információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Royal Tenenbaum (Gene Hackman) három nem mindennapi gyerek atyja. Chas (Ben Stiller) született pénzügyi zseni, aki, kihasználva hihetetlen gazdasági érzékét, tizenegynéhány évesen már ingatlanokkal kereskedik - nem kis sikerrel. Margot (Gwyneth Paltrow) drámaíróként az általános iskola kilencedik osztályában megkapja a neves Braverman-ösztöndíjat, melyhez mellesleg ötvenezer dollár is jár. Richie (Luke Wilson) junior teniszezõként egymás után háromszor nyeri meg az Amerikai Nemzeti Teniszbajnokságot. Három tehetség egy családban - ám hihetetlen sikereik hamar feledésbe merülnek. Royal ugyanis több mint lökött alak, már-már klinikai eset, apának teljesen alkalmatlan. Felesége, Etheline (Anjelica Huston) elküldi a háztól, és úgy dönt, egyedül neveli fel gyerekeit. Bár mindent megad nekik, a család széthullik: Chas, Margot és Richie alig tartják egymással a kapcsolatot, életük kudarcba fullad.
Etheline-nak azonban, aki hivatalosan sosem vált el férjétõl, váratlanul komoly kérõje akad a család régi jogásza és bizalmasa, Henry Sherman (Danny Glover) személyében. Royal ezt megtudva akcióba lendül. Részben felesége visszaszerzésétõl, részben gyerekei iránti lelkiismeret-furdalásától hajtva halálos betegnek hazudja magát. A hír hallatán újra összegyûlik a Tenenbaum család az egykori otthonban, gyerekestõl, lökött apástól, hirtelen haragú inasostól, reménykedõ kérõstõl, és kezdetét veszik a hol szomorkás, hol kacagtató bonyodalmak. És bár Royalnak nem sikerül visszaszereznie feleségét, a fergeteges hadmûvelet mégsem volt hiába. A családtagok végül megtalálják az utat egymás szívéhez, s a haragot békévé oldja az emlékezés.
A TÖRTÉNET: KESERÉDES MOZI
A Tenenbaum, a házi átok forgatókönyve közel egy évnyi munka után öltött végleges formát. "Az alapötlet szerint a három Tenenbaum testvér mindegyike kivételesen tehetséges valamiben - meséli Wes Anderson rendezõ. - Ám a családból, amelyben felnõnek, hiányzik a harmónia és az összetartás, ezért felnõtté válva képtelenek megbirkózni az élet nehézségeivel.
Már jóval a történet megszületése elõtt pontos kép élt bennünk a leendõ figurákról, arról, hogy néznek majd ki, milyen emberek lesznek - folytatja a rendezõ. - A sztori másodlagos volt, tulajdonképp a szereplõk alakították a történetet. Ilyen még soha nem fordult elõ filmes pályafutásom alatt. A szereplõk mindegyikének megvan a maga problémája és sorsa, s ezek a szálak kusza szövevényt alkotnak. Aztán jön Royal, és átveszi az irányítást. Õ az a figura, aki összezavarja az állóvizet, hullámokat ver és örvényeket kavar. Vissza akarja kapni a családját - fûzi tovább Anderson. - Hirtelen rádöbben, hogy öregszik, és van valami, amit egyedül a család képes megadni számára."
"A film azt üzeni nekünk, hogy bár szinte minden családnak megvannak a maga válságai, amikor poklokon kell keresztülmennünk, a családtagjaink azok, akikre támaszkodhatunk. Õk érthetnek meg minket igazán... bármilyen szentimentálisnak és klisészerûnek is tûnik ez a kijelentés - teszi hozzá Owen Wilson társ-forgatókönyvíró. - Nem leplezzük a nehézségeket, amiket egy családnak át kell vészelnie, de a történet végével megmutatjuk, hogy megéri végigcsinálni." (Wilsonék forgatókönyve kezdeti változatában egyébként nem Royal, hanem Richie, az összeomlása után tett magányos hajóútjáról hazatérõ legifjabb Tenenbaum testvér volt a központi figura.)
Anderson saját, képzeletbeli New Yorkjából merített ihletet a vállalkozáshoz. "Wes igazi sztárfilmet szeretett volna készíteni, amelyben a szereplõk egyenrangú játékpartnerek. Ezt a mozit New Yorkban akarta leforgatni, de a maga sosem létezett, romantikus New Yorkjában" - mondja Wilson.
A film számos alakjának személyisége, temperamentuma, szokásai, szenvedélyei és mulatságos kalandjai akárha a régi New Yorker magazin oldalairól származnának. (A rendezõ egyébként nagy rajongója a lapnak, az elmúlt negyven év összes száma megtalálható irodájában.) "Az évek során sok-sok New Yorkert böngésztem végig - mondja -, amelyekben rengeteg kevéssé ismert irodalmi személyiségrõl olvastam. Egytõl egyig intelligens, excentrikus, különleges figurák voltak, s a róluk írt cikkeket rendkívül szellemesnek és szórakoztatónak találtam. Effajta irományokat ma már nem olvasni a lap hasábjain. Ezek az írások és személyiségek nagy mértékben hatottak rám.
Persze a filmbeli karakterek részben a saját tapasztalatainkból születtek, Owen és jómagam érdekes ismerõsökbõl, családtagokból és barátokból gyúrtuk össze õket. Tegyük hozzá: a hús-vér figurák és a szereplõk közötti hasonlóságok azért nem jelentenek egyezést! Royal például egészen másféle ember, mint mondjuk, az én apám. Etheline-t viszont, aki igyekszik mindent megadni a gyerekeinek, a saját édesanyámról mintáztam."
Nemcsak a stáb, a film formai felépítése sem szokványos. Errõl így beszél a rendezõ: "Ahelyett, hogy a filmet egy könyv alapján forgattam volna le, inkább magát a filmet öntöttem könyv alakba." Az ötletet tett követte: az elkészült alkotás fejezetekre tagolódik, a közönséget egy narrátor (Alec Baldwin) vezeti végig a történeten, s a képzeletbeli Tenenbaum-családregény szövege a narráció részét képezi.
A FIGURÁK ÉLETRE KELNEK: SZTÁRPARÁDÉ
Miután többé-kevésbé végleges alakot öltött a forgatókönyv, ideje volt szereplõk után nézni. "Neves színészeket akartunk szerzõdtetni, még az apróbb szerepekre is - emlékszik vissza Anderson -, mert a történet alakjai egytõl-egyig eltúlzott, mesebeli alakok. Olyan szereplõket akartam, akikben megvan a szükséges varázs és szuggesztivitás."
Royal figuráját kezdettõl fogva Gene Hackmannek szerették volna adni a történet megálmodói. "Nem tudom, mihez kezdtünk volna, ha Gene elutasítja a felkérésünket, pedig elõször ez történt - meséli a rendezõ. - Még vagy két évvel a forgatás kezdete elõtt megkerestem Gene-t. A magam részérõl nagyon élveztem a beszélgetést, és reménykedtem. Azt mondta, szívesen elolvassa a forgatókönyvet, ám arra kért, ne akarjam a szerepet egyenesen rá szabni. Ez a mondat persze aggodalommal töltött el. Rövidre fogva: elutasította a felkérést. Én újra megkerestem, õ pedig újra elutasított. Aztán a fivérem lerajzolta a szereplõket, középen Gene-nel. Elküldtem kiszemelt áldozatunknak a mûvet egy csomó újabb levél társaságában. Már a saját ügynöke is unszolta, hogy vállalja el a szerepet, de Gene akkoriban egyéb produkciókkal volt elfoglalva. Én már abban sem voltam biztos, meg akarom-e egyáltalán csinálni a filmet nélküle. Végül is igent mondott."
Hackmannek a szabódás ellenére tetszett a szerep: "Royal igen árnyalt karakter, rengeteg oldala van - meséli. - Kénytelen ráébredni egész addigi önzõ életére. S bár füllent a betegségét illetõen, abban õszinte, hogy valóban jóvá szeretné tenni az elmulasztott apai törõdést, és vissza akar térni a családjához."
Anderson a film többi hõsét is meghatározott színészeknek szánta. Így például Richie figuráját Luke Wilsonnak. "Richie áll a legközelebb Royalhoz, õ a kedvenc gyerek - magyarázza a színész. - Chas tele van haraggal apja iránt, Margot-val pedig nem tud mit kezdeni, mert nem fiú. Richie végül megérti, milyen rombolóan hatott ez a kiválasztottsága testvéreire, s megpróbálja helyre rakni a dolgot. Persze neki is megvan a maga keresztje, hiszen gyerekkora óta reménytelenül szerelmes adoptált húgába, Margot-ba."
Etheline, az anya szerepére szintén kezdetektõl megvolt a jelölt Anjelica Huston személyében. "Etheline imádja a gyerekeit, de képtelen elfelejteni Royalt, annak minden õrültsége és önzése ellenére. Se vele, se nélküle nem megy. És mégis: õk ketten összetartoznak. - foglalja össze Huston. - Mihelyt igent mondtam a felkérésre, a postaládám megtelt rajzokkal és fényképekkel: »így meg így képzeljük a figurát...«. Wes még az édesanyjáról is küldött fotókat, akit Texas Andersonnak hívnak, és, akárcsak Etheline, archeológusnõ. Egyszer bekopogott hozzám, hogy odaadja nekem a mamája régi szemüvegét."
Margot szerepére Andersonéknak sikerült megnyerniük Gwyneth Paltrow-t. "A színésznõ New York-i kulturális körökben otthonosan mozgó családból származik - mondja Barry Mendel producer. - A filmbeli Margot 12 évesen 18-ként viselkedik, és az egykori Paltrow-t ugyanilyennek képzeli el az ember."
"Valóban könnyen azonosultam Margot-val - erõsíti meg a színésznõ. - Nem képes igazán felnõtté válni, nem képes maga mögött hagyni a kényszerû elszigeteltség élményét. És Royal nyilvánvalóvá teszi, hogy a szeretete elérhetetlen. Ráadásul Margot szerelmes az öccsébe, Richie-be, aki szintén elérhetetlen számára."
Chas Tenenbaumot Ben Stiller kelti életre a vásznon. "Szerintem Ben drámai színészként nem elég elismert - fejti ki Mendel -, de ebben a filmben mindenkinek bebizonyíthatta, hogy mire képes."
"Chasben rengeteg harag van - beszél az általa megszemélyesített figuráról Stiller. - Számomra a nagy kihívást az jelentette, hogyan jelenítsem meg ezt az állandó, forrongó haragot, de közben ne veszítsem el a közönség rokonszenvét. Mert ha valaki folyton csak dühös és dühös, az emberek egy idõ után elfordulnak tõle, hiszen ki akar egy zsémbes emberrel foglalkozni? Megpróbáltam hát megmutatni, honnan ered a benne forrongó harag."
A valóban neves sztárcsapatot Danny Glover, Bill Murray és Owen Wilson teszik teljessé. Hármójuk közül csak Glover számít újoncnak a társaságban, hiszen Murray korábban már dolgozott együtt Andersonnal az Okostojás forgatásán, Owen Wilson pedig régi munkatársa a rendezõnek. "Wes és én hasonló háttérrel rendelkezünk, hasonló a humorunk, és együtt jártunk a Texasi Egyetemre, ahol barátok lettünk - jellemzi Andersonhoz fûzõdõ kapcsolatát Wilson. - És aminek a legjobban örülök, hogy sok évnyi közös munka után még mindig barátok vagyunk."
A HELYSZÍNEK: EGY MESEBELI NEW YORK
Anderson és stábja a filmezés megkezdése elõtt egy évvel kezdett kutatni a megfelelõ forgatási helyszínek után, New Yorkban és környékén.
"Bár a filmben sehol sem hangzik el és nem derül ki egyértelmûen, hogy New Yorkban játszódik, azt akartam, hogy lépten-nyomon érezhetõ legyen egy képzeletbeli New York hangulata" - magyarázza a rendezõ. E stilizált, meseszerû várost érzékeltetik a sosem létezett, ál-new-york-i lakónegyedek, a mindenütt jelenlévõ, nem túl bizalomgerjesztõ "gypsy"-taxik, vagy a kitalált, mégis ismerõsen csengõ utcanevek (Archer Avenue, Mockingbird Heights, the 375th Street Y) és járatok nevei (Irving Island-i komp, Greenline-busz). "Mivel a történet szereplõi bizonyos fokig irodalmi forrásokból és más filmekbõl születtek, valamiféle pszeudovalóságban élnek. Ezt a világot árasztja az öltözetük, a ház, amelyben laknak, és a környék, ahol járnak-kelnek. Volt egy pillanat, mikor azon gondolkodtam, hogy az egész produkciót egy színpadon forgatom le, megépített díszletek között, miközben a történet során végig hull a hó - meséli Anderson. - Végül mégsem így döntöttem, mert ez túlságosan elvitte volna a filmet a fantázia irányába. Épp ezért úgy éreztem, hogy a valós világhoz kell kötnünk a meseszerû történetet, s egy valóban létezõ házban kell filmeznünk, valóban létezõ New York-i utcákon. Így a figurák is hihetõbbek lesznek."
A stáb elõször a film szempontjából kulcsfontosságú Tenenbaum-rezidenciát találta meg. A jobb napokat látott, villára emlékeztetõ, omladozó mészkõépület Harlem Hamilton Heights nevû régi negyedében állt, a 144. utca és a Convent Avenue sarkán, több más ódon lakóház társaságában. David Wasco látványtervezõ felismerte, hogy a házban eleve megvan számos, a történet szempontjából lényeges elem. Egy földszinti társalgó, ebédlõ, és egy tágas elõtér, ahol könnyedén kialakítható volt a lépcsõ alatt Etheline telefonhelyisége. A hálószobák elrendezése szintén megfelelt a forgatókönyvnek, hisz pontosan egymás felett voltak, akár a három Tenenbaum-testvér egykori szobája - így kívülrõl, függesztett kameraállásból egyetlen képbe fért bele a három, szobája ablakában ácsorgó gyerek. Ráadásul az épületnek volt járható tetõterasza, ahol kialakíthatták Richie sólyomketrecét, és ahová Margot lopva elosonhatott cigizni. Még a bájos tetõtornyocska is megvolt, ahol Tenenbaumék családi zászlócskája lenghetett.
Persze bõven akadtak nehézségek, hisz a helyszín technikailag komoly kihívást jelentett a filmeseknek. Az egész lakóház rendkívül kicsi volt és statikailag meglehetõsen gyenge. Az emeleteket egyetlen rozoga lépcsõ kötötte össze, s a tetõre csak létrán át lehetett felmászni.
"Ennek a fickónak érzéke van a katasztrofális helyszínekhez - jegyzi meg fanyarul Bill Murray. - Az Okostojás forgatásakor Houston környékének legiszonyúbb pontjaira vonultunk ki. Most New Yorkban filmeztünk, az ország legnagyobb és legszebb városában, de Wesnek itt is sikerült ráakadnia a legelképesztõbb helyekre."
A ház mindenegyes szobáját aprólékos gonddal rendezték be, valamennyit lakójának személyiségéhez igazítva. Az egymás felett található három gyerekszobát kedves tárgyakkal és kölyökkori emlékekkel rakták tele, s gyakorlatilag változatlanok maradtak a már felnõtt testvérek visszatértéig. "A tárgyak sokat elárulnak a gazdáikról, jellemzõ, mit tart meg, miket dob ki az ember- véli Luke Wilson. - A Tenenbaum testvérek esetében a szemlélõ úgy érzi, jobb lett volna, ha a szobák változnak idõ közben, s a régi tárgyak kikerülnek belõlük. Így talán a benne élõk is képesek lennének maguk mögött hagyni a gyerekkort és felnõni."
Eric Anderson, a rendezõ fivére, aki kitûnõ mûvész és illusztrátor, szintén nagyban hozzájárult a filmhez. Az õ keze munkáját dicsérik Richie festményei, köztük a Margot-ról festett 17 portré, amelyek a családi táncterem falát díszítik. Ugyancsak Eric Anderson festette Richie szobájában függõ képeket, melyek a Tenenbaum család történetének fontos eseményeit elevenítik meg, akár egy napló.
Azt a néhány jelenetet, amelyet nem tudtak felvenni a Hamilton Heights-i épületben - a konyhában, Etheline dolgozószobájában és a táncteremben zajló eseményeket - a környezõ épületekben forgatták. Néhány egyéb helyen játszódó jelentehez a stáb forgatott a West Side Tennis Club központi pályáján, a Boy’s Harbor School Central Parkra nézõ tetõteraszán, a Waldorf Astoria hotelben (ami Lindbergh Palace Hotel néven Royal filmbeli rezidenciája volt) és a nyílt tengeren, a Kingspointer fedélzetén.
A történet ezen kívül felvillant néhány rövid képsort Tenenbaumék családi históriájából, amelyek a föld legkülönbözõbb pontjain játszódnak. E képekhez Anderson és csapata Jamaika, Antarktika, az Amazonas, Új-Guinea, Indiana, Észak-Dakota, Párizs és a Himalája egy-egy részletét varázsolta elõ olyan helyszíneken, mint Yonkers, Westchester és New Jersey.
A JELMEZEK: RUHA TESZI AZ EMBERT
Karen Patch jelmeztervezõ és Anderson még a forgatókönyv befejezése elõtt, 2000 áprilisában megálmodta Tenenbaumék ruhatárát. Mire a szövegkönyv elkészült, közel öthónapnyi intenzív levelezés és számtalan skicc állt már Patch háta mögött.
A filmben - a rendezõ korábbi alkotásaihoz hasonlóan - mindegyik figurának megvan a maga saját "egyenruhája", amely éppoly jól jellemzi és tükrözi személyiségét, mint a gesztusai vagy a beszéde. Ráadásul az öltözet a Tenenbaum gyerekek esetében visszautal a gyerekkorra, amit soha nem tudtak maguk mögött hagyni. Anderson errõl így beszél: "Látjuk õket 10 évesen, majd 30 évesen. Csakhogy felnõtt személyiségük gyakorlatilag még gyerekként alakult ki, s azóta mit sem változott. Ahogyan a ruháik sem, ugyanúgy öltöznek, mint két évtizeddel azelõtt.
Mihelyt felvettem a kis Lacoste-ruhát, a mokaszint és a rövid szõrmekabátot, rögtön megértettem, milyen lány volt Margot" - jegyzi meg Paltrow.
A FORGATÁS: CSALÁDI MOZI CSALÁDIAS HANGULATBAN
A forgatás 2001 márciusában kezdõdött a Hamilton Heights-i villában. "A film 240 jelenetbõl állt, s összesen 60 napunk volt a felvételekre. Ez azt jelentette, hogy naponta négy jelenettel kellett elkészülnünk. Ez iszonyú tempó" - emlékszik vissza Mendel.
Wes Anderson számára a csupasztár szereplõgárda dirigálása jelentett nem mindennapi és merõben új kihívást. "A neves színészeknek egytõl-egyig megvan a maguk saját munkastílusa - mondja a rendezõ. - Voltak olyan napok, amikor alkalmazkodnom kellett ehhez, és nem az elõre eltervezett módon értem célt. Ez rendszerint azt jelentette, hogy egyszerûen szabad teret engedtem a színészeknek, és hagytam, hogy elkápráztassanak a maguk eredeti, briliáns megoldásaival."
A forgatás elõrehaladtával lassan valóban családias hangulat alakult ki a résztvevõk között. "A jelenetek többségében egyszerre nem szerepelt több két-három személynél. Csak ritkán fordultak elõ nagyobb létszámú jelenetek. Ezért aztán a társaság inkább a színfalak mögött, munkán kívül kovácsolódott össze - meséli Anderson. - Volt egy szoba a házban, ami afféle társalgóként és klubhelyiségként szolgált. Ott gyûlt össze mindenki, akinek épp nem volt jelenete. A színészek nem vonultak el a maguk külön kis lakókocsiiba, mint más produkcióknál, és a végére nagyon jól összerázódott a társulat."
A ZENE: HANGOSFILM - HANGOS FORGATÁS
Wes Anderson ízig-vérig muzikális lélek lévén a zenét végig segédeszközként használta a produkcióhoz. "Wes kreatívan és egyéni módon alkalmazza a zenét - dicséri Mendel. - A forgatókönyv kezdeti változatának bemutatásakor egy dallal is elõrukkolt. A késõbbiekben szintén így, folyamatos zenei aláfestéssel magyarázta képrõl képre, mi történik pontosan a történetben."
A forgatás során a rendezõ már nagyrészt tudta, milyen zenéket használ majd, s ezeket rendre lejátszotta a jelenetek felvétele elõtt. Paltrow erre így emlékszik vissza: "Ahányszor csak megszólalt egy-egy kiválasztott dal, hirtelen minden kitisztult bennem. Ráéreztem az adott jelenet hangulatára, s ez nagyban megkönnyítette a dolgom. Ez rendkívül inspiráló módszer. Jó lenne, ha más rendezõk is alkalmaznák."
A film zenei anyagának véglegesítésében természetesen óriási szerepe volt Mark Mothersbaugh zeneszerzõnek. "Kezdetben úgy gondoltuk, hogy a zenének varázslatos hangulatot kell árasztania. Aztán késõbb ez az eredeti célkitûzés Marknak köszönhetõen kicsit megváltozott. Az általa írt zene kellõen mesés, ám végül is sokkal evilágibb lett a tervezettnél" - mondja Anderson.