információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Paul Vitti (ROBERT DE NIRO) maffiafõnök büntetése utolsó szakaszát tölti a Sing Singben, ám viselkedésével nap mint nap felborzolja a megfigyelésére kirendelt FBI-ügynökök kedélyét: New York leghírhedtebb alvilági figurája, ha éppen nem fél-katatón állapotban járkál fel-alá cellájában, táncra perdül és a West Side Story dalait dúdolgatja.
Vajon mi rejlik emögött?
Idegei végleg felmondták a szolgálatot egy rivális banda fenyegetése miatt? Vagy meglehetõsen furcsa viselkedése ravasz húzás csupán, hogy idõ elõtt dobbanthasson a börtönbõl? Nemcsak az FBI, de a konzultálni hívott korábbi pszichiátere, Ben Sobel (BILLY CRYSTAL) is tanácstalan az ügyben.
Sobel korábban kezelte már a mániákusan szorongó Vittit, de nem tudott eljutni páciense betegségének gyökeréhez, éppen csak a felszínt sikerült megkapargatnia. Idõre lenne szükség, hogy elûzhesse az ideggyenge maffiózó elméjét gyötrõ démonokat - de Sobelnek nem akaródzik több idõt áldozni erre.
Vittire nem. Legalábbis most nem.
A pszichiáter ugyanis saját problémáival küzd. Egyrészt súlyos lelki és szakmai válságban van - ami nem csoda, hisz nemrég temette el apját -, másrészt jól tudja, hogy felesége, Laura (LISA KUDROW) õrjöngeni fog, ha a kiszámíthatatlan Vitti visszatér az életükbe.
De amikor Vittit Sobel felügyelete alatt feltételes szabadlábra helyezik - ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a pánikrohamoktól szenvedõ gengszter nemcsak hogy újra a páciense lesz, de be is költözik a házukba -, a vonakodó pszichiáter rádöbben: nincs más választása. Hogy élete visszakerülhessen a rendes kerékvágásba, rendbe kell hoznia zaklatott páciense pszichéjét, és igyekeznie kell törvényes, ám annál jövedelmezõbb elfoglaltságot találni a számára...
A Warner Bros. Pictures bemutatja a Village Roadshow Pictures és az NPV Entertainment közremûködésével, a Baltimore Spring Creek Pictures, Face/Tribeca produkciójában Harold Ramis filmjét. Szereplõk: Robert De Niro, Billy Crystal, Lisa Kudrow, Joe Viterelli, Cathy Moriarty-Gentile. Rendezte: Harold Ramis. Producer: Paula Weinstein, Jane Rosenthal. Írta: Peter Steinfeld, Harold Ramis, Peter Tolan. Ügyvezetõ producerek: Billy Crystal, Barry Levinson, Chris Brigham, Len Amato, Bruce Berman. Társproducer: Suzanne Herrington. Fényképezte: Ellen Kuras, A.S.C. Látványtervezõ: Wynn Thomas. Vágó: Andrew Mondshein, A.C.E. Zeneszerzõ: David Holmes.
Egy páratlan siker folytatása
A kritikusok és a közönség körében szerte a világon páratlan sikert aratott a mániákusan szorongó maffiafõnökrõl és az aggályoskodó, külvárosi pszichiáterrõl szóló Csak egy kis pánik címû, 1999-ben bemutatott vígjáték. "Cégünk legnagyobb sikere volt" - mondja Jane Rosenthal producer.
"Álmunkban sem gondoltuk volna - teszi hozzá Paula Weinstein -, hogy ekkora érdeklõdés övezi majd a produkciót. Aki csak látta, a szívébe zárta a figurákat." Ám a fergeteges siker ellenére eleinte egyik producer sem gondolt a film folytatására. "Nem kívántuk csak azért elõvenni a témát, hogy újabb bõrt lehúzhassunk a produkcióról - veszi át a szót Weinstein -, mint ahogy az nagy divat manapság Hollywoodban. Önmagunkat ismételni pedig végképp nem akartuk."
Ám a Csak egy kis pánik kivételesen meleg fogadtatását látva Weinstein és Rosenthal úgy érezte, a szürke hétköznapokban elmerülni kész pszichiáter és nem éppen átlagos páciense között szövõdött különös kapcsolat bõven kínál további mûvészi lehetõségeket. Úgy tûnt, a közönség imádja a két figurát - de fõként az õket alakító színészeket.
