információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Képzeld el, mit éreznél, ha megnézel egy felkavaró képekkel teli videókazettát, majd megcsörren a telefonod, s egy ismeretlen hang közli veled, hogy hét nap múlva meghalsz! Hírek szerint pontosan ez történik egy amerikai városban, ahol - úgy mondják - kézrõl kézre jár egy rejtélyes kazetta, és aki csak látta, mind meghalt utána.
Rachel Keller (Naomi Watts) egy újság riportere, és mindaddig kétkedve fogadja a sztorit, míg négy tinédzser titokzatos körülmények között meg nem hal. Rachelt ekkor már nem hagyja nyugodni az eset, leginkább azért, mert az egyik áldozat az unokahúga volt. Megszerzi a kazettát... és megnézi. Megszólal a telefon, és ettõl kezdve nála is elkezdõdik a hátborzongató események sora. Kénytelen segítséget kérni barátjától, Noah-tól (Martin Henderson), mert idõközben kisfia élete is veszélybe került, és csak hét napjuk maradt, hogy megoldják a rejtélyt.
*
Sokszor azok a mendemondák tartják magukat a legszívósabban, melyek egyúttal a legnyugtalanítóbbak is: történetek hétköznapi emberek ellen elkövetett bántalmazásokról és gyilkosságokról. Szélsebesen terjednek házibulikon, tábortûz mellett vagy akár e-mailben. Meglehet, egyszerû pletykaként indultak, melyet ki tudja, hányan színeztek ki és növeltek egész kis mítosszá; de akárhogy is keletkeztek, egy nyugtalanító gondolat mindig ott motoszkál az ember fejében: mi van, ha eredetileg igazak voltak, és az igazság magja még most is ott rejtõzik bennük?
"Van valami vírusszerû ezekben a szóbeszédekben - mondja Gore Verbinski rendezõ -, ahogyan elmesélik és továbbadják õket, ahogy mindenfelé elterjednek. Soha senki nem tudja a mögöttük rejlõ igazságot. Kôji Suzuki Ringu címû könyve feltehetõen pont egy ilyen városszerte kanyargó legendán alapul. Ám ez a tipikus "tyúk vagy a tojás" esete, nem hiszem, hogy valaha is biztosan megtudjuk az eredetét."
Kôji Suzuki tulajdonképpen majdnem ismeretlen író volt, ma viszont õt tartják Japán Stephen Kingjének. A Ringu történetét Hideo Nakata rendezõ filmesítette meg, melyet 1998 januárjában mutattak be. Hamar jelenséggé vált és a japán film történetének egyik legsikeresebb horrorfilmje lett, de készült belõle manga (japán képregény) és tévésorozat is. Nem sokkal a "Ringu" bemutatása után új japán filmmûfaj született - a J-horror, ahogy ezt a sajátos pszicho-horrort nevezik -, mely óriási népszerûségnek örvend az ottani multiplexekben. Ám nemcsak hazájában, hanem egész Délkelet-Ázsiában hatalmas siker lett az olvasók és a mozinézõk között egyaránt, és a világ más tájain is felfigyeltek rá.
Az Egyesült Államokból a DreamWorks csapott le az ígéretes darabra, elõször Mark Sourian producer látta a filmet, és rögtön rá is vette fõnökeit a magvásárlására. "Elsõ perctõl fogva éreztük, milyen nagyszerû az ötlet - mondja Laurie MacDonald producer. - A japán film megadta számunkra a kereteket a történethez és a hangvételhez is. A film másik erõssége a népszerû tinédzsersztori és az intellektuális film csodásan képtelen társítása, mely meglepõ módon jelenik meg - rejtélyesebb, kísértetiesebb az átlagnál, és a mélyben zajló érzelmi folyamatok is benne vannak, amit nem szükségszerûen várunk el ettõl a mûfajtól."
"A jó thriller legfõbb vonzereje, hogy meglöki az adrenalinszintet, odaszegez a székhez, s mindezt anélkül, hogy valós veszélybe kerülnénk - teszi hozzá Walter Parkes producer. - A mûfaj legjobb darabjai egyszerre nyûgöznek le intellektuális, érzelmi és zsigeri tapasztalatokkal. Lekötik a figyelmet és bevonnak intellektuálisan, de a lényeg a rettegés, a sikoltás. Filmesként ezért keresünk, nézõként pedig ezért várunk a mozikba ilyen filmeket."
