Gépfegyveres Prédikátor
Szemben az Isten Városa c. filmmel, amely gyakorlatilag (megdöbbentő) szórakozásként adja el, egyszerű (és megdöbbentő) gengszter-sztoriként a Rió-i nyomornegyedekben dúló gyerekbűnözést, a Gépfegyveres Prédikátor rendes szociográfiát ad nézőinek. Megismerjük, mi a helyzet Szudánban, megtudjuk, hogy háborúznak A Lord's Resistence Army (LRA) fegyveresei éjszakánként a civilek, lányok, asszonyok, gyerekek ellen, és megismerjük Sam Childers-t, aki viszont az LRA ellen harcol. Mindez nemcsak valóság, de egy értelmes és értelmezhető kép Szudánról, az ottani szituációról. Aki ezt a filmet megnézi, a rengeteg vérontást és horrort nem öncélúan, önmagáért való formában nyeli le.
Sajnos azonban, a film mégsem azt a hatást tette ránk, amit vártunk volna. Igaziból a film rendben volt (bár ilyen horrort ritkán látsz, és rengeteg jelenet azóta is ott kísért az ember fejében - amiket most a lapot olvasó fiatalok miatt nem részleteznénk). Mégis, valahogy rendben volt, lement, az utolsó percig, a feliratok legvégéig maradtunk. Lefolytattuk a szokásos dialógot, hogy ez horror, igen, az, de a valóságról szól, és nem öncélúan, mert képet ad a szituról, segít az ügynek is, stb. Az érvek pro és kontra mind megvoltak, ahogy kell.
A filmmel kapcsolatban végül egy teljesen meglepő ponton támadt ellenérzésünk. Pontosan a valósággal való konfrontáció nyomán. Az volt ugyanis, hogy végignéztük a filmet, és láttunk felvételeket az igazi Sam Chiders-ről. Nemcsak fotókat, de videó felvételeket is! Nagyszerű, még több valóság - ezt már szeretjük. Vagy mégsem. Az ugyanis, ahogy Sam Childers eredetileg, azaz az életben kinéz, picit fura benyomást tett ránk. Igazi motorosbanda bajusza volt - nem úgy, mint a filmben. A filmben egészen másképp nézett ki, nem volt ez a ... Winkler Róbert (TotalCar) típusú bajusza (hosszú, két oldalt lelógó "tatár" (?) bajusz). Ez a bajusz önmagában durva volt - nem vicc, egészen más karakterről volt így szó, mint akit 2 órán keresztül néztünk, a különbség egyből nyilvánvalóvá vált, köszönhetően a motorosbandás tatár-bajusznak. 
És ha ez nem lett volna elég, láttuk a fickót felébredni, és puskájával célba lőni. Rock and load stílusban, egy kézzel. Túl ezen pedig előadott egy rövid monológot arról, hogy ki ő és mit csinál. Nem mondott semmi különöset, csak kb. azt, hogy a cél szentesíti az eszközt, és ha ezeket a dokumentum felvételeket nem látjuk, akkor is leesett volna, csak nem ilyen gyorsan és nem ilyen védhetetlenül. Leesett volna, hogy mi a bajunk a történettel. Sam Childers egy brutális, agresszív állat volt, egy gyilkológép - mielőtt az úr nyájához csatlakozott volna. Utána pedig, amikor mint békés, építőipari vállalkozó, egy szudáni projektje során rádöbbent, hogy nem ártana megvédeni az ártatlanokat az éjszakánként lecsapó őrült terroristáktól (akik a kereszténység zászlaja alatt támadják a muszlim valláshoz tartozó nőket, gyerekeket), ezt nem tudjuk másképp látni, csak úgy, hogy Childers örült annak, hogy ismét fegyvert foghat, hogy ismét lövöldözhet - csak immár legálisan.
Igen, kétségkívül álszent ez a gondolatmenet, mert miért várnánk, hogy egy katona álcázza azt a barbár énjét, amely képessé teszi arra, hogy katona legyen? Igen, eszünkbe jut Jack Nicholson monológja a Becsületbeli Ügy nagy jelenetében. Mégis, a végeredmény az, hogy Sam Childers mint ember egyáltalán nem vált szimpatikussá - sőt, a film végén ugyanolyannak láttuk, mint a film elején. Ez van. Ezek a szimpátia reakciók nem irányíthatóak, nem akaratlagosak, szóval nem tehetünk róla. Nos, végül emiatt van, hogy ezt a filmet (bár az ismeretterjesztés terén egész becsületesen teljesít) nem igazán kedveltük meg. Drukkolunk Sam Childers-nek, és drukkolunk az Obama által odaküldött, odaküldendő 100 fős egységnek, amely majd kiképezi a derék délieket az őrült LRA-vel és annak őrült vezetőjével, Joseph Kony-val (aki magának isteni hatalmat vindikált) szembeni harcra. Drukkolunk, s az üggyel maximálisan szimpatizálunk - de ezzel a fimmel mégsem ... Ez van ...