információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Edmond Dantest (Jim Caviezel), a szép jövõ elõtt álló, fiatal tengerészt õszinte és becsületes embernek ismeri mindenki. Két szerelme van, a tenger és a gyönyörû Mercedes (Dagmara Dominczyk), akivel már a házasságot tervezgetik. A terveket azonban váratlanul beárnyékolja egy árulás, mely nemcsak menyasszonyától fosztja meg a fiatalembert, hanem szabadságától is. Legjobb barátja, Fernand (Guy Pearce) annyira féltékeny rá sikerei, de leginkább Mercedes miatt, hogy titokban feljelenti õt. S ami még tragikusabb, a törvény sem védi meg az ártatlant - elítélik, és If várának hírhedt börtönébe zárják.
A sok megpróbáltatás után érvényét veszti Dantes számára mindaz, amit eddig hitt jóról és rosszról, csak a bosszú gondolata élteti. Aztán egy napon felbukkan cellájában egyik rabtársa, Faria abbé (Richard Harris), s az idõs tudós nemcsak atyai barátja, hanem tanítója is lesz a hosszú évek alatt. Miután csodával határos módon a fiatalembernek sikerül megszöknie a börtönbõl, immár nem Edmond Dantes lép a világ elé, hanem egy rejtélyes és dúsgazdag különc, aki Monte Cristo grófjának nevezi magát. Ügyesen elvegyül a francia elõkelõ társaságban, s megkezdi terve végrehajtását, melynek egyetlen célja: módszeresen tönkretenni azokat az embereket, akik tönkretették az életét...
AZ ÁRTATLANSÁG ELVESZTÉSE
"A MONTE CRISTO GRÓFJA és a hozzá hasonló mesék szerte a világon megragadják a közönség fantáziáját - mondja Roger Birnbaum producer. - Filmünkben megvannak a klasszikus kalandfilmek kedvelt elemei, de a mai közönség megváltozott ízléséhez igazítva. Jó ideje nem került már a mozikba olyan kalandfilm, mely a realizmust, az akciót és az intrikát ilyen rafináltan kombinálja."
"A könyv kiállta az idõ próbáját, és mivel régóta nem készült már belõle feldolgozás, úgy gondoltuk, hogy a bemutató idõzítése megfelelõ - mondja Gary Barber producer. - Filmünk abban különbözik minden eddigi adaptációtól, hogy jó néhány mozzanatában sokkal hívebben követi a könyv cselekményét, mint elõdei, melyekben számos jelentõs változtatást láthatunk. Igyekeztünk jobban visszaadni a történet sajátos hangulatát; a karakterek mélyebbek és a befejezés is inkább közelít a regényéhez."
"A történetmesélés természetesen nem merül ki a cselekmény kifejtésében, hanem a karakterek változásáról is szól - teszi hozzá Jay Wolpert forgatókönyvíró. - A mi verziónk leginkább a Robert Donat-féle, 1934-es változathoz hasonlít, de kiegészül olyan akciókkal, melyekhez napjaink közönsége hozzászokott."
Kevin Reynolds, a jeles akciófilm-rendezõ a legfõbb hangsúlyt a realitásra, az akciókra és a markáns jellemfejlõdésre helyezte. "Visszautasíthatatlannak találtam az ajánlatot, hogy kézbe vegyem az ismert mese megfilmesítését - mondja. - A regény világszerte ismert, a cím automatikusan vonzza a közönséget. Megvan benne minden, ami egy jó sztorihoz kell: barátság és árulás, szerelem és csalódás, akció és kaland. Igazi ajándék filmet készíteni egy ilyen híres klasszikus regénybõl. Aztán mikor nekiültem, hogy újraolvassam, rájöttem, hogy a feladat jóval nehezebb, mint gondoltam, mert a könyv elég sûrû. Meg kellett találni a módját, hogy filmszerûbbé tegyük.
Szokták kérdezgetni, mirõl szólnak a filmjeim - folytatja Reynolds. - Ha jól megnézzük, két motívum megtalálható minden eddigi munkámban: a megszállottság és az ártatlanság elvesztése. Számomra talán ez a legfontosabb a Monte Cristo-történetben is. Adott egy ártatlan, jószándékú fiatalember, akin keresztülgázol egy pár szívtelen fickó. Aztán mikor visszatér, úgy hiszi, a bosszú fogja kiteljesíteni és helyreállítani az életét. De vajon kielégíti-e az embert a bosszú önmagában? Ahogy Faria abbé mondja: »A bosszú olyan étel, melyet vég nélkül fõznek, de ritkán esznek meg«."
