információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Teherán zsúfolt utcáin nincs idõ a sztárok világára.
Az iskola éppen véget ért, és egy Mina (Mina Mohammad-Khani) nevû kislány áll mogorva tekintettel egy forgalmas fõút padkáján, Teherán szívében, és az édesanyját várja. Miután senki sem jön, Mina, akinek az egyik keze fel van kötve, türelmetlen lesz. Tanárának egyik barátja felveszi a motorbiciklijére, hogy elvigye õt a buszmegállóig. Azonban mielõtt odaérnének, Mina leveti magát a motorról és felugrik egy buszra, amirõl késõbb kiderül, hogy rossz irányba megy.
Miután felszállt, a buszon számos iráni beszélgetésének lesz fültanúja. Egy idõs asszony gyermekei kegyetlenségérõl és hálátlanságáról panaszkodik. Fiatal nõk egy csoportja egy férfiról vitázik, aki megcsalta a feleségét. A rádiók az egész városban az Irán-Dél Korea focimeccset közvetítik élõben.
E kezdõ képsorok Jafar Panahi „A tükör” címû erõteljes filmjében olyan valódiak, hogy szinte egy rejtett kamerás dokumentumfilmre emlékeztetnek. Az utcák nyüzsgése és a bizalmas beszélgetések figyelemreméltóan erõs képekben fejezik ki a város hangulatát az adott pillanatban. Ha ez a hangulat túlnyomóan optimista, akkor van egyfajta rejtett elégedetlenség és keserûség a nõk beszélgetéseiben.
Ugyanakkor Mohammad-Khani kisasszony bámulatosan gazdagon formálja meg karakterét. Impulzív és makacs, de egyre jobban aggódik, ahogy elvész ebben a nagy városban. Mina arcán gyakran felfedezhetõ a középkorú nõk kemény, kritikus tekintete. Nehéz elképzelni, hogy ha majd felnõ ez az erõs akaratú kislány, készséggel hódol be a nõk szabadságát számos formában korlátozó Iszlám törvényeknek.
Az isztanbuli filmfesztiválon a fõdijat (Arany Tulipán 1998), Locarnoban az Arany Leopárdot (fõdíj – Jafar Panahi 1997), New Yorkban a kritikusok díját (Jafar Panahi-1996), Szingapúrban a legjobb ázsiai rendezõ díját kapta Jafar Panahi.
"time is not money"
