információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Tanguy Guetz egy módos család egyetlen gyermeke. Bár már 28 éves, még mindig otthon lakik, és úgy tûnik, nem is akar elköltözni. Kényelmes élete van, semmirõl sem kell gondoskodnia, nem kell számlákat fizetnie, és azzal a két emberrel él együtt, akiket a világon a legjobban szeret. A komfortérzés azonban nem kölcsönös. Amikor szülei megkezdik a költöztessük-el-a-fiunkat hadjáratot, tökéletes kõfalba ütköznek. Tanguy politikatudományokból szerzett diplomát, megtanult japánul, és jelenleg a kínai filozófiát tanulmányozza, így olyan lelki nyugalommal fogad minden ellene irányuló szülõi akciót, hogy azt egy százéves kínai bölcs is megirigyelhetné.
Edith, az anyja pszichológussal is konzultál, mivel azt szeretné, ha fia végre a maga lábára állna, ráadásul elege van abból, hogy még mindig õ pátyolgassa Tanguyt. Ezzel együtt lelkiismeret-furdalás gyötri, hogy ilyen érzelmeket tanúsít saját húsa és vére iránt.
Szerencsére Tanguy végre arra az elhatározásra jut, hogy egy ideig Pekingben akar élni. Miközben Edith várja, hogy mi fog történni, természetesen kifelé szeretõ, mosolygós anyaként viselkedik, miközben lélekben szorong a jövõ miatt. De amikor Tanguy közli, hogy disszertációjának megvédését egy évvel elhalasztja, mivel úgy érzi, még nem áll készen rá, Edith összeomlik, Tanguy viszont megdöbben. Hiszen már többször szóba hozta az elköltözést, de úgy vélte, anyját boldoggá teszi, ha még otthon marad.
De Edith nem boldog. Igaz, retteg attól a naptól, amikor Tanguy kiröpül a szülõi házból, de most igazán attól fél, hogy fia élete végéig otthon marad. Ezért Edith és férje, Paul összebeszélnek, hogy pokollá teszik Tanguy életét. De miután addig tökéletes szülõk voltak, nagyon nehéz feladat megérteti fiukkal, hogy többé nem kívánatos személy otthonukban. Még a törvény sem segíthet a szülõkön, akik lassan az ideg-összeroppanás szélére kerülnek, hiszen manapság egyszerûen nem lehet megszabadulni egy fiútól, különösen ha az illetõt Tanguy Gueztnek hívják...
A PRODUKCIÓRÓL
Interjú Etienne Chatilez rendezõvel
- Honnan jött a film ötlete?
- Eredetileg Yolanda Zauberman vetette fel, miután olvasott egy cikket a Courrier Internationalban egy olasz anyáról, aki ki akarta rúgni hazulról 31 éves fiát. A nõ kicseréltette a zárakat és bírósághoz fordult, de elvesztette a pert, így vissza kellett engednie a fiát a házba. Sokkal gyakoribb eset, hogy a gyerekek akarnak elszakadni a szülõktõl, most az egyszer pont az ellenkezõje fordult elõ. Ekkor támadt az ötlet, mi lenne, ha intelligens és türelmes szülõk akarnák kitenni a gyereket, s nem kegyetlen, erõszakos apáról vagy anyáról van szó, akik meg akarnak szabadulni csemetéjüktõl.
- Tanguy története egy társadalmi jelenséget reprezentál. A francia törvények kötelezik a szülõket, hogy eltartsák a gyermekeiket, s évente legalább kilencszáz esetben fordul valamelyik fél bírósághoz.
- Az én szándékom nem az volt, hogy bemutassak egy generációt, amelynek tagjai felnõttként is otthon maradnak. Persze van ilyen, és a való életben néha tréfás szituációkat eredményez. De az, ami Tanguy-val történik, nagyon személyes jellegû, az az õ sztorija. A valóság gyakran jóval bonyolultabb és szomorúbb. Ha Tanguy szülei nem tudják rávenni õt, hogy hagyja el a családi fészket, az nem azért történik, mert rosszul nevelték, hanem mert fiuk egy idegen. Tanguy képzelt figura még akkor is, ha néhány ember saját gyermekére ismer benne.
- Hogy teremtette meg Tanguy figuráját?
- Az inspirációt egy létezõ személy adta, aki miatt nagyon sajnálom, hogy nem jártam egyetemre. Az illetõ sosem unalmas vagy nagyképû, de bonyolult dolgokról is olyan intelligensen tud beszélni, hogy érdekessé teszi azokat. Kölcsönöztünk néhány elemet a személyiségébõl, bár õ már évekkel ezelõtt elköltözött a szüleitõl...
- Hogy tudott együtt dolgozni társ-forgatókönyvírójával, Laurent Chouchannal?
- Hat hónapig tartott, amíg jól megismertük egymást. Én is megmutattam magam, õ pedig bátran belelépett az én világomba. Sokat tett önmagából a forgatókönyvbe, idõt szánt arra, hogy megismerjen, és egymáshoz illessze a világképünket. Gratuláltam neki, mert nagyszerû munkát végzett, hiszen nem csak az én mozimat írtam, õ nem a sajátját, hanem szinte egyesítettük az elképzeléseinket.
- Hogy választotta ki Eric Bergert a címszerepre?
- Isabelle Nanty hívott meg az egyik színházi elõadására. Aztán elkezdõdtek a meghallgatások, õ volt az elsõ jelölt és rögtön tökéletesnek bizonyult. Ez pont olyan, mint amikor az ember lakást keres, és elsõre megtalálja azt, amilyet elképzelt. De mivel nem néz meg többet, nem lehet biztos benne. hogy az az igazi. Eric tehát tökéletes volt, de még nem tudtam, hogy mennyire. Aztán a forgatás során kiderült, hogy tényleg jól választottunk. Eric rendelkezik valami öntudatlan ártatlansággal, amely felveti a kérdést, vajon Tanguy õszinte fickó vagy csak képmutató.
- Sabine Azema a filmben is bebizonyítja komikai tehetségét.
- Így van. Az A boldogság a réten van címû filmemben is olyan karaktert formált meg, amely nagyon különbözött korábbi alakításaitól. Nem aggódott a megjelenése miatt, és sikeresen vett minden akadályt. Tudom, hogy milyen tehetséges színésznõ, ezért is ajánlottam fel neki Edith szerepét. Rögtön elfogadta! Az õ alakítása roppant hatásos, mivel nagyon finom érzelmeket kell kifejeznie, de nem nyilvánulhat meg harsányan. Nem is tette, mégis minden látszott rajta, amit érzékeltetni akart. A vágás során számos olyan pillanatot fedeztem fel - egy grimaszt, egy félmosolyt - amit a felvétel során nem is vettem észre, de nagyon illett a jelenetbe.
- André Dussolier eddig nem sok vígjátékban szerepelt...
- Két nagy élményem volt vele kapcsolatban: Eric Rohmer Le Beau Mariage és Alan Resnais On connait la chanson címû filmjében láttam, s minden tekintetben nagyszerû alakítást nyújtott. Amikor találkoztunk, Walther Matthau vagy Alan Alda ironikus távolságtartásáról beszélgettünk, s a szemébõl rögtön láttam, érti, mire akarok kilyukadni. Aztán azt mondta, hogy mindig is szeretett volna ilyesfajta szerepet játszani, csak valahogy sosem kapott rá lehetõséget.
- Helene Duc nagyszerû színpadi színésznõ. Miért õ kapta a nagymama szerepét?
- Helene kiszámíthatatlan és elegáns nõ, a francia szellem tökéletes megtestesítõje. Ezzel egyidejûleg eredeti és határozott egyéniség, aki meg tud jelenni, és a szeme is gyönyörû... Tökéletes a nagymama szerepében, mivel az mindig vagyonos, egészséges hölgy volt.
- Hogy dolgozott együtt a színészekkel?