"Az emberek gyakran megállítottak az utcán, hogy a szemembe nézzenek, és elismételjék azt a bizonyos sort a filmbõl - mondja Billy Crystal, felidézve a Csak semmi pánik egyik felejthetetlen jelenetét -: »Maga... maga derék ember. Tehetséges« - mondták, Bobot utánozva. Mit tagadjam, mulattatott a dolog."
"Azt hiszem, a közönség nagyon mókásnak találta Robert De Niro beijedt ábrázatát - mondja Rosenthal -, és persze ahogy a többiek reagáltak rá." "Valljuk be: mindenki imádja nézni, amint De Niro vérig sért engem" - nevet Crystal.
Egyszóval nem lehetett nem észrevenni, hogy a közönség várja a folytatást.
A producerek összeültek hát, hogy megvitassák egymással és a stúdió munkatársaival egy új rész elkészítésének lehetõségeit, majd beavatták terveikbe a Csak semmi pánik sztárjait és kreatív stábját is. A színészek és a rendezõ, Harold Ramis határozott igent mondott az ötletre.
"Felettébb lelkesített a hír, hogy Ben Sobel és Paul Vitti visszatér a vászonra - mondja Crystal. - Ez a briliáns alaphelyzet annyi lehetõséget rejt magában, hogy szinte hiányérzetem volt az elsõ film végén. Mintha befejezetlen maradt volna a történet. De úgy látszik, ezzel az érzéssel nem voltam egyedül... Mikor meghallottam, hogy a producerek a folytatás gondolatával kacérkodnak, biztos voltam benne, hogy szó sem lesz ismétlésrõl."
"A legjobban az izgatta Haroldot, Billyt és Bobot, vajon változnak-e majd a szereplõk az új helyzetekben - fejtegeti Rosenthal -, és ha igen, képesek lesznek-e úgy fejlõdni, nõni, átalakulni, hogy közben beváltják a közönség hozzájuk fûzött reményeit, és megõrzik azt a valamit, amit megszerettek bennük."
A keresztapa jó útra tér?
A Csak semmi pánikban meglehetõsen keveset tudhattunk meg Vitti szorongásainak és pánikrohamainak eredetérõl. Az orvosnak ugyanis nem sok ideje volt rá, hogy felfedje Vitti múltjának sötét foltjait, és rendbe hozza betege lelkivilágát, hiszen annak néhány napon belül meggyõzõen kellett alakítania a mindenható keresztapát a maffiacsaládok fejei elõtt. A folytatás ebben a témában is szolgál újabb, méghozzá igen érdekes adalékokkal.
Az új történet különösen Ramis számára volt fontos. "Azt hiszem, nincs lehangolóbb annál, mint amikor az alkotók nem közlésvágyból, hanem pusztán azért készítik el sikeres filmjük második részét, mert félnek kiaknázatlanul hagyni egy magától kínálkozó lehetõséget - mondja. - Mi kivártuk, míg meg nem születik a valóban feldolgozásra érdemes ötlet, mely az alapfilm méltó párja és folytatása lehet."
A film ötletére ezúttal Ramis bukkant rá egy New York Times-beli cikkben. Az írás azzal a pszichoterápiás módszerrel foglalkozott, melyet a Maffiózók címû HBO-sorozat ábrázolt. A Timesnak nyilatkozó pszichiáterek azt a kérdést firtatták, vajon a sorozatban szereplõ terapeuta milyen sikerre számított páciensénél, a gengszter Tony Sopranónál. Abban reménykedett vajon, hogy más embert faraghat a férfiból? És ha, tételezzük fel, sikerült megváltoztania, ha páciense többé már nem az a Tony Soprano, aki azelõtt volt, pontosan milyen ember vált belõle? Egyáltalán: képes-e bárki változtatni a viselkedésén úgy, hogy a személyisége közben érintetlen marad?
"Az emberi természetrõl és a morálról vetett fel igen izgalmas kérdéseket a cikk - mondja Ramis a provokatív hangvételû írásról -, és nemcsak a Maffiózókról vagy a mi filmünkrõl, hanem a társadalomról általában. Megváltoztatható-e egy antiszociális személyiség? Megváltható-e egy bûnös lélek? De még általánosabban: az ember maga képes-e változni? Ezen az alapkérdésen minden terapeutának el kellene tûnõdnie. Arra gondoltam, mi történik, ha a mi Paul Vittink kikerül a börtönbõl, és elhatározza, hogy egyenes útra tér - folytatja Ramis. - Milyen emberré válik, és milyen életet fog élni? Nagyon izgatott a probléma."