A producerek egyetlen személyt tudtak elképzelni a rendezõi székben: Gore Verbinskit, aki nemrég a DreamWorks nagy sikerû Egértanya címû vígjátékával debütált. "Legfõképpen azért õt választottuk, mert a vizualitás mestere - mondja Parkes. - Korábbi közös munkánk alapján támadt az a benyomásunk, hogy ehhez a munkához éppen az õ érzékenysége szükséges, és hogy õt is izgatnák a történetben rejlõ lehetõségek és a vizuális kihívások. Megvan a tapasztalata és a mûvészi érzéke ahhoz, hogy olyan képeket alkosson, melyek magukba szippantják és igazán sokkolják a nézõt."
"Elsõ alkalommal egy olyan VHS kazettán láttam a "Ringu"-t mely már legalább a hetedik másolat volt - mondja Verbinski. - Rendkívül rossz minõségû volt, de ez is hozzájárult a misztikusságához, különösen mikor rájöttem, hogy az egész történet épp egy videókazetta körül bonyolódik. Van valami abban a képben, hogy ott egy látszólag ártalmatlan kazetta...csak hever a polcon... nincs felcímkézve. Ha tudsz a szóbeszédrõl, akkor a tárgy már önmagában is csábítóvá és kísértõvé válik."
"Minden lakásban vannak felirat nélküli kazetták - teszi hozzá MacDonald -, melyekrõl senki sem tudja már, hogy mi is lehet rajtuk. A televízió is ott tesped minden háztartásban. Kiráz a hideg az ötlettõl, hogy ezek a mindennapi dolgok vezethetnek a halálodhoz."
"A filmben van egy kazetta, mely ezekhez a felcímkézetlen kazettákhoz hasonlít - magyarázza Verbinski -, de ha végignézed, megszólal a telefon, és megérkezik a figyelmeztetés. Nem elég, hogy meg fogsz halni, hét teljes napon keresztül tudod, hogy meg fogsz halni. Ott munkál benned a kétségbeesés, ahogy egyre közeledik az utolsó nap, és kezded érezni, ahogy a falak összezárulnak körülötted. Azt hiszem, ez a motívum teszi különlegessé a történetet."
A szereplõkrõl
"A fõszereplõnk, Rachel oknyomozó riporter - mondja a rendezõ -, aki egy személyes tragédia révén szerez tudomást a kazettáról. Aztán jönnek a kérdések: Hol van a kazetta? Honnan származik? Ki készítette? Tényleg átok ül rajta?... És amikor Rachel végül megszerzi, meg is nézi a kazettát - természetesen."
Rachel szerepét az ausztrál Naomi Watts játssza, aki nagy feltûnést keltett David Lynch Mulholland Drive - A sötétség útja címû filmjében. "Megnézed azt a kazettát - mely önmagában is nagyon ijesztõ -, aztán cseng a telefon és elhangzik a sokkoló mondat - mondja a színésznõ. - Abban a pillanatban, az az egyetlen mondat egyfajta borzongást kelt benned, amitõl libabõrös leszel és feláll a szõr a hátadon. Az én szereplõm, Rachel nagyon erõs és céltudatos nõ, ugyanakkor törékeny is, ez a kettõsség tette érdekesebbé a dolgomat. Anyaként talán nem a legjobb, inkább a saját élete és a karrierje megszállottja, egészen addig, míg a tragédia meg nem történik az unokahúgával. Elõször csak a nevetségesen valószínûtlen mendemondák jutnak el hozzá a rejtélyes kazettáról... úgy hiszi, nem több tinédzserek közt terjedõ pletykánál. De amikor maga is belekeveredik az ügybe, megdöbbentik a különös egybeesések, és komolyan elkezd félni és kételkedni önmagában. Tényleg igaz lenne?"
Ahogy elhatalmasodik rajta a rémület, barátjához, Noah-hoz fordul segítségért. "Eleinte Noah képviseli az ördög ügyvédjét - mondja Verbinski. - Az gondolja, nevetséges dolog, hogy egy videókazetta a halálodat okozza. Õ sem veszi komolyan, amíg rá nem kényszerül erre."
