microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-11-17

Az Adósság

if you want something done ...

A Debt különleges film, kezdve az elején, ott, hogy a három fiatal ügynök kiszáll a repülőből, s szemüket reflektorfényként vakítja el az izraeli napsütés, ahol további életüket úgy élik majd le, annak a hírnévnek a fényében, hogy végeztek a „Birkenaui sebésszel” - miközben ez nem is igaz.

Majd folytatva ott, hogy az egykori fiatalokból nagymamák, nagypapák lettek- de az ügy még mindig éles. A film teljes mértékben fikció - leszámítva a Holokausztot, a haláltáborokat, a nácivadászatot, a Moszad-ügynököket, és ... egyszóval rengeteg mindent...



Különlegesen izgalmas film, az első perctől magával ragad, köszönhetően a film valósághoz való viszonyának. Pszichológiailag minden film azért izgalmas, mert el tudjuk képzelni, hogy amit látunk, az valóság, illetve, mert menet közben képesek vagyunk valóságként megélni. A Debt ezen a téren tényleg mindent felülmúl. Egy valódi ügynökfilm, ezúttal nem James Bond-okkal, nem csillogó BMW-kkel, hanem hús-vér fiatalokkal, akik egy nem-baráti országban történelmi léptékét tekintve is óriási horderejű küldetést kell, végrehajtsanak, úgy, hogy saját életüket, érzelmeiket, testüket, jövőjüket veszélyeztetve rendelik magukat alá a feladatnak.

 
A film fantasztikusan érzékelteti az ügynökök keménységét és törékenységét, egyszerre. Azt, hogy nem mozihősökről van szó, hanem olyan fiatalokról, akik ténylegesen megsérülhetnek, és hogy közben ők a nagybetűs élvonal. A járatlan utak csodálatos felfedezői. Ezzel együtt a film mégsem az ügynöki küldetés részletei miatt ragadja magával az embert, hanem azért, mert érzelmileg nagyon erősen megérinti a nézőt- hasonlóan korábbi nagy kedvencünkhöz, a Felhők Közül a Nap-hoz, amely bár fikció, mégis óriási dózist ad a valóságból, a főszereplővel való érzelmi azonosulás pedig végképp lehetővé teszi, hogy beleéld magad egy olyan történetbe, amely ott és akkor játszódik, a nagybetűs történelmi időben. Amikor Melanie Griffith unokatestvérét és családját elviszik a rejtekhelyükről, a lehető legteljesebb mértékben éljük át, hogy egy családot elhurcoltak a haláltáborba
. Nem statisztikaként, hanem a legmetszőbb emberi valóságként. Ez a legkevésbé sem fikció.

 

A Debt pontosan ilyen. Minden a családdal és a békés idillel indul. Egy könyvbemutató Izraelben, ott van a gyönyörű fiatal lány, akiről egy egész filmet is szívesen megnéznénk - és akinek az anyukája, a fantasztikus Helen Mirren, egykor megölte a Birkenau-i sebészt, amikor olyan fiatal volt, mint most ő. Már itt, ezen a ponton egy briliáns filmmel van dolgunk - hiszen ez a családi jelenet, ez az élet értelmét jelentő békés, gyönyörű pillanat tölti meg jelentéssel Rachel fiatalkori énjét, aki 1965-ben kezdőként megérkezik a terepre (NDK), hogy a történelem egyik legelvetemültebb tömeggyilkosát társaival együtt becserkéssze és elfogja, majd hazavigyék, ahol majd Eichmann-hoz hasonló módon bíróság elé állítják (akinek a tárgyalásáról egy meglehetősen komoly film készült, Eichmann címmel (2007)).

Az idős Rachel-nek most itt, a béke csodálatos „happy-endes” pillanatában mindene megvan, amiért érdemes (volt) élni és harcolni, és pontosan ez az, amiből a fiatal Rachel-nek semmi sem volt meg. Így, amikor a történet 1965-ben elkezdődik, érzelmileg már többszörösen érintettek vagyunk, az a luxus pedig, hogy a főhősnőnket csak úgy szenvtelenül bámuljuk a vásznon, „majd meglátjuk” - alapon - egyszerűen ki van zárva. Minden idegszálunkkal drukkolunk neki, totálisan azonosulunk vele.

Már a megérkezés pillanatában, amikor David-dal, a férjével megcsókolják egymást, a srác megjegyzést tesz a lány gyönyörű, új hajára - majd utána ... utána bemutatkoznak egymásnak, mert ekkor találkoztak életükben először. Az egész egy ügynöki színjáték volt. Gyönyörű persze a jelenetben, hogy a két fiatal meglehetősen jól illeszkedik egymáshoz. Már itt az az érzésünk, hogy egymásnak vannak teremtve.


