Elhurcolva
Az Elhurcolva Pókemberes felállással indul, Nathan, a főszereplő srác amellett a lány mellett (szemben) lakik, akibe titokban szerelmes. A lány mással jár, de Nathan csupán távolról bámulja, és hiába tudná jól megvédeni magát, nem áll le a lány aktuális pasijával verekedni. 
Ezek mellett hangsúlyosnak beállított jelenetekben játssza el az “őrült gimist”, aki egy kocsi motorház tetőjén fekve száguldozik a haverjaival (ez az első jelenetek egyike, de már meg vagyunk róla győződve, hogy az egyik kanyarban halálos baleset fogja érni), és addig iszik és hangosan kurjongat mellé, míg eszméletlenségbe nem zuhan. Íme, a trendi amerikai középiskolás, aki az európai középiskolás nézőknek remek példát mutat. Aztán lassan elkezd bonyolódni a cselekmény (de elég lassan), Nathan rájön, hogy a szülei nem az igazi szülei, és megpróbálná kinyomozni, ki is ő valójában, de sajnos közbejön egy kiadós üldözés. Menekülnie kell, ki mással, mint a csodált lánnyal (Karen), akivel ettől fogva elválaszthatatlan menekülő-társak lesznek, sőt, még annál is több.
A történetet, hinnénk-e, egy nagyon fiatal srác (Shawn Christensen) írta, első hosszú forgatókönyve ez, és máris megfilmesítették- biztosan hasonlóan ünnepelte meg, mint Nathan az érettségit. A rendezőnek már több fokkal nagyobb tapasztalata volt (Halálosabb Iramban 3, Shaft, Négy Tesó), de ez nem látszott a filmen. Többször volt olyan, hogy hangsúlyosnak tűnő képeket vágtak be a benti akcióképek közzé (mondjuk egy vonatot kívülről), annyira kihangsúlyozva (zenével, operatőri munkával, stb..), hogy azt hittük, valaki nemsokára kimászik a vonat tetejére (mint Steven Segal szokta), vagy leszáll oda egy helikopter - de nem, egyszerűen béna volt a vágás és a rendezés, és iskolás módszerrel rakták össze a felvett képeket.
Ilyen szerencsétlenkedés viszonylag sokszor előfordul a filmben, pl. valaki áll egy utca közepén, és érzékeli, hogy az összes társát lelőtték távolról, és hamarosan ő is sorra kerül, de több vágáson keresztül nem mozdul meg, nem csinál semmit, mígnem már majdnem késő lesz...
De a fővonalbeli cselekmény sem halad a legjobb pályán, Nathan megcsillantja pompás harci képességeit, és “bravúros lábtechnikáját” (ahogy az Időzsaru-ban Ron Silver mondja Van Damme-nak), de ezen kívül nem sok minden történik. Menekülő társát, Karen-t egy nem túl szép és érdekes színészlány játssza, Lily Collins, akit nem tudjuk, mi alapján választottak ki a több ezer hasonlókorú színész-jelölt lány közül. Collins sem érzelmeket, sem izgalmat nem tud teremteni maga körül, olyan, mintha egy feladatot végzett volna el a forgatással, azt sem túl jól.
Taylor Lautner igyekszik, és bár ő már sztárnak számít a tinik között, azért totál főszerepet még csak most kapott, szóval belead apait-anyait, de a játéka nem lesz magávalragadó, hogy finoman fogalmazzunk. A személyiség-fejlődés vonal kicsit nehézkesen épül fel, az akciók nem látványosak, vagy érdekesek, a szerelmi szál is erőltetett, úgyhogy egy idő után nem tudunk minek drukkolni. Biztos jó ötlet volt egy 20 év körüli srác forgatókönyvét elfogadni, filmre vinni, aki egy tinisrácról írt egy akciófilm-sztorit, de valahogy mégsem működött az egész – sem a történet, sem a színészek, sem a rendezés. 
Ezután valószínűleg óvatosabbak lesznek a producerek, mielőtt zöld utat adnak egy feltörekvő srác első sztorijának, és mielőtt főszerepben raknának egy, amúgy farkasként jól teljesítő 19 éves színészpalántát.