microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-08-26

Blue Valentine

az alkohol öl

Mielőtt bárki elgondolkodna, vajon mit jelent a cím, jelezzük: szó szerint azt, amit - azt hogy kék, vagyis azt, hogy szomorú. Nincs itt semmiféle csavar, ezt jelenti a cím, a film pedig pontosan erről szól, amit a cím megjelöl - ugyancsak csavar nélkül. Egyrészt egy roppant érzékeny film - másrészt roppant mód erőltetett, az eredmény pedig egy művészien kivitelezett rémálom ...

Az első félórában még tökéletes. Egy igazi jó film, amelyik hagyja, hogy a néző kicsit eltévedjen benne. Amelyik lehetővé teszi, hogy ne az idióta bevezetés-tárgyalás-végkifejlet hármasára épülő sémákat nyeljük, mint kacsa a nokedlit, hanem ez alól felmentve élvezhessük, hogy egyszerűen belecsöppenjünk egy történetbe. Bele a közepébe.

Egy fiatal párról van szó, akiknek nem megy valami fényesen. Sokat isznak, különösen a fiatal apuka. Borzasztóan lehangoló. A film pszichológiája tökéletesen van kitalálva, valódi rémálom. Az elején még tetszik nekünk, hogy milyen lazák. Aztán a dolgok elkezdenek komorulni. És minden így halad lefelé, spirálisan, feltartóztathatatlanul - le a mélybe.


A film hihetetlen jól van ... megrendezve, és felvéve. Azaz, inkább azt mondanánk, a jelenetek hihetetlen jól vannak megrendezve / eljátszva és felvéve - de az egész film valahol nem az igazi, mert túl tömény és túl egyszerű, amit kapunk: utazás lefelé a lejtőn. Minden eltörik, minden elromlik, stb, stb ... Minden jelenet ugyanarról szól, a leépülésről. Minden jelenet briliáns módon van megalkotva. Minden jelenet hihetetlen élmény - mégis az egész együtt valahol sántít, az ember nem tudja befogadni.


Ha belegondolunk, azt is meg tudjuk mondani, hol sántít az egész - ott, hogy a srác, Ryan Gosling az elején egy különlegesen jófej srác, egy eredeti srác, aki megállja a helyét a munkájában, jó fej a társaival, és odafigyel az emberre. Költöztetők, és amíg a többiek szenvtelenül nézik az idős embert, akit kiköltöztetnek az otthonából és járókerettel araszol az ismeretlen semmi felé (egy otthonba tartó taxi felé), Ryan Gosling hihetetlen jófej módon viselkedik. Ez a srác, ez a karakter nem az, akit később látunk a filmben, ez benne a csel, ez a csúsztatás, ez az, ami miatt sántít a sztori.

A jófej fiatal srácból, aki előtt ott az egész élet, és aki első látásra szerelmes lesz a szerelmébe, úgy válik majd alkoholista, akitől a felesége tart, akitől irtózik, ha hozzáér, hogy semmi oka nincs rá. Egyszerűen nincs benne a történetében, hogy igyon, hogy alkoholista legyen.

Egy a jég hátán is megélni képes, alapvetően kedves és energikus srácból úgy válik alkoholista, unott és unalmas otthonülő bunkóvá, hogy erre nincs semmi oka.

A film egycsapásra úgy állítja be, hogy a srácnak nincs családja, az apja egy nulla, az anyjáról meg fogalma sincs, és összeverve, monoklival megy el lánykérőbe, hogy igazi lúzer legyen - s amikor a lánnyal lefekszik, nem egy olyan cd-t hallgatnak, amin a srác zenéje van, hanem egy sima slágert. Egy elpazarolt tehetség. Világos - de miért? Miért pazarlódott el ez a tehetség?

Erre nincs semmi magyarázat, semmi ok. Ez az, amit a film dráma felé való lejtése ad hozzá a filmhez - a srácnak lefelé kell mennie. Ez a film koncepciója, apelláta pedig nincs. Ami azt illeti, tényleg fantasztikus érzékenységgel csináltak meg egy csomó jelenetet. Elképesztő, a néző pontosan érzi, mit éreznek a jelenet szereplői. Tényleg hihetetlen - az egész mégis kellemetlen élmény. A Nyakunkon az Élet vége jut az eszünkbe, amikor Winona Ryder és Ethan Hawke vidáman ücsörögnek egy bérelt lakásban, csókolóznak, zenélgetnek, és nem veszik fel a telefont :)



Micsoda felüdülés volt ez a szokvány amerikai befejezésekhez képest !! - amelyek közül a legjobb természetesen a Játékos happy end-je: Tim Robbins méregdrága autójával hajt hazafelé, megkapta az előléptetést, a felesége már integet neki a verandáról, Robbins felsiet hozzá, a nő terhes, a baba épen rugdal, a férfia nő hasára teszi a kezét, arcuk összeér - mosolyognak, felettük amerikai zászló lobog - ez itt tényleg a happy end. A Nyakunkon az Élet borította ezt a képletet, és azt mondta, ne már, hogy ne lehessen egy fiatal pár pusztán szerelmes és boldog! Drága autók, valag pénz nélkül. A Blue Valentine most csúnyán visszavág, és azt állítja, hogy csak fixen sokat kereső férfiakkal érdemes a lányoknak barátkozni, különben egész életükben bánni fogják ... Biztos, hogy ebben is van valami - de ez az állítás így olyan szinten egyszerűsíti le az életet, hogy bárkit, aki kicsit is érzékeny, csúnyán megviselhet ...

 

Nem sok kellett volna, hogy a film tökéletes legyen: az alkoholra kellett volna (kizárólag) fókuszálni, és egy alkoholista sztorit kellett volna csinálni belőle - s nem egy lejtős sztorit - alkohollal. Látnunk kellett volna, hogy válnak alkoholistává - a srácot pedig akkor kellett volna lúzerként ábrázolni, illetve onnantól, hogy rálépett az alkoholista útra. Ha azonban a néző átugorja ezt a kis hiányosságot, és úgy tekinti, rendben van a folyamat, ahogyan alkoholistává lett a srác és mellette a lány is - az egy különlegesen érzékeny fimet kap, és semmi oka nem lesz a panaszra ... - leszámítva azt, hogy egy mélységesen lehangoló, szomorú történet ...

-zé-
2011-08-26

Címkék: Michelle Williams, Ryan Gosling



:::::::
  LÁSD: Blue Valentine info-file
:::::::  (Blue Valentine 2010.)