információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja õket, egyszerre ijesztõ és ismeretlen. A 8 mérföld ezekrõl a korlátokról szól, és egy fiatalemberrõl, aki erõt és bátorságot merít, hogy áttörjön rajtuk.
A film rendezõje az Oscar®-díjas Curtis Hanson (Szigorúan bizalmas, Wonder Boys - Pokoli hétvége), producere az Oscar®-díjas Brian Grazer (Egy csodálatos elme, Apollo 13), valamint Hanson és Jimmy Iovine, fõszereplõi Eminem, Kim Basinger, Brittany Murphy, Mekhi Phifer, Omar Benson Miller, Evan Jones, Eugene Byrd, De'Angelo Wilson, Anthony Mackie, Taryn Manning és Michael Shannon.
A forgatókönyvet Scott Silver írta. Az executive producerek Carol Fenelon, James Whitaker, Gregory Goodman és Paul Rosenberg. Az operatõr Rodrigo Prieto, a látványtervezõ Philip Messina, a jelmeztevezõ Mark Bridges, a vágók Jay Rabinowitz és Craig Kitson.
A történet
Detroit, 1995. A Nagy D. A Gyilkos Város. A bukott birodalom. A város valaha oly elõkelõ negyedei pusztulásnak indultak, miután a fehérek elmenekültek, mert már nem bíztak a fejlõdés lehetõségében. Detroit nem volt többé prosperáló iparváros, és amikor itt tört ki Amerika történelmének egyik legvéresebb etnikai zavargása, végképp elindult abba az irányba, hogy kettészakadjon a gazdasági és faji törésvonalak mentén. A várost átszelõ 8 mérföld nevû sztráda e megosztottság jelképe lett, hiszen elválasztja a belvárost a peremkerületektõl, s kijelöli a határvonalat a feketék és a fehérek között.
Detroit felszíne alatt mindig is a tehetség magmája fortyogott, amely idõrõl idõre a zenében talált magának utat. A hatvanas évek popzenéjét meghatározó Motown hangzástól egészen Aretha Franklin gospel-mûvészetéig figyelemmel kísérhetjük ezt, és ott van még olyan rockerek "detroiti beütése", mint Mitch Ryder, Bob Seger és az MC5. A város zenéje mindig is a munkáskerületek bugyraiból tört felszínre, és az élet kemény realaitásait fejezte ki. Nem kivétel ez alól a detroiti hip-hop sem.
Detroit legalján a puszta túlélésért küzdenek az emberek, és közülük sokak számára a hip-hop jelenti az egyetlen lelki támaszt. A rapzene spontán és gyors, lényeglátó, kivételes nyelvi készséget igényel, a legapróbb részletekre is odafigyel, s egyik erõssége az érzelmi hitelesség. Az olyan embereket, mint Jimmy Smith Jr. (Eminem) a hip-hop választja el a nagy semmitõl.
Gondoskodó szülõk híján Jimmy és barátai - a szuperjófej Future (Mekhi Phifer), az álmodozó Sol (Omar Benson Miller), a magát politikai aktivistának tekintõ DJ Iz (De'Angelo Wilson) és a kicsit tompa agyú, de megbízható Chedder Bob (Evan Jones) - létrehozták a saját családjukat. Jimmyt és csapatát, a Three One Thirdet az az ábránd élteti, hogy "nemsokára aláírjuk a nagy lemezszerzõdést", miközben vacak munkákkal próbálják megkeresni a betevõt, és zûrzavaros magánéletük aknamezején egyensúlyoznak. Jimmy nem kertel a helyzetüket illetõen: "mind kurvára le vagyunk égve, és még mindig az anyánk házában lakunk". Esténként az álmuknak élnek: Detroit hip-hop klubjait látogatják, ahol a város legjobb rapperei versenyeznek egymással, ki tudja durvább szövegekkel agyagba döngölni az ellenfeleit. A Three One Third költõinek egyáltalán nem nevezhetõ világában a rap-versek fegyvernek számítanak, mert sebet ejtenek. A gyõzelmet pedig az szerzi meg, akinek gyorsabban jár az esze és forog nyelve.
Eminem aztán igazán jól ismeri Detroit hip-hop klubjainak világát. "Emlékszem: ha alulmaradtam a rap-csatában, úgy éreztem, mindjárt rám szakad az ég - meséli. - Egy csomóan erre azt mondanák, nem nagy cucc, felejtsd el, és fuss neki újra. De én úgy éreztem, hogy végem van. Ez verseny, mint a sportban, ahol az emberek az életüket teszik fel arra, hogy gyõznek. Sokaknak ez biztosan hülyén hangzik, de nekünk ez az egész világ."
