microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


keresés:
search
Álmatlanság (2002)
Insomnia

. . . . . . . . . . 6.89
(a cspv olvasók szavazata)  itt szavazz !

. . . . . . . . . . 4.8
(a cspv szerk-ek szavazata)

hossza: 118 perc
nemzetiség:  amerikai
műfaj:  thriller, dráma, remake
eredeti nyelv: angol
formátum: feliratos
korhatár 16+
c tr tr


információ:

vissza a rövid leíráshoz

bővebb info
Christopher Nolan, a Mementó rendezõje új filmjében, az Álmatlanságban egy modern mitikus hõst állít középpontba: az amerikai zsarut. A figurát Al Pacino kelti életre, aki korábban már számos, legendássá vált rendõrfigurát alakított.
Will Dormer (Al Pacino), a sokat tapasztalt Los Angeles-i nyomozó partnerével, Happel (Martin Donovan) egy kis alaszkai faluba utazik, hogy elkapja egy tizenhét éves lány gyilkosát. Dormer és Hap hamarosan meg is találja az elsõ számú gyanúsítottat, a remeteéletet élõ regényírót, Walter Finch-et (Robin Williams), ám õ a sziklás, ködös tengerparton - ami ismeretlen terep a nyomozók elõtt - kicsúszik a kezük közül. Amint eltûnik, lövések dördülnek - és Hap halott.
Dormer felelõsnek érzi magát társa haláláért. Csak úgy gyõzheti le lelkiismeret-furdalását, ha belemegy abba a pszichológiai macska-egér játszmába, amelyet Finch irányít. A tét egyre növekszik, a nyomozó mind jobban belegabalyodik az ügybe, ráadásul egy helyi rendõrnõvel, a tapasztalatlan, de élesszemû Ellie Burr-rel (Hilary Swank) is konfliktusba keveredik.

