információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Edward és Connie Sumner tipikus "jól karbantartott" középkorú házaspár, életük maga a megtestesült Amerikai Álom. New York egyik elõkelõ negyedében élik a maguk irigylésre méltó életét nyolcéves fiuk, egy kutya és egy házvezetõnõ társaságában. De az élet mindig tartogat meglepetéseket: egy végzetes találkozás, és ez a jólét kényelmébe merült boldog házasság kártyavárként omlik össze. Connie a Soho egyik utcáján összeismerkedik egy rejtélyes idegennel, aki a titok, spontaneitás, bûvölet és kockázat birodalmába csábítja, és ez a viszony idõvel az asszony rögeszméjévé válik. Amikor Edward véletlenül rájön, hogy Connie hazudik neki, kutatni kezd a részletek után. A bizonyosságtól lesújtva szembesül a szeretõvel, és eszeveszett dühében olyasmire ragadtatja magát, amit soha el se tudott volna képzelni.
Helyrejöhet-e valaha is egy házasság, amiben ennyi bûn és harag gyûlt fel?
ADRIAN LYNE rendezõ a szenvedély és a fájdalom legsötétebb bugyrait kutatja A hûtlen c. filmben, amit õ maga erotikus thrillerként határoz meg. A szerelmi háromszög megformálói Richard Gere, Diane Lane és a fiatal francia sztár, Olivier Martinez.
A hûtlen történetét hosszú éveken keresztül dédelgette Lyne. A film születése visszanyúlik az 1968-as évig, amikor is moziba került Claude Chabrol mestermûve, A megcsalt férj (La Femme infidèle). "Ez volt az egyik kedvenc filmem - meséli Lyne. - Hitchcocki történet, amiben a férj fokozatosan ráébred, hogy a feleségének viszonya van valakivel. Imádtam ezt a sztorit, és ezt használtam föl a film alapjaként."
Lyne minden filmjében az érzelmek aprólékos kibontására törekszik, különösen az olyan krízishelyzetek érdeklik, amikor egy kapcsolatban megrendül a bizalom. "A bûn és a szexualitás nagyon izgalmas téma - mondja Lyne. - A legapróbb részletekig érdekel a megcsalás és a gyanakvás pszichológiája. Ennél a filmnél elõfordulhat, hogy a nézõ könnyebben meg tud bocsátani egy gyilkosnak, mint egy házasságtörõnek, ami persze kész õrület!"
Amikor RICHARD GERE elolvasta a forgatókönyvet, rögtön beleszeretett. "Egy jól felépített, titokzatos történet körvonalazódott belõle, amit nem csupán érdekesnek, hanem egyenes nyugtalanítónak éreztem - vallja be. - Egy munka kezdetén a szerepben mindig lennie kell egyfajta bizonytalanságnak, aminek megértésére és ábrázolására nagyon sok idõt és energiát kell fordítani. Ebben az esetben adott egy átlagos, normális amerikai család, ami a fejlõdés egy pontján megrekedt. Ez az állapot nagyon kellemes, de nem tud újdonságot nyújtani. Már nincs benne szerelem, nincs benne intimitás, nincs benne igazság. Mindenki a maga megszokott arcát mutatja a másiknak, és saját rejtett oldalaikat fekete lyukakként fedezik fel önmagukban. Mi az, ami váratlanul el tudja bennünk szabadítani az erõszakot? Mindig foglalkoztatott az a gondolat, hogy az ember voltaképpen kiismerhetetlen a másik ember számára. Mindannyian zárkózottak vagyunk, vastag páncélt növesztünk. Azt hiszem, épp ezért ragadott meg ez a történet: ha belenézünk ebbe a tükörbe, saját magunkat látjuk."
Gere számára újdonság volt a hétköznapi Edward Sumner megformálása. "Annyira nehéz normálisnak lenni! - nevet Gere. - Én a karrierem során általában outsider figurákat játszottam. Ez a fickó viszont mindenben teljesen átlagos. Adrian sokszor rám pirított: »Nem és nem! Ez a régi Richard. Én egy új Richardot akarok! Nekem az a fickó kell, aki csak nézi a meccset!« Szóval egy Akárki-szerû figurát kellett itt eljátszanom."