Jimmynek megvan a tehetsége ahhoz, hogy gyõzhessen, de meg kell találnia a saját hangját, és rá kell jönnie, hogy elementáris dühét hogyan tudja a zene révén levezetni. "Ez a srác tényleg forrófejû - magyarázza Eminem. - Én is ilyen voltam, sõt idõnként talán ma is jellemzõ ez rám. Az érzelmei mindig a legjobbat hozzák ki belõle." Amint Jimmy rátalál a saját hangjára, ráébred, hogy nem élhet így tovább, ezért új utakat kell keresnie, amelyek kivezetik az õt szorító korlátok közül.
Brian Grazer producer nagy hip-hop rajongó, és régóta meg van gyõzõdve arról, hogy e mûfajnak óriási drámai ereje van - ami filmben eddig még soha nem mutatkozott meg a maga teljességében. Elhatározta, összehoz egy olyan történetet, amely vászonra varázsolja a hip-hop erejét, energiáját és igazát.
"Több mint húsz éve foglalkoztat a hip-hop - magyarázza a producer. - Slick Rick volt a kalauzom ebben a zenében, aki abszurd hip-hop mûvész volt: perverz történeteket mesélt el a dalaiban, rengeteg humorral. Éreztem bennük a mélyrõl jövõ igazságot, ezért kíváncsi lettem, honnan jön a hip-hop, hogyan mûködik, mirõl is szólnak valójában ezek a versek. Ez még akkor volt, mielõtt a hip-hop sokmilliárd dollárt termelõ iparággá vált volna."
Grazer jól tudta, filmje csak akkor fog mûködni, ha megtalálja a megfelelõ rappert. Mintha csak a sors keze lett volna: Grazer éppen akkor kezdett azon morfondírozni, vajon nem Eminemet kellene-e felkérnie, amikor a kitûnõ rapper azon dolgozott, hogy megfelelõ projektet találjon, amelyben eljátszhatja élete elsõ filmfõszerepét.
Eminem és Jimmy Iovine producer számtalan ötletet meghallgattak, de egyik sem érdekelte õket. Aztán jött Grazer. Iovine szerint "mindenkinek feladtuk a labdát, de Brian Grazer volt az elsõ, aki le is tudta csapni."
"Eminemre már évekkel ezelõtt felfigyeltem - emlékszik vissza Grazer. - Akkoriban még nem számított sztárnak, de megéreztem, mekkora karizmája van, és hogy elsöprõ hatást keltene a filmvásznon. Meghívtam az irodámba, de meg se szólalt. Rám se nézett. Aztán körülbelül negyedóra múlva megtört a jég, és dõlni kezdett belõle a szó. Fantasztikusan pontosan és ékesszólóan fejezte ki magát."
Miután Eminem igent mondott, Grazer felkérte Scott Silver forgatókönyvírót, akinek elõzõ munkája tetszett a producernek. Úgy gondolta, a johns érdes realizmusa pontosan illik a 8 mérföldhöz. "Ahogyan nem kell bokszrajongónak lenni ahhoz, hogy az ember szeresse a Rockyt vagy a Dühöngõ bikát, a 8 mérföldet sem csak azok élvezhetik, akik hip-hopban utaznak. Ez a film az emberi kitartásról szól, arról, hogy ha célt tûzünk ki magunk elé az életben, és erõsek vagyunk, miénk lehet a gyõzelem."
Curtis Hanson rendezõ számára a 8 mérföld újabb lehetõséget adott arra, hogy felfedezze az amerikai kultúra egyik különleges területét, s a mélyére leásva megfigyelje, milyen küzdelmet folytatnak az emberek. "A 8 mérföldben olyan világot mutatunk be, amellyel a film vagy a mainstream média nem szívesen foglalkozik: a színhely a nyomorgó Amerika, a lepusztult külvárosok világa, amelyek lakói megpróbálnak lehetõleg törvényszegés nélkül megélni. Detroit lakói a 8 mérföld sztrádát valamiféle határvonalnak tekintik. Jimmy számára ez lélektani határ is: a sztráda választja el õt attól a helytõl, ahová tartozni akar, és attól a valakitõl, akivé válni szeretne. Ha jól belegondolunk, mindannyiunknak van egy ilyen választóvonala."
Eminem játékfilmes karrierje hathetes felkészüléssel kezdõdött. "Curtisnek eléggé különleges elképzelései vannak a próbákról - mondja Eminem. - Bár ez nem is igazán jó szó rá, inkább úgy mondanám: hajmeresztõek az elképzelései. Több mint egy hónapig csak azt próbáltuk, hogy az egyes dialógusok hogyan mûködnek jobban: ha így mondjuk õket, vagy ha amúgy. Ezalatt alaposan összeismerkedtünk... Tudom, hogy banálisan hangzik, de Curtis nagyszerû rendezõ. A szakmában azon kevesek közé tartozik, akinek egy adott jelenetnél mindig van új ötlete, és hiába tûnik jónak a tiéd, a végén kiderül, hogy neki volt igaza."
Hanson csak dicsérni tudja Eminem színészi tehetségét: "Marshalltól mindent megkaptam, amire egy rendezõ csak vágyhat: tehetséget, odafigyelést és teljes odaadást. Alázattal közelített a feladathoz, tisztelte a munkát, és óriási önfegyelemrõl tett tanúbizonyságot. Még a legsanyarúbb körülmények között is teljes erõbedobással dolgozott, és minden egyes pillanatban arra törekedett, hogy érvényesülhessen a történetben rejlõ igazság."
Amikor Jimmy anyja, Stephanie szerepére keresett színésznõt, Hanson Kim Basingert kérte fel, akit már rendezett a Szigorúan bizalmasban. A színésznõ Oscar®-díjat, Arany Glóbuszt és Screen Actors Guild Awardot nyert akkori alakításáért. Basinger örömmel vállalta a feladatot. "Ajándék volt számomra, hogy ismét Curtisszel dolgozhattam - mondja Basinger. - Nem ismerek nála tehetségsebb és értékesebb rendezõt, eddigi pályafutásom során vele kerültem a legõszintébb munkakapcsolatba. Különösen azt értékelem benne, hogy tudja, mennyire bizonytalanok és sérülékenyek vagyunk mi, színészek, és ezért olyan rendezõre vágyunk, aki megfelelõ útmutatással szolgál. Rengeteg támogatást kaptam tõle. Nagyszerû ember: szerény, a munkáját szinte gyermeki rajongással közelíti meg, és van benne egy csipetnyi titok is - különleges kombináció. Hálás vagyok, hogy ismerhetem õt."
Hansonnak jónéhány fiatal színészre is szüksége volt, akik több mint szívesen vállaltak szerepet a filmben. A nõi fõszerepet Britanny Murphyre bízta, aki jelentõs kritikai sikert aratott Michael Douglas oldalán a Ne szólj száj (Don't Say a Word) címû thrillerben, és Drew Barrymore partnere volt a Fiúk az életembõl (Riding in Cars With Boys) címû filmben. "Imádtam a történetet - meséli a színésznõ. - Megragadott benne, hogy olyan szeletét mutatja be Amerikának, amelyet eddig nem túl sokszor örökítettek meg filmen, meg hogy egy olyan srácról szól, aki iszonyatos energiával megpróbálja kitalálni, hogyan formálhatná jobbá magát. Azt hiszem, minden mûvész ismeri ezt az érzést. Vagy megtaláljuk a módját, hogyan használhatjuk alkotó erõként ezt az energiát, vagy elpusztít bennünket - errõl szól Jimmy Smith története."
"Curtis nagyon érdekes módszerrel dolgozott velünk a próbákon, tulajdonképpen úgy, mint egy bábmûvész - folytatja Murphy. - Nagyon titokzatos ember. Azt hiszem, a film azért mûködik ennyire, mert Curtis fondorlatos irányításával mindannyian olyan jól összeismerkedtünk, hogy valódi barátok lettünk, és tudtuk, ki mit szeret vagy mi a heppje. Én voltam az egyetlen lány a rengeteg lökött srác között, ami õrületes buli volt. A saját próbáim után mindig ottmaradtam, és néztem a többieket, mert annyira jól szórakoztam."