A FILMRÕL

Will Dormer jó zsaru. A Los Angeles-i rendõrségnél töltött évei alatt látott már mindent - gyilkosságot, korrupciót -, de továbbra is ugyanazzal az elszántsággal szeretné teljesíteni küldetését, mint lelkes zöldfülüként. Élete célja, hogy valamennyi rábízott ügyet megoldja, s egyetlen bûnözõ se menekülhessen meg az igazságszolgáltatás elõl.
Amikor az isten háta mögötti alaszkai kisvárosban partnerét megölik egy gyilkossági ügyben folytatott nyomozás során, és az elkeseredett Dormer kénytelen kapcsolatot tartani a gyanúsított Walter Finch-csel, rendíthetetlennnek hitt magabiztonsága meginog. A gyilkos játéka komolyan fenyegeti a nyomozó pszichés stabilitását - és talán egész karrierjét is.
"Dormer és Finch kapcsolata a fokozottan robbanásveszélyes kategóriába tartozik - mondja a nyomozót alakító Oscar-díjas Al Pacino. - Finch elemében van, nagyon élvezi az üldözést. Persze kérdés, ki kit üldöz. És hogy ebben a helyzetben a közönség tud-e azonosulni Dormerrel. Remélem, a nézõknek eszükbe fog jutni, mi lenne, ha egy elfojtott vágyuk egyszer valóra válna."
Hogy a rendõrnek még nehezebb legyen a dolga, a Finch által diktált agytorna mellett még egy váratlan körülménnyel meg kell küzdenie. "Will Dormer éppen az Éjféli Nap idején érkezik az észak-alaszkai városkába, azaz akkor, amikor a Nap szó szerint nem nyugszik le huszonnégy órán keresztül - mondja Christopher Nolan rendezõ. - Más ide látogatóhoz hasonlóan, Dormer biológiai órája teljesen megzavarodik, képtelen nyugodtan aludni, ha egyáltalán sikerül elaludnia, és a fáradtság teljesen kikészíti. Idõvel egyre nagyobb nyomás nehezedik a lelkére és a testére egyaránt, mígnem döntéshozó képessége szinte egészen elhagyja. Persze az álmatlanságot tekinthetjük az egyre keményebb pszichológiai harc fizikai következményének is."
Egy 1997-es norvég film, amely az "Insomnia" címet viselte, felkeltette Paul Junger Witt, illetve Ed McDonnell producer érdeklõdését, és Hillary Seitz forgatókönyvíróval nekiláttak a történet újrafeldologzásához. "Christopher Nolanhez hasonlóan mi is elõnyben részesítjük az eredeti filmet - meséli Witt -, de úgy láttuk, hogy ez a történet annyira kultúrspecifikus, hogy a mi változatunk nem egy hagyományos remake vagy egyszerû fordítás lesz."
Már egy évet töltöttek Nightmute, a fiktív alaszkai város, a figurák és a történet részleteinek kidolgozásával, amikor Seitz elküldött az Alcon Entertainmentnek egy vázlatot, amely azonnal magára vonta a két vezetõ, Andrew A. Kosove és Broderick Johnson figyelmét. "Elsõsorban Will Dormer finoman árnyalt, érzékletes portréja hatott rám Hillary Seitz forgatókönyvét olvasva. Dormernek valóban létezõ, az embert felkavaró és megzavaró problémával kell szembesülnie - mondja Kosove. - A másik, számomra kiemelkedõen fontos dolog az a szerep volt, amit a fénymotívum játszik a történetben."
Seitz forgatókönyve ugyanilyen meggyõzõ hatással volt Nolanre, aki levetítette a Mementót az Álmatlanság producereinek és a Warner Bros. Pictures kreatív csapatának, akiket lenyûgözött a fiatal író-rendezõ különleges történetmesélési képessége és egyéni látásmódja. "Amikor megnéztük a Mementót - meséli Witt -, már kizárólag egyetlen rendezõ jöhetett szóba, mégpedig Christopher Nolan."
"Christophernek különleges tehetsége van ahhoz, hogy megjelenítse, amit elképzelt - mondja Broderick Johnson producer. - Pontosan tudja, mit akar látni, ráadásul azt is, hogyan kell láttatni. Biztos kézzel hoz létre új vizuális stílust. A Mementót és annak szereplõit ismerve biztosak lehettünk benne, hogy Christopher az Álmatlanságban is újszerûen fog fogalmazni."