- Részletesen elemeztem nekik a figurákat. A felvételek megkezdése elõtt hosszan elbeszélgettem a színészekkel, a forgatás helyszínén már csak finomhangolásra került sor. André Dussolier és Sabina Azéma széles skálán tud játszani, de ha csak egy hullámhosszon akarod õket hallani, akkor meg kell írni nekik a szerepet. A nagy színészek valóra tudják váltani a rendezõ elképzelését. Ebben a filmben a szokásosnál nagyobb szabadságot biztosítottam a mûvészeknek, de többet is vártam el tõlük.
- Ön kedveli a sokarcú karaktereket.
- Szeretem a nyers alakokat, akiknek aranyszívük van, azokat, akik ki tudják fejezni finom érzelmeiket. De ez nem jelenti azt, hogy rendelkeznek is ezekkel. Nem vagyok cinikus, de azt sejtem, hogy ezek az emberek nem szeretik önmagukat. Én a hagyományos francia szellemben nõttem fel, kritikus vagyok és néha csípõs. A humor jó módszer arra, hogy közvetítsük, mi a baj velünk és másokkal. Az ilyesfajta viselkedés nem pazarolja a bókokat, viszont kifejezi a vonzalmat.
- A vígjáték a legjobb módja annak, hogy kifejezze az álláspontját?
- Szeretek komoly dolgokról beszélni anélkül, hogy túlságosan komoly lennék. Errõl szól a komédia. Nem mondom ki a véleményemet egyenesen. Apró részletekkel ábrázolom, mondok valamit, ami mást is jelent, ez a legjobb módja az önkifejezésnek. Igen, nagyon komolyan veszem a családi ügyeket, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy egy nõ anya lesz, mindig aggódni fog. Attól tart, hogy valamit nem jól csinál, vagy hibákat követ el. És Taguy-val kapcsolatban Edith-nek van oka az aggodalomra. "Hol ronthattam el, hogy még mindig itthon van?" - gondolja magában. És amíg az anya az érzelmeket reprezentálja, az apa a rendet képviseli, ám ebben az esetben a fia szeme láttára fog bedilizni. Kedvelem ennek a történetnek a szentségtörõ aspektusait. Világszerte arra tanítják az embereket: ne bántsd a gyerekeket! Hangosan kimondani azt, amit mindenki csak magában gondol, pont ez a célja a komédiának. Kedvelem a veszélyt, és a humor veszélyes. A Tanguy-ban például kimondják: "Ki nem állhatom a saját húsomat és véremet!" - és ezt elfogadhatóvá kellett tennem. A humor lehetõvé teszi egy bonyolult dolog erõszakos szempontból való kifejezését. Ha valami érzelmes témáról beszélsz, és az emberek nevetnek, akkor már gyõztél.
- Miért forgatott olyan kevés filmet?
- Filmet csinálni mindig kockázatot jelent. Szinte véletlenül kerültem a filmes szakmába, s összesen három mozit forgattam, amik technikailag nem mindig voltak tökéletesek. Sok mindent kell még megtanulnom, hogy jobb rendezõ legyek. Mindig arra gondolok, hogy Woody Allen elsõ filmjei technikai szempontból rémesek voltak, mégis nagy rendezõ lett belõle. Ám a technika mégsem annyira fontos, hiszen több rendezõ is jó mesterember, még sincs mondanivalója. Szerintem egyvalami a fontos, ami kezdettõl fogva vagy megvan az emberben, vagy nincs, ez pedig a nézõpont. Ha ez kialakult benne, és forgatni kezd, elõször persze fél, aztán minél többet dolgozik, annál jobban múlik a félelme. Mondhatjuk, hogy a csokoládékon, amit gyártok, szebb a csomagolás, de az ízük nem változott...
A Tanguy-t 2002-ben két César-díjra nevezték: André Dussoliert a legjobb férfiszínész, Eric Bergert pedig a legígéretesebb fiatal színész kategóriában jelölték.
"time is not money"