"Harold ragaszkodott hozzá - és mi tökéletesen egyetétettünk elképzelésével -, hogy pszichológiai értelemben hitelessé és persze kellõen motiválttá kell tennünk az alaphelyzetet, mely ugyebár maga Vitti átalakulása - magyarázza Weinstein. - Ezért döntöttünk úgy, hogy Ben Sobelt hasonló krízishelyzetbe hozzuk, lehetõséget teremtve a két szereplõnek a kölcsönös segítségnyújtásra."
A filmkészítõk mindezeken túl nagyobb teret kívántak adni De Niro komikus karaktere kibontakozásának. "Szerettem volna elkerülni azt a csapdát, hogy a történet alapkonfliktusa újra Vitti pánikbetegsége legyen. Paul »továbblép«, »magasabb szintre« jut úgymond, eljutva a teljes pszichés összeomlásig - mondja Ramis. - Logikusan vittem végig a dolgot: Paul elméje valóban megzavarodik, aminek következtében a börtön helyett Ben személyes felügyelete alá kerül. A pszichiáter saját problémái ettõl persze nem oldódnak meg, sõt. A nõ, aki idõközben Ben felesége lett, nem csattan ki az örömtõl: »Micsoda? Ez valami új törvény? Haza kell hoznod egy bûnözõt?«"
Sobel élete tehát szintén kritikus pontra jut. "A film elején az apja temetésén látjuk, majd kiderül, hogy súlyos identitásválsággal küzd. A párhuzam nyilvánvaló - magyarázza Ramis -: egymás mellé kerülnek a Sobeléknél játszódó jelenetek a börtönben zajló képsorokkal, amelyeken az életéért õrjöngve harcoló Vittit látjuk. Az életben szinte valamennyien törekszünk rá, hogy kivívjuk szüleink elismerését. Ben Sobel számára most az a legfõbb kérdés, akar-e pszichiáterként tovább mûködni, folytassa-e azt a hivatást, melyet apja kedvéért választott, akinek erõs befolyása immáron vele együtt a sírba szállt."
"Mindketten összeomlanak" - jegyzi meg Crystal.
Komolyan hangzik, nemde? Ramis szerint éppen ez a humor alapja. "A legtöbb vígjáték azért bukik meg - jelenti ki -, mert a filmkészítõk vagy forgatókönyvírók nem veszik eléggé komolyan a maguk teremtette konfliktust. Nem azon múlik, milyen szintû vagy jellegû a humor, durva, kevésbé intellektuális vagy, ne adj isten, egyenesen ostoba - nem ez a lényeg: akármilyen eszközzel nyúlunk is egy komikus alaphelyzethez, ha az önmagában nem magvas, és nélkülöz mindenfajta drámai mélységet, eleve kudarcra van ítélve."
Ramis úgy véli, a Még egy kis pánikkal sikerült bebizonyítania azt az alaptézist, miszerint "akár vígjátékról, akár drámáról legyen szó, egy mû csak akkor lehet hatásos, ha benne a hõs élete alapproblémájával küzd meg. Az, hogy ez a küzdelem lelki, filozófiai síkon vagy csupán a tettek szintjén zajlik, ebbõl a szempontból teljesen érdektelen."
Mire kikristályosodott a film alaphelyzete, már egy sor geg lapult az alkotók tarsolyában, melyek csak arra vártak, hogy a megfelelõ szituációba kerüljenek. "Rengeteg ötletünk volt, de a forgatókönyvírás alatt sok poén kihullott a rostán - meséli a rendezõ. - Volt azonban egy viccem, amelyikre nagyon büszke vagyok, mert szinte az elejétõl fogva tartotta magát, mint valami bástya, átvészelve az összes változtatást. Vitti éppen autóügynökként próbál boldogulni egy szalonban, és nagy igyekezetében, hogy sikerüljön rátukmálni a kocsit a vevõre, a következõ bombabiztos érvvel rukkol elõ: »Nézze meg, mekkora a csomagtartó, minimum három hulla elfér benne...« Néha egy sor, egy abszurd helyzet is elég, hogy kipattanjon a szikra a fejembõl."
Rettenetes vendég
"Az elsõ részben Sobel éli a maga mindennapi, konszolidált, már-már egyhangúnak mondható életét, majd hirtelen a New York-i alvilág szövevényes viszonyai közt találja magát. Mint parta vetett hal, fuldokol a bûnözõk irányította, bonyolult és veszélyes világban. Arra gondoltam, a folytatásban érdekes lenne megmutatni, miként vergõdik Paul a becsületes emberek között, miközben megpróbál belesimulni az egyszerû munkavállalