információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Nevem Sam (I Am Sam) megindító történet egy szellemi fogyatékos apáról, Sam Dawsonról (Sean Penn), aki egyedül neveli lányát, Lucy-t (Dakota Fanning) - kivételes barátai segítségével. Amikor Lucy hétéves lesz, és szellemi képessége elkezdi meghaladni apjáét, a köztük lévõ szoros kapocs felbomlani látszik: a kislányt egy szociális munkás nevelõszülõnél akarja elhelyezni.
Sam, bár a küzdelem reménytelennek látszik, felveszi a jogi harcot és különös szövetséget köt Rita Harrisonnal (Michelle Pfeiffer), egy befutott, ambíciózus ügyvéddel. Elsõ pillantásra úgy tûnik, nem is találhatnánk két, egymástól ennyire különbözõ embert, de valójában hasonlóbbak, mint gondolnánk. Sam elszántsága tükrözi Rita társadalmilag teljes mértékben elfogadott megszállottságát.
Együtt próbálják meggyõzni ellenfeleiket, hogy Sam fel tudja nevelni lányát, és eközben szokatlan érzelmi kötõdés alakul ki közöttük.
A történet
A Nevem Sam (I Am Sam) érzelmes film a szeretetrõl, gyermeknevelésrõl és a családi kötelékekrõl. "Lenyûgöz, mennyi minden tud összetartani embereket, és hogy mennyire különbözõ utakon lehet családot teremteni" - mondja a rendezõ és társ-forgatókönyvíró Jessie Nelson. "Azt hiszem, néha minden szülõ elbizonytalanodik és túlhajszoltnak érzi magát. Ez a világegyetem minden szülõjét összeköti, akár hátrányos helyzetûek, akár nem. Egy fogyatékos szülõ annak lehet egyedülálló metaforája, hogyan próbáljuk mindannyian az alig felfogható mértékû felelõsséget kezelni, és hogy mindannyian komoly segítséget várunk külsõ támogatóktól."
Egy gyereket felnevelni soha nem könnyû, de mint mindenki más, Sam Dawson (az Oscar-díjra jelölt Sean Penn alakításában) megtanulta, hogyan alkalmazkodjon a feladathoz. Sam és lánya, Lucy (Dakota Fanning) már túljutott az alapokon, ha nem is a legszokványosabb úton: az apa baráti körének segítségével. Bár Lucy életét senki nem nevezné "normálisnak", de kétségtelen, hogy nevetésbõl és szeretetbõl nem szenved hiányt.
"Lucy és az apja szerdánként palacsintáznak, csütörtökön videóznak, pénteken karaoke-ra járnak" mondja Dakota Fanning, a Lucy Diamond hét éves alakítója. "Legjobban egymással érzik magukat."
De amikor Lucy hétéves lesz, belép a képbe a szociális munkás. Sam szellemi fogyatékos, és a bíróságnak kell megítélnie, képes-e felnevelni Lucy-t. "Eddig Sam remek apa volt" magyarázza Kristine Johnson társ-forgatókönyvíró, "de amint Lucy elkezdi az iskolát, szembesülnie kell az emberek ellenérzéseivel, azzal, ahogy apját megítélik és azzal, hogy kettejük kapcsolata is megváltozik."
Lucy elkezdte visszafogni saját intellektuális és érzelmi fejlõdését, vigyázva arra, nehogy meghaladja apját. "Azért teszi, mert szereti az apját" mondja Fanning. "Nem akar idõsebb lenni. Ugyanolyan akar lenni, mint õ."
Amikor Lucy-t a megyei hatóság elszakítja otthonától és nevelõanyánál helyezi el, Sam kidolgoz egy tervet. "A barátaim és én átnézzük a Sárga Oldalakat" meséli Sean Penn. "A televízióból azt tanultuk, hogy ha egy ügyvédi iroda neve három vagy négy vezetéknévbõl áll, az valószínûleg jó. Végül elmegyünk Rita Harrison cégéhez, odasétálok hozzá, és megkérdem, hogy vállalja el az ügyet."
Az Oscar-díjra jelölt Michelle Pfeiffer alakítja Rita Harrisont, az ambíciózus ügyvédet. "Sam úgy tekint Ritára, mint egy hõsre, aki vissza tudja szerezni a lányát" mondja Penn. "Nagyon elfoglalt ügyvéd. És gyorsan beszél. Ez fontosnak tûnik."
Pfeiffer szerint: "Rita csupa rossz indok miatt vállalja el az ügyet. Viszont úgy gondolom, ha valaki egyszer megismeri ezeknek az embereknek a hatalmas szívét, nem tud nem közel kerülni hozzájuk. És pontosan ez történik vele is."
Sammel való munkája folyamán Rita felfedezi, milyen szerepet játszik az apaság a férfi életében, és rájön, hogy még olyasvalaki is, mint õ maga, akit a társadalom szabályai szerint normálisnak neveznek, néha nem tudnak megfelelni azoknak a szülõkkel szembeni elvárásoknak.. "Túl sok gépe, túl sok ketyeréje, túl sok megbeszélése van, ráadásul maximalista" mondja Pfeiffer. "A film elején olyan, mintha rég el is felejtette volna, hogy szíve is van, olyan ember, akinek folyamatos mozgásban kell lennie, mert ha túl sokáig maradnak egy helyben, isten ments, még elkezdenek valamit érezni valaki iránt."
"Ritának muszáj határozottnak és mindig összefogottnak lennie, de a felszín alatt nagyon is törékeny" mondja Richard Solomon producer. "Ez a film az õ útjáról is szól, és arról, milyen alapvetõ és mély hatással van Sam az életére."
Sam mellett áll a hivatalos vizsgálat alatt szomszédja, Annie, egy agórafóbiás zongorista, akit az Oscar-díjas Dianne Wiest alakít, valamint Sam elszánt barátai, Ifty, Robert, Brad és Joe - eddig még soha ennyire nem volt szüksége rájuk. Nem csak a heti rendszeres palacsintázó-látogatásokon, videózásokon és karaoke-n vesznek részt, de érzelmileg, sõt anyagilag is segítik.
Doug Hutchinson játssza Sam legjobb barátját, Ifty-t, aki koncentrálási zavarokkal küzd. "Az õ személyisége átmenet a megszállottság és a káoszon belüli nyugalom között." mondja Hutchinson.
Stanley DeSantis alakítja a folyton aggódó, vállaltan paranoid Robertet. "Azt hiszem, Robert úgy tekint magára, mint a baráti kör apjára, aki felelõs a többiekért" mondja DeSantis. "Õ az a szülõ, aki rádkiabál, "ne szaladgálj azzal az ollóval", "ne bandzsíts, mert úgymaradsz". Minden figyelmeztetést, amit végighallgattunk, míg felnõttünk, elmond, úgy érzi, az õ feladata, hogy védje és figyelmeztesse barátait. Krónikus aggódó, de valójában Samet félti a legjobban."
A szereplõk között két olyan színész is van, aki fogyatékossággal él: Joseph Rosenberg és Brad Allan Silverman. "Nagyon szeretem ezt a történetet és valóban úgy gondolom, Sam nagyszerû apa. Hatalmas szíve van, és ez lehetõvé teszi, hogy közvetlen és szeretetteljes kapcsolatot alakítson ki a lányával, Lucyvel. Jól kommunikálnak egymással" - ez Silverman véleménye. "Tudom, hogy Sam fogyatékos, de nem ez alapján ítélem meg. Úgy tekintek rá, mint normális, hétköznapi emberi lényre."
A másik oldalt Turner képviseli, a határozott, hûvös ügyész - õ Rita ellenfele a bíróságon. "Ez egy gyönyörû történet, igazán szívbemarkoló" vélekedik Richard Schiff, aki Turnert játssza. "A legtöbben Turnert gondolják a rosszfiúnak, a gonosz szereplõnek, pedig valójában csak a munkáját végzi, és olyan döntéseket hoz, amelyeket hosszú évek tapasztalataira alapoz."