"Amikor láttam Richardot Altman filmjében, a Dr. T és a nõkben - meséli Lyne -, úgy tûnt, mintha elérte volna a maximumot egy bizonyos szerepkörben. Arra gondoltam, érdekes lenne kipróbálni egy alapvetõen más szerepben. Szerintem a közönség már attól meg fog lepõdni, ha megpillantja. Rengeteget dolgoztunk, hogy mindent megváltoztassunk rajta - még a járását is -, amit korábban megszokottunk tõle. Igazi reveláció látni a végeredményt. Igazság szerint OLIVIER MARTINEZ a húsz évvel ezelõtti Richard Gere-t játssza."
A karizmatikus fiatal francia színész épp azt a magabiztost sármõrt alakítja, ami Gere "szabadalma" volt pályája elején. "Számomra Paul elsõsorban ártatlan - magyarázza Martinez. - Fogalma sincs, mi fog történni a következõ pillanatban, és nincs befolyása a jövõjére. Olyan, mint egy gyerek. Szabad... túlságosan is szabad. Nem manipulál, inkább csak játszik. A filmben nem derül ki pontosan, hogy ki is õ, körüllengi egyfajta titokzatosság. Nem egy bonyolult karakter. Teljesen más, mint azok a figurák, amiket korábban alakítottam."
Martinez számára nagy kihívást jelentett ez a szerep. "Elõször is a nyelv. Angolul beszélni óriási kihívás! - vallja be. - És hát a szexjelenetek. Noha ez csak film, ahol a dolgok a valóságban nem történnek meg, és én még csak nem is a Sztanyiszlavszkij-módszeren nõttem fel, de ez volt az elsõ filmem, amiben ilyen explicit szerelmi jeleneteket kellett csinálnom. Bevallom, nehéz volt, mert elég szégyenlõs vagyok! Az elején kicsit ideges voltam, de mindenki türelmes volt velem, Adrian és Diane pedig nagyon nyugodtan viselkedtek, és ettõl én is megnyugodtam, azt hiszem, ettõl vált a szerepem szerethetõvé."
Habár Paul a forgatókönyv szerint nem francia, Lyne ösztönösen ráérzett, hogy Martinez jó választás. "Láttam a »Horseman on the Roof« c. filmben, és remek volt benne - mondja a rendezõ. - Attól, hogy Olivier francia, csak még gazdagabb lett a szerep. A leghétköznapibb dolgok is érdekesek tudnak lenni, ha egy francia, olasz vagy latin szemszögébõl nézzük - más gesztusok, más humor, és ez nagyon elbûvölõ tud lenni. Úgy érzem, a nézõ számára ettõl is érthetõbbé válik, hogy Connie miért bonyolódik bele ebbe az ügybe."
Lyne-nek számos oka volt arra, hogy DIANE LANE-t válassza Connie szerepére, többek között a kritikusok által is méltatott alakítása Tony Goldwyn Séta a Holdon c. filmjében. "Az egy csodálatos film - mondja Lyne -, és Diane nagyon szerethetõ, ugyanakkor gyenge és sebezhetõ benne. Épp erre volt szükségem, ugyanis amit Connie tesz, az szörnyû, mivel õ anya és boldog feleség, ezért tökéletesen biztosnak kellett lennünk abban, hogy az õt játszó színésznõvel azonosulni lehet. Ráadásul Diane remek színésznõ. Kevés az olyan színész, akinek a karakterében ne volna erõszakosság. A szexualitás és erõszakosság gyakran együtt jár. Diane-ben egyszerre van meg a szexualitás és a finomság, ami ritka. A nézõ tényleg el tudja hinni róla, hogy megpróbálja a helyénvaló dolgot tenni, csak nem sikerül."
"Ezzel a problémával elõbb-utóbb mindenki szembesül - mondja Diane Lane. - Mindenkiben ott van ez a nyughatatlanság, amibõl az emberi botlások fakadnak. A történet kezdetén Connie nem kérdõjelezi meg a házasságát. Szereti a férjét és a gyerekét, boldog. Számára az egész világ meghatározható a házasságán keresztül. Az Edwarddal való kapcsolata olyan magától értetõdõen egyszerû. Gyakran megtörténik a hosszú távú kapcsolatokkal, hogy az ember azonosítja magát azzal a képpel, amilyennek a másik ismeri. De elõfordulhat, hogy egyszer csak rájön, van egy másik arca is."
