Életrevalók
Nagyon jól kezdődik, egy autóban ül egy szakállas és kissé letört férfi, egy fiatal fekete srác vezeti az autót, eleinte lassan, majd Taxi-stílusban váratlanul kitör a sorból. Elkapják őket a rendőrök, de mindketten remekül kezelik a helyzetet, látszik, hogy összeszokott párosról van szó, és hogy közeli barátok. Aztán a következő jelenet ennek a helyzetnek az előzményét mutatja be, laza váltással, nem írják ki külön, hogy most pár hónappal ezelőtt vagyunk. 
A főszereplő Briss egy párizsi külvárosi huszonéves, aki kb. Kassowitz Gyűlölet-beli periférikus környezetében él, a kilátástalanságban, szegénységben, betonházak között, és a bűnözés közvetlen közelében. Most tér vissza 6 hónap után, eleinte nem tudjuk, hogy honnan, de az anyja nem fogadja vissza szívesen a kis lakótelepi lakásba a többi 6-7 gyerek közzé. Így hirtelen nem lesz semmije, se lakása, se családja, és kénytelen az utcán bandázó haverjaival tölteni az éjszakát.
Közben elmegy egy előkelő és gazdag férfihoz munkainterjúra, aki segítőt keres magának, mivel egy sárkányrepülő-baleset következtében nyaktól lefelé béna. Briss-t nem érdekli az állás, ő csak papírt szeretne a munkanélküli-segélyhez, de az arisztokrata fickó, Philippe nem írja alá a papírját, és vissza kell mennie másnap. 
Ezzel elkezdődik a kettejük kapcsolata, ami az együttérzésről, egymás tiszteletéről, és egy valódi barátságról szól. Persze van egy „ilyen volt - ilyen lett”, személyiségfejlődéses vonala a történetnek, Briss eleinte vadul, felületesen, megúszó módon kezeli az új munkáját, azt, hogy egy magatehetetlen férfit kell ápolnia, és látszik rajta, hogyha megtehetné (ha a körülményei nem volnának annyira kilátástalanok), secperc alatt otthagyná Philippe-t és menne vissza a külvárosi barátaihoz. De nem így történik, és ahogy egyre több időt töltenek együtt, Briss kezd megváltozni, a heves-élénk, szókimondó természete megmarad, de a folyamatos túlélési harcból kiszakadva elkezd kicsit másképp gondolkodni, és lassan előtörhet belőle az empatikus, kedves és jófej énje.
Remek dolog nézni, ahogy az intelligens, arisztokratikus környezet elkezd hatni rá, feloldódik, kiderül, hogy tehetséges is egy-két területen, és az is, hogy a maga közvetlen, nem-sznob hozzállása üdítően hat az olyan burokban élő arisztokratákra, mint Philippe. Philippe egyébként első látásra a szánalom és a törtetés hiányát szúrta ki Briss-ben, az a gyerekes nemtörődömség fogta meg benne, ami miatt gyakran elfelejti Briss, hogy semmilyen mozdulatra sem képes a munkaadója/barátja, és ezeken a vicces helyzeteken később majd együtt fognak nevetni.
Tulajdonképpen semmi kölönös nem történik a közösen eltöltött idejük alatt, és épp ez a legjobb, nem érezzük a dramaturgiai erőlködést, hogy valami érdekes esemény-sorozatot kreáljanak Philippe-ék barátságából, egyszerűen csak élik az egyre jobban beállt hétköznapjaikat, és közben megkedvelik egymást. Elkezdik igazán megérteni a másikat, és talán mondanunk se kell, a „végén”, vagyis a történet egy adott pontján mindketten boldogabbak és felszabadultabban önmaguk, mint amilyenek a találkozásuk előtt voltak. Remek történet, ami méltán fogta meg a francia mozinézők millióit. Persze biztosan sokan úgy látják, nem valószerű a sztori, két ilyen ember (egy belvárosi arisztokrata és egy külvárosi fekete) az életben sohasem keresztezi egymás útját, legalábbis nem tartósan, amiben lehet valami, de ekkor jusson eszünkbe a tény, miszerint ez egy megtörtént eseten alapuló film, a valódi Philippe (Pozzo) és a valódi Briss (Abdel Sellou) barátsága tényleg így alakult, és a valódi életük tényleg kedvező fordulatot vett, miután találkoztak.
Végig nagyon kellemes élmény nézni a filmet, egy sor jelenet megérinti az embert (a külvárosi este, amikor a fekete takarítónő hazavánszorog egy átdolgozott nap után, a hajnali Párizs, ahol Briss tologatja Phillippe-t, hogy megnyugodjon, kettejük bizalmas beszélgetése ugyanezen a hajnalon...), és szép számmal akadnak vicces jelenetek is, de a lényeg, hogy a film végig képviseli azt a gondolatot, amiről szól, a barátságot, egy ismeretlen -másik- ember megbecsülését és azt, hogy a mások iránti figyelmünk és empátiánk jóról szól és jó dolgokat hoz létre. Hívhatjuk akár karácsonyi filmnek is, a központi szeretet/barátság elem miatt, de nem kell ünnephez kötnünk, ez a film bármilyen időben magával ragadja az embert...