsoda döbbenetes, agyon keresztülsüvítő élmény volt látni a filmben a VHK és a Bizottság felvételeket - videóról. Jellemzi a Kutya éji dala forradalmiságát, hogy a következő 10-15 évben minden picit is kísérletező filmes Bódy receptek alapján dolgozott. Bódy büszke is arra, hogy videót is használ (és Super-8-at is), a film végén a szűkszavú feliratok közt hangsúlyosan ott szerepel, hogy videóra és S-8-ra is forgattak. Büszke volt rá, achivement-nek tekintette, hogy egy nagyjátékfilmben personal képrögzítési technikát alkalmazott, illetve valóságban előfordult felvételeket, és nem eljátszott, imitált felvételeket (lásd ellenpéldaként a Linda c. sorozat egy Első Emelet-es koncertjét a Pecsában, vagy a Mesék felnőtteknek sorozatot, amely a videó stílusú bluebox technikán, és egyfajta modern, videó jellegű képminőségen alapult - mindkettőben ott van a videó és tulajdonképpen az új modernitás is, de ... mindkettő sokkal kevesebb, mint amiről a videó és a videó forradalma szól, mindkettő csak ipari alkalmazás, a videóművészetet jellemző kreatív, kutakodó, gondolkodó elme szikrája nélkül, csomagok, melyekbe nem csomagoltak semmit). A VHK koncertek azonban valódiak voltak, a Bizottság koncertek valódiak voltak. Túl ezen a valódiságon, a videó révén e koncerteket egy magasabb rendű médiumba tudta olvasztani, és (mint egy kortárs kurátor) meg tudta jelentetni egy nagyjátékfilmben (mint kiállítóteremben). Így egy olyan nagyjátékfilm jött létre, amely leásott egész az underground-ig, s azt eljuttatta a nézőkhöz, mint valami kulturális filmhíradó. Nem csoda, hogy aki látta a Kutya éji dalát, életre szóló, felülmúlhatatlan élményt szerzett.

::::: több, mint "filmrendező": mozgókép-, illetve videóforradalmár

Ha valaki úgy tekinti Bódy Gábort, mint filmrendezőt, pályáját pedig a nagyjátékfilmjei mentén látja megvalósulni, óriásit téved. Bódy Gábor a Psyché óta egy forradalomban élt, azt a forradalmat fedezte fel, értelmezte és propagálta, katalizálta és eszkalálta (a videó forradalmát). Ezt a forradalmat intézményesítette, organizálta globálissá, majd tovább lépett és egy a megdőlt hivatalos valóság elleni valóság-forradalom élharcosává és stratégájává lépett elő. Teljesen egyenesvonalú pálya, minden részlete tökéletesen a helyén van. A Psyché után egyenes vonalban következik az INFERMENTAL, majd a Démon Berlinben, az "Extázis 1980-tól" (micsoda beszédes cím!!!), amelyből végül a Kutya éji dala bontakozik ki (vegyük észre: nem az Extázis a mellékterméke a Kutya éji dalának, hanem fordítva, hiszen az Extázis a korábbi projekt).

Bódy Gábor hűségesen, kreatívan és zseniálisan teljesítette (ugyancsak önként vállalt) küldetését a klasszikus történelmi kor feldolgozása terén. Ezek a feldolgozások, adaptációk fantasztikus összefoglalásai a történelmi kornak, lásd a Jappe és Do Escobar !!!! Bódy minden mozdulatában, minden kifejezésében, minden mondatában ott vibrál a történelmi kor, s annak bensőséges ismerete. Ez azonban csak a kezdet volt a számára. A Psyché-vel pedig megmutatta, hogy a történelemről hogyan lehet és hogyan izgalmas gondolkodnunk, ha filmet készítünk vagy filmet nézünk. A Psyché egy történelmi film, amely egy kortárs "történelmi" film, amelyen keresztül Bódy (egy küldetést teljesítve) leadta a maga "kis" fogalmazványát a történelmi korról, és .. elérkezett a jövőbe ... Guttemberg könyv-kora után a videó korába. Bódy a videó korának Guttembergje akart lenni - és meglehetősen nehéz lenne kétségbe vonni a tényt, hogy azzá is vált.

A Psychében felfedezte a videót, a Psychét ugyanolyan intenzív módon komponálta meg, mint pl. a Walzert vagy a Démon Berlinben-t. Mint egy videót - az általa felfedezett és propagált új narrativitás szellemében. A Psyché után pedig már 100%-ig videóban gondolkodik, ami nála nem egyszerűen egy hordozót jelent, nem egy képstílust, nem egy eszközt, hanem egy aspektust, amelyből a valóságot tekinti, egy módszert, egy megközelítést, egy látásmódot, amellyel a valóságot képes megragadni, rögzíteni - és egy artikulált expresszió formájában tovább adni. A videó számára az új látásmód, az új filozófia, az új valóságélmény.