A film egyik fõszereplõje Mekhi Phifer, aki akkor vált híres színésszé, amikor Spike Lee rendezõ és Martin Scorsese producer rábízták a Nepperek (Clockers) fõszerepét. "Elsõ hallásra nem érdekelt a projekt - ismeri be az ifjú színész. - El sem akartam olvasni a forgatókönyvet. Azt hittem, hogy ez valamilyen rapper-film, és az ilyesmi nem jön be nálam. De aztán találkoztam Curtisszel, aki elmagyarázta, hogy a 8 mérföld egyszerre vígjáték, dráma és akciófilm, vagyis vegyes mûfajú produkcióról van szó. Ezek után nem kellett sokáig gyõzködni, és a végeredményt látva már tudom: én lettem volna a világ legnagyobb marhája, ha kihagyom ezt a filmet."
Hason mindvégig arra törekedett, hogy a film annyira hiteles legyen, hogy a nézõknek az legyen a benyomása: nem kitalált történetet látnak, hanem magát a kendõzetlen valóságot. "Azt akartam, hogy minden teljesen természetes legyen, akár egy dokumentumfilmben - magyarázza a rendezõ. - Felfedeztem magamnak a világ egy számomra addig ismeretlen szeletét, és át akartam adni a nézõknek ezt az élményt: jöjjenek el velem, és ismerkedjenek meg ezekkel az emberekkel, álmaikkal, vágyaikkal."
A stábot Hanson e célkitûzésének megfelelõen válogatta össze. Arra törekedett, hogy olyan munkatársakat találjon, akik a független és a mainstream filmkészítésben egyformán otthon vannak. A film operatõre a mexikói származású Rodrigo Prieto lett (Korcs szerelmek - Amores perros, Frida), a látványtervezõ Philip Messina (Tripla vagy semmi - Ocean’s Eleven, Traffic, Erin Brockovich - Zûrös természet), a jelmeztervezõ Mark Bridges (Boogie Nights, Punch-Drunk Love), a vágók Jay Rabinowitz (Requiem egy álomért, Kisvárosi gyilkosság - Affliction) és Craig Kitson (Wonder Boys - Pokoli hétvége).
Hanson azért figyelt fel Prietóra, mert Alejandro Gonzalez Inarritu Korcs szerelmek címû filmjében kegyetlen realizmussal ábrázolta a világ egyik legveszélyesebb városa, Mexico City urbánus környezetét. "Legutóbb kosztümös filmekben dolgoztam, mint a Frida vagy az Eredendõ bûn - mondja Prieto. - Utánuk örültem, hogy ismét olyan urbánus környezetet jeleníthetek meg, mint a Korcs szerelmekben. Curtis azt mondta, olyan legyen film, mint ’a járda repedésébõl kihajtó gyomnövény’. Szerintem zseniális ez a meghatározás."
"Amikor elõször olvastam a forgatókönyvet, úgy tûnt számomra, hogy olyan környezetben játszódik a történet, amely idegen tõlem - emlékszik vissza Philip Messina látványtervezõ. - De aztán Curtis elmagyarázta, hogy nem úgynevezett ’rap-filmet’ csinálunk, hanem a történet egy ember fejlõdésérõl szól. Lassan rájöttem, hogy bele tudok merülni ebbe az ismeretlen világba, és el tudom érni, hogy minden hiteles legyen a vásznon. A látvány szempontjából ugyanis a hitelesség volt a lényeg."
Az elején felmerült, hogy a filmet nem Detroitban forgatják, de aztán gyorsan elvetették ezt az ötletet. "Kulcsfontosságú volt, hogy mindent eredeti helyszíneken vegyünk fel - magyarázza Brian Grazer. - Aki megnézi a filmet, rájön, hogy sehol máshol nem készülhetett."
Detroitban filmezni nem egyszerû dolog. Tél közepén Detroitban filmezni pedig kész istenkísértés. A 8 mérföld stábja ennek ellenére gyorsan felvette a város ritmusát. "Detroit megismerése igazi reveláció volt - mondja Hanson. - Bárhová néztünk, minden a város múltjáról beszélt - arról, hogy ez a hely valaha az ígéret földje volt rengeteg ember számára, aztán az álmok nem teljesültek. Vizuálisan és tematikailag is tökéletes helyszín volt."
