keresés:

hossza: 85 perc
nemzetiség:  amerikai
műfaj:  rajzfilm, családi, mese
eredeti nyelv: angol
formátum: szinkronizált
korhatár minden korosztály látogathatja

információ:

vissza a rövid leíráshoz

Lilo, a magányos hawaii kislány azt kívánja csillaghulláskor: bárcsak lenne egy barátja. Ez a kívánság a galaxis leggonoszabb földönkívüli teremtményének fülébe jut el. A felejthetetlen figurákat egy képzeletbeli és szokatlan történettel nagyon artisztikusan ötvözõ film Lilo és Stich egymásra találását mutatja be. Stich egy elszabadult, irányíthatatlan genetikai kísérlet, aki egy idegen bolygóról szökött meg és a Földön hajtott végre kényszerleszállást. Stitchet, aki közben egy kissé különös kinézetû “kutyává" alakul, Lilo fogadja örökbe, elõre nem látható bonyodalmakat zúdítva ezzel a saját és nõvére nyakába. Ám szeretetével, hûségével és megingathatatlan hitével az ‘ohana-ban (hawaii fogalom a család, az összetartozás kifejezésére), Lilo meglágyítja Stitch szívét, és végül egy családdá lesznek, pedig Stitchet nem ilyenre tervezték.
Buja trópusi díszleteivel, huncut humorával és Elvis Presley klasszikus dalaival a Lilo és Stitch egy csodálatos kirándulásra hívja a mozilátogatót az animáció világába. Ez a film, a Mulan után a Disney’s Florida Feature Animation második animációs filmje.

A filmet Chris Sanders és Dean DeBlois írta és rendezte. Sanders 1987 óta dolgozik a Disney Feature Animationnek, részt vett a Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast), Az oroszlánkirály (The Lion King) és a Mulan munkálataiban. A Lilo alapötletét DeBlois hozta, amelyet - a gyakorlattól eltérõen - Sanders-szel együtt, õk maguk gyúrtak át forgatókönyvvé.
A film producere Clark Spencer, a mûvészeti tanácsadó Jeff Dutton volt.
Thomas Schumacher, a Walt Disney Feature Animation elnöke így beszél a filmrõl. “Nagyon büszkék vagyunk a Lilo és Stitch-re, mint minden alkotásunkra, amelyet valaha csináltunk. Legbüszkébb vagyok talán az Andreas Deja, Alex Kupershmidt, Byron Howard és mások által kézzel rajzolt animációkra és a csodálatos hawaii hangulatot megteremtõ akvarelles hátterezésre."
“Minden filmünkben központi szerepe van az igazságnak, a valódiságnak - folytatja Schumacher. - A legjobban sikerült darabokban ez a valódiság több helyen érhetõ tetten. A Lilo és Stitch-ben sokat számít például, hogy Tia Carrere és Jason Scott Lee (az egyes figurák hangját kölcsönzõ színészek) mindketten hawaii születésûek. Autenticitást, hitelességet adnak a karaktereknek, és ettõl még gazdagabb a film."



A rendezõk mûvészi víziójának realizálásában segédkezett Paul Felix látványtervezõ, Ric Sluiter mûvészeti vezetõ, és a hátterezést felügyelõ Bob Stanton. Sanders eredeti, akvarell hatású rajzait látva Sluiter hamar felismerte, hogy valóban ez a laza ecsetkezelés, ez a finom stílus képes a legjobban visszaadni a sziget túlburjánzó, buja hangulatát. A vízfesték-technikát a Disney korai filmjeiben rendszeresen alkalmazták, így a Hófehérke és a hét törpében (Snow White and the Seven Dwarfs), a Pinocchioban, a Dumboban és a Bambiban. Késõbb a sokkal “elnézõbb", könnyebben kezelhetõ, olaj-alapú gouache használata került elõtérbe. A Lilo és Stitch - mondhatjuk - egy új és izgalmas elemekkel kiegészült, újra felfedezett technikát használ.
A film mûvészi tanácsadói közül említést érdemel még Arden Chan (tervezés), Joe Gilland (vizuális effektek), Eric Guaglione (komputer-animáció), Phillip Boyd és Christine Lawrence-Finney. Gilland és Guaglione úgy tudták összeilleszteni a számítógépes trükkök legkülönfélébb elemeit a kézi rajzokkal, hogy az összkép hibátlan lett. A Digital Production and Effects-csoport mindenféle tárgyat modellezett és animált: ûrcirkálókat, lézerfegyvereket, szörfdeszkákat, cukornádat szállító kamionokat, vagy pl. azt a lenyûgözõ anyahajót, amelyet a film nyitó képsorain láthatunk. Ugyanez a csoport készített néhány olyan elképesztõ víz alatti trükköt, mint pl. a hullámalagút belülrõl, amelyet igazi akciófilmben az ember nemigen láthat.
A paradicsomi kis sziget természeti szépségeinek megfigyelésére Sanders, DeBlois, art director Sluiter, background supervisor Stanton, animátor Andreas Deja és a többiek fogták a kameráikat, ecseteiket és vázlatfüzeteiket, és elutaztak Hawaiira egy kéthetes tanulmányútra. A kirándulás nagy részét könnyûbúvárkodással, szörfözéssel és néhány turistalátványosság megtekintésével töltötték Kauai szigetén. Egész nap a tengerparton bóklásztak, vagy a nemzeti parkokban vizsgálgatták a helyi flórát és faunát, a lávasziklákat, a narancsszínû homokot, a türkiz tengerfelszínt, a karmazsinvörös hegyeket és a valószerûtlen naplementéket.
Talán a legfontosabb dolog, amit a film készítõi útravalóul magukkal vittek ebbõl a csodálatos világból, az az ‘ohana. Az ‘ohana a bennszülött lakosság nyelvén a családot, a egyetértést, a harmóniát jelenti. Sanders így emlékszik vissza: “Tudtuk már azelõtt is, hogy mit jelent az ‘ohana, de csak akkor értettük meg igazán, amikor odautaztunk. Bármerre jártunk, mindenütt a közösség, az együvé tartozás szelleme lengett körül, amely kiterjedt a szûkebb értelemben vett családon kívülre is. Mindenki elbûvölõen barátságos volt, és ez úgy tûnt, nemzeti sajátosság. Stitchnek a történetben valahogyan a rosszból jóvá kellett válnia, és rájöttünk, hogy





ennek az ‘ohana lesz az indoka és a megoldása, az ’ohanával fog megfertõzõdni. Ez fontos felismerés volt a részünkrõl, át is itatja a filmnek minden egyes mozzanatát. Stitchet úgy kezdtük el kezelni, mint a világ árváját, és amikor Lilo beavatja õt a családbõvítés ötletébe, õ meglehetõsen extrém módon kapcsolódik bele. Már régen eldöntöttük, hogy történetünk Hawaiin fog játszódni, és ez lesz a meghatározó eleme. Az ‘ohana mintha csak ránk várt volna, hogy felfedezzük és beépítsük a filmbe."
Schumacher adds, “A legjobban az a mondanivaló tetszik nekem a Lilo és Stitchben, hogy te lehetsz bárki - egy elrontott genetikai kísérlet egy másik galaxisból, vagy egy magára maradt kislány -, megtalálhatod a helyedet, neked is lehet családod. Gondoskodhatsz másról, és mások is gondoskodhatnak rólad. Jó, hogy szórakozni mész a moziba, de azért ezzel a fontos üzenettel gazdagabban térsz haza."


A TÖRTÉNET

Lilot, a 19 éves nõvérével, Nanival élõ, mégis nagyon magányos hawaii lányt az élet óriási kihívás elé állítja. A két lány élete küzdelmekkel teli, és a dolgaik nem mennek valami jól. Amikor Cobra Bubbles, a tréfát nem ismerõ szociális munkás bekukkant hozzájuk, a lányokat egy veszekedés kellõs közepén találja, a házat pedig oltári rendetlenségben. Figyelmezteti Nanit, hogy három napja van arra, hogy bebizonyítsa, megfelelõ gyámja Lilonak. Ellenkezõ esetben a helyzetnek meg kell változnia. Azon az estén látja meg Lilo a hálószobájának ablaka elõtt átsuhanó hullócsillagot, és azt kívánja “bárcsak lenne egy barátja, valaki, aki nem szalad el elõle". “Talán küldenek hozzám egy angyalt, a világ legszebb angyalkáját!" - teszi hozzá.
Valójában ez a hullócsillag a Turo bolygóról szökött Stitch (hivatalos nevén “a 626-os számú kísérlet") ûrhajója. Alkotója, egy Jumba nevû õrült tudós, így mutatja be Stitchet: “golyóálló, tûzálló, és gyorsabban forog az agya, mint egy szuperkomputernek. Lát a sötétben is, és a saját testsúlyának háromezerszeresét képes felemelni. Ösztönösen tönkretesz mindent, amihez csak hozzáér." A Galaktikus Szövetség Fõtanácsosnõje nem kedveli Jumbát, börtönbüntetésre is ítéli, és elrendeli, hogy Stitchet egy távoli, lakatlan aszteroidára szállítsák. Mielõtt Gantu kapitány végrehajthatná a rendelkezést, Stitch elköt egy rendõrségi cirkálót, és megpróbálja hipersebességgel elérni a Földet. Teljes tanácstalanságában a Fõtanácsosnõ szabadságot ajánl fel Jumbának, ha az elkapja Stitchet. Hogy ellenõrzése alatt tarthassa a tudóst, utána küldi Pleakleyt is, a háromlábú, egyszemû, szenvedélyes Föld-szakértõt.
Stitchet, amint a Földre érkezik, elgázolja egy cukornádszállító teherautó. Egy állatmenhelyen tér magához, ahol “ráveszi" Lilot, hogy fogadja õt örökbe. Képes rá, hogy eltüntesse furcsa végtagjait (a hatból négyet), antennáit és hátáról a tüskéket, így sikerül egészen kutyává, bár kissé szokatlan külsejû kutyává, válnia. Nani és a menhelyi alkalmazott szörnyülködése ellenére Lilonak nagyon megtetszik Stitch, és ragaszkodik az örökbefogadásához. Stitch felismeri, hogy számára Lilo és Nani tökéletes védelmet jelenthet Jumbával és Pleakleyvel szemben, úgyhogy azonnal és levakarhatatlanul követi új családját.
De otthon semmi sincs rendben. Stitch rettentõ rosszul viselkedik, és mindenfelé zûrzavart okoz, miközben feltehetõleg a földkerekség legszeretetreméltóbb háziállata igyekszik lenni. Amikor Liloval meglátogatják Nanit a luau étteremben, ahol dolgozik, Stitch iszonyú pusztítást visz véghez, úgyhogy végül Nanit elbocsátják. Lilo mégis a szárnyai alá veszi a “kutyát", és megpróbál belõle olyan mintapolgárt nevelni, mint saját példaképe, a nagy Elvis Presley. Hogy felvidítsa egy kicsit a társaságot, Nani volt barátja és munkatársa, David Kawena egy délután szörfözni hívja a lányokat. Miután Stitch felülkerekedik kezdeti félelmein, nagyon belejön a hullámlovaglásba. Ám ekkor tûnik fel a színen Jumba és Pleakley, akik úgy a víz alá nyomják Stitchet, hogy Davidnek kell õt kimentenie.
Cobra Bubbles szemtanúja lesz ennek a szörnyû tengerparti jelenetnek, és tájékoztatja Nanit arról, hogy nincs más választása, magával kell vinnie Lilot. Stitch rájön: õmiatta ment szét ez a család, õ törte össze Lilo álmait az ‘ohanáról. A Grand Councilwoman ostobasága és alkalmatlansága miatt kirúgja Jumbát és Pleakleyt, de a duó még egyszer megpróbálja elkapni Stitchet, ezúttal otthon, Lilo és Nani házában. A házat földig rombolják, Stitchet azonban nem tudják elcsípni.
Amikor úgy tûnik, hogy ennél rosszabb már nem történhet velük, Gantu kapitány érkezik Stitch elfogására egy hatalmas ûrhajóval. Stitch meglóg, Lilot viszont magával viszi Gantu kapitány a hajóra. Stitch nem hagyja annyiban a dolgot, hiszen õk már egy család! Ráveszi Jumbát és Plekleyt, hogy segírsenek neki Lilo kiszabadításában. Õrületes üldözés indul, végig az egész Hawaii szigetcsoporton, és végül Stitchnek sikerül megmentenie Lilot. Amikor a Grand Councilwoman saját kezûleg veszi õrizetbe Stitchet, úgy tûnik, a játszmának vége. Ám ennek a játéknak a végkimenetelét nem tudhatjuk elõre.



A KEZDETEKRÕL

Chris Sandersnek elõször kb. 17 évvel ezelõtt jutott eszébe Stitch figurája, amikor, éppen befejezve tanulmányait, elsõ animációs munkáján dolgozott. Megrajzolt egy szörnykinézetû teremtményt, és elkezdett játszani a figura adta lehetõségekkel: történeteket talált ki, tervezgetett. Éveken át dédelgette magában ezt az ötletet, és a megfelelõ pillanatra várt.
Sanders így emlékszik vissza. “1985-ben készítettem egy rajzot, amin részletesen megrajzoltam a fejét. Egy rövid ideig dolgoztam vele, aztán elegem lett, és félreraktam. Néhány évvel késõbb jutott csak újra eszembe, amikor a Mulant forgattuk. Az elsõ verziókban nem szerepelt Lilo, és Stitch sem volt földönkívüli, csak egy furcsa szörny, aki nem tudja, honnan jön. Egy torzszülött, aki egymaga él egy erdõben. Ezért is válik késõbb bujdosó csavargóvá a Földön, ahová csak azért megy, hogy véghezvihessen valami igazán gonosz dolgot. A történet Kansas-ben játszódott volna, de az állatok világában. Tom Schumacher javasolta, hogy Stitchet helyezzük át inkább az emberek világába, úgy sokkal nagyobb a kontraszt."
“A történeten még alakítanunk kellett, és Chris egy Hawaii utazást tervezgetett - meséli Clark Spencer producer. -Tanulmányozni kezdte a térképet, és látta, hogy Hawaii rengeteg kis elszórt szigetbõl áll, körötte pedig mindenütt a csodálatosan kék óceán. Megtetszett neki ez az izolált, különleges helyszín, a sziget történelme és gazdag kultúrája, a hula-tánc és a szörfözés, a népzene és a varázsos színvilág."