UTAZÁS A LÉLEK MÉLYÉRE
"Számomra a MONTE CRISTO GRÓFJA egy ember utazása lelke sötét bugyraiba - mondja a címszereplõ, Jim Caviezel a csillogó szemû idealistából kõszívû bosszúállóvá váló férfi történetérõl. - A fõhõs elõször elveszíti hitét, és meggyûlöli Istent, de végül újra megtalálja lelke békéjét. A fiatal Edmond úgy indul neki az életnek, hogy - akárcsak a gyerekek - azt képzeli, a világ alapvetõen jó és fokozatosan változik. A körülmények áldozataként nem érti, miért történhettek meg vele ilyen kegyetlen dolgok. Úgy próbáltam megközelíteni ezt a gondolatot, hogy felidéztem néhány eseményt saját életembõl."
Noha számos filmfeldolgozás készült már Dumas klasszikus regényébõl, Caviezel egyiket sem nézte meg, és szó szerint a könyv alapján formálta meg a szerepet. "Azért nem néztem meg õket, mert nem akartam átvenni belõlük semmit. Én utánzó vagyok, amikor figyelem az embereket, öntudatlanul is átveszek tõlük nekem tetszõ dolgokat. Tehát ha nekiültem volna, mondjuk, Richard Chamberlaint vagy Gérard Depardieu-t nézni, valószínûleg felszedtem volna tõlük valamit. A nézõk meg azt mondták volna: »Hiszen ez tiszta Depardieu!«. Amennyire csak lehet, igyekeztem hû maradni a könyvhöz. Végeztem egy kis történelmi kutakodást is; sokat tanultam például Napóleon életérõl, a franciaországi katonaiskolás idõszakáról, s hogy mennyire nem illett társai közé. Hasonló élményeim nekem is voltak, amikor új iskolába kerültem, és valahogy nagyon kilógtam a többiek közül."
Guy Pearce játssza Dantes legfõbb ellenlábasát, Fernand Mondegót, a történet negatív hõsét. "Vettük a bátorságot, és a regénytõl eltérõen gyerekkori barátokká tettük a két szereplõt, így még feszültebbé és érdekesebbé vált a kapcsolatuk - mondja Pearce. - Dumas-nál tulajdonképpen alig ismerik egymást. Fernand szerelmes Mercedesbe, bár tudja, hogy a lány mást szeret, tehát megtesz mindent, hogy eltüntesse a színrõl riválisát. A mi történetünkben szintén a féltékenység viszi rá Fernand-t galád tettére, de ehhez járul még a barát elárulásának konfliktusa is. Olyan ember áll elõttünk, akinek megvan mindene: státusz, vagyon, amit csak akar, és mégis szerencsétlen. Régi barátja, Edmond viszont nem dicsekedhet anyagi javakkal, »csak« Mercedes szerelmével, nyílt, bizakodó természetével és a boldogsággal. Mindez gyötrõ irigységet és csalódottságot kelt a jó öreg Fernand-ban. Mivel gyerekkoromban pár évig egy exkluzív magániskolába jártam, ahol nem sikerült igazán beilleszkednem, nem volt ismeretlen elõttem, mit jelent, ha az ember ki van szolgáltatva a nagyképû társaknak.
Ha Fernand érez is keserûséget, féltékenységet vagy bûntudatot, sikerül elfojtania - folytatja Pearce -, és idõvel egyre rútabb ember válik belõle mind szellemileg, mind fizikailag. Egy személy fizikai megjelenése, kiváltképpen idõsebb korábban, a mentális állapotának hû tükre. Fernand erõlködik, hogy viselkedése és fellépése révén fenntartsa a fennsõbbség látszatát, a külseje azonban elárulja õt. Rászokott az italra, a nõkre és a léha életre. A történet a bosszúról szól, azt akartam tehát elérni, hogy a közönség érezze, ahogy a büntetés egyre közeledik Fernand-hoz."
Jim Caviezel és Guy Pearce egyhónapos tréningen vettek részt, melynek során elsajátították a vívás jó néhány fortélyát. "Minden nap legalább három órát foglalkoztunk vívással, ehhez jöttek még a saját edzéseink, melyeket egyedül végeztünk - mondja Caviezel. - A vívás nem olyan, hogy bejössz, megcsinálod a jelenetet, és mész tovább. Mindenkinek megvan a maga saját tempója, míg eljut addig a pontig, hogy már nem gondolkodik, csak cselekszik. Hasznosnak bizonyult, hogy Guy és én együtt csináltuk végig az edzéseket. Sokat megtudhatsz egy emberrõl, ha megfigyeled, hogyan dolgozik, és mennyire fegyelmezett a munkájában. Mondhatom, Guy nagyon keményen dolgozik, s nemcsak remek sportember, hanem remek színész is."
