microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2011-12-21

Fifti-Fifti

őszinteség, barátság, szerelem - a legfinomabb dolgok


Viszonylag pontos előképünk volt erről a filmről, tudtuk, hogy egy valódi történeten alapul, és hogy a dráma és a "vígjáték" keveredik benne valahogy - azt viszont el sem tudtuk képzelni, hogyan. Egy 27 éves srác története, aki egyik nap megtudja, hogy komoly rákja van, és a túlélési esélye csupán 50 % - ez így biztosan nem lesz szórakoztató, vagy vidám, gondoltuk. De aztán a film nézése közben érzelmek egész skáláját jártuk végig, és nagyon élveztük - annak ellenére, hogy nem egy tipikus "vígjátékról" van szó ...

Ez is olyan film, aminél kicsit nehéz megfogni, mitől annyira különleges. A válasz persze a részletekben rejlik, meg abban a bátorságban, ami ennek a filmnek is sajátja: nem akar minden egyes jelenettel "tarolni", helyette inkább csak kifejez valamit, elhelyez a jelenetekben valami emlékezeteset, és hagy időt a befogadásra, az elgondolkodásra, arra, hogy a jelenet által keltett érzelmek rendben végighullámozhassanak rajtunk.



A főszereplő Adam (akit Joseph Gordon-Levitt játszik, megdöbbentően jól) egy visszafogott 27 éves, eléggé magának való srác, legalábbis a barátjához, Kyle-hoz (Seth Rogen) viszonyítva.
A közös munkahelyükön (egy rádiónál) is a csendes kutatómunkákat kedveli, szemben Kyle-lal, aki a harsány, röhögős, direkt műsorokat űzi. Kettejük barátságát egyszerűen és mégis átélhetően mutatja be a film, egy-két reakcióból, beszólásból ki tudjuk alakítani a képet Adam-ék kapcsolatáról, hogy a két teljesen ellentétes karakterű személyiség végül is remekül megvan egymással, és gyerekkoruk óta sok kellemes percet töltöttek el együtt. Bár a sztori a lehető legnagyobb mértékben drámai, a film elejétől érezhető, hogy a humor (ami leginkább Kyle-tól ered) nem fog eltűnni a szomorú percekben sem, és ez nagyon jó. Természetesen ez a jelenség annál többet, sőt, mást jelent, minthogy a két főhős „viccesen kezeli a tragédiát”, vagy „felfedezik a rák csajozós, füvezős pozitívumait”, inkább az van, hogy mindketten a maguk módján próbálnak megbirkózni a sötét kilátásokkal, és Kyle közvetlen, beszólós stílusa mögött is megjelenik az érzékeny emberi lény, a gyerekkori barát. Összességében pedig, amenyire vicces a film, anynira (fura ezt kimondani) megható is.



Adam a lehető legemberibb módon kezeli a dolgot,
ugyanolyan marad, mint amilyen volt, nem számít több együttérzésre vagy barátságos hangra az ismerőseitől, sem több gyengédségre a számító barátnőjétől. Ez a barátnő egyébként érdekes vonal a filmben, mert hideg és aszexuális (legalábbis Adam-mel szemben), és így egyáltalán nem értjük, miért vannak együtt, illetve, hogy Adam miért nem rúgja ki. Mi, nézők is annak drukkolunk, hogy dobja már ki hamar ezt a számító nőt. Ez a durva barátnő-vonal viszont jó arra, hogy jobban megértsük Adam-et. Látjuk például, hogy még akkor sem borul ki, amikor a kemoterápia után egy óráig kell várnia a lányra, hogy hazavigye, sőt, még azt is tolerálja, hogy nem akar lefeküdni vele. Megértjük Adam-et, aki  mindent és mindenkit megért...



Az, hogy a nézők számára érdekes Adam betegségének "menete", nem egy lelketlen, katasztrófa-turizmus-szerű jelenség (bár egy kevésbé érzékenynfilm esetében simán lehetne az), hanem a film erejét jelzi, nem kis dolog, hogy ennyire közel tud minket vinni egy végsőkig drámai helyzetben levő, élet halál közt lebegő emberhez, éspedig úgy, hogy a betegségének lelki fázisai (elutasítás, elidegenítés, kiborulás, stb..) szinte bennünk is lejátszódnak.

Ehhez az is kell, hogy Joseph Gordon-Levitt annyira elképesztően jól játsszon, mint ahogyan tette. Olyan, mintha nem is játszott volna, hanem ő lett volna Adam, minegy önmagaként,  aki a visszafogott, magábahúzódó stílusában éli a betegségbeli életét, tölti a kemoterápiája napjait, várva a gyógyulást, azt, hogy az 50%-os túlélési esély esetleg átbillenjen a pozitív tartományba. Levitt fantasztikus játékához remekül passzolt Seth Rogen más filmből is ismert harsány, szókimondó stílusa, ami itt egy igazi barát karaktert rejtett.



A két srácon kívül fontos szereplő még Anna Kendrick, a helyes és szimpatikus színészlány, aki Adam kezdő pszichológusát játssza, nulla humorérzékkel, óriási sebezhetőséggel, és felelősségtudattal. Nagyon komolyan veszi a munkáját, illetve Adam életét. Remek ebben a szerepben, amikor Adam mond neki valami kicsit humoros beszólást, soha sem érti ("Tini pszichológus? Ő is itt dolgozik a kórházban?"), és bár még csak könyvekből tud tájékozódni, nagyon komolyan veszi a felelősségét annak, hogy egy embert egy valódi krízishelyzetben kell támogatnia. Az Adam-mel közös jeleneteik a jobb jelenetek közzé tartoznak, nagyon aranyos a lány bizonytalansága és kedvessége.

Az egész film komoly pszichológiai érzékenységről árulkodik, azok a jelenetek, amelyekben szinte nem történik semmi (Adam reggel megsimogatja a kutyáját, miközben merengve bámul valahova; máskor már elég rossz állapotban sétáltatja a kutyát, egy teljesen zárt világot alkotva vele) a legjobbak, és ezeket nagyon jól át lehet élni. Ilyen jelenet az is, amikor egyik reggel néézia tévét. Egy vulkánkitörést mutatnak. Adam figyelmét teljesen leköti. A rádióban, ahol dolgozott, épp erről a vulkánról készült műsort csinálni, és barátaival vidáman érvelt amellett, hogy egy rádióműsor jobb, mintha tévében nézné valaki. Nos, ekkor, itt, ezen a reggelen, kimerülve a tévé előtt ébredve ő is csak egy volt a sok-sok tévénéző közül. Mondhatni, nézőjévé vált annak a közvetítésnek, amit a konkurencia készített. Szelíd és szomorú jelenet - néhány másodpercben.



Bár nem hittük volna, de a humor és a dráma tényleg együtt, egy időben is jelen tudott lenni ebben a filmben, ami azért jöhetett így össze, mert a humor nem idétlen poénkodást jelent egy halálos betegség elemein, hanem két fiatal saját módszerét arra, hogy valamennyire kezelni tudják ezt a drámai helyzetet. A már említett egész érzelmi skála mentén nemcsak nevetgélni tudunk, elszomorodni és elgondolkodni, hanem rendesen meghatódni is.

A film a forgatókönyvíró Will Reiser saját betegségét dolgozza fel, tehát ez egy valóságalapú film, és nem pedig egy vicceskedő Hollywood-i drámaiság. Jó film, tele visszafogott érzelemmel és kimondott igazság-bombákkal, árnyalt karakterekkel és nagyon átélhető történettel. Nemcsak most, a decemberi ünnepi hangulatban hatásos, hanem tavasszal, nyáron és ősszel is, de tény, hogy jó időzítés volt karácsony előtt mozikba küldeni... Az év legemberibb filmje ...

-Sys-
2011-12-21

Címkék: Joseph Gordon-Levitt, Seth Rogen



:::::::
  LÁSD: Fifti-Fifti info-file
:::::::  (50/50 2011.)