Hanson és Prieto sajátos, fegyelmezett, mégis szabad stílust dolgoztak ki a film számára. "Ha a dolgok nem egészen tökéletesek, sokkal spontánabbnak tûnik minden - magyarázza Prieto. - Ez volt a vezérelvünk a fényképezésben. A történetben szereplõ srácok szabadon élnek, és free-style rapet nyomnak, ezért mi ugyanígy forgattuk a jeleneteket - szabad stílusban, rengeteget improvizálva. Szinte mindent kézikamerával vettünk fel. Ezáltal teljes szabadságot élveztünk, nem kötött minket a sín vagy a statív. Kézikamerával az ember azt csinálhat, amit csak akar: körbejárhat egy jelenetben, rögtön alkalmazkodhat az eseményekhez, azonnal reagálva arra, amit a színészek csinálnak. Nem használtunk darut, és nem csináltunk állóképeket a helyszínekrõl. A figurákon keresztül fedeztük fel Detroitot."
"Curtis mindenben nagy segítség volt - teszi hozzá az operatõr. - Megvan a saját elképzelése a filmrõl, de mindig kikéri mások véleményét. Aztán ha úgy gondolja, hogy nem az õ ötlete a nyerõ, szó nélkül elfogadja a másét. Nincs elszállva magától, mindent a filmnek rendel alá."
A látványtervezõ elképedt, milyen sok arcát mutatja a város. A változatosság talán leginkább annak köszönhetõ, hogy a legkülönfélébb építészeti maradványok emlékeztetnek Detroit dicsõ múltjára. A századfordulón emelt hatalmas irodaépületek ma üresen állnak, vagy lakóházzá alakították õket, és munkanélküliek tengõdnek bennük. Sok templom ma étteremként mûködik. A T Model korából származó palotákból anyaotthonok vagy közösségi színházak lettek. Detroit leglényege, hogy a régi dolgok itt összeolvadnak, és egészen más funkcióban kelnek új életre - és ugyanez a hip-hop alapkoncepciója is. Nelson George így ír errõl Hip Hop America címû könyvében: "a hip-hop olyan posztmodern mûvészeti forma, amely szégyentelenül bármit képes lenyúlni a tömegkultúra más területeirõl. Felhasználja a kung-fu filmek, a vígjátékok vagy a hetvenes évek funkyjának elemeit, és újjáformálja az így keletkezett masszát, mégpedig az adott mûvész és kora egyéni ízlésének megfelelõen." Hanson és Messina úgy döntöttek, figyelembe veszik ezt a meghatározást, és beépítik a filmbe azokat a detroiti épületeket, amelyeknek komoly múltja van, néhány esetben pedig a jelenben is éppen átalakulnak, így érzékeltetvén, hogy a város miként harcol a fennmaradásért, és újul meg korszakról korszakra.
E jelenség egyik legszebb példája a Michigan Theatre, amely 1926-ban kezdte meg mûködését, aztán étterem lett belõle, késõbb éjszakai lokál, ma pedig parkolóházként használják. "Életemben nem láttam ilyen fura épületet - meséli Messina. - A színházat szó szerint pincétõl a padlásig kibelezték, de a színpad egynegyedét meghagyták a fölötte lógó rongyos függönyökkel együtt, a többi pedig egy háromszintes parkolóház. Azonnal beleszerettünk, és a film egyik legfontosabb helyszíne lett."
A filmesek a híres Chin Tikit is felélesztették eredeti helyén, ahol néhány éve bezárták. "Minden úgy nézett ki, mintha ma is mûködne - meséli Messina. - Még mindig tele volt a bár üvegekkel, a pulton levélgyufák hevertek. A tulaj eljött, amikor forgattunk, és majdnem elsírta magát, amikor látta, hogy az étterem újra élettel telik meg."
A másik fontos helyszín az "elhagyatott ház" volt, ahol megerõszakolnak egy kislányt, ezért a Three One Third porig égeti. Az ilyen gyújtogatások ma is hozzátartoznak Detroit életéhez, ám 1995-ben valóságos járvány tombolt: több mint négyezer esetet jelentettek, jó részüket a Halloweent megelõzõ Ördögök Éjszakáján. "Ezekben az üres és lepusztult házakban rendszerint kábítószeresek ütnek tanyát, ami életveszélyt jelent a szomszédok számára - magyarázza De’Angelo Wilson. - A város nem akar vagy nem tud ezzel a problémával foglalkozni. Az általam alakított figura, DJ Iz politikai militáns, ezért õ nem szórakozásból gyújtogat, hanem így fejezi ki tiltakozását a tarthatatlan helyzet ellen." A ház felgyújtása érzelmi fordulópont Jimmy számára, mert arra emlékezteti, hogy az épület korábban egy család otthonaként szolgált - és talán olyan boldog családi életnek nyújtott teret, amilyenben neki soha nem volt része.
"time is not money"
