microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2011-09-06

A Bőr, Amelyben Élek

skin-off - spanyol ponyvaregény


Almodóvar a mozi nagy mestere, a Hollywood-i és a Bollywood-i álomgyárak mellett képes saját fejlesztésű, saját stílusú álmokat a piacra dobni, melyek színvonalas szórakozást kínálnak a közönségnek. Ha az Almodóvar filmek az adomázás nagy ünnepségei, akkor a Bőr, Amelyben Élek az ünnepek ünnepe - az elröppent, többszörösen csavart, egymásba ágyazott, váltogatott idősíkú történet-komlepxum, amely - joggal mondhatjuk - Tarantino Ponyvaregényén is túltesz ...

Almodóvar alaposan feladja a leckét a bölcsészeknek, s mindazoknak, akik azt kutatják, mitől művészet a művészet. Filmjei ugyanis időnként különös kicsapongásként tekinthetők, lévén, hogy a való élettől elrugaszkodott történetek mesélése elsősorban a szórakoztatás világába sorolható. Mégis, az elröppent történetek, melyeket a nézők ugyanúgy szájtátva bámulnak, mintha középkori mutatványosok előadásait bámulnák, nagyon is telibe találják valóságunkat, s a valósággal kapcsolatos élményeinket, amire a Bőr, Amelyben Élek, kitűnő példa.

 

A film két különböző szinten gyakorol ránk (intenzív) hatást. Egyrészt, Almodóvar alaposan leleplezi korunk emberét, aki a HVG-be csavarja a Story magazint. Leleplez bennünket, hogy sztori-követő ösztönünk mindennél erősebb, és közben egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy ez most bulvár vagy/és fikció. Nézzük, ami felkeltette az érdeklődésünket, és kész. Ráharaptunk, és nem tágítunk - egészen addig, amíg meg nem jelenik a végefőcím és a stáblista.

 

Almodóvar művészete e filmmel kapcsolatban abban nyilvánul meg leglátványosabban, ahogyan a történetet vezeti. A történet nemcsak bulvár, nemcsak egy végsőkig együgyű történet, de tényleg olyan, hogy mexikói vagy brazil szappanoperákban is (simán) megállná a helyét. E bulvár, szappanhabos történetet azonban annyira intenzívben adja elő, hogy átfordul valami másba - egy valós élménybe.

Valós élménybe, de úgy, hogy közben az egész sztori totális hiperrealitás. Mi ez, ha nem művészet ?:)))



A film sztorin kívül eső középpontja s egyben csúcspontja a tigris.
Ez a motívum, ez a jelenetsor felér a legjobb Buñuel filmek tripjeivel. Az alapvetően műtermi hangulatú filmben eleve döbbenetes jelenet, ahogyan a három szolgáló kisétál a házból. Vizuálisan más ez, mint az összes többi (addigi) jelenet. Ez roppant izgalmas, kb. olyan, mint más filmekben (70-es 80-as évek a kézi kamera). Három szolgáló távozik, három bőröndöt húzogatva. Gyönyörű. Mintha az Öldöklő Angyal egyik jelenetét látnánk új kiadásban. Gyönyörű - de ez még csak a kezdet. Almodóvar szemlátomást hisz abban, hogy őrült beszédből is kibontakozhat rendszer. Megjelenik egy tigris jelmezbe öltözött fickó. Mintegy a távozók lendületét lovagolva meg, odapattan a kaputelefonhoz. Beengedik - egy nő, aki ugyan nem az anyja, de ő szülte :)

 

„A tigris” kisvártatva a filmtörténelem egyik roppant emlékezetes jelenetsorának főszereplője lesz. Arcát varrat-hegek barázdálják. Tigris-farka pedig eszméletlen mód hangsúlyosan vibrál, remeg végig az egész jelenetsoron. A tigris szagot kap. Érzi, hogy van valami, ahova benyomulhat, érzi, hogy van egy préda, amelyet magáévá tehet. Az egész jelenet a bűnözők lélektanához a leglátványosabb allegória, mostantól valahányszor a bűnözőkre gondolunk, akiket egy új bűn elkövetésének a lehetősége szinte vonz, szinte csábít, szinte hív (calling) - e tigris jelenetei mindenképp az eszünkbe fognak jutni. Miért számít ez? Hát azért, mert bár egy totál bulvár szappanhabos történetet bámulunk, egy totálisan hipperealitás alapú sztorit, végül az egész mégis egy maximálisan valós élmény. Egy allegória, amely maximálisan valóságos élményeket szabadít fel. Mintha egy Pasolini filmet néznénk - ma.