A Mementónak, Nolan thrillerének, amely a gyilkosság, memóriazavar és bosszúvágy témájára épült, egészen más struktúrája volt, mint az Álmatlanságnak. "A Mementóban fordított idõrendben vezettük a történetet. Az Álmatlanságban nem is lehetett volna másképp, mint hogy végigkísérjük a fõszereplõt a történet állomásain, úgy, ahogy azok egymás után következnek - magyarázza Nolan. - Így szemmel tarthatjuk Dormer egyre elkeseredettebb harcát belsõ démonaival és az álmatlansággal, és egyre veszedelmesebb kapcsolatát a feltételezett gyilkossal. Azt akartam, hogy a nézõk is járják végig azokat a poklokat, amelyekbe Dormer leereszkedik, hogy megértsék döntéseit és tetteit, és hogy kitartsanak mellette akkor is, amikor meglehetõsen ingoványos területekre téved."
Az executive producereknek, Steven Soderbergh-nek és George Clooneynak a többiekhez hasonlóan nagyon tetszett a Mementó, és Nolan elképzelése az Álmatlanságról. "A Mementó nagyszerû, kivételes mû, fõleg második filmnek! Engem elvarázsolt - mondja lelkesen Soderbergh. - Az Álmatlanság hasonló a Mementóhoz abból a szempontból, hogy szintén erõsen szubjektív film, amely belülrõl láttatja, amit a fõszereplõ megél. Christopher belehelyezi magát és ezzel minket, nézõket is Dormer fejébe, ugyanúgy, ahogy ezt a Mementó fõszereplõjének esetében is megtette."
Amikor Christopher Nolan rendezõ és az Álmatlanság producerei elkezdtek gondolkozni a szereposztáson, elõször arról beszélgettek, ki tudná a legjobban megszemélyesíteni Will Dormert. "Egyértelmû volt számomra, hogy a legjobb, ami velünk történhet, hogy Al Pacino vállalja ezt a szerepet. Az évek során annyi nagyszerû zsarut játszott el remek filmekben, a Serpicótól a Szerelem tengerén át a Szemtõl szembenig! És mi nagyon jól ki tudtuk használni ezt az elõtörténetet és azt, hogy a nézõnek határozott képe van a színészrõl. Épp arra tudtuk használni, hogy az elvárásokkal és elképzelésekkel szemben meglepjük õket" - nyilatkozta Nolan.
Az egyik producer, Kosove hozzáteszi: "Al túlnyomórészt olyan filmekben játszott, amelyekben a nagyváros volt a helyszín, gyakran asszociálnak róla New Yorkra és New York-i filmekre, ezért érdekes választásnak tûnt egy olyan szerepre hívni, amelyben kitesszük õt a természet viszontagságainak."
"Elmondhatom: soha nem találkoztam még olyan figurával, mint Will Dormer - mondja Pacino. - Nagyban különbözik minden eddigi rendõrtõl, akit eljátszottam. Azt remélem, hogy lesz majd, aki összehasonlítja a szerepeket, amelyeket eljátszottam, legyen az Frank Serpico vagy Vincent Hanna a Szemtõl szembenbõl. Látni fogja, hogy minden egyes alak önálló, a többitõl eltérõ személyiség."
"Jó néhányszor összeültünk Allal, amíg pontosan kidolgoztuk a figura fejlõdését, azt az utat, amin végighalad - emlékszik vissza Nolan. - Will Dormer szokatlanul komplex karakter, a szerep olyan színészt kíván, aki képes megjeleníteni azt a fajta morális intelligenciát, amelynek bemutatására ezt a filmet összehoztam. Bár meg kell, hogy mondjam, Al olyan fokú morális komplexitást és mélységet ad a figurához, amire nem is számítottam."
Pacinót vonzotta a Mementó vizualitásának ereje. "Hamar megtaláltuk a közös hangot Nolannal, és attól kezdve nagyon otthonosan éreztem magam - mondja. - Egyértelmû volt, a kezdetektõl fogva, hogy pontosan tudja, mit csinál, és mélységesen érti a dolgát, ugyanakkor nyitott volt mások véleményére. Teljesen megbízhattam benne, és ez mindvégig komoly segítséget jelentett. Száz százalékosan együttmûködtünk."
Nolan is csak elismeréssel tud Pacino híresen intenzív jelenlétérõl beszélni. "Al elképesztõen finom rezdülésekbõl építi fel az alakításait - ezt teszi ebben a filmben is. Egy apró nüansszal, egy pillantással vagy egy rezdüléssel bonyolult, összetett, más eszközzel meg nem jeleníthetõ, el nem mondható dolgokat tud kifejezni. Fenomenális!"
"Dormer a történet során nagyon különbözõ pszichés állapotokat él meg, és ezek egy folyamat részei - mondja Broderick Johnson. - A filmet természetesen nem idõrendben vettük fel, ezért gyakran elõfordult, hogy egy olyan snitt után, amelyben Dormer határozott, és képességeinek a legteljesebb mértékig birtokában van, egy olyan jelenet következett, amelyben már öt napja nem aludt. Ám Al mindig pontosan tudta, érzelmileg hol tart a figura az adott percben."
Walter Finch, az emberöléssel gyanúsított író szerepét nem a papírformának megfelelõen akarták kiosztani az alkotók. "Bár általában komikusként ismert és így lett sztár, számunkra nagyon emlékezetesek voltak Robin Williams drámai alakításai olyan filmekben, mint a Jó reggelt, Vietnam!, a Holt költõk társasága és természetesen a Good Will Hunting, amiért Oscar-díjat kapott - mondja Kosove. - Arra gondoltunk, izgalmas lenne, ha eljátszaná ezt a pengeagyú, a világtól elzárkózva élõ gyilkost."
"Olyasvalakit kerestünk Al mellé, aki amellett, hogy remek színész, ugyanolyan erõs imidzzsel rendelkezik, ugyanakkora sztár, mint õ - meséli Nolan. - Azt akartuk, hogy két ikonikus figura csapjon össze ebben a macska-egér játékban. Amikor találkoztam Robinnal, és kiderült, milyen tisztán és pontosan megértette Finchet, elkezdett érdekelni, hogyan fogja magára ölteni ezt a szerepet."
"Egy villanásnyi komikus rész sincs ebben a filmben - teszi hozzá Ed McDonnell producer. - Robin egy csendes, de mindenre elszánt Finchet alakít, aki hihetetlen bensõ erõvel tudja kényszeríteni Dormert, hogy az kapcsolatot tartson vele."
Williamset éppen ez a Dormer és Finch közötti különleges, bonyolult kapcsolat érdekelte, kettejük pszichológiai harca, hogy melyikük tud úrrá lenni az egyre kaotikusabb szituáción. "Sokszor van az, hogy a jó fiú áll a rossz fiúval szemben, de az Álmatlanságban számomra az volt a legérdekesebb, hogy nagyon hamar megszûnik ez a morális felsõbbrendûség, és egyszerre egy sokkal kevésbé fekete-fehér helyzetben találjuk magunkat - meséli Williams. - A szereplõk egyfajta erkölcsi átmeneti, szürke zónában találják magukat. Ha hozzávesszük, hogy mindez egy meglehetõsen barátságtalan vidéken játszódik, ahol ráadásul a nap huszonnégy órájában nappali világosság van... Igencsak kísérteties. Ezek a momentumok teszik érdekessé számomra a filmet."
A színészt az is vonzotta, hogy lehetõséget kapott a konvenciók ellenében játszani. Így emlékszik erre: "Érdekes volt felfedezni magamban a Rossz csábítását, késõbb pedig azt, hogy a Gonosz milyen banális tud lenni."
"Walter Finch olyan alak, aki átlépte azt a bizonyos határvonalat - és ez tulajdonképpen nem nagyon zavarja - magyarázza Soderbergh. - Befelé forduló személyiség, aki mindenképpen érdekes lenne, de Robin Williamset látni ebben a szerepben még érdekesebb. Walter megpróbál normális lenni, uralkodni magán. Folyamatosan harcolnia kell saját magával. Robin nagyszerûen jeleníti meg ezt a kettõsséget."
A forgatás alatt a helyiek csakúgy, mint a szereplõk és a stáb tagjai érdeklõdéssel figyelték a két teljesen különbözõ egyéniségû fõszereplõ együttmûködését. Williams elõszeretettel jelent meg a tömegben, hogy autogramokat osszon vagy együtt fényképezkedjen a rajongókkal, Pacino viszont - amennyire lehetett - elzárkózott a nyilvánosságtól.
"Igen, Mr. Visszahúzódó és Mr. Exhibicionista egymás ellen - nevet Williams. - Különbözõ szögbõl, különbözõ módszerrel közelítettünk, de a célunk azonos volt. Mint amikor két zenész más stílusban játszik jazzt, és mégis összhangban vannak. Mindketten a szokatlant kerestük, azt, amit nem várnak tõlünk, és általában egyszerre jutottunk el a megoldásig."
"Robinnal élvezet volt dolgozni - erõsíti meg Pacino -, nemcsak azért, mert nagyon jó humora van, hanem azért is, mert kiemelkedõen intelligens. Könnyû volt együtt dolgozni vele, mert nagyon érzékeny arra, mire van szüksége a másik színésznek."