"Tanultam vívni 11 éves koromban, azt hiszem, elég jó voltam benne - mondja Pearce. - Részt vettem versenyeken, és nyertem néhány érmet is. Ennek azonban már több mint húsz éve, és nem sok segítséget jelentett most a forgatás során. Rájöttem, hogy mindent elfelejtettem, és kezdhetem az egészet az alapoktól. Nagyon finom és elegáns sport, egy csomó apró, speciális részletre kell odafigyelni."
Dagmara Dominczyk, Mercedes megformálója iskolás kora óta ismerte Dumas könyvét. "Olvastuk a regényt a középiskolában - mondja. - Szerettem a történetet; roppant agyafúrt, csupa intrika és romantika. A forgatókönyvben az tetszett, hogy Mercedest nagyon nõiesnek írja le, ugyanakkor bármennyire sebzett is, végtelenül erõs. Hajlandó kompromisszumokra, de az erõt látja a meghozott áldozatban. Nem volt könnyû az idealista 18 éves lányból átalakulni érett feleséggé és anyává. Mikor a film elején látjuk a fiatal Mercedest, még övé a világ, boldognak és könnyûnek érzi magát, tele reménnyel és jókedvvel. Szeret egy férfit, össze akarnak házasodni, házat akarnak venni, és gyerekeket terveznek. Az álmai azonban pillanatok alatt szertefoszlanak. Visszaemlékeztem, milyen voltam 18 évesen, de a szerep megformálása nemcsak belsõ átalakulás kérdése, hanem a külsõ megjelenésé, a hangoké és gesztusoké is. Egy angyali lányt hoztunk létre, aki ugyanakkor eleven és egyáltalán nem nebáncsvirág. Van benne tûz, és csípõs visszavágásokra képes, eléggé nehezen kezelhetõ. Aztán mintegy 12 évet át kellett ugranom, és olyan asszonyt alakítanom, akit megérleltek az évek, a tapasztalatok és az otthoni élete. Ezt az érettséget kellett megmutatni, és a felelõsséget, mely egy nagystílû háztartás vezetésével jár."
A fiatal színésznõ számára nagy segítséget jelentett Kevin Reynolds rendezõi útmutatása. "Kölcsönösen megbíztunk egymásban e munka során - mondja Dominczyk -, Kevin hitt abban, hogy jó kezekben van nálam a szerep. Forgattunk egy jelenetet, mely Mercedes fiának, Albert-nek a tizenhatodik születésnapján játszódik - ekkor jövök rá, hogy a gróf nem más, mint Edmond. Szívfacsaró a jelenet, csináltunk is belõle több felvételt. Kevin oda-odajött hozzám, és instrukciókat sugdosott a fülembe, egy kis részlet itt, egy trükk amott. Olyan volt, mint egy karmester. Nagyon szûkszavúan rendez, de egy szó vagy mondat elég, és máris kinyílik elõttem a jelenet, és meg tudom csinálni."
Richard Harris, a legendás ír színész játssza Faria abbé kulcsfontosságú szerepét. "Tetszett a forgatókönyv - mondja Harris, aki Faria abbé börtön elõtti életét is felépítette magában. - Az abbé fiatal idealistaként Napóleon seregében szolgált és a köztársaságról álmodozott, mígnem egy éjszaka embertelen tett végrehajtására kapott parancsot. Késõbb nagyon megbánta, dezertált a hadseregtõl, és pap lett belõle. Ezt megelõzõen egy dúsgazdag ember magántitkáraként dolgozott. Az ember meghalt, hatalmas kincsét elrejtette. Napóleon azt hitte, a titkár tudja, hová. Mint kiderül, valóban tudta a rejtekhelyet, de nem árulta el. Ezért került börtönbe. Az új rezsim szintén hitt a kincs legendájában, és újra kérdõre vonták. De õ továbbra is hallgatott, mert arra gondolt, hogy ekkora vagyont jó célok érdekében kell felhasználni."
A LÉNYEG A RÉSZLETEKBEN REJLIK
A film forgatása döntõen Írországban zajlott, a belsõ felvételek legtöbbjét is az itteni Ardmore Stúdióban készítették el, így If várának belsõ tereit és lépcsõit vagy Mondego pazar városi otthonát. Forgattak továbbá Máltán, melyet elsõsorban a szigetország építészeti sajátosságai miatt választottak. "Az autentikus megjelenés és az anyagi megfontolások egyaránt fõ szempontot jelentettek a helyszínek kiválasztásában - mondja Gary Barber producer. - Máltán nagyszerû panoráma nyílt a kikötõre, és Írország is megfelelt mindkét szempontból, sõt a helyiektõl is rengeteg támogatást kaptunk."