 

Örülünk annak, hogy azt látjuk, egy maximálisan törékeny nőt megerőszakolnak? Nem. Egyáltalán nem. Ugyanakkor általában az indokolatlan erőszakot helytelenítjük - s ez nem az. E jelenetsor, a nemi erőszakkal költőien brutális - mint egy Szent Sebestyén festmény. A tigris-fickó undorító, a jelenet pedig felzaklató - és ez teljesen rendben van így (e jelenet nem bátorít bűnözőket arra, hogy kövessenek el nemi erőszakot, és nem is állítja be a nemi erőszakot hétköznapi bűncselekményként).

BTW: ha bele gondolunk, az egész film a nemi erőszakról szól ... a szó legátvittebb értelmében ...

 

A tigris jelenet végén „a lány” farkasszemet néz Banderas-szal, a lány ... pasijával? férfijével? férjével? - mielőtt az kilövi az állatot. Dupla trauma - egy megerőszakolt lány végignézi, hogy a „férje” lelövi azt, aki éppen megerőszakolja. Egyebek közt ezért is örülnénk, ha csak 22 éven felüliek néznék meg ezt a filmet - klasszikus film, idő van bőven, néhány év múlva ugyanúgy meg lehet majd nézni, mint most - nem éri meg sietni vele.

Utána a lány este, amikor Banderas szeretne szeretkezni vele, azt mondja: „a tigris nagyon megkínzott, hagyjuk ezt most holnapra, jó?” Döbbenet !!:)) Mi ez a bulvár hiperrealitás? Rá kell döbbennünk: egy mese. Egy népmese - by Pedro Almodóvar.

Ekkor még nem igazán vagyunk tisztában azzal, hogy Banderas kije a lánynak (a világ legtörékenyebb lányának), fogalmunk sincs az előzményekről, s így a helyzetről sem. Itt indul be azonban az adoma-motor, itt kezdődik egy olyan elbeszélés, amely ... tényleg übereli Tarantino azonos témájú filmjét, a Pulp Fiction-t. Csupán azért azonos a témájuk, mert mindkettő ponyvaregény :)

 

A következő egy-másfél órában a nemi erőszak fogalma új értelmet nyer. De nem ez a lényeg. Almodóvar úgy szövi a fonalakat, úgy görgeti a cselekményszálakat, mint egy ízig-vérig profi mesemondó. Mesék felnőtteknek. Mesék, amelyekben csomó olyan dolog felbukkan, amik a felnőttek fantáziáját mozgatják (ezért kerültek bele - ne feledjük, Almodóvar egy médium, akitől sztoriként azt kapjuk, ami a fejünkben vibrál :))).

 

Nyilvánvalóan aberrált látásmódú film - de nyilvánvalóan izgalmas - és egészséges. Az aberráció pedig végül valóságos élményt nyújt, olyan élményt, amely a valóságban való részvételünket nem gátolja, hanem segíti. Amely nem távolabb taszít a valóságtól, hanem közelebb vonz hozzá. Úgy aberrált, mint a Blue Velvet, amelyben Frank Booth fejét szétloccsantják, s a nagymama pedig happy end-ként megeszik egy .. fura vega kaját :)))
Igazán jó film, érzékeny és finom motívumtudatos szerkesztéssel. Közben pedig briliáns, mert totál freetslye-ban, azaz a szappanoperák, a mexikói és brazil sorozatok szintjén mozgó történetekben úszva is képes kitűnő érzékkel eldönteni, hogy a nem-valós sztori melyik nem-valós eleme totálisan valós. Képes tökéletes érzékkel eldönteni, hogy a végtelen nagy bulvár-kalapból milyen nyuszit húzzon elő ahhoz, hogy nem szörnyülködjünk, hogy „mi ez a bulvár?”, hanem tapsoljunk, hogy bravo!!!! Ez egy gyönyörű trip volt :) Mindenkinek (22 éven felül) ajánljuk ezt a filmet, aki vonzódik a művészetekhez ...

-jepe-
2011-09-06

Címkék: Almodóvar, skin, bőr, Bunuel



:::::::
  LÁSD: A Bőr, Amelyben Élek info-file
:::::::
 Piel que Habito, La 2011.