Laura Dern formálja meg Lucy nevelõanyját, Randy-t, akinek szintén sikerül közeli, bizalmas viszonyt kialakítania a kislánnyal. "Randy megjelenése csodálatos lehetõség lenne Lucy életében, ha nem éppen Sam lenne az apja. De hozzá olyan kötelékek kötik, hogy az embernek megszakad a szíve, ha valaki mással kell elképzelnie a jövõjét" mondja Dern. "Komoly problémát okoz neki, hogy kitalálja, mi is lenne a legjobb a gyerek számára. Olyan nehéz meghatározni, mit is jelent a jó szülõ, a gondos nevelés, mi a felelõsségteljes szeretet és ki merné megítélni, mikor jár a legjobban a gyerek? Erre egyáltalán nincs elõre meghatározott válasz."
Margaretet, azt a szociális munkást, aki eltávolítja Sam otthonából Lucy-t, Loretta Devine alakítja. "Margaret túlhajszolja magát, és túl sok nyomás van rajta" mondja Devine. "Valószínûleg jó néhány olyan esetet látott már, amikor sérült valamilyen módon a gyermek, és most ezek alapján tanácsolja azt, amivel véleménye szerint a legjobban jár a kislány. Persze, miután meghoz egy döntést, azt nem hajlandó megváltoztatni, nem kételkedik többé magában. Akkor már nem érdekli Sam, nem akar többet megtudni róla, hiszen biztos benne, hogy a lehetõ leghelyesebb dolgot tette."
Ahogy közeledik az igazság pillanata, Sam és Rita között korábban elképzelhetetlen kapcsolat alakul ki. "Egy idõ után kiderül, hogy bár Rita látszik a film szereplõi közül a legépelméjûbbnek, valójában az õ állapotával van a legnagyobb baj, õ az, aki a szétesés határán áll" magyarázza Pfeiffer. "Sam õszintesége és igazságra való törekvése megváltoztatja a magáról kialakított képét. Mások meg vannak félemlítve, tartanak tõle, de Sam semmi ilyesmit nem érez. Rita keménnyé tette saját magát, elzárta a szívét, de - teljesen meglepetésszerûen - Sam megtalálja hozzá a kulcsot."
"A legfontosabb számomra, hogy Sam fogyatékossága semmilyen mértékben nem csökkenti önállóságát és emberségét" mondja Penn.
A produkcióról
A Nevem Sam elkészítése nem lett volna lehetséges a Los Angeles-i L.A. Goal, egy 1969-ben alapított non-profit szervezet nélkül, amely a fejlõdési rendellenességgel, fogyatékossággal élõ felnõtteket segíti. A rendezõ-forgatókönyvíró Jessie Nelson és forgatókönyvíró-társa, Kristine Johnson számtalanszor látogatták meg a központot, mialatt a forgatókönyvön dolgoztak, elsõsorban természetesen a szellemi fogyatékos szülõkre koncentrálva. "Teljesen elõítéletmentesek voltak" emlékszik vissza Nelson. "Minden elért eredményre büszkék voltak" teszi hozzá Johnson. "Tudom, hogy nagyon sok embert, akivel ott találkoztunk, rengeteg fájdalom ért életében, de õk nyitottak voltak ránk, és páratlan emberi tartás jellemezte õket."
A terv a Bedford Falls Company-nál talált otthonra, ahol mostanában olyan filmek készültek, mint az Oscar-díjas Szerelmes Shakespeare (Shakespeare on Love) és a "Traffic". A cég elnöke, Richard Solomon ajánlotta alapítótársai, Edward Zwick és Marshall Herskovitz figyelmébe a filmvázlatot. "Ez a történet egy különleges család sorsának alakulásáról szól - ez padig mindig érdekel minket" jegyzi meg Zwick. Herskovitz teszi hozzá, "A forgatókönyv igazsága mellbevágó és lenyûgözõ volt, a valósággal szembesített, Sam világával, és azzal, mit jelent az õ életében, hogy megpróbálja felnevelni a lányát. Nem tért ki a kemény kérdések elõl."
A megfelelõ színész keresése Sam szerepére az olaszországi Milánóban kezdõdött és végzõdött, ahol Jessie Nelson a családjával vakációzott, Sean Penn, aki már addigra olvasta a forgatókönyvet, filmet forgatott. "Sean akkor még nem vállalta el hivatalosan, tulajdonképpen egymás körül keringtünk, de egy beszélgetés során elmondta, milyen ötletei vannak az egyik jelenettel kapcsolatban, egyszercsak felállt egy pillanatra és megmutatta, szerinte hogy jár Sam" emlékszik Nelson. "Azt gondoltam magamban, úristen, ez túl szép, hogy igaz legyen. Abban a pillanatban kritálytisztán megláttam magam elõtt a filmet, abban a járásban a figurát."
"A forgatókönyv igazán megérintett mint szülõt" mondja Penn. Amikor Penn aláírta a szerzõdést Sam szerepére, Nelson úgy érezte, olyan színésze van, aki egészen eredeti és hiteles módon tud életet adni ennek a különleges karakternek. "Tudtam, hogy Sean milyen mélyre tud menni, és milyen megszállottan keresi egy figura igazságát" mondja a rendezõ. "Számomra õ generációjának legnagyszerûbb színésze. Attól a perctõl, hogy csatlakozott hozzánk, éreztem, hogy fontosabb lesz az egész terv."
Amikor Penn bekapcsolódott az elõkészítésbe, az alkotók visszatértek az L.A. Goalba. "Amikor Seannal odamentünk, õ eltûnt a központban és belevetette magát a tapasztalatszerzésbe" emlékszik Johnson, az egyik forgatókönyvíró. "Az egóját kívül hagyta, azért ment, hogy tanuljon és új dolgokat fedezzen fel."
"Oda akartam menni, hogy megfigyelhessem azokat az embereket, akiknek hasonló kihívásokkal kell megbirkózniuk, mint Samnek a történetben. Körülöttük akartam lenni, meg akartam ismerni õket" mondja Penn. "Bár van egy Down-szindrómás rokonom, de eddig még nem töltöttem hosszabb idõt saját korombeli szellemi fogyatékos emberekkel. Az L.A. Goalban tett látogatásaim során egyre nagyobb bizalom alakult ki bennünk egymás iránt, mert rájöttünk, hogy egyáltalán nincsenek nagy különbségek közöttünk, ami az élet igazán fontos dolgait illeti."
"Sean eljött az L.A. Goalba és véleményem szerint nagyszerûen beilleszkedett" állítja Joe Rosenberg, az egyik szereplõ, aki hosszú ideje tagja a szervezetnek. "Mindannyian jól éreztük magunkat vele, hamar feloldódtunk, és mindenki megkedvelte, mert jó ember. Ez nekem klönösen fontos volt, mert így jól éreztem magam, mint a filmbéli Sam barátja."
Rita Harrison, a nagyhatalmú, mindig feszült ügyvédnõ, aki Sammel harcol a gyerek visszaszerzéséért, kiosztása volt a következõ, sok mindent eldöntõ kérdés.
A rendezõ a kezdetektõl Michelle Pfeifferre gondolt. Õk korábban már dolgoztak együtt, hiszen Nelson volt a Velem vagy nélküled (The Story of Us) egyik forgatókönyvírója. "Szeretek olyasvalakit választani egy adott szerepre, akit jól ismer a közönség, és van bizonyos elvárása vele szemben - én pedig teljesen mást kérek tõle" mondja a rendezõ. "De azt nem tudhattam, Michelle bízik-e bennem ennyire. Különleges drámai színésznõ, mély átéléssel, lélekkel alakít, ugyanakkor nagyon jó komikai képességei vannak. Ez ritka kombináció."
