Minden, Mit Szerettem
Janek egy helyes srác, aki éli a gimnazisták hétköznapi életét, a barátjaival lóg, zongoraleckéket vesz, punkzenekarban énekel, koncerteket szervez, és délutánonként megvár egy nagyon szép lányt (Basia) az iskola előtt.
A szokásos fiatalos időtöltések itt kicsit más értelmet nyernek, mivel ekkor, 81-ben Lengyelországban a Szolidaritás mozgalomhoz kötődő sztrájkok zajlanak, majd decemberben szükségállapotot hirdet ki a lengyel elnök. Ebben a helyzetben Janek apja egy katonatiszt, aki az egzisztenciája és a családja védelme miatt nem tagadhatja meg a szolgálatot, és bármikor bevethetik a Szolidaritás-párti barátai, ismerősei ellen. A film életszerűen, átélhetően mutatja be az apa sorsát, a drámáját, és azt, hogyan próbálja tiszta lelkiismerettel “végigcsinálni” a forradalmi napokat.
De nem az apa a főszereplő, hanem Janek, akinek kedves személyisége mindenkivel szemben megmutatkozik, a legjobb barátjával, a szüleivel, a tanáraival, és élete első szerelmével is. A film remekül megkomponált képekkel dolgozik, ilyen a viharos tengerparti jelenet, ahol a szürke felhők alatt, a magasra csapkodó hullámok felett üldögél Janek és a barátja, és megpróbálják a maguk fiús módján kezelni azt a helyzetet, hogy a barátot megverte az apja. Többször elszabadul a kamera, mindenféle szögből veszi fel a jelenetet (a punkzenekar tagjai meztelen fürdőzését), ami eléggé hatásos. A nyári jelenetek után hirtelen váltunk át decemberre, amikor Jaruzelski kommunista kormányfő bejelenti a szükségállapotot ( vagyis a történelmi események tagolják Janek történetét).
Bár a történet alapján drámai a film (megrázó időszakot dolgoz fel), az alaphangulat mégis inkább romantikus, vagyis fiatalos és érzelemdús. Akárhányéves a néző, teljesen bele tudja magát élni a 18 éves Janek gondjaiba (Basiának Szolidaritás-párti az apja, és ezért letartóztatják, az anyja pedig nem nézi jó szemmel, hogy egy kommunista katonatiszt fiával barátkozik a lánya), az érzelmi viharaiba (a nagymamája elvesztése miatt, az apja miatt, a szerelmi gondja miatt), és szinte látjuk magunk előtt, mire gondol, milyen érzések játszódnak le benne az adott pillanatban. A nagyon szép képeket egy hangsúlyos zongora-főtéma kíséri, amitől minden alkalmommal, amikor megszólal, ugyanabba az átérző hangulatba kerülünk.
Janek-ék punkzenekarának az a neve, hogy “Minden, amit szeretek”, ami egy ilyen tipusú zenéhez eléggé romantikus cím, ahogy ezt Basia is megjegyzi egyszer - a film is ilyen, srácosan romantikus, lényegretörő és szabad. Janek története több párhuzamot mutat a forgatókönyvíró-rendező Jacek Borcuch életével, ő is a 80-as évek elején volt tinédzser, ő is profin zongorázott, és azt gondoljuk, hogy Janek barátságai, szerelme, a családi kötődések is a saját életéből vett elemek. Borcuch egy igazi jó drámát hozott létre, aminek minden perce követhető és átélhető, és aminek a karakterei fantasztikus jól vannak megírva. Ráadásul Janek szerepére sikerült egy olyan tehetséges és kifejezőerejű fiatal színészt találniuk, mint amilyen Mateusz Kosciukiewicz, aki szinte végig hibátlanul játszott a filmben.
Tényleg nagy élmény ez a film, rávesz minket, hogy olyan dolgokat is átéljünk újra, amiket nem is éltünk még át, de valahonnan mégis ismerős motívumok ezek, a fiatalság és a felszabadultság érzései, amik még egy elnyomó rezsimben, és aggasztó politikai alaphangulatban is kiharcolják a létjogosultságukat...Szeretetreméltó ez a film, amit másodszor is ugyanolyan élvezettel tudunk megnézni...