Halhatatlanok 3D

Singh 2000-es A Sejt c. filmjét sem kedveltük egyáltalán, a túlszínezett, mesterkélt, és nulla cselekményű erőszakra épülő film végülis egy halálosan unalmas filmélmény lett. A Halhatatlanok a maga komputer-grafikus közegében is rengeteg erőszakot ígér, igazából ennél a filmnél gondoltunk bele abba, hogy egy ennyire fiktív alapon mennyire nincs határa a brutalitásnak.



Jobb híján ismét a görög ókorba megyünk vissza, konkrétan a görög mitológiához, Thészeuszhoz és a görög istenekhez. A forrást innentől elég szabadon kezelték a forgatókönyvírók, Thészeusz és Hüperión is más személyiségek, mint ahogy az a mitológiában olvasható, de mindegy is, a történet egy nagy hőst és egy elrettentően gonosz ellenfelet igényelt, és ez megvolt. Thészeusz egy nagyon szép fiatal harcos (Henry Cavill), vagy eleinte úgy tűnik, inkább kivülálló, akit nehezen fogadnak be a helyi görögök maguk közzé (ezt sem sokat magyarázzák, később utalnak rá egy megjegyzésben, hogy nem ismerik az apját, ezért kekeckednek Thészeusz-szal, de dramaturgiai részeletekkel nem bíbelődik a film).



Thészeusz tudtán kívül az Olümposziak kiválasztottja, Zeusz személyesen felügyeli a neveltetését, hogy később ő lehessen az, aki megmenti a görögséget, és tulajdonképpen az egész akkori emberiséget a mindent elpusztítani vágyó, pszichopata Hüperión-tól. Hüperión szerepében nem mást, mint Mickey Rourke-ot látjuk, aki mostanság már csak nagyon durva, nagyon szétesett alakokat szokott “megformálni”, itt viszont úgy tűnt, mintha végig letompulva játszott volna, kifejezéstelen megmozdulásai csak azért voltak rémísztőek, mert a fején folyton valamilyen ijesztő sisakot viselt. (A magyar szinkronja is követte ezt a belassult gonosz hangulatot, ami miatt néha nehéz volt kivárni, hogy elmondjon egy-egy mondatot).

A történet tehát Thészeusz, a kisportolt testalkatú és egyben nagyon érzékeny és okos fiatal harcos és a már jellemzett Hüperión harcáról szól, nem többről és nem kevesebbről, azzal a kiegészítéssel, hogy Olümposz sem marad ki ebből a küzdelemből, úgyhogy időnként elképesztő fejfedőkben pompázó istenek lépnek közbe. Singh “látványrendezőként” van elkönyvelve, de ahhoz, hogy egy film érdekes legyen, némi drámai cselekmény is kell, ami itt eléggé visszafogottan van jelen, úgyhogy megmaradunk a felületnél és a rajzolt látványos harcoknál.



Hosszú, véres összecsapások, folyton húsokbavágó hatalmas kardok, torkok elvágása, rengeteg tesztoszteron-buzogás célozza meg a vélhetően kizárólag férfi közönséget, akik ha eddig nem érdeklődtek volna a görög mitológia iránt, most az erőszak-folyam kedvéért megismerkedhetnek Zeusszal, Pallasz Athéné-val, a Minótaurosz-szal és a többiekkel. Persze van itt hősiesség és önfeláldozás is, hasonló buzdítóbeszéd, mint a 300-ban volt, de a fő élmény ezzel a filmmel kapcsolatban a túlburjánzó erőszak, a barna tónusú látványvilág és a pozitív főhősök (Henry Cavill, Stephen Dorff és a Zeuszt játsszó Luke Evans) kockás hasizma.

Mindezekkel együtt anyagilag sikernek tűnik a film, 75 millió dolláros gyártási költségvetés mellett a premier hétvégéjén 82.5 millió dollárt termelt a jegybevételekből. (És vegyük figyelmbe, hogy 3D-ben készült a film, tehát kevesebb jegyet kell eladni a drágább 3D-s jegyekből ahhoz, hogy nyereséges legyen a Halhatatlanok-féle filmprojekt).



Mi a film közepénél már kezdtünk telítődni a sok erőszakkal, és ezt az érzést később sem enyhítette semmi (a szerelmi, vagy egyáltalán nőkkel kapcsolatos jelenetek elenyésző számúak és Freida Pinto jósnői karaktere sem volt elég jelentős). Tarsem Singh filmes stílusa most sem lett szimpatikusabb, mint eddig...