S.O.S. Love!
A film a 2007-es SOS szerelem folytatása, egy-két kivétellel teljesen új szereplőkkel, Los Angeles-i helyszínnel, összesen 4 amerikai színésszel, és 3D-ben való forgatással. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy Sas Tamás ugyanabban a stílusban forgatta le a filmet, mint az előzőt, hasonlóképp látta a gördülékeny párbeszédek szerepét, a természetes, laza színészi játék elsődlegességét és a szinte láthatatlan reklám-elhelyezések fontosságát.
(A forgatókönyvet egyébként ugyanaz az Agnes Fernandes írta, aki az első filmben is társszerző volt, most társforgatókönyvíróként Csikesz Judit csatlakozott hozzá, aki Sas Tamás alkotótársa és felesége, és aki ezelőtt a Presszó 10 Év-et és a -csaknem nézhetetlen- Szélcsend-et jegyezte.)
Létezik az alkotók felől egy olyan sugallat, miszerint ez egy romantikus vígjáték, ami csupán a karácsonyi szórakoztatást szolgálja, 3D-s, mert azt mostanában jobban szeretik az emberek, több országból érkeztek a produkciós pénzek és producerek, ennek megfelelően bekerült a történetbe egy orosz szál és egy orosz színész is, de a lényeg, hogy ennél a műfajnál – magyar romantikus vígjáték karácsonykor- legyen mindenki egy kicsit elnézőbb, nézőként engedje el magát, és a popcorn-kólára koncentrálva ne akadjon le apróságokon, próbáljon meg nevetgélni Hevér Gábor borzasztó és antivicces megmozdulásain, és higgye el, nincs jobb annál, mint amikor többféle „kaland” után mindenki a „párjával” álldogál a naplementében. Ezzel az a fő gond, hogy bár a nézők tényleg szeretik elengedni magukat a moziban, és tapasztalatunk szerint a legjobban a hangos nevetgélést kedvelik (eléggé bárgyú dolgokon is), azért azt elég gyorsan kiszúrják, ha egy filmnek az alapjaival nem stimmel valami.
Kezdve azzal, hogy ha már nem egy elsőfilmes alkotásával állunk szemben, akkor elvárható volna, hogy a jelenetek úgy következzenek egymás után, mintha egy cselekmény-alap kötné össze őket, és nem úgy néznének ki, mint amiket bizonyos sorrendben leforgattak, majd egymás után pakolták őket. A nézőnek nem szabadna azt érezni, hogy ő egy scriptes, aki kipipálja magában, hogy ez és ez a jelenet is megvolt, de jó, hanem hagynia kellene sodortatnia magát az eseményekkel, fordulatokkal, érzelmes és/vagy vicces akciókkal – itt ez nem így történik.
A történet már az első film kicsi eredetiségét sem mondhatja magáénak, mivel az, hogy létezik egy szerelem-ügynökség, aki párokat boronál össze, már ismert elem, és ami ezen felül történik (egy orosz lánynak megszereznek egy amerikai színészt) az olyannyira sémaszerű, hogy bármelyikünk meg tudná írni egy este alatt. (A film – nem szándékoltan – legviccesebb jelenete az, amikor a szerelmespár együtt tölt pár órát, és az amerikai srác elkezd dobolni mindenféle hordókon – a hangzás egy jól felszerelt stúdióé –, az orosz lány pedig hirtelen elkezd balettozva -újra- táncolni, miután már a film elejéről tudjuk, profi táncos volt, csak egy tragédia után abbahagyta. A lány önkifejezését lassítva látjuk, és elég közelről ahhoz, hogy ne tudjuk megítélni, a színésznő valóban képes-e ezekre a táncmozdulatokra.)
Szóval adott egy nem túl ötletes alaptörténet, aminek a másik fő hibája, hogy vicces akar lenni. Nem értjük, miért nem elég egy ilyen filmnek pusztán romantikusnak, vagy csak szórakoztatónak lennie, miért kell erőltetni a vicces vonalat, ami itt láthatóan egyáltalán nem működik. A humort a Hevér Gábor színész által játszott Öcsi karakter képviseli elvileg, a gyakorlatban sehogy, mert amit Hevér művel, az az első percektől csupán fárasztó. A többi magyar színész játékára is igaz az, hogy nem tudjuk, miért olyan mesterkéltek: rosszul megírt a szerepük, bénák a mondataik, kevés a rendezői instrukció, vagy megszokták, hogy színpadiasan játszanak? mindenesetre Hevér szerepe és produkciója már-már bántó. (Egy pénzzel teli táskát hagy egy férfi wc-mosdójában, Los Angelesben első dolga, hogy görkorcsolyával szerencsétlenkedjen, a „mindent elront, pedig amúgy jó gyerek”-műveletek közben pedig egy idióta arckifejezés ül az arcán).