Penn-hez hasonlóan, akivel egyébként ugyanannak a színészosztálynak a hallgatói voltak, Pfeiffert is elsõ olvasásra megindította a történet. "Azok a történetek, amelyek a családdal foglalkoznak és azzal, mitõl lesz jó szülõ valaki, különösen fontosak számomra" mondja Pfeiffer. "De kissé ideges voltam a karakter miatt. Rita annyira el van foglalva magával és a munkájával, hogy legalább tíz percbe telik, míg egyáltalán feltûnik neki, hogy Sam szellemi fogyatékos."
"Michelle a legjobb: gyönyörû, ugyanakkor sebezhetõ, de határozott is, és mindig bátor a figura kidolgozásában" mondja Marshall Herskovitz. "Õ természetesen könnyû és kézenfekvõ választás egy ilyen szerepre, nagyszerû partnerek Seannal."
A film alkotóinak egy olyan fiatal színésznõt is kellett találniuk, aki intellektuálisan és érzelmileg jóval fejlettebb koránál, ugyanakkor magában hordozza még egy gyerek ártatlanságát és sebezhetõségét. Lucy Diamondot a majdnem ismeretlen Dakota Fanningban találták meg.
"Dakota olyan lelki erõrõl és bölcsességrõl tett tanúbizonyságot, ami jóval túlmutat az életkorán" mondja a rendezõ, Jessie Nelson. "Amint kiderült, van egy rokona, aki hasonló Sam karakteréhez. Véleményem szerint az, hogy sok idõt töltött az õ közelében, képessé tette arra, hogy különleges empátiával közelítsen a saját szerepéhez, ezzel új dimenziót adva a figurának."
Nelson hozzáteszi, hogy Fanning színésznõként is lenyûgözte: "Gyakran jött oda egy-egy felvétel után, és azt mondta, "azt hiszem, tovább tudnék menni, mélyebbre, és azt hiszem, többet tudnék adni". Egy 7 éves lánynál ilyen nagyságrendû tehetséget látni meghökkentõ volt. Igazán szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk õt erre a szerepre és játszik a filmben."
A film alkotói Dianne Wiestet kérték fel Annie, Sam segítõkész szomszédasszonyának szerepére. "Dianne kivételesen tehetséges színésznõ. Egyértelmû volt, hogy ezt a karaktert neki kell alakítania" mondja a producer Richard Solomon. "A nyomában voltunk a forgatókönyvvel. Amikor elolvasta, annyira megszerette, hogy hajlandó volt oda-vissza repülni New York - ahol egy filmsorozatban szerepelt - és Los Angeles között"meséli Edward Zwick. "Valami olyasmit adott a szerephez, ami minden várakozásunkat felülmúlta."
Turner, a megyei ügyész szerepének eljátszását Richard Schiffre bízták, aki már jelentõs sikereket ért el az NBC "The West Wing" címû sorozatában. "Richarddal már korábban is sokat dolgoztunk együtt, és most, a sorozat sikerével az egész világ tudomást szerezhetett a tehetségérõl" mondja Zwick.
Laura Dern, aki olyan, a neveléssel és a családdal foglalkozó, figyelemfelkeltõ filmekben játszott, mint az Ez az életem (Citizen Ruth) és "The Baby Dance", vállalta Randy, Lucy kijelölt nevelõanyjának szerepét. "Laura alakításában ez a figura szimpatikus és emberséges, semmi alattomos vagy ördögi nincs benne" mondja Solomon.
Sam barátinak megformálására a társaságot szokatlan, de mégis ideális helyen találták meg az alkotók. Doug Hutchinson, akit leginkább Az X-aktákban (The X-Files) és A halálsoronban (The Green Mile) nyújtott alakításáról ismerhetünk, Ifty-t játssza. "Ifty Sam legjobb barátja, ezért azt reméltük, egyszercsak találunk valakit, aki besétál és teljesen természetes harmónia alakul ki kettejük között, ráadásul ugyanolyan különleges, mint Sam" mondja Nelson. "Sean és én a szobában voltunk, amikor Douggal készült próbafelvétel. Doug az egész meghallgatás alatt tartotta a figurát, és mindketten azt gondoltuk magunkban: "Valóban ilyen állapotban van?" Egymásra néztünk, és pontosan tudtuk, megtaláltuk Ifty-t."
Bár egy másik szerep próbafelvételére érkezett, Stanley DeSantis-ban látta meg Nelson Robert tökéletes megtestesítõjét. "Stanley csodálatosan oldotta meg a feladatot, hogy egyszerre mutassa meg Robert paranoiáját, idegességét, ugyanakkor Sam gondoskodó barátja legyen" mondja Nelson.
A szerposztás kirakósjátékának utolsó eleme Sam baráti körének másik két tagja, Brad és Joe volt. A forgatókönyv írásakor Nelson és Johnson Brad Allan Silverman és Joseph Rosenberg, két L.A. Goal-tag személyiségjegyeit dolgozta fel, ezért kézenfekvõnek tûnt, hogy a szerepeket õk maguk játsszák el.
"Kezdettõl azt terveztem, hogy valóban sérült embereknek is szerepet adok a filmben, de nem elégedtem volna meg ennyivel. A megfelelõ embereket akartam" magyarázza Nelson. "Brad és Joe olyan tehetségesnek bizonyultak, hogy nem úgy tûnik, sérült embereket látunk színészkedni, hanem színészeket, akik mellékesen sérültek."
1990 óta az L.A. Goal olyan terápiás célú mûvészeti programot indított, amely segíti a fejlõdési rendellenességgel élõ embereket azon érzéseik kifejezésében, amelyeket nem tudnak hétköznapi módon környezetük tudomására hozni. Silverman és Rosenberg részt vettek a színházi csoport munkájában, sõt Rosenberg színpadra lépett a ...........................
"Tudtam, hogy a filmnek hitele lesz az õ jelenlétükkel, hiszen a film a velük szerzett tapasztalatok alapján forrt ki. Evidens volt, hogy részesei legyenek" jegyzi meg Nelson.
Az alkotók egyetértenek abban, hogy nem egyszerûen egy álomszereposztást sikerült kialakítani: úgy érzik, mindenki szenvedéllyel és elkötelezetten dolgozott a forgatáson. ".......................................
A forgatás kezdetén Nelson csak annyit próbált a színészekkel, hogy mindenki "biztonságban érezze magát, megismerjék egymást és a film lényeges pontjait. Nem akartuk túlpróbálni, mert akkor könnyen elveszthettük volna a film frissességét, spontaneitását és realitását."
"Az elsõ forgatási napig fogalmam sem volt, Sean hogyan fogja eljátszani a figurát" emlékszik vissza Pfeiffer. "Nem töltöttünk végtelen órákat a karakterekrõl beszélgetve. Amikor a forgatáson szembe kerültünk egymással, fel kellett fedeznünk egymást."
Nelson ahhoz hasonlítja Sean munkáját, "mint amikor Michael Jordan pályára lép. Minden szereplõ játékán változtatott, amikor Sean belépett a díszletbe. Mint valami igazságszérum, úgy mûködött. Még amikor nem volt képben, akkor is sokat jelentett jelenléte, nagy segítség volt a többiek közelijének felvételekor."
Brad Silverman és Joe Rosenberg jelenléte szintén fontos hatással volt a produkcióra. "Sokat tudnak a szeretetrõl, igénylik és adják, ami közel áll ahhoz, amirõl a film szól" mondja Penn. "Sok idõt töltöttünk együtt, éreztük a belõlük áradó õszinteséget és figyelmet. Olyan kedvességet hordoznak magukban, ami ragályos, és ami tükrözõdik alakításukon is."
.........................................................
A forgatás 48 napja alatt bejárták Los Angeles jellegzetes helyszíneit a Mûvészeti Múzeumtól a Starbucks kávézóig. A filmben ugyanis hét éve ez utóbbiban dolgozik Sam.