Richard Gere és Diane Lane nem elõször dolgoztak együtt. Coppola Gengszterek klubja c. filmjében találkoztak elõször, amikor Lane még szinte kislány volt. "Szerettem Diane-nel dolgozni - emlékszik vissza Gere. - Megõrültem érte. És ugyanúgy megõrülök érte ma is. Azóta gyönyörû nõvé és csodálatos színésznõvé ért. Ennek a régi ismeretségnek köszönhetõen valami olyan összhang volt köztünk, ami a régóta együtt élõ emberekre jellemzõ. Ez nem megy mindig ilyen könnyen. Az ember néhány héttel a forgatás elõtt találkozik a partnerével, és próbálja beleszuggerálni a helyzetbe, amit egy normális kapcsolatról gondol. Habár a Gengszterek klubja óta nem láttuk egymást, nagyon könnyû volt felvenni a fonalat."
"Olyan volt, mint egy menedék a viharban - mondja Diane Lane a viszontlátásról. - Ugyanis elõször leforgattuk a Connie és Paul közötti jeleneteket, mielõtt még Richard csatlakozott volna hozzánk. Tizennyolc évvel ezelõtt dolgoztam vele, akkor 18 voltam. Mára mindketten felnõttünk. Richard mélyen érzõ ember, és ez az alapvetõ érzékenység - talán a buddhizmus miatt - ez alatt az idõ alatt még tovább finomodott benne. Nagyon figyelmes volt velem a forgatás alatt, mindig ott volt, ha segítségre volt szükségem, nem csak önmagával volt elfoglalva. El nem tudom mondani, hogy ez mennyire ritka, és hogy milyen jól esett nekem a nehéz pillanatokban."
Lane-t nem az erotikus jelenetek fizikai, hanem a pszichológiai oldala állította a legnagyobb kihívás elé. "Nem voltam különösebben berezelve - magyarázza. - Tudtam elõre, hogy milyen feladat vár rám, már megbékéltem a gondolattal. Felvételrõl felvételre lettem egyre meztelenebb ebben a filmben. Ezt nehéz megszokni. Ezt az élményt sok színész megtapasztalja a karrierje során. Most már én is a klubhoz tartozom, már tudom, milyen érzés. Számomra az emocionális tartalom megjelenítése volt a kihívás, Connie sebezhetõsége és a szexuális kapcsolat miatt érzett kínzó bûntudata. Adrian humorérzéke sokat segített. Neki megvan az a képessége, hogy pontosan azt hozza ki a színészeibõl, amit szeretne. Az is segített, hogy Olivier nagyon odaadó és figyelmes volt."
A forgatás során, ami többnyire Manhattanben és a Westchester megyei White Plainsben zajlott, Lyne szorosan együttmûködött ELLEN MIROJNICK jelmez- és BRIAN MORRIS látványtervezõvel, hogy a film látványvilágát hangsúlyosan realisztikus keretek közt tudják tartani. "A színeket az egész filmen keresztül következetesen próbáltuk tompítani - mondja Morris -, hogy egy általánosan lefojtott hangulatot teremtsünk."
Lyne mindig szeretette a valódi helyszíneket, és ez alól A hûtlen sem kivétel. A Sumner-ház egy 19. századi épület egy másfél hektáros White Plains-i farmon, és Paul lakása is egy létezõ padlástér a Sohóban. "A filmben erõs a vizuális kontraszt a két férfi otthona között - mondja Morris. - Edward lakása rendezett és tökéletes, minden a helyén van benne, és minden a legdivatosabb manhattani boltokból származik. Ehhez képest Paul lakásából árad a szabadság, a spontaneitás, minden szanaszét hever, a világ különbözõ pontjairól összeszedett tárgyak káosza és könyvespolcot sosem látott könyvek halmai. A hely atmoszférája is közrejátszik abban, hogy Connie enged a csábításnak."
Ellen Mirojnick jelmeztervezõ is igyekezett minél egyszerûbb ruhákat használni. "Az volt az elképzelés, hogy a karakterek teljesen hétköznapiak legyenek - mondja. - Ennél a sztorinál valódi családdal, valódi emberekkel volt dolgunk, és volt egy roppant érzékeny rendezõnk, akinek nagyon fontos a figurái valódisága. Ezért a ruháimnak soha nem lehetett jelmez-hatásuk. Adrian arra ösztökélt, hogy naturális, egyszerû anyagokkal dolgozzak."
A legfontosabb jelenetek felvételének végéhez közeledve Lyne így foglalja össze az élményt: "Az egészben a színészek a legizgalmasabbak. Ezért az, amiért érdemes csinálni - annak a pillanatnak a mámoráért, amikor azt érzem, hogy kiszakítanak egy részt magukból, és odaadják nekem. Ez a legnagyszerûbb érzés, és ebben a filmben sok ilyen pillanat volt!"
"time is not money"