Tehát a humor vonal kilőve, annyira, hogy a teli moziteremben egyetlenegy nevetés nem hangzott el a film alatt. Ami marad, az Hujber Ferenc és Árpa Attila közös affektálása, az amerikai színész fiú (C.J. Thomason) értékelhető előadása, az amerikai színészlány (Christine Kelly) egy pár fokkal esetlegesebb játéka, Kovács Patrícia centire kimért, modoros beszédstílusa, és Daryl Hannah és Billy Zane rövid időre való felbukkanása. A történet szerint a párügynökséget Hujber és Kovács Patrícia Árpa Attilával és Hevérrel együtt működteti, és persze ott van még Elek Ferenc is, aki nélkül egyetlen magyar film sem készülhet el mostanában. Az, hogy Kovács Patrícia vezeti az ügynökséget, csak a sajtóanyagból derül ki, a filmből nem – pont ilyenek azok a kisebb hibák, amik együtt le tudnak amortizálni egy filmet.
Szóval ez az ügynökség ezúttal egyetlen megbízást teljesít (bár bevágtak egy másik ügyet is, pár másodperc erejéig), éspedig egy orosz maffiózó (íme egy csöppet sem sematikus dramaturgiai elem) húgának való párkeresését. A lány, Zoya egy amerikai színészbe szerelmes, ezért Árpa Attiláék elindulnak érte Hollywood-ba, meg is találják, és ezzel elkezdődik egy furcsa kavarás (mivel Árpáék inkább a színész hasonmását vinnék haza Budapestre, aminek a válogatására jelentkezik az igazi Jake, mint a saját hasonmása, de közben néha állítja, hogy ő az igazi Jake), és együtt mennek vissza, mindannyiunk nagy megkönnyebbülésére. (A Los Angeles-i jelenetek nem szólnak semmiről, Hujber és Árpa ülnek egy autóban, bemondanak egy-két reklámszöveget /„pedig bejelölt az iwiw-en” – az Origo a film egyik fő támogatója/, Daryl Hannah látja vendégül őket, aztán Billy Zane-t is látjuk egy-két percre, az Öcsi nevű karakter görkorcsolyázik, és végül egy jakuzziban ordítoznak, ahogy az magyar férfiaktól elvárható egy amerikai luxuslakásban.)
Egyébként a budapesti jelenetek sem összefogottabbak, itt most két helyszín „játszik”, a Jake előző filmjének a forgatási helyszíne, illetve egy ál-éttermi terasz, ahol nincs kiszolgálás, csak Zoya-t és Jake-et ott ismeretetik meg egymással. Az összeismerkedés úgy néz ki, hogy a lány csak áll és bámul a fiúra, néha sírva fakad, hogy mutassa, mennyire zavarban van, és a lefagyást a nem túl jól megírt párbeszédek sem oszlatják el. Christine Kelly szép színésznő, de nem játszik túl meggyőzően, úgy tűnik, mintha pontról-pontra akarnák elvégezni a rábízott feladatot, és nincs benne átérzés, vagy belehelyezkedés a szerepébe. C.J. Thomason már két fokkal jobb, kivéve, amikor beáll egy szívtipró pozícióba, de ők ketten, meg Daryl Hannah felüdülést jelentenek Hujber Ferenchez és Hevér Gáborhoz képest (Árpa Attila sem jó, de ő mintha hajlana a természetesebb stílus felé).
Mindent egybevéve az SOS Love rendes folytatása az SOS Szerelemnek, ugyanaz a stílus, ugyanaz a szuper-direkt reklámozás a filmben belül, ugyanazok az eltúlzott és felületes mozdulatok (amikor Hujber Ferenc affektálva harmadszor veszi ki a szivart a szájából, és teszi vissza, kisebb fizikai fájdalmat érzünk), és hasonló dramaturgiai zűrzavar, mint az első filmben. 3D-ben forgatták le, ami látványban úgy néz ki, hogy egy-két helyen kisebbnek tűnik pár ember, mint valójában, de amúgy a normális 3D-s látványt nyújt, az más kérdés, hogy miért kell egy romantikus filmet 3D-ben leforgatni...A film egyáltalán nem vicces, és a szerelmi szál is ügyetlenül van jelen, hogy a karakterek mélységéről és a színészi játékokról ne is beszéljünk.. A műfaji és ünnepi engedményeink mellett is gyenge minőségűnek találjuk az SOS Love-ot, ami a hibáival együtt még nem is igazán szórakoztató...