információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A jövõ mindig titokzatos, és az ember mindig kíváncsi. Az 1890-es években egy angol feltalálót e kíváncsiság hajtja, hogy megalkossa élete fõ mûvét, az idõgépet. A tudós természetesen azt is vállalja, hogy õ legyen az elsõ, aki kipróbálja a találmányt. Hibázik. Egy technikai hiba folytán 800.000 évvel lökõdik elõre az idõbe, egy számára különös, felfoghatatlan, ellenséges világba, melybõl nincs visszatérés.
Addigra az emberiség két különbözõ fajjá fejlõdik. Az egyik faj a föld alatt él, és ha elõmerészkedik, akkor is csak azért, hogy a másik faj tagjaira vadásszon. A két ellenséges, gyilkos faj között pedig magára hagyva áll az a férfiú, aki a békés, viktoriánus Angliából érkezett, és oda is szeretne hazajutni.
A film H.G Wells azonos címû sci-fi klasszikusából készült, az idõutazó tudós, Alexander Hartdegen szerepében Guy Pearce (Memento, Szigorúan bizalmas) látható. Samantha Mumba dublini születésû énekes-dalszerzõ ebben a filmben mutatkozik be a filmvásznon, Pearce partnereként, mint Mara, a nõ, aki barátságot köt Hartdegennel a távoli jövõben. A színészek között szerepel továbbá Orlando Jones (Evolúció), Mark Addy (Alul semmi), Sienna Guillory (Kiss Kiss Bang Bang), Phyllida Law (Fûbenjáró bûn) és az Oscar-nyertes Jeremy Irons (A szerencse forgandó).
AKKOR ÉS MOST
H.G.Wellst, Az idõgép címû sci-fi szerzõjét a saját korában úgy nevezték: az ember, aki látja a jövõt. Nos, ha valóban képes lett volna látni a jövõt, maga is elcsodálkozott volna azon, hogy leghíresebb regényét kétszer is megfilmesítették. Az újabb változat szorosabban kötõdik H.G.Wellshez, mint az elsõ, hiszen a 2002-es AZ IDÕGÉP rendezõje Simon Wells, a szerzõ ükunokája. Mindazonáltal nem a családi kötelékek befolyásolták a producereket a rendezõválasztásban, hanem Simon Wells munkássága, ezen belül elsõsorban az Egyiptom hercege címû rajzfilm.
"Láttuk, micsoda tehetsége van a rajzfilmkészítéshez, és úgy gondoltuk, remek nagyjátékfilmes válna belõle - mondja Parker. - Fogalmam sem volt róla, hogy Simon H.G.Wells ükunokája, ez csak késõbb derült ki számomra, akkor, amikor megtudtam, hogy õ már elõzõleg is mutatott érdeklõdést a film megrendezése iránt. Egyszóval, ha létezik végzet a filmgyártásban, akkor ez az volt."
"Eddig fõként rajzfilmeken dolgoztam, de mindig ki szerettem volna magam próbálni nagyjátékfilmekben is - meséli Simon Wells. - Amikor olvastam, hogy a Dream Works készíti AZ IDÕGÉP-et, elmentem Jeffrey Katzenberghez, hogy jelentkezzem. Nem sokkal késõbb találkoztam Walter Parkesszal és Laurie MacDonalddal, akik azt mondták, az én elképzeléseim alapján akarják megcsinálni a filmet.
Ezek az elképzelések tükrözõdtek John Logan forgatókönyvében is, aki éppen azelõtt nem sokkal készítette el a Gladiátor forgatókönyvét a stúdió számára. "Walter Parkes odajött hozzám, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem AZ IDÕGÉP-en dolgozni - emlékszik vissza Logan. - Mindössze 2 másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy igent mondjak. Nem telt bele 5 perc, hogy megkérdezzem magamtól: »Mit tettem?«. Hiszen ez a könyv nem csupán egy rangos irodalmi klasszikus, de a belõle készült George Pal-film sokak kedvence, beleértve engem is.
A kezdetektõl fogva egyértelmû volt számunkra, hogy a lehetõ legtöbbet kell átmentenünk a könyv hangulatából a celluloidra - folytatja a forgatókönyvíró. - H.G.Wellst erõsen foglalkoztatta az evolúció, a futurizmus, a társadalmi osztálytudat és a szocializmus, és ezek a filozófiai és szociológiai eszmék mindvégig nyomon követhetõk a könyvben. Azt hiszem, Wells mûve volt az elsõ, amely egyszerre okosan és szórakoztatóan mutatta be az idõutazás fogalmát. Az a döbbenetes a dologban, hogy az olvasót is magával viszi erre az utazásra. Úgy gondolom, Wells azért nem adott nevet az idõutazónak, hogy belebújhassunk a bõrébe, és átélhessük azokat a csodákat és borzalmakat, amelyeket a jövõ tartogat számunkra. Wells mindkettõt lehetségesnek tartotta, az pedig, hogy melyiket választjuk, rajtunk múlik."
TALÁLKOZNI A JÖVÕVEL
A történet feldolgozásakor a film készítõi néhány dolgot megváltoztattak, elõször is elnevezték az idõutazót Alexander Hartdegennek. Ha pedig már neve is volt, arca is kellett, hogy legyen. Ez az arc nem lett másé, mint a díjnyertes ausztrál színészé, Guy Pearce-é. Érdekes egybeesésnek számít, hogy Rod Taylor, a Pal-féle film fõszereplõje, szintén ausztrál volt.
"Mindannyian el voltunk ragadtatva Guy teljesítményétõl a Priscilla, a sivatag királynõjében és a Szigorúan bizalmas címû filmben - emlékszik vissza David Valdes producer -, aztán pedig Walter kezdett dicséreteket hallani a Memento-beli szereplésérõl. A filmet még nem forgalmazták, de mi meg tudtuk nézni, és azonnal tisztában voltunk vele, hogy Guy a mi emberünk."
"Amióta csak gyerekkoromban láttam a George Pal-filmet, elbûvöl az idõutazás gondolata - mondja Guy Pearce. - Ez a legkülönlegesebb utazás az ember számára. A végsõ menekülés, mert ahelyett, hogy szembenéznénk az élet megpróbáltatásaival, sokkal könnyebb számunkra, hogy képzeletünk segítségével a jövõrõl szóló képzelgésekbe vagy a múlt emlékeibe menekülünk. Feltétlenül szerettem volna megjeleníteni azt, hogy Alexander számára az utazás a jövõbe a menekülés nyilvánvaló formája volt. Nem hiszem, hogy tisztában van azzal, igazából mire is vágyik, amikor beindítja az idõgépet, és nézi, ahogy az idõmutató rohan elõre, csupán azt érzi, hogy nem kötõdik a korhoz, amelyben él... olyasmi érzés ez, ami mindannyiunkat hatalmába kerít életünk során. Alexandernek ugyanakkor a gép megalkotása által sikerül valósággá változtatni a nemlétezõ múltat és jövõt."
NÉGY HELYSZÍN
AZ IDÕGÉP címû film négy különbözõ világban játszódik. Az elsõ helyszín New York a 20. század fordulóján (ez újabb változtatást jelent az eredeti történethez képest, hiszen az Londonban kezdõdött). Majd utána következik az, ami számunkra a közeli jövõt jelenti, 2030 és 2037. Végül megérkezünk a távoli jövõbe, ahol az idillikus Eloi világ mellett megtalálhatjuk a Morlocks-féle sötét erõket, amelyek leginkább Dante infernójához hasonlítanak.
Kétségkívül, a film legfontosabb díszlete maga az idõgép volt, amely Walter Parkes producer szerint tökéletesen hasonlít az elsõ feldolgozásban látható idõgéphez, egészen a kézi készítésû bõr borbélyszékig. "Nagyon fontos volt számunkra, hogy fejet hajtsunk George Pal elõtt - mondja Parkes. - Számos apróbb-nagyobb tárgyat emeltünk át az eredeti filmbõl: az idõgép az egyik ilyen."
Amikor elkészült, az idõgép több mint 3 méter magas volt és hozzávetõleg 2800 kilogrammot nyomott, de azt a hatást lehetetlen lemérni, amelyet a stábra és a film készítõire gyakorolt. "Nem hiszem, hogy bármi is felkészíthetett volna minket arra a pillanatra, amikor megpillantottuk a valódi idõgépet - állítja Wells. - Olyan pillanat volt ez, amikor mindannyian elérzékenyültünk. Három tonna alumínium és polikarbonát, amely úgy nézett ki, mintha rézbõl és üvegbõl lenne. Gyönyörû volt, és rendkívül megihletett bennünket."
Ez az ihlet különösen Guy Pearce-t ragadta meg, hiszen õ volt az, akinek valójában be kellett szállnia az idõgépbe. "Színészként bizonyos fokig ötleteket merítünk a ruhákból, a sminkbõl, a kellékekbõl... azért, hogy jobban megismerkedjünk azzal a figurával, akit eljátszunk. Amikor elõször láttam mûködésbe lépni a szerkezetet, megértettem Alexander törekvéseit, és azt, hogy micsoda zseni volt."
"time is not money"
