Egy Nap
Anne Hathaway elég tehetséges színésznő, ezt már régóta gyanítjuk, és most is remekül eljátszotta a 20 éven átnyúló szerepét. Volt tinilány, szemüveggel, bizonytalansággal, még mindig nem túl vonzó huszonéves, aki ahhoz képest, hogy verseket ír, egy mexikói étteremben dolgozik főműsoridőben, és volt már szép harmincas, aki megadja magát az élet nehézségeinek, és egy fantáziátlan-sótlan fickóval él együtt, miközben nem szerelmes belé.
Jim Sturgess-szel kapcsolatban voltak fenntartásaink, de aztán arra jutottunk, a lehetőségeihez képest elég jól játszotta el a sodródó, üres életet élő fiatal srácot.
Úgy tűnik, a film adu-ásza a rendezőnő volt, Lone Scherfig dán rendezőnő, aki ebbe az angol-amerikai produkcióba várhatóan drámai érzékenységet, apró finomságokat vihetett, egy sajátos stílust, amitől nem egy átlagos szerelmi dráma lesz a film, hanem mondjuk az Olasz Nyelv Kezdőknek (Scherfig egyik filmje) hangulatában egy kellően tartalmas, pszichologiailag érdekes dráma. Ez úgy-ahogy össze is jött, de ha jobban belegondolunk, a történet lehetett volna jobb is, szerteágazóbb, pontosabban kitalált, talán kicsit érdekesebb is. (Az, hogy helyenként emlékeztet a való életre, lehet, hogy nem tesz túl jót neki..)).
A történet szerint 1988-től kezdve minden év július 15-én összefut a két barát (akikből majdnem rögtön, megismerkedésükkor szerelmespár lett), Emma és Dexter. A helyszín London, és külön-külön elkezdik a fiatal, érettségi utáni éveiket. Néha részletesebb kifejtést kap egy-egy év július 15-i találkozója, néha pedig csak ugrunk egy évet. A nagy vonalak azért láthatóak: Dexter egy tv-s showman, aki sokat iszik és csajozik, és nem nagyon működik jól az élete, míg a komoly másik, Emma folyton kompromisszumokat hoz, míg végül egy unalmas fickó mellett élő tanárnő lesz belőle.
Ezeket a meneteket vágja keresztbe minden évben a híres találkozó, bár ez nem azt jelenti, hogy mindig történik is valami konkrét esemény. Mindenesetre a drámai (komoly és érzelmekkel operáló) hangvétel végig megmarad, a Emmáék kapcsolatában és a többi kapcsolatukban sincs szinte semmi vidám elem. Olyan, mintha két valóság-közeli élet fiatalkorát néznénk végig, két emberét, akik egymásnak vannak teremtve a különbözőségeik ellenére is, és akik ennek ellenére jó pár évig jól megvoltak egymás legjobb barátjaiként. 
A rendezés jól működött (bár a dán stílust nem érzékeltük benne), a színészek is elég jól játszottak, tulajdonképpen a csöppet túl realista történet volt a film gyenge oldala. Ha úgy választunk esti mozifilmet, hogy “valami komoly”, valami drámai filmet szeretnénk, amire még másnap is emlékezni fogunk, akkor az Egy Nap erre éppen jó...