Az új-zélandi Martin Henderson alakítja az eleinte szkeptikus férfit. "Jól kiegészítették egymást Naomival a vásznon - mondja Parkes -, fantasztikusak voltak együtt. Érdekes, hogy bár egyikük sem amerikai, ez egyáltalán nem vehetõ észre az akcentusukon. Mikor Martin elõször jött a meghallgatásra, azt hihette róla az ember, hogy a Long Beach-en nõtt fel."
Henderson jóval a forgatás elõtt elolvasta Ehren Kruger forgatókönyvét. "Rendkívül félelmetesnek tartottam, és ahányszor csak olvastam, egyre inkább felfigyeltem azokra az apró dolgokra, melyek elsõ alkalommal fel sem tûnnek. Szerintem ennek a filmnek épp ez a szépsége: nem tudni, honnan jön a gonosz. Vannak képek a kazettán, és ahogy a történet kibontakozik, az ember elkezd összefüggéseket látni és megérti az eredetét."
Rachel és Noah sok tekintetben ugyanazt az utat járják be, bár Noah határozottan vonakodva indul el rajta. "Eleinte hitetlenkedve és gúnyosan áll hozzá a dologhoz - mondja Henderson. - A kamerák és videók szakértõje, ezért is kéri Rachel az õ segítségét. Azt gondolja, ez csak kazetta, egy darab mûanyag, semmi több. De ahogy vele is furcsa dolgok kezdenek történni, azt gondolja, lehet valami igazság a híresztelésekben. Aztán mikor megcáfolhatatlanná válik, elkezd félni és felugrik a vonatra. Ahogy haladnak elõre, a tétek egyre nagyobbak."
A dolog kétségbeejtõ fordulattal válik egészen komollyá, amikor Rachel legnagyobb rémületére kiderül, hogy fia, Aidan is megnézte a kazettát. A fiút játszó David Dorfmanról nagy elismeréssel nyilatkozott a rendezõ, kiemelve, hogy korát meghazudtolóan mélyen megértette a szerepet. Hasonló dicséretet kapott a Samarát játszó Daveigh Chase is. "Nagyon szerencsések vagyunk, hogy sikerült találnunk ilyen tehetséges ifjú színészeket, akikkel egészen nyíltan beszélhettünk - nemcsak a szereplõik belsõ folyamatairól, hanem arról is, hogy mit szeretnénk velük elérni az egész történet összefüggésében."
Samara apját, Richard Morgant a sokat tapasztalt, díjnyertes színész, Brian Cox játssza. Akárcsak kollégáit, õt is egybõl magával ragadta a forgatókönyv. "Azt gondoltam, nagyszerû történet, melyet le sem lehet tenni - mondja. - Nagyon foglalkoztatott az egész, az, hogy hová tart... a fordulatok és a csavarok a történetben. Szerintem alapvetõen ezek a dolgok tesznek érdekessé egy forgatókönyvet."
A titokzatos kazetta
Gore Verbinski számára az elsõ számú és egyben legriasztóbb feladatot magának a rejtélyes videókazettának a megalkotása jelentette. "A kazetta két feladatot tölt be - mondja. - Utalásokat kell tartalmaznia egyrészt az eredetére vonatkozóan, másrészt arra, hogy megértsük, miért készítették. Elsõ pillantásra rendkívül absztrakt, de idõvel a képek egyre több értelmet nyernek. Bizarrnak kell lennie, meg kell ráznia, anélkül, hogy látszódna rajta, hogy ezért készült. Trükkös dolog ezt megcsinálni. Az eredeti japán film néhány kulcsfontosságú képével kezdtem, mert ha az ember egy remake-et készít, meg akarja tartani annak legjobb motívumait. Aztán olyan elemeket válogattam a saját horrorkészletembõl, melyek engem sokkolnak, és megpróbáltam õket úgy beilleszteni, hogy kényszerítõ erejûek legyenek, ugyanakkor annak a személynek a perspektívájából is legyen értelme, aki a videót készítette.
Nagy rajongója vagyok a horrorfilmeknek - folytatja a rendezõ. - Vannak olyanok, melyek egyszerûen csak ijesztgetnek, de olyanok is, melyek sokkal felkavaróbb erõvel hatnak. Utóbbiak egy sajátos pszichológiai manipulációval élnek, mely úgy mûködik, hogy a nézõ nincs teljesen a tudatában. Amikor mûködik, az óriási, maradandó hatást gyakorol - ezek a filmek sokáig velünk maradnak, mert a bõrünk alá hatolnak. Minden horrorfilm egy alapvetõen nagyon egyszerû alapfeltételbõl indul ki, ahogy a mi filmünk is. Csak a kivitelezésen múlik, hogy bizonyos filmek jóval túlmutatnak saját mûfajukon. Ezek azok, melyek engem is inspirálnak, mert ezek kavarnak fel a legjobban. Végül is az egész a szakmai tudásról szól."
A forgatásról
A forgatás nagy része Los Angelesben és környékén, valamint mûteremben zajlott, a felvétek másik része pedig Washington államban készült. Az ottani tél különösen alkalmas hátteret biztosított, a hideg és az örökösen borult ég, a lehangoló idõjárás csak tovább fokozza a film egyébként is nyomasztó atmoszféráját. A napsütés hiánya azért volt nagyon kedvezõ, mert a rendezõ és Bojan Bazelli operatõr tompa fényeket akartak látni és kevés árnyékot, így akarták tovább tökéletesíteni a történet szürrealisztikus pillanatait. "A színészek és a díszletek bevilágításakor arra törekedtünk, hogy eltüntessük a szereplõk árnyékát, ami azt jelentette, hogy a nézõk érzékelése tudattalanul megváltozik, és ez tovább növeli a bizonytalanságot" - magyarázza Bazelli.
A homály és a romlás jól illett a történet témájához, de a hideget és a nyirkos idõjárást Tom Duffield látványtervezõ és csapata egyáltalán nem tudta értékelni. "Számomra az volt a legnehezebb feladat, hogy próbáltam díszleteket építeni a 15 centis sárban - mondja. - Külön veszõdséget jelentett, amikor azt próbáltuk elérni, hogy a festék fennmaradjon. A festék ugyanis nem bírja az esõt, márpedig szinte minden nap esett."
Duffield elmondta, hogy a híres New England-i festõ és illusztrátor, Andrew Wyeth ihlette a film teljes színvilágát. "Wyeth munkáiban a fák mindig alszanak, a színek pedig tompa földárnyalatok. Szürkék, barnák, csupa komor szín; szakadt anyagok az ablakokon. Munkáiban van valami kísérteties légkör, melyrõl úgy éreztem, jól szolgálná ezt a filmet, tehát átvettem."
A legfontosabb kivétel a film visszafogott, borús színvilága alól egy tûzpiros japán juharfa, melyet a videófelvételen lehet látni, és amely szinte útjelzõ táblaként szolgál. "A fa a film fókuszpontja - magyarázza Duffield. - Egyesíti a különféle elemeket, úgy tûnik, minden ehhez a fához tér vissza."
A fa valójában mesterséges tárgy, a látványtervezõ csapat készítette acélcsövekbõl, gipszbõl és festett selyemlevelekbõl. "Minden egyes alkalommal, amikor felállítottuk, feltámadt a szél és elfújta - meséli Duffield. - Washingtonban háromszor próbálkoztunk vele, mindannyiszor közel százmérföldes szél jött. Aztán újra próbáltuk Los Angelesben, amikor egyáltalán nem volt szeles az idõ. De azon az éjszakán 60 mérföldes szél kerekedett, és megint csak feldöntötte. Ez elég különös."
A filmen végigvonul egy másik jellegzetes motívum, a kör - a szõnyegek és a tapéta, vagy a konyhai gombok -, ezzel is mindig emlékeztetni akar a film titokzatos címére. "Az egyik elsõ dolog, ami megtetszett a filmben, az éppen a címe volt, ebben a kontextusban több dolgot is jelenthet" - mondja Walter Parkes.
"A történet egy videókazettával kezdõdik, mely egy figyelmeztetéssel érkezik - mondja Verbinski. - Igen, ez jellemzõen az a fajta figyelmeztetés, mely csak még jobban felkelti az érdeklõdésünket. A tabuk mindig együtt járnak a kísértéssel. Alapvetõ emberi tulajdonság, hogy fel akarjuk fedezni a tiltott dolgokat. Ezt tudva a filmben jelenlevõ gonosz még rémítõbbé válik."
"time is not money"