A Kutya éji dala a filmet már csak mint tradicionális hordozót alkalmazza - azért, hogy nagyjátékfilmként eljusson a moziba. A Kutya éji dala már egy játékfilmen (messze) túli film, egy hihetetlenül, elképesztő módon laza és komplex, egyszerű, friss és evidens, és közben szofisztikált, magas szinten megszervezett kompozíció. A Kutya éji dalát Bódy Gábor már mint egy újfajta filmet készítette el, amely műfajt ő találta fel, és ő is alkalmazta: a valóság gestaltálása (?), a valóság reprezentatív lényegének megtalálása, s ennek nyomán a valóságról olyan kép publikálása, amely megragad bárkinek a fejében, mert ráismer, mert eredeti, mert (felületes mai szlenggel) "mém".
Más szavakkal: a valóság kutatása, illetve filmforgatás közben megsejteni, elérteni, hogy az miről szól, s a kutatást, a forgatást már ennek a felfedezett tartalomnak a kidomborításának dedikálni. A kutya éji dala azért különleges, mert nem csupán egy filmet bontott ki, mint egy álmot, hanem az aktuális valóság tartalmát is felfejtette. azaz kutatása nem a film cselekményére vonatkozott, hanem magára a valóságra. Kutatás, forgatás közben megtalálta, hogy miről szólt az aktuális valóság, és erről olyan képet készített, amely alap-beállítássá lett.

A Kutya éji dala Bódy karrierjének eredetileg nem a végállomása, nem is csúcspontja akart lenni (bár sajnos, azzá vált), hanem "csak" egy a menet közben, küldetés közben elkészített Bódy művek közül. Egy újabb demonstráció, amellyel ezúttal azt mutatja meg, hogy az új vizuális korszakban így néz ki egy valóság-értelmező, valóság feldolgozó film (e demonstráció minden idők legfantasztikusabb élményt nyújtó, s mellesleg nyelvileg a legmagasabb szinten szervezett filmjét eredményezte:))

A Kutya éji dala után a Walzer és az Eurynome tánca egyenes folytatásként keletkeznek, Bódy az új látásmód, az új korszak, az új (video) kultúra vonzásában alkotott, következő filmje, a Psychotechnikum 100%-ig videó lett volna, olyan megoldásokkal, amiket napjainkban, kb. a Men in Black óta látunk a mozikban (beszélő kutya, kutyafejű taxis :)), és persze olyanokkal, melyek felbukkanására még évtizedeket várhatunk :)

foto - Bódy Gábor: Dancing Eurynome

Bódy közben megmentette a Jégkrémbalett című filmet az enyészettől. A történet ma úgy hangzik, hogy elfogyott a pénz Wahorn András gigantikus habos jelenete miatt, és a produkció leállt volna, ha Bódy Gábor nem jön a videókamerájával. Ennek azonban érdemes utánagondolni. Ha Bódy nem jön a videó kamerájával ... ? Ez így úgy hangzik, mintha a videó kamera egy értelmezhető opció lett volna, csak a produkció, a Bizottság nem tudta volna megengedni magának. A valóság azonban az, hogy leáll egy film, mert nincs rá több pénz, és Bódy előáll azzal, hogy nem is kell több pénz, mert lehet forgatni videóra is !! Bódy nem egy videókamerát hozott a produkcióba, hanem a videóforradalom lángját, eltérítve a produkciót az eredeti pályájáról - és lám, a Milarepa verzió (az áttörés, amikor átálltak videóra) micsoda klasszikus lett !!! Bódy nélkül nem jött volna létre. Nem a videó kamerája nélkül (nyilván nem is volt saját videó kamerája), hanem a látásmódja nélkül, amely videóban gondolkodott. A Milarepa verzió az INFERMENTAL-banis részt vett, sőt, az Axis-ba is (méltán) bekerült.

Shakespeare számára a színpad deszkái a világot jelentették, Bódy Gábor számára a videó, és az ebből kibomló újfajta vizuális kultúra, s az ebből kibomló valóság-forradalom jelentette a világot. Bódy Gábor a videó megszállottja volt - s közben persze a filozófusa, művésze, organizátora, stratégája, propagátora. Bódy művészete egy csodálatos óriás-hullám, amelyben megcsillan, sőt, valós, sosem látott fényében felragyog történelmi kor, mielőtt alábukna, hogy átadja helyét egy gyökeresen új vizuális kornak, amelyet Bódy elsőként és legintenzívebben (s extenzívebben is :)) fedezett fel,a videó korának. És félreértés ne essék, Bódy Gábor a videón nem VHS-t, nem Betamax-ot értet, ő már digitális videóban gondolkodott, terjesztésben, készítéseben, kábeltévében (no limit :)) - digitális videóban, ahol minden egyes pixelt komputerrel lehet vezérelni, létrehozni. Bódy Gábor a digitális képi kultúra (mint kulturális tektonikus lemez) felbukkanásánál úgy volt ott, mint egy jövőből visszatelepült időutazó, aki mindent tud az új korszakról, és minden erejével azon van,hogy az a lehető legtökéletesebb módon bontakozhasson ki.

Bódy ott volt az újkorszak hajnalán, az új vizuáliséra születésének szent pillanatában, ott volt mint hihetetlen érzékenységű médium, hogy a lehető legcsodálatosabb módon ünnepelje és segítse elindulni az új kort, miközben a lehető legcsodálatosabb módon emelt emléket a réginek, az előzőnek ...

::::: izgalmas linkek, a cikk alapjául szolgáló források:

.....................................................................................

• az INFERMENTAL hivatalos oldala (c3.hu)
  
  
• BÓDY Gábor videós tevékenységéről
  
  
• Bódy Gábor videó művei (c3.hu):
  
  
• Videóművészet Magyarországon (Artportal.hu)
  
  
• Peternák Miklós a videóművészetről (c3.hu)

.....................................................................................