A küldetés egyike a történelem legnagyobb horderejű küldetéseinek. A fiatal lány (Rachel) pedig a lehető legkeményebb módon kell, hogy alávesse magát: a Birkenau-i sebész most nőgyógyászként praktizál. Rachel úgy tud közel férkőzni hozzá, ha páciensként bejelentkezik. Ez önmagában is a létező legelképesztőbb szituáció. Ott ül, a nőgyógyászati székben, a sebész pedig nőgyógyászként végzi a vizsgálatokat. Ráadásul közben a gyanakvó náci tömeggyilkos kérdéseket tesz fel neki, amelyek könnyűszerrel lebuktathatják a lányt.



Hihetetlen dráma bontakozik ki. A „doktor” még a becserkészése során is fölényben van, technikailag ő az, aki vallatja a lányt, ő az, aki gyanakszik, gyanúsít. Ezek a jelenetek önmagukban megértek egy egész filmet - no nem a bizarr szinten is (roppant) durva szituáció miatt, hanem azért, mert egy nagyon fontos dramaturgiai szálat ábrázolnak zseniálisan, ami nemcsak az egész film vonalán megy végig, de valójában az utókor és a náci bűnösök konfrontációjának a drámája is ezen alapul.

Egy igazán durva pszichó-játszma bontakozik ki. Pontosan ezt láttuk az Eichmann c. filmben, ahol Eichmann ezerféleképpen váltogatta az arcát (a Carl Rogers-i viselkedés-pszichológiának megfelelően, mindig annak aszerint, hogy mi szolgálja legjobban a túlélési ösztöneit. Amikor feladta, akkor leköpte az őreit, amikor viszont látott valami reménysugarat, hogy a tárgyaláson nem fognak tudni megfogható tényeket előhozni ellene, akkor átment a racionálisan érvelő másik félbe, aki „csak része volt a gépezetnek”, „csak parancsokat teljesített”, és valójában pont olyan, mint ő, aki kihallgatja -stb).



Az ember azt hinné, hogy ha egy emberek millióinak haláláért, egy nép szisztematikus irtásának bűnéért első személyben felelős tömeggyilkost szembesítenek a bűnével, akkor az összeomlik. Nos, a valóság ennél sokkal kegyetlenebb. Soha senki sem omlik össze. A tömeggyilkosok legkevésbé (lásd Nürnberg-i per). A „játszma” egy új szinten kezdődik újra. A tömeggyilkos népirtó átmegy önsajnálati előadóművészbe, aki saját magát áldozatként tekinti - kihasználva a tényt, hogy a szituáció immár humánumon és demokrácián alapszik.

 

Visszatérve 1965-be: Rachel-nek mindent el kell viselnie, mert a tét óriási. El kell viselnie, hogy az immár gyanakvó „orvos” egy dramaturgiailag nem semleges pillanatban azt mondja, „most beadok egy injekciót”. Persze, fontos megérteni, hogy mi a tét. A tét elsősorban az, hogy a birkenaui sebész ne tűnhessen el, és ne úszhassa meg azt, amit tett. Ezen belül is a legfontosabb, hogy az ügynökök hazavigyék magukkal Izrael-be, hogy ott a zsidó nép és a világ színe előtt, nyilvános tárgyaláson ítéljék el. Ez tehát azt jelenti, hogy a csomag nem sérülhet meg.



A cél nem csupán az, hogy az "alany" ne fogjon gyanút, és ne tűnjön el, illetve, hogy ne végezzen a támadóival akció közben, de az is, hogy épségben vihessék el Izraelbe. Sőt, mindezt megelőzően még az is fontos, hogy beazonosítsák, ami ugyebár nem kis feladat. Le kell fotózni, haza kell „faxolni” (táviratozni) a fotót, és odahaza meg kell, erősítsék, hogy tényleg ő a keresett személy. Olyan közel kell hát hozzá kerülni, ami gyilkos közelség, mindkét irányban - s mindezt úgy, hogy a célpont ezt észre se vegye.

Rachel-nek tehát a végsőkig ragaszkodnia kell a szerepéhez, még ha az injekció akár az életét is veszélyezteti, még ha az injekciót a birkenaui sebész adja is be neki, aki az ő családja, és megannyi család kiirtásáért személyesen felelős. Nyilvánvalóan van valami eszelős szintű leg-leg ebben a bevetésben - és ez nemcsak az orvosi rendelőre vonatkozik.

