microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-09-23

Drive - Gázt!

pretentious

Nicolas Winding Refn dán rendező egy olyan thrillert célzott be magának, ami David Lynch és Tarantino nyomdokain jár, lassan mozognak és sokat hallgatnak a szereplői, helyenként nagyon brutális, és ami egy bizonyos szemszögből nézve művészfilmnek is tűnhet. Bár az idei Cannes-i zsűri is díjazta a rendezőt (konkrétan a legjobbnak tartotta), és más kritikusok is sokra értékelték, azért mi arra az álláspontra helyezkednénk, hogy a Drive nem egy komoly dráma, erőszak-beütéssel, hanem egy mesterkélt és kiporciózott thriller-akciófilm, hatásos elemekkel megküldve.

Ryan Gosling a főszereplő (ő Drive, a Sofőr, aki bűntettek után 5 percig menekíti autóval a bűnözőket, 5 perc lejárta után viszont otthagyja őket), és ez akkor is fajsúlyos dolog, ha Gosling, a fiatal amerikai színész-tehetségek egyik legelismertebb alakja Hugh Jackman-t helyébe lépett a főszerepben.


Gosling még csak 31 éves, de a korábbi filmszerepeinél is legendásan komolyan vetette bele magát a munkába, bármilyen műfajban képes elmélyült és emlékezetes alakítást nyújtani (lsd. A 2002-es Kísérleti Gyilkosságot, tulajdonképpen első filmjét, amiben nagyon meggyőzően játszotta a pszichopata, gátlástalan tinédzser sorozatgyilkost).

Most is épített a film Gosling vibráló kisugárzására, ami akkor is hat, amikor meg sem szólal, csak áll némán hosszú percekig, és néz. Nicolas Winding Refn ezt az alaphangulatot adta a filmjének, Gosling kimért mozgása, kevés megszólalása, zárkózott magányos hős alakja mentén halad a film, és ha ennyiben maradnánk, jó is lett volna a végeredmény. De nem, itt durva alvilági alakoknak kell felbukkaniuk, akik díszdobozban tartott pengékkel és szikékkel kaszabolják az ellenségeiket, itt a szó legszorosabb értelmében szét kell rugdosni egy ember fejét, loccsanjanak szét fejek, brutálisan gyilkoljanak meg egy férfit, csak úgy, a művészi hatás kedvéért.


Ezeket a jeleneteket nem tudja ellenpontozni az a békés időszak, amit Gosling és a szomszédban lakó fiatal lány a kisfiával együtt töltenek. Egyszerűen nem férnek meg egy filmen belül, a brutalitással eltolódik a hangsúly és más lesz a stílus, és egy ilyen Tarantino-t utánzó elszabadult jelenet után már nem vagyunk kiváncsiak lassan mozgó, szótlan, szimpatikus főhősünk további kalandjaira.

Ennek a két világnak a határán való egyensúlyozás egyik példája a trailerben is hangsúlyos jelenet, amikor egy liftben Drive észreveszi a rá és a lányra küldött -fegyverrel rendelkező!- bérgyilkost, és mielőtt rátámadna a férfira, előtte még egy hosszan elnyújtott érzelmes csókolózásban vesz részt a lánnyal, ami alatt a bérgyilkos türelmesen álldogál, és megvárja, hogy befejezzék. Ennél mesterkéltebb, művészieskedő jelenetet el sem tudtunk volna képzelni, főként, hogy a romantikusan lelassított szerelmi másodpercek után Drive horrorisztikusan szétrugdossa a férfi fejét.

A főhősnek emblematikus dzsekije van, amitől láthatóan sohasem akar megválni, ez utalás David Lynch Veszett a Világ-jára, Sailor (Nicholas Cage) kultikus kígyóbőr dzsekijének újraélesztése. Két párbeszéd között bármikor brutális erőszak ütheti fel a fejét, ez pedig a Tarantino-vonal, és ezt a két példaképet szinte pontról-pontról követi dán rendezőnk.

A képek hangulata sejtelmes, helyenként lassítási trükkök adódnak, a filmzene pedig a lehető legdidaktikusabb, vagy másképp mondva, “szókimondó”. (Ez azt jelenti, hogy a számok szövege mindig egy-az-egyben írja le, mit éreznek közben a főszereplők). Carey Mulligan (Irene) olyan lelassult komolysággal néz mindenfelé, mint Gosling előző filmes partnere, a szintén rövid szőke hajú és babaarcú Michelle Williams (Blue Valentine).

A már említett komolykodó némaság és lelassultság ad valamiféle pozitív színezetet a filmnek, valószínűleg ezért is értékelték sokan nagyra szerte a világon. De az is van, hogy nem túl jó nézni a filmet (néhány kiszámítható és üres jelenetnél ez még rosszabb), és Gosling szerepjátéka nem képes önmagában elvinni a filmet. A történet sematikus, ami eredeti elem benne (Drive kaszkadőrként dolgozik, plusz bűnügyeknél sofőrként, de csak az akció után 5 percig), azt pedig túl sokat “nyomják”, úgyhogy idővel kioltódik.
Drive Irene és fia iránti érzelmei miatt elvállalja, hgy segít a lány börtönből szabadult férjének egy veszélyes pénzszerzési akcióban, ami persze rosszul sül el, elveszítünk gyorsan egy-két mellékszereplőt, és utána Drive-nak az Albert Brooks-féle maffiózókkal kell “egyezkednie”. Két veszélyes maffiózó karakterünk van, a pengés Brooks és a szürke Ron Perlman. Brooks túlságosan brutális és egysíkú lett, akivel nem is nagyon tudunk mit kezdeni. A történetet kissé alaposabban is kitalálhatták volna, az autóversenyzésre való készülés, a nagyon kedves támogató bácsi, aki a maffiózók és Drive között közvetít, és aki a film elejétől későbbi áldozatnak tűnik - ezek mind más filmekből ismert elemek, és nem jó, ha nagyvonalakban előre be tudjuk lőni, mi fog történni később.



Nicolas Winding Refn egy nem átlagos, nem amerikai stílusú thriller-akciófilmet akart készíteni, és ez valamennyire sikerült is. Jól, ígéretesen kezdődött a film, Ryan Gosling most is egész lényét beleadta a munkába (állítólag a filmre készülve valóban felújított egy 73-as Chevy Malibu autót, amit később a filmben használt), de aztán valahogy átment az egész egy üres stílus-reprezentációba. A lassúság, kimértség és szótlanság hatása nem tartott ki, csak kb. a film közepéig, az első brutális akciókig. A coolság nem minden, a Drive pedig nem lett jó film. Lehet, hogy el kellett volna kissé távolodni Tarantino-tól és az ő öncélú brutál vonalától...

-olasz-
2011-09-23

Címkék: Ryan Gosling



:::::::
  LÁSD: Drive - Gázt! info-file
:::::::  (Drive 2011.)