Nelson Elliot Davis operatõrrel (Mint a kámfor - Out of Sight) bensõséges felvételeket akartak készíteni. "Szándékom szerint a film olyan, mintha elkapott pillanatok sorozata lenne" mondja Nelson. "Mintha láthatóvá válna a szereplõk naplója, azok a pillanatok, amelyek rendszerint nem láthatók. Elliottal ráadásul nagyon inspiráló a közös munka."
Davis a legtöbb jelenetet kézbõl vette fel. "Olyan szubjektív világot akartunk teremteni" emlékszik Davis, "hogy a nézõk részesei legyenek Sam világának. Ezért csináltunk kézikamerás felvételeket. A világításnak is fontos szerepe volt, mert amikor Sam szemszögébõl tekintünk a világra, látnunk kell, mi érdekli és mi hagyja hidegen. Ezt pedig a kameramozgáson kívül világítással lehet megmutatni."
Az ismert filmvágó, Richard Chew (Csillagok háborúja - Star Wars; Magánbeszélgetések - The Conversation) fejlesztette tovább a film különleges vizuális és szerkezeti stílusát. "Hosszasan kerestük azt a szubjektív vágási módot, amely illett a történethez és a kameramozgásokhoz is" mondja Chew. Örült a feladatnak, hiszen "megtörhettem a vágás hagyományos szabályait, amelyek általában szigorú objektivitásra törekszenek. Jessie arra biztatott, találjam meg a módot, amellyel az objektív valóság megjelenítésével szemben a szubjektív, pszichológiai-érzelmi valóságot mutathatjuk meg."
A látványtervezõ Aaron Osborne Nelsonnal és Davisszel együtt dolgozta ki az egyes szereplõk világát. "A díszletekben meg akartuk mutatni a különbözõ látásmódokat" mondja Osborne. "Egy befutott ügyvéd környezete jócskán különbözik egy visszamaradott emberétõl."
Susie DeSanto jelmeztervezõ sok idõt töltött az L.A. Goal-ban, hogy kialakítsa Sam ruhatárát. "Tudni akartam, hol vásárolnak, és milyen ruhákat viselnek szívesen" mondja. "Arról is megkérdeztem õket, hogyan öltöztetnének egy kislányt. Ezekkel a tapasztalatokkal vonultunk be Seannal a ruhapróbára, és megtaláltuk a megfelelõ külsõt. A másik nagy feladat Rita volt."
"A külsejének is tükröznie kellett egyéniségét, szigorúságát és barátságtalanságát" mondta Nelson. "Meg akartuk mutatni, hogy nem vette a fáradságot, hogy olyan otthont alakítson ki, amelyben jól érzi magát egy gyerek. Lakásán is megjelenik eleganciája, a pénz és a hatalom, ugyanakkor hideg, üres és minimalista."
DeSanto szerint "neki nincs ideje vásárolgatni, de jó a stílusérzéke és sokat költ ruhára. Rita életében nincs helye a szürkének, majdnem kizárólag fekete és fehér ruhákat adtam rá. Szerencsére jó kapcsolatunk van az Armani céggel, mert Rita az a típus, aki kizárólag hozzájuk megy vásárolni. A film vége felé szelídebb lesz a figura - ezzel együtt megjelenik a kék és a levendulaszín, az anyagok is puhábbak."
A forgatás végérõl így nyilatkozik Penn: "rendezõvel ilyen jól még nem tudtam együtt dolgozni. Jessie olyan erõs érzelemmel fogta össze a szereplõket és a stábot, hogy mindannyian úgy éreztük, összetartozunk és együtt valami igazán különlegeset csinálunk."
Nelson így emlékszik vissza: "Ez a forgatás egy olyan ritka alkalom volt, amikor minden résztvevõ olyasmit adott hozzá a filmhez, hogy a végeredmény felülmúlta a legszebb reményeimet is."
"time is not money"