 

macska-egér küzdelem

Amikor a sebészt fogva tartják, az igazságszolgáltatás érdekében eljáró ügynökök (akik az áldozatok testvérei, családtagjai, hozzátartozói, sőt, mondjuk így, a szisztematikus népirtás túlélői) a lehető legelképesztőbb konfrontációba keverednek a mindenre elszánt bestiális tömeggyilkossal. Az elmebeteg gyilkos ekkor egy hadifogoly szerepét ölti magára, illetve ez a szerep jut ki neki az ép ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan szituációban. Felfoghatatlan - hiszen csak egy embert látni. Az emberek már csak ilyenek, egy embert látnak a másikban (még ha fordított helyzetben az illető tömeggyilkos egészen másképp viselkedne is). Így, hogy a tömeggyilkos fogságba esett, és etetni, mosdatni, borotválni kell, lehetetlen elképzelni, hogy 20 évvel azelőtt ez az „ember” milyen borzalmas tetteket hajtott végre. A borzalmas tetteket önmagukban is lehetetlen felfogni, egy fogvatartott, elesett emberhez e tetteket hozzákapcsolni pedig még annál is lehetetlenebb. Pontosan ez a pszichológiai rés a pajzson - amelyen keresztül a háborús bűnös feltörheti fogvatartói elméjét, s ezáltal reagálásra kényszerítheti őket, átvéve a kezdeményezést, kizökkentve őket elvileg 100%-ig domináns pozíciójukból.

A legkisebb hiba is elég, hogy ez megtörténjen, és a fiatal ügynökök ezzel tökéletesen tisztában is vannak. Egy abszurd macska-egér harc áll elő - éspedig úgy, hogy ővelük játszik kénye kedvére az, aki elvileg maximálisan ki van szolgáltatva nekik (az Eichmann-filmben is megfigyelhettünk hasonló szituációt, amikor egy ízben
Avner Less képtelen volt belépni Eichmann cellájába).

 

Rachel

Rachel nagyon erős, és közben mégis nagyon törékeny. Szilveszter van, mindenki bulizik a városban, de ő épp egy tömeggyilkost őriz, ami a létező legkomolyabb feladat. Törékeny lány? Más lányok az ő korában (25 éves) cukrászdákban és egyéb szórakozó helyeken kóstolgatnak puncsot. Neki nem ez jutott. Rachel feladatot teljesít - küldetést.

 
A kiszolgáltatottsága akkor jut el a csúcsra, amikor (terhességgel megküldve) hányingere támad a konyhában, látván a csótányokat. Egy végsőkig kiszolgáltatott fiatal lányt látunk. Itt üt be az, hogy észleli, valami nincs rendben (egy beázás miatti csöpögés-gyűjtő edény elmozdult), és hirtelen egy közelharc kellős közepén találja magát. Ez nem egy Tarantino film, a küzdelem néhány másodpercig tart, ahogyan az életben is - mert ez az. Nem ez az első jelenet, amelyben Rachel az erejét, rátermettségét bizonyítja. Mégis, ez a legmeghatóbb, mert itt egy durván 85 kilós férfi és egy max 55 kilós lány küzdelmét látjuk (a szorzó több, mit 1,5!).

Ami a Krav-Maga-t illeti

Ez a film holtbiztosan ott van az alap Krav-Maga filmek listáján, és nemcsak a közelharc jelenetek miatt, hanem a keret miatt is, amiatt, hogy Moszad-ügynököket látunk bevetésen, a „küzdős” mozifilmek műanyag máza nélkül. Külön szép, ahogyan a konyhában tréningeznek - ízelítőt kapunk abból a természetes, ergonomikus rendszerből, amit a valóság, a praktikus problémák megoldásának kényszere hívott életre.



Nem edzőterem, nem tréningruha, nem előre bejelentett támadások, hanem praktikusan, ott, ahol élnek, a konyhában, beszélgetés közben gyakorlatoznak. Ugyancsak figyelemreméltó e film Krav-Maga ábrázolásában, hogy az ügynökök, akiket 1997-ben látunk, mind Krav-Maga stílusú, izraeli srácok, semmi kigyúrt testalkat, semmi kopasz pankrátor vagy amcsi tengerészgyalogos stílusú megjelenés, helyes, egyetemista stílusú srácok, akik minden tudnak. Az, hogy ez nincs rájuk írva, nem okvetlen hátrány. A filmben egyetlen egy helyen van a Krav-Magá-hoz képest disszonancia, amikor az egyik szereplőt egy késes támadás totál felkészületlenül ér - de tökmindegy, elnézzük a filmnek, a remek dramaturgia miatt :)

 

