Nader és Simin - Egy Elválás Története

A Nader és Simin legizgalmasabb vonása, hogy nem hagyományos előrelátható dramaturgiával dolgozik. Nem egy demonstráció, hogy lám, milyen durva körülmények uralkodnak Iránban, amely utána nézőnek azt kellene mondani, hogy basszus, mik mennek ott ... (köztéri kivégzések például nem szerepelnek a filmben, pedig Irán erről hírhedt). Nem, a Nader és Simin egy egy finom antropológiai film - rengeteg pszichodrámával, rengeteg szituációval, amelyeket nem érdektelen elemezni, és amelyek mind egy-egy ember szorult helyzetén alapulnak.

A filmben a színészi alakítások a legkülönösebbek. Az egész film teljesen olyan, mint egy dokumentumfilm, történet rekonstrukció - mégis, a játék valódi, 100% Sztanyiszlavszkij, azaz, amiben az amerikaiak állítólag a legnagyobbak, abban e film színészei mindent felülmúlóan brilliroznak. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy voltak képesek ilyen valóságosan eljátszani a jeleneteket - csakis arra tudunk gondolni, hogy a Kutya éji dala-ban látott, illetve alkalmazott színészi rögtönzéseket, pszichodrámákat alkalmazta Asghar Farhadi rendező is. A színészek nem a forgatókönyvben leírtakat rekonstruálják, hanem valóságként élik meg a helyzetet, és ettől olyan valóságos minden.

Gyönyörű film, végig végtelenül izgalmas - és nincs csattanója, nem arról szól, hogy "lám ez Iránban megtörténik" - hanem egy sokkal árnyaltabb üzenete van. Tulajdonképpen szinte csak annyit állít a film, hogy Iránban valahogy így zajlik az élet. Ez azonban nem kevés - mert ahogyan a színészi játék, a történet is megdöbbentősen valóságos. Nem egy iráni rendező fantáziájáról van szó, nem arról, hogy egy helyi Mundruczó Kornél mondjuk, elképzel valami jó kis horrorsztorit, és hozzáteszi, ez a valóság, ez történik, csak a belvárosiak nem látják ezt, és aztán az egész világ ledöbben, hogy hú, basszus, ez megy Budapesten. Nem, itt egészen más a szitu. Amit a filmben látunk, nem egy didaktikus történet, nem is egy demonstráció, hogy lám, milyen durva hely Irán, hanem egy higgadt, nyitott, sokrétű ábrázolása az életnek Iránban, amiből nem szalagcímszerű szenzáció kerekedik ki, hanem egy komplex élmény az, amit a néző kap, és amely napokig, hetekig fog ülepedni (és nem azért, mert horror, és egyébként nem horror!:)). Mellesleg, igazi feminista film!

A történet ugyanolyan valóságos, mint a színészek játéka. Amerikában ezt a stílust max Robert Altman-tól ismerjük, mondjuk, a Short Cuts-ra gondolunk, amely film a két és félórás körképével rajzol ki végül egy komplex képet a nézőben.

Egyszerű, hétköznapi drámák, melyek mind félelmetesek, mert mind életeket fenyegetnek. Egy terhes nő munkát vállal Nader lakásában, bejárónő, akinek a fő feladata, hogy a férfi magatehetetlen, Altzheimer-kóros apját gondozza. A nő kevesebb pénzért vállalja el a munkát, mint amennyit megérne neki - nincs választása. A nő nem mondhatja el a férjének, hogy dolgozik, hogy elment egy idegen férfihoz, azt pedig, hogy megmosdatta, külön titkolnia kell. Ötödik hónapos terhes, de nem tehet mást, végeznie kell a munkát, amit kap, mert a férjét a hitelezői naponta megverik, úgy, hogy közben titkolnia kell a férje elől is. A munkaadó, Nader is férfi, és különösebben nem izgatja, hogy a nő terhes (mondjunk most csak ennyit, amúgy ez a film központi motívuma, hogy mennyire izgatja Nader-t a tény, hogy a bejárónője terhes).

Nader helyzete sem semmi, neki az élete legfontosabb része apja ápolása. Felesége azért válik tőle, mert külföldre akar menni, Nader azonban nem mehet az apja miatt. Mármost itt ne egy kedves idős bácsit lássunk csupán a történetben, hanem egy patriarchális társadalom szimbólumát, akinek minden alá van rendelve. A férfiaknak a nők vannak alárendelve, a férfiak pedig az apjuknak. A film nem állít ezzel kapcsolatban semmit - de annál milliószor többet tesz: egy valós képet ad az egész társadalomról, az életről, arról, hogy az élet hogy működik. Ez több minden tézisnél. Amint láttad ezt a filmet, képes leszel valós iráni kontextusban gondolkodni, látni a hétköznapokat (ami a legnagyobb dolog), és látni azt, ahogyan a dolgok működnek.