"Robin imád körbe-körbe flangálni a forgatáson, röhögtetni az egész stábot, végig ott lenni mindenütt, míg Al sokkal zárkózottabb személyiség. Félrevonul, hogy átgondolja a dolgot, és már a figura személyiségével tér vissza - teszi hozzá Nolan. - Újra és újra lenyûgöz, hogy az igazán jó színészek milyen csodálatosan tudnak együtt dolgozni, hogyan tudják összecsiszolni különbözõ módszereiket, mennyire tudnak egymásra figyelni."
Hilary Swank szerepe, az ambiciózus, de még tapasztalatlan helyi nyomozó, Ellie Burr, éles ellentétben áll mind Pacino elgyötört zsarujával, mind Williams rafinált gyanúsítottjával. "Ellie lelkes, elhivatott és tehetséges, bár talán túlságosan fiatalon lett nyomozó" - beszél a szereprõl Swank.
"Ellie trükkös figura, nem könnyû eljátszani, hiszen egyszerre kell fiatalnak és ártatlannak lennie, zöldfülûnek, aki nagy szemekkel néz a világra, ugyanakkor meg kell látnunk benne azt az intelligenciát, erõt és elkötelezettséget, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan »fel fog nõni«, és maga mögött hagyja naivitását - mondja Nolan. - Ugyanilyen fontos, hogy hihetõ legyen, hogy ebben az alaszkai kisvárosban õ a rendõr. Hilary a szerep minden árnyalatát meg tudja mutatni, ráadásul színészi tehetsége mellett olyan a fizikuma, hogy az teljes hitelt ad az õ történetének."
"Azért is kihívás volt számomra a szerep, mert most semmilyen fizikai átalakuláson nem kellett keresztülmennem - mondja Swank, aki Oscar-díját Brandon Teena megformálásáért kapta a Fiúk nem sírnak címû filmben. - Bizonyos értelemben meztelennek éreztem magam Ellie Burrként, mert õ annyira nyitott és annyira jelen van minden tettében."
Ellie várja Dormer érkezését, akit tisztel, és akinek pályafutását jól ismeri, és bár sejti, hogy ez a találkozás nagyon fontos lesz, sokkal többet tud meg saját magáról és az általa hõsnek tartott Dormerrõl, mint arra valaha gondolt. "A történet folyamán Ellie-nek szembe kell kerülni Dormer iránt érzett tiszteletével és csodálatával, meg kell kérdõjeleznie azt, majd újra kell értelmeznie. Olyannak tartja õt, aki sohasem bukhat el - és rá kell jönnie, hogy a valóság nem ez - mondja Nolan. - Rákényszerül, hogy megvizsgálja, végiggondolja ezeket az ellentmondásokat, és hogy ezek az ellentmondások milyen hatással vannak az õ szakmai pályafutására."
"Ellie arra számít, hogy a bálványától megtanulhatja, hogyan válhat tévedhetetlen nyomozóvá, ám ehelyett végül sokkal többet tanul Dormer hibáiból és tévedéseibõl - mondja Swank. - Mindenkinek van valakije, akit hõsnek tart. Gyakran fájdalmas, amikor kiderül, hogy az illetõ is csak ember, aki hibákat követ el."
Swank elismeri, hogy ezek a mondatok akár saját életére és a Pacinóval való közös munkára is vonatkozhatnának. "Rengeteget tanultam tõle, már azzal is, ahogy keresi - és persze meg is találja - az utat a szerephez. Van párhuzam a mienk, illetve Ellie és Will kapcsolata között."
Martin Donovan játssza Hap Eckhartot, aki régóta Dormer társa. Alaszkába is együtt utaznak, hogy egy tinédzser lány gyilkosát megtalálják. "Willben van valami ösztönös, ami Hap számára behozhatatlan elõny - mondja Donovan. - Briliáns nyomozó, és nem hiszem, hogy Hap intellektuálisan a nyomába érne. Will a meghatározó fél kettejük kapcsolatában, bár a film elején Hap követelõzõ lesz, és talán ez indítja el a váratlan fordulatok sorát. Nagyon jól van ábrázolva e két alak kapcsolata, minden nehézség nélkül kiderül egymáshoz való viszonyuk és kettejük történetének minden fontos részlete. Gyönyörû jellemrajzot adtak a forgatókönyvírók. Benne van a rendõri lét problematikája, és az, hogy mely határvonalakat szabad és melyeket tilos átlépni."

A FORGATÁSRÓL

A rendezõ, Christopher Nolan és operatõre, Wally Pfister, aki a Mementóban is alkotótársa volt, olyan fényképezési stílust alakított ki, amely visszaadja az alaszkai táj lélegzetelállító látványát, de mégsem vonja el a figyelmet a színészekrõl. "Azzal teremtettük meg az intimitás érzetét, hogy a kamera mindig a fõszereplõvel tartott, vele együtt mozgott. Ehhez hasonlóan forgattuk a Mementót is, tulajdonképpen az ott kidolgozott kompozíciós technikát alkalmaztuk az Álmatlanságnál - meséli Pfister. - A kamera mindig Will Dormerrel van, vagy elõtte megy, vagy utána, vagy éppen az õ szemszögébõl mutatja az eseményeket. Így a nézõk vele együtt fedezik fel ezt a barátságtalan tájat, érzik, hogyan tûz be a fény az ablakon, amikor egyre kétségbeesettebben próbál elaludni."
A fény - különösen az Éjféli Napnak nevezett, idõszakos alaszkai fényjelenség - fontos motívuma a filmnek. "Wallyval azt az érzést akartuk elõidézni, hogy a fény állandóan, mindenütt jelen van - mondja Nolan -, mindenhová bekúszik, folyamatosan emlékeztet a veszélyre, a bûnre és arra, milyen rémisztõ kiszolgáltatottnak lenni."
A világosság és a fény fontossága megjelent a díszletek kialakításában is. "A belsõket sötétben akartuk tartani, hogy kontrasztot képezzen a külsõk erõs, állandó napfényével. Na és a sötétebb színek jobban néznek ki filmen - teszi hozzá a díszlettervezõ, Nathan Crowley. - Zománcfestéket használtunk a díszletekhez, amely szétszórja a fényt a falakra, sõt még a sötétebb sarkokba is jut."
Az Álmatlanság forgatásának nagy része 2001 áprilisának közepétõl június végéig tartott, ötvenhárom napon át. Hogy ilyen szokatlanul rövid idõ alatt sikerült befejezni a forgatást, a stáb tehetségén kívül annak is köszönhetõ, hogy Nolan és Pfister nagyszerûen tudnak együtt dolgozni.
"Chrisszel a Mementó alatt kialakítottunk egy meglehetõsen gyors munkaritmust - meséli Pfister, aki nemcsak vezetõ operatõr volt, hanem a kamerát is õ kezelte. - Fél szavakból is megértjük egymást. Pontosan tudom, Chris mit szeretne látni, õ pedig a végsõkig bízik bennem."
Együttmûködésük kulcsa a bizalom - Nolannak gyakran vakon kell bíznia operatõrében, mert szereti onnan nézni a jelenetet, ahol a kamera van, közel a színészekhez, tehát nem monitoron követi az egyes akciókat. "Számomra érthetetlen szokás, hogy a rendezõk többsége távol marad onnan, ahol a valódi akció zajlik, csak monitoron nézik, aztán visszapörgetik és újra megnézik - magyarázza Nolan. - Nem használok hagyományos monitort, és nem nézem vissza a snittet. A kamera mellett szeretek állni, és a saját szememmel látni, mit csinálnak a színészek, mert amikor majd hatalmasra felnagyítva látod õket a vetítõvásznon, az sokkal jobban hasonlít arra, amit szabad szemmel látsz. Monitoron soha nem fogod ugyanazt látni."
Nolan egy kicsi, kézben tartható monitort használt, amin megnézhette, milyen képkivágást állított be Pfister. "Ez a technika nagy szabadságot adott, mert így ott lehettem a kamera mellett, szemtõl szembe a színészekkel, tudtam velük beszélni arról, amit éppen csináltak, és hogy merre kéne elmozdulnia a jelenetnek - mondja Nolan, aki szereti hallgatni, ahogy a színészek próbálnak, és forgatáson nem szívesen használja a fejhallgatót sem. - Al Pacino, Robin Williams és Hilary Swank olyan színészek, akik rengeteget tudnak belesûríteni egy-egy finom gesztusba, egy rezdülésbe. A vágószobában ezekbõl a pillanatokból építkezünk, ezért mindent látnod kell már a forgatáson, hogy a vágásnál tudd kezelni az anyagot."
Hilary Swank elismerõen nyilatkozott a rendezõ munkamódszerérõl: "Christopher Nolan a szereplõkkel is, és az egész stábbal remekül dolgozott együtt. Minden percben jelen van, érezzük a figyelmét. Határozott elképzelése van arról, mit akar látni, de érdekli mások véleménye is."
"Christopher Nolan igazi vezéregyéniség - teszi hozzá Broderick Johnson. - A munkastílusa az egész stábnak energiát ad. Olyan összetartás és olyan bizalom alakul ki közte és a színészek között, ami általában csak hosszabb közös munkák után jellemzõ."
A film nyitó jelenetében egy repülõgép siklik egy gleccser felett. A fedélzeten Will Dormer nyomozó egy rendõrségi ügy aktáját tanulmányozza, társa, Hap Eckhart nézi, amint a gleccsert elhagyva a tengerpart fölé érnek. Végül egy gyár mellett landol a kis repülõ, amelynek füstje mintha függönyt húzna a hegyek elé.
"Olyan látvánnyal akartuk indítani a filmet, ami hûen érzékelteti, mit láthat és mit érezhet két Los Angeles-i zsaru, aki elõször jár itt - mondja Nolan. - De el akartuk kerülni, hogy valamilyen hamis romantikát idézzünk fel Alaszka kapcsán. Ehelyett igyekeztünk megjeleníteni a természeti szépség és a modern ipari környezet ellentétét, amely az itt élõ embereknek a mindennapi valóságot jelenti."
Több lehetséges helyszín megtekintése után Nolan és alkotótársai a Vancouvertõl 40 percnyire fekvõ Squamish nevû kisvárost választották. A szükséges helyszínek nagy részét itt készen találták: a rendõrõrsöt, a középiskolát, ahol Dormer az egyik gyanúsítottat kihallgatja, a két rendõr szállását. Az viszont komoly szervezési problémát jelentett, hogyan helyezzék el a stáb 160 tagját egy olyan kisvárosban, amelyben mindössze 500 ember él. Végül a városka lakóinak minden vendégszobájában filmesek laktak - csak a fõszereplõk, a fodrászok, sminkesek és a ruhások szálltak meg három bérelt jachton.


szereplők:
Al Pacino ... Will Dormer Nyomozó
Robin Williams ... Walter Finch
Hilary Swank ... Ellie Burr Nyomozó
Maura Tierney ... Rachel Clement
Martin Donovan ... Hap Eckhart
Nicky Katt ... Fred Duggar
Paul Dooley ... Charles Nyback főnök
Jonathan Jackson ... Randy Stetz
Katharine Isabelle ... Tanya Francke
Oliver 'Ole' Zemen ... Pilóta
Larry Holden ... Farrell
Jay Brazeau ... Francis
Lorne Cardinal ... Rich
James Hutson ... 1-es Hivatalnok
Andrew Campbell ... 2-es Hivatalnok


fényképezte:
Wally Pfister

vágó:
Dody Dorn

látvány:
Nathan Crowley

jelmez:
Tish Monaghan

zene:
David Julyan

zene:
Jamie Reid Tait

producer:
Broderick Johnson

producer:
Paul Junger Witt

producer:
Andrew A. Kosove

producer:
Edward McDonnell

producer:
Steven Soderbergh

producer:
Emma Thomas