Málta történelmi kikötõjére azután találtak rá, hogy bejárták Olaszország és Franciaország partvidékét. "Míg Európa nagy részén a modern építészet vette át az uralmat, Málta megõrizte egyedülálló arculatát a maga régi erõdjeivel, a hatalmas kõtömbökkel - magyarázza Kevin Reynolds. - Szerencsések vagyunk, mert nem hiszem, hogy akad még egy hely, ahol megtaláltuk volna mindazt, ami az 1815 körüli mediterrán kikötõket jellemezte."
A stáb minden létezõ forrást felhasznált, hogy hiteles világot varázsoljon a nézõk elé; újságcikkeket és internetes anyagokat néztek át, történelmi könyveket a korabeli Róma, Párizs és Marseilles életérõl, valamint az eddigi Monte Cristo-filmeket is. Be akartak gyûjteni minden hozzáférhetõ részletet és információt, mielõtt tiszta lapot nyitnak, és létrehozzák a film saját látványvilágát. "Olyan festõkhöz fordultunk ihletért, mint Turner vagy Canaletto" - mondja Mark Geraghty látványtervezõ.
A hírhed If várbörtönt a Málta közelében fekvõ Comino szigete jelenítette meg, melyet a szédítõ sziklák tetején magasló vára miatt választottak. A sziklák tetején, 50 méter magasságban lévõ barlang szolgált a börtön bejárataként. "Egészen megdöbbentõ volt - mondja Geraghty. - Végül még a forgatókönyvet is megváltoztattuk, amikor rábukkantunk erre a helyre. Eredetileg azért mentünk Cominóra, hogy Monte Cristo szigetét helyettesítse a kincskeresõ jelenetben. Mikor rátaláltunk erre a szakadékos helyre, majdnem belezuhantam a tengerbe. A teljes börtön helyszínt áttettük ide. Ahelyett, hogy a várbörtön oromzatáról dobnák a holttesteket a tengerbe, ahogy a regényben szerepel, nálunk kijönnek a sziklás szakadék peremére - így sokkal drámaibb a hatás."
If várának belsõi mellett a Mondego palota volt a második legnagyobb mûtermi díszlet, mely pompás utánzata egy korabeli elõkelõ párizsi háznak. "A forgatás kezdetén Mark Geraghty és én Máltára tartottunk, útközben pedig áthaladtunk Párizson. Mutattam neki egy helyet, amelyet néhány éve láttam, és megkértem, hogy ezt másolja le a Mondego-ház környékeként."
"Kevin emlékezett erre a helyszínre, és elvitt oda ebédelni - mondja Geraghty. - Rögtön megértettem, miért szemelte ki, és tudtuk, hogy ezt sem Máltán, sem Írországban nem találjuk meg. Elhatároztuk, hogy a stúdióban építjük fel, mert az eredeti helyszínen túl bonyolult lett volna a forgatás."
Tom Rand jelmeztervezõ mára a napóleoni idõk divatjának szakértõjévé lett, õ tervezte ugyanis Ridley Scott Párbajhõsök címû filmjének jelmezeit is. "Remélem, sokat tanultam az azóta eltelt 23 év alatt - mondja. - Úgy látom, ma már jobban el tudok mesélni egy történetet a jelmezek révén. Az a célom, hogy a jelmez utaljon viselõje karakterére."
"Edmond esetében az volt a legfontosabb, hogyan találjuk ki újra a figurát Monte Cristo grófjaként - folytatja Rand. - Nem akartam semmi olyasmit aggatni a színészre, amitõl úgy néz ki, mintha maskarát viselne. Sokat merítettem a korabeli festményekbõl. Lord Byron járt a Közel-Keleten, és turbánt viselt meg keleti köpenyeket, s ez volt a kiindulópontom a gróf jelmeze számára. Másik oldalon ott van Fernand Mondego, a hivalkodóan gazdag világfi, aki pont úgy néz ki, mint egy korabeli extravagáns piperkõc, Beau Brummel portréihoz hasonló. Az a fajta önimádó ember, aki a saját megjelenésével van elfoglalva, ám ezt a maga felületes módján teszi. Túl sokat iszik, szép ruhákban jár, több szempontból is flancos, de érzõdik rajta valami züllöttség."
A szereplõk és a stáb számára központi kérdés volt a korabeli részletek iránti figyelem. "Mindig is úgy gondoltam, hogy a lényeg a részletekben rejlik, mert ezek adják a valósághûség érzetét, és a valósághûségtõl jutunk el a romantikus történethez - mondja Rand. - Ha kizárólag túlzóan nagyszabású dolgokkal próbálkozunk, híján minden valósághûségnek, akkor oda jutunk, mint a 30-as évek hollywoodi mozijai. A realitásból kell kiindulni, és onnan építkezni tovább. Nem a hamis az érdekes, hanem a valóságos."
"time is not money"