Első lecke, miért van az, hogy amint Simin különköltözik Nader-től, a férfi kénytelen bejárónőt felvenni???


Sarina Farhadi  - mint Termeh, Simin és Nader lánya

A Nader és Simin nem egy direkt kiáltvány, hogy Irakban ez és ez van - a halálbüntetésről, a köztéri kivégzésekről, hangsúlyozzuk, szó sincs, és nincs szó Neda-ról, Neda Agha Soltan-ról, a fiatal lányról, akit lelőttek a rendőrök egy tüntetésen 2009-ben. A Nader és Simin inkább azt mutatja be "apró", illetve hétköznapi, vitális / fatális konfliktusokon keresztül, hogy hogyan működik az élet Iránban - s ezzel nem valakinek az elméletét kapja a néző, hanem a képalkotáshoz szükséges információkat, az összes információt, s onnantól már maga döntheti el, mit gondol. Persze a lényeg nem egy verdikt, hogy "ezt gondolom", hanem az, hogy lásd, hogyan működik, hogyan befolyásolja például a csador viselése, a nők másodrendűsége az életet .. az élet összes rezdülését ... Mert az sem kis dolog, hogy látod, ahogyan egy 4-5 éves kislány napi 24-ben csadort visel, s látod, hogy megy iskolába a sok iráni tinédzserlány ... Látod, hogyan él egy iráni család, hogyan tengődnek a munkanélküli iráni férfiak egy udvarban, s hogyan szolgálnak fel szolgálókként a nők nekik teát ... Ezer dolgot látsz .. Ezt kapod e filmtől, megtanulsz látni - irániul ...

.. aztán egyszercsak végigpergeted a fejedben az egész filmet, és minden a helyére kerül.

Egy új Krétakör-drámával van dolgunk, csak itt nem egy gyermek a tét, hanem egy gyermek haláláért való felelősség, tulajdonképpen két (a rendszer, a kultúra miatt megérthető) hazugság feszül egymásnak, az egyik diadalmaskodó férfi (lásd a mosolyt az arcán az erkély-jelenetnél, amikor látja, hogy a lánya védi őt), a másik egy szenvedő nő hazugsága (lásd a könyörgését, hogy ne fizessenek neki fájdalomdíjat).
A bíró ebben az új Kértakörben nem a filmbéli bíró (aki a durva rendszeren belül teljesen emberi és igazságos), hanem a lány, Nader és Simin lánya ... Az ítéletet ő hozza meg, de nekünk magunknak kell kitalálnunk - és nem a végeredmény számít, hanem a miért .. a miértek sorozata ... Felhívjuk például a figyelmed a jelenetre, amikor a döntő pillanatban Nader behivatja a lányát is ... s arra a tényre, hogy a férfi tudatában van, és épít is arra, hogy a bejárónő hívő asszony, s ezért nem hazudhat ... nem úgy, mint ő, a férfi ... vagy a férfi a vonal másik végén (a bejárónő férje), aki azt mondja, "majd magamra veszem" ... és nem úgy, mint a Nader lánya, akit apja maga sodor hazugságba ...


Sarina Farhadi  - mint Termeh, Simin és Nader lánya

Mi tagadás, bőven van mit végiggondolni a filmen ... s a tét sem csekély, Nader és Simin (miért mindig a férfi neve van elöl?) válása az iráni nép elválása a patriachiális rendszertől, a vallás által gyakorolt középkori férfiuralomtól ... Az alkotók pedig borzasztó komolyan (véresen komolyan) gondolják ... lásd a film elején mind beszkennelték a személyi igazolványukat ... jelezve, hogy ez nemcsak egy "szerep", hanem ... egy hivatalos ítélkezésben, egy különleges tárgyaláson való részvétel ... amelyet a disszidálásig menően komolyan gondolnak (ezt erősíti a nyitójelenet utáni első jelenet és az egész történet is) ...
Berlinben megkapták a legjobb színésznek és színésznőnek járó díjat - de kollektíve, úgy, hogy a filmben szereplő összes színésznő és színész :)))

Gyönyörű film, tele költészettel és emberi bátorsággal ... melyekből minden nyugati (vagy kelet-európai :)) országban óriási hiány van ... bárcsak minél többen látnátok .)