Ha-Hov, az izraeli eredeti

A film eredetije, hogy is mondjuk, megdöbbentően gyenge. Egy nagyon lapos B-film. Mégsem haragszunk rá - hanem úgy tekintjük, mint egy drámát, egy 3 szereplős színdarabot, amiből aztán egy fantasztikus történetet írhattak a „remake” írói, Matthew Vaughn, Jane Goldman és Peter Straughan. A Ha-Hov szó szerint alapanyag. A The Debt pedig szó szerint a Ha-Hov alapján készült, és nem a remake-je annak. Számos fix pont megmaradt a The Debt-ben, egész mondatokat vettek át - kitűnő érzékkel, dramaturgiai csomópontokat. Rengeteg mindent azonban továbbfejlesztettek. Már csak az akciókat is, akármilyen pici dologról is legyen szó, fontos a valóságosság, és amikor a Ha-Hov-ban egy furgon belsejében csak úgy lehallgatják a kórház telefonját, azt mondjuk, ezt jobban is kidogozhatták volna. Nos, Matthew Vaughn-ék ezt megtették.



Ez azonban mind semmi ahhoz képest, amit a karakterekkel csináltak, illetve a romantikus érzelmi szállal. A Ha-Hov-ban csak három régi barát szerepel, itt azonban egyikük feleségül vette a lányt, akitől a bevetés alatt esett teherbe anno. A The Debt-ben Rachel és David első látásra szerelmesek lesznek, a szerelmük pedig az igazság iránti elkötelezettségben csúcsosodik ki. Azaz, nemcsak, hogy egy különleges intenzitású szerelmi szálat látunk, de ez a szál a cselekmény legfontosabb elemévé növi ki magát, mert ez a szerelem az, ami miatt az igazsághoz való ragaszkodás győz a hamis siker-sztori felett. Az érzelmek és az etika pozitív keverése Schiller, sőt, Shakespeare óta a legütősebb cucc.


A Ha-Hov ezzel együtt mégsem egy rossz film, csak teljesen másról szól, teljesen más aspektusból. A Ha-Hov egy célfilm, a Ha-Hov elsődleges célja az, hogy elmondjon egy történetet, éspedig a lehető legkomolyabb hangnemben (ettől az alázattól válik szinte főiskolás szintűen határozatlanná). A The Debt ehhez képest már teljesen más, eegy professzinális játékfilm. 
A Ha-Hov inkáb fontos, mint nézhető film. Érdemes megemlíteni, hogy 2006-ban készült egy dokumentumfilm Eichmann elfogásáról, amelyben a bevetés szereplői említést sem tesznek arról, hogy a "birkenaui doktort” is majdnem sikerült elfogniuk. A Ha-Hov megjelent 2007-ben, 2008-ban pedig Rafi Eitan, az egykori küldetés vezetője interjút adott, amelyben beszámol arról, hogy Eichmann mellett Mengele-t is majdnem sikerült elfogniuk egykor.

Mármost totálisan semmi értelme annak, hogy bármiféle elméletet is gyártsunk, mégis, egy lélegzetvételnyi időre gondoljunk bele, hogy a Ha-Hov arról szól, hogy a doktort végül utolérik azok, akik egyszer elszalasztották, és egy injekció segítségével végeznek vele, ami szívrohamnak tűnik. A Ha-Hov ezt akarja elmesélni, ennek a sztorinak, ennek a nemlétező, soha semmilyen módon nem támogatott és nem is támogatandó fikciónak rendeli alá magát.



A The Debt pedig ezt veszi át leginkább a Ha-Hov-ból, az injekció motívumot. Még egyszer, isten őrizz, hogy bármiféle elméletgyártásba kezdjünk, hiszen ez egy őrületes, felfoghatatlan dráma - azt azonban nyugodtan megtehetjük, hogy belegondolunk, biztosan van néhány olyan személy az egykori nácivadászok közül (is), biztosan van néhány olyan nő, egykor fiatal lány, akikről, ha tudnánk, mit vittek véghez, most minden tiszteletünket kiérdemelnék. A Ha-Hov és a The Debt a lehető legszebb formában feminista filmek.

A The Debt különleges filmélmény, egyrészt egy mesterien és szigorúan megkomponált pszichológiai dráma, másrészt egy költőien gyönyörű szerelmesfilm - amelyben csak az érintések egy külön történetvonalat visznek végig. Harmadrészt pedig egy izgalmas, valóságközeli kémfilm, amely mindent tud, amit egy Spektrumos / Discovery-s filmnek, és egy értelmes, izgalmas mozifilmnek tudnia kell.

-jepe-
2011-11-17

Címkék: Ha-Hov, krav-maga



:::::::
  LÁSD: Az Adósság info-file
:::::::  (The Debt 2010.)