A FORGATÓKÖNYVTÕL A FILMVÁSZONIG


A Lilo és Stitch esetében nagy segítség volt, hogy Chris Sandersnek és Dean DeBlois-nak jól körvonalazott elképzelése volt a filmrõl. Nemcsak azért, mert Sanders eleve egy konkrét ötlettel állt elõ, hanem tényleg együtt dolgoztak DeBlois-val a forgatókönyvön, a jelenetek és a dialógusok modellezésén, a film irányításán. A Mulanon edzõdve a két filmkészítõ annyira képes ugyanazzal a fejjel gondolkodni, hogy ez biztosítja a gyártás sok-sok stációján át az eredeti elképzelés állandóságát.
“Akartunk csinálni egy filmet, amely az egyszerûségrõl és az emberi kapcsolatok melegségérõl szól - magyarázza DeBlois. A végletekig leegyszerûsített vonalvezetés és a történet elsõdlegességének szempontjából a Dumbot és a Bambit tekinthetjük elõképünknek. Tetszett nekünk a bennük megfogalmazódott ártatlanság és érzelgõsség. Néhány mostani rajzfilm szinte kizárólag csak a technikai bravúrokat és a gigantikusságot hangsúlyozza. Mi inkább háttérbe szorítjuk ezeket, hogy több figyelmet szentelhessünk a szereplõk személyiségében végbemenõ változásoknak. Egy kicsit le akartuk lassítani a tempót, hogy jobban ügyelhessünk az epikus oldalra, a szereplõkre, és a közöttük létrejövõ interakcióra."





“Azért a hagyományos történetmesélés bizonyos konvencióit is át akartuk hágni - teszi hozzá Sanders. - A kezdetektõl fogva fontos momentum volt, hogy hagytuk a sztorit a jó és a gonosz harcának mentén körvonalazódni. Ez teljesen kézenfekvõ egy tündérmese esetében, de mi egy kicsit más hangulatot akartunk adni a filmnek. Minden szereplõnek megvan a maga árnyoldala; senki sem egyértelmûen jó vagy rossz, hanem ennek a kettõnek az elegye. Lilo, Stitch és Nani olyanok, mint az ember: esendõ. Ebbõl következõen a köztük kialakult viszonyok is roppant érdekesek. Mondanak, és tesznek olyan dolgokat, amelyeket késõbb megbánnak, de senki sem a velejéig romlott. Az igazán komplex személyiségre talán Cobra Bubbles a legjobb példa. Bár õ a Lilo családját fenyegetõ legnagyobb veszedelem, a közönség mégis láthatja, hogy nem rossz vagy gonosz szándékok vezérlik tetteit, csak teszi a dolgát. Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült a megtévesztõen kedvesnek és ártatlannak tûnõ mese mélyebb rétegeibe erõteljes érzelmi “tanmesét" csempésznünk."
“Lilo személyisége egy egészen jó keveréke lett Dean és a magam legbensõbb énjének - folytatja Sanders. - Hihetõ figura, mert sem nem szebb, sem nem intelligensebb a film többi szereplõjénél. Egy gyors felfogású, élénk, de nagyon különös kislány. Emellett borzasztó helyes is, ahogyan állandóan igyekszik kijavítani a hibáit. Nagyon szerethetõ, õszinte és tiszta szándékú gyerek."
“Lilo az állandóság a zûrzavarban - vonja le a következtetést DeBlois. - Õ az egyetlen, akit nem érdekel, hogy mi történik vele. Hisz a családban, és ebbéli hitéhez körömszakadtáig ragaszkodik. Jobban tudja, mint bárki más, hogy a család inkább eszme, mint valóság. Azt is tudja, hogy semmi sem tökéletes, hogy a kapcsolatok, a családok a legtöbbször nem ideálisak. Az eredmény persze messze van a tökéletestõl, de a földönkívüli, a fiatal gardedám és az öntörvényû kisleány végül mégis valamiféle mûködõ családot alkotnak."


MINDEN RAJZOLÓ ÁLMA: ÉLETRE KELTENI A FIGURÁKAT


A címszereplõ, Lilo megrajzolásának munkálatait Andreas Deja felügyelte. A világ egyik leghíresebb animátoraként olyan figurák kitalálásában és megvalósításában segédkezett, mint Gaston a Szépség és a Szörnyetegbõl (The Beauty and the Beast), Jafar az Aladdinból, Scar az Oroszlánkirályból (The Lion King), Hercules az azonos címû rajzfilmbõl, vagy a “Runaway Brain"-ben illetve a “Fantasia/2000"-ben szereplõ Miki Egér.



Mielõtt teljesen beköltözött volna a floridai stúdióba, hogy nekikezdjen ennek a két évig tartó, nagy munkának, Deja is útra kelt társaival, hogy megnézze Hawaiit. A kis helyi iskolában eleinte csak távolról méregették az idegeneket, ám amikor a gyerekek megtudták, hogy részben Deja rajzolta A kis hableányt (The Little Mermaid), azonnal megtört a jég. Rajzokat kezdtek csereberélni, majd a gyerekek elénekeltek néhány dalt a filmbõl a saját nyelvükön. Ekkor Deja annyira meghatódott, hogy férfiasan elsírta magát.
“Életem egyik legszórakoztatóbb feladata volt Lilo megtervezése - meséli Deja, - és egyben az egyik legösszetettebb is. Folyton gondolkodik, forral valamit, nagyon érzékeny, amelyet csak aprólékosan kidolgozott karakteren lehet megmutatni. Félelmetesen törékeny, bonyolult, finom lélek. Az elsõ rajzaim túl mozgékony alkatot ábrázoltak, fékeznem kellett. Rengeteg idõt töltöttem azzal, hogy megtaláljam azt az egy arckifejezést vagy mozdulatot, ami pontosan elmondja a történetet. Ezt nehéz megcsinálni az animációban, hiszen ez a médium a mozdulatokkal, a mozgással operál."
“A Lilo és Stitch eredetiségét a figurák érzelmi beállítottsága és a köztük kialakuló érdekes, szokatlan és olykor cinkos viszonyok adják - teszi hozzá Deja. - Nekem is van két lánytestvérem, egy fiatalabb meg egy idõsebb. Ha visszaemlékszem a gyerekkorunkra, ahogyan civakodtak, mégis imádták egymást, Lilo és Nani figurája nagyon is valódinak tetszik."
Stitch mókás és gyakran kiszámíthatatlan figurájának megalkotója Alex Kupershmidt, régi Disney-animátor, a Florida Studio-t alapító három rajzoló egyike. Az õ nevéhez fûzõdik Khan, a ló alakja a Mulanból és a hiénák “rokonszenves" falkája az Oroszlánkirályból (The Lion King). A rendezõknek nem is volt más jelöltjük erre a feladatra, mert Kupershmidtnál senki nem ismeri jobban az anatómiát. Másfelõl jó ízléssel tudja ötvözni a humorosat a bizarral, nagyon alapos ember, és abszolút otthon van a filmek világában.
“Stitch egy olyan feladat, amilyen egyszer adódik az ember életében - mondja az animátor. - Ric Sluiter azzal gyötört engem, hogy ezt a figurát mintha rám szabták volna. Amikor végül megmondták, hogy én csinálhatom ezt a munkát, kisebbfajta örömtáncot lejtettünk a feleségemmel."
“Ez a Stitch nem egy sokat vacakoló valaki - folytatja Kupershmidt. - Gondolkodó lény, de nagyon gyorsan gondolkodik és még gyorsabban cselekszik. Az egész testével reagál. Chris és Dean azt akarták, hogy kiszámíthatatlannak ábrázoljuk, aki nem jelzi elõre a történéseket. Így a közönséget az állandó meglepetés állapotában lehet tartani. Általában ugye a szemek fejezik ki, mire gondol az illetõ, de Stitch szemébõl nem lehet kiolvasni semmit. Egyszínû, fekete szemei vannak, pupillák nélkül. Tehát: bármi megtörténhet."
“Egy kutyám és pár macskám van otthon, tehát állattal jól el vagyok látva - folytatja. -Észrevettem még, hogy a gyíkok mozgásának tanulmányozása is nagy segítségemre lehet. Ahogyan órákig mozdulatlanul tudnak ülni a sziklákon, és aztán huss, egy szemvillanás alatt eltûnnek. Stitch külsején egyáltalán nem látszik, hogyan tud mozogni. Emellett örömét leli a káoszban, és kedveli a fülsiketítõ hangokat. Ebbõl a szempontból nagyon emlékeztet a kisgyerekekre, akik nem szándékosan csinálnak rosszat, de imádják a felfordulást."
“Stitchnek tulajdonképpen ugyanolyanok az arányai, mint Miki Egérnek - jegyzi meg Kupershmidt -, csak neki nincsenek akkora tappancsai. Chris azt mondta, egy tûzcsaphoz hasonlít: nehézkes, tömör testû. Én egy cementeszsákot képzeltem el magamban, ami inkább alakítható, nem annyira ellenálló és mozdíthatatlan tömeg."
Lilo nõvérét, Nanit a francia rajzoló, Stéphane Sainte Foi álmodta filmvászonra.
“Stéphane-nal nagy szerencsénk volt, õ egy könnyed, kifinomult stílusú mûvész - jegyzi meg Sanders. - Csodálatos érzéke van a nõi alakok lefestéséhez, és megrajzol szinte bárkit. Nagyon szenvedélyesen és figyelmesen dolgozott, mindent belevitt a jelenetekbe, amelyekben Nani felbukkan."
Jumba figuráját Bolhem Bouchiba, Pleakleyt és David Kawenát pedig Ruben Aquino alkotta meg.
“Pleakley, akárcsak Ursula a A kis hableányból (The Little Mermaid), életem legszórakoztatóbb alakjai közé tartozik - mondja Aquino. - Három lába van, így ki kellett találnunk neki valami mozgássémát, lévén a természetbõl nem vehettünk mintát. Mivel egy szeme van, és értelemszerûen egy szemöldöke, eléggé sajátos arckifejezést kapott. Ehhez társul a csupa porcból felépülõ test, amivel jól lehetett ábrázolni imbolygó, reszketeg mozgását, amit még erõsít, hogy nem hat rá a gravitáció. Ez akkor a legmulatságosabb, amikor a nála jóval nagyobb Jumba felett akarja hatalmát gyakorolni."
“Ruben az egyik legjobb ma élõ animátor - jegyzi meg DeBlois. - Nagyon csendes munkás, de határozott és pontos, ha mûvészetrõl van szó. Beszélgettünk Daviddel az egyik jelenetrõl, hogy abban a figura túl picike lett. Ruben megkért, mutassam meg, mégis mennyivel nagyobbra gondoltam. Én húztam egy vonalat, hogy kb. eddig, õ pedig elkezdett számolni. Egy másodperc alatt kiszámolta, hogy az egy 107%-os nagyítás. Megcsináltuk a nagyítást, és tényleg hajszálpontosan annyi volt. Akkor megértettem, hogyan forog az agya. Nem hinném, hogy egy dolgot többször is megrajzolna. Azt hiszem, mindent egyszer csinál meg, de azt tökéletesen."
Byron Howard rajzolta meg Cobra Bubblest, a szociális munkást. Az õ keze munkáját dícséri a film több fura figurája is, a földönkívüli tanácstagoktól a hula-hula táncosnõkig.
“Chris érthetõ stílusban, nem túl kontúrosan, finom ecsetvonásokkal, kevés egyenes vonallal dolgozik - magyarázza Howard. - Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy az általa és




Dean által a forgatókönyv vázlataihoz megrajzolt alakokat tovább csiszolgassam. Még az olyan ellentétes karakter, mint Cobra is, egészen lágy vonalú. Ez arra készteti a közönséget, hogy keressen valamit a látható külsõ mögött. A film elején Cobra sötét napszemüveget visel, eltakarja elõlünk szemeit és nem tudjuk, valójában mit is gondol. Elsõre eléggé megközelíthetetlennek tûnik. A történet elõrehaladtával azonban egyre többször veszi le a szemüvegét, ami lehetõvé teszi, hogy elkezdjünk vele, mint emberi lénnyel, azonosulni."




A VÍZFESTÉK MÛVÉSZETÉNEK ÚJRAFELFEDEZÉSE

A Lilo és Stitch ötletének felvázolásakor Chris Sanders egy tizenöt oldalas illusztrált könyvben ismertette a szereplõket és az alapsztorit. Az akkor bemutatott egyszerû, vízfestékkel készített képek stílusa adta meg az irányvonalat a mûvészeti vezetésnek. Elsõnek Ric Sluiter kapott az ötleten, majd Bob Stanton és tizenöt festõbõl álló csapata fogott intenzív tanulásba, hogy felidézzék és megújítsák a rég elfeledett technikát.
“Én, mióta idejöttem, tizenöt éve, Chris Sanders-rajongó vagyok - meséli Thomas Schumacher. - Az õ rajzai voltak az elsõk, amelyekre komolyan felfigyeltem. Az Oroszlánkirályhoz (The Lion King) készített szkeccsei, tervei csodálatosak voltak, laza vonalvezetése, könnyû, puha ecsetvonásai finomak, kecsesek. Amikor megláttam a vázlatait Stitchrõl és Liloról, azonnal beléjük szerettem és azt akartam, hogy csináljunk egy filmet, ami Chris figuráira épül."
“A vázlataim azért készültek vízfestékkel, mert én általában ezzel az anyaggal dolgozom - magyarázza Sanders. - Ha ki kell valamit színeznem, fogom a festéket és tulajdonképpen ugyanúgy csinálok, mint mondjuk harmadikos általános iskolás koromban. Veszek egy nagy pohár vizet, belemártom az ecsetet és így. Amikor Ric Sluiter meglátta az illusztrációimat, azt kérdezte, miért nem csináljuk vízfestékkel a háttereket. Aztán visszavonta, mert rájött, hogy ez már a negyvenes évek óta nem divat. Aztán mégis elhatároztuk, hogy ez lesz az új irány, elkezdjük újból. Az akvarellezés olyan frissességet, olyan kellemes atmoszférát teremt, hogy nemcsak a háttereket, de a fõszereplõket is ezzel a technikával festettük meg."





“Mikor Hawaiira utaztunk, és leszálltunk a repülõrõl, azonnal feltûnt, hogy a színek mennyire harsányak, csillogóak, a levegõ pedig ragyogóan tiszta - meséli Sluiter. - Mintha valaki minden reggel újjávarázsolná a szigetet. Rögtön tudtuk, hogy csak az akvarell jöhet számításba. A színeket úgy lehet keverni, hogy az ember leteszi az elsõ réteg tiszta festéket a papírra, majd arra rá a következõt, és így, egymásra kenve alakítható ki a szükséges árnyalat. Végeredményben az általad használt tiszta színeket az alattuk lévõ papír árnyalja, változtatja meg."
“Amikor elõször javasoltuk a vízfestéket a hátterezéshez, kisebbfajta ellenállásba ütköztünk - teszi hozzá Sluiter. - A háttérfestõk általában átlátszatlan fedõfestéket és akrilfestéket használnak. A vízfestékkel való festés gyakorlatilag kiveszett ebbõl a mûfajból, ezért összegyûjtöttünk néhány akvarell-szakértõt, és vezetésükkel workshopokat szerveztünk a háttérfestõk továbbképzésére. A szakértõk között tudhattuk a legendás Disney-rajzolót, Maurice Noble-t, aki már a Hófehérkén (Snow White) is dolgozott. Õ magyarázta el, hogyan kell nagyon lassan felépíteni a vízfesték rétegeibõl a színeket, és figyelni, hogyan születik meg a kívánt árnyalat."
“Amikor megtudtuk, hogy vízfestékkel készült hátteret terveznek, megrémültünk - emlékszik vissza Bob Stanton. - Aztán úgy hat hónap intenzív kísérletezés után kezdett alábbhagyni a rémületünk. Két dolgon kellett túljutnunk: a szükséges anyagok tudományos kiválasztásán, kiszámításán és a használni kívánt eljárás kifejlesztésén. Rajtunk állt, hogy ez a hihetetlen mûvészet visszatér-e a filmvászonra. Egy adott stílust igyekeztünk utánozni. Mintha egy zeneszerzõ Mozart modorában akarna komponálni, úgy próbáltuk utolérni a Hófehérke (Snow White) és a Pinocchio rajzolóit."
“Egyszerre akartuk megragadni a nagy klasszikus Disney-filmekre jellemzõ gazdag mesevilágot és lefesteni a csodálatos, ragyogó színekben pompázó Hawaiit. Nagy hatással volt ránk a hawaii viselet is, és tanulmányoztunk egy csomó negyvenes évekbeli étlapot, amin kiváló minõségû trópusi italok szerepeltek. Ezek az étlapokat nagyszerû mûvészek készítették, gyönyörû, meleg színekkel, a háttereket gyakran szépiával. A film nyitó jelenetét, ahol elõbb Lilot látjuk a szabadban, majd a hula-táncosnõket - micsoda meleg piros enteriõrök és szépséges bõrszín-tónusok! -, teljességgel ezek a mestermunkák inspirálták" - teszi hozzá Stanton.
Stantonék egészen egyszerû háttereket találtak ki, mivel úgy látták, a túlrészletezett környezet elvonja a figyelmet a szereplõkrõl. Inkább foltszerûen jelezték a bokrok, a felhõk, a földek vagy az égbolt részleteit.



“A festõk hihetetlen munkát végeztek. Eddig is jók voltak, de azt hiszem most, hogy részt vettek ennek a filmnek az elkészítésében, még valamit tanultak. Megtanulták, hogy az akvarellezés mennyire rákényszeríti a mûvészt, hogy végiggondolja, mit is csinál valójában, hogy több figyelmet fordítson az alkotás tárgyára. Ráadásul kiderült, hogy a vízfestékkel gyorsabban is lehet dolgozni, mint az eddig használt fedõfestékekkel" - mondja Sluiter.
Paul Felix látványtervezõ (Mulan, Tarzan, “The Emperor’s New Groove") így összegzi a Lilo és Stitch tapasztalatait. “A legkedvesebb animációs munkám volt eddig. Körülbelül harminc különbözõ díszletet kellett csinálnunk a hatalmas ûrhajótól a fenyõfa házikóig, ahol Lilo és Nani élnek. A Studioban mindenki el volt ragadtatva Chris rajzaitól, és személyes kihívásnak tekintették, hogy a Chris mûvészetét jellemzõ remek formaérzéket és tömör stílust a maguk munkáiban is meg tudják valósítani. Van ebben valami, ami a kalligráfiára emlékeztet. Én hajlamos vagyok a részletezésre és sok tónussal dolgozom, úgyhogy itt erõsen kellett koncentrálnom a vízfestékkel elérhetõ, egyszerûbb kifejezésre."
A Sanders-stílus a produkció minden részletére átterjedt. Joe Gilland (vizuális effektek) meséli: “Minden effektnek, a víztõl, a füsttõl a lézeren át a robbanásokig, megvan az a meleg, barátságos hangulata, puha körvonala, ami Chris Sanderstõl ered. A robbanás-felhõket is lekerekítettük, és kaptak egy olyan vattacukor-jelleget, hogy igazodjanak a film egészének stílusához. A jelenetek 90%-ában láthatunk valamilyen rajzolt effektet. Bár ezeknek egy része komputeranimáció, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy milyen jól sikerült õket összehangolni a kézzel rajzolt elemekkel."
Ebbõl a szempontból különlegesen érdekes az a jelenet, amelyben Lilo a delfinekkel úszik. A számítógép-grafikusok megtervezték a vízfelszínt, hogy modellezni lehessen a hullámok mozgását. Ezután a rajzolók kézzel átmásolták az egészet papírra. Láthatunk tehát számítógéppel elõállított dinamikus vízmozgást, de abban a szabadkézi stílusban, ami a film többi részére is jellemzõ. A hullámok lenyûgözõen elegánsak a maguk egyszerûségében, határozottan grafikus vonalvezetésükkel."


MICSODA KEVEREDÉS: ELVIS PRESLEY ÉS A HULA-ZENE

Milyen zenét lehet választani egy olyan filmhez, ami Hawaiin játszódik, van benne szörfözés meg egy fura földönkívüli szereplõ? Ez a megoldhatatlannak tûnõ probléma már a kezdetektõl erõsen foglalkoztatta a film készítõit.



Thomas Schumacher így emlékszik vissza. “Chris és Dean éppen ki akartak vágni egy jelenetet, amelyben Lilo egy Elvis-lemezt hallgat. Én azt gondoltam, vidám dolog lenne, ha a fõszereplõ kislány Elvis-rajongó volna. Úgy találtuk, hogy az olyan dalok, mint a Suspicious Minds vagy a Hound Dog, nagyon illenek a filmhez, és ráadásul valami különös módon, kissé bizarrul, de hawaii dalok is egyben. Sokan emlékszünk Elvis Hawaii korszakára. Amikor elõször voltam Kauin, azt gondoltam: ‘Tiszta Elvisland!’."
“A mi filmjeinkhez a zene organikusan kapcsolódik - folytatja. - Elvis muzsikája itt humorosnak, de egyben nosztalgikusnak is hat. Hawaiin viszont fantasztikus népzene is van. Elõször mindenkinek a fémdobok meg az ukulele jutnak eszébe, pedig a bennszülötteknek csodálatos énekeik is vannak. Találkoztunk egy elbûvölõ gyerekkórussal, akik filmünknek ajándékozták angyali hangjukat, amelyen oly tisztán éneklik a reményrõl és az érintetlenségrõl szóló dalaikat."
A filmben Elvis hat híres dalát játssza el: a Heartbreak Hotelt, a Stuck on You-t, a Blue Hawaii-t, a Suspicious Minds-t, a Devil in Disguise-t és a Hound Dogot. A dalok komikussá teszik, kommentálják és erõsítik a cselekményt, miközben segítenek a szereplõk megismerésében is. Az 1961-ben forgatott Kék Hawaii (Blue Hawaii) címû filmhez készült sláger volt Elvis karrierjének egyik legsikeresebb darabja: 20 hétig vezette a slágerlistákat.
A filmben felhangzó más Elvis-nótákat Wynonna, sztár countryénekes és a népszerû svéd együttes, az A*Teens feldolgozásában hallhatjuk.
Elvis muzsikája mellé két vadonatúj dal íródott a filmhez, a hagyományos hawaii énekes zene nyomdokain.
Clark Spencer meséli. “Sokáig keresgéltünk, amíg megtaláltuk a nekünk való embert Mark Keali‘i Ho‘omalu személyében, aki valamikor magnóra vett néhány õsi hawaii dalt. Éppen ez kellett nekünk. Két dallamot kölcsönöztünk tõle és átírtuk. Késõbb Mark ismertetett össze minket a negyventagú gyerekkórussal a Kamehameha Schoolból. Felvettük tehát a két dalt, a ‘He Mele No Lilo’-t és a ‘Hawaiian Roller Coaster Ride’-ot. Mark és Alan Silvestri együtt dolgozták át a dalokat, és sikerült életre kelteniük az õsi hawaii szellemiséget."
Ezt igyekeztek elérni a film készítõi azzal is, hogy a hula-tánc mozdulatait minél valóságosabban próbálták visszaadni a rajzokon. “Olyan embereket kerestünk, akik tényleg tudnak hula-t táncolni, nem csak valami interpretációt mutatnak be arról, milyen is lehetett valamikor ez a tánc - jegyzi meg Spencer. - A zenén, a hula-táncon, a tûztáncon, a luaun és a szörfözésen keresztül ez a film valóban reprezentálni szeretné a sziget kultúráját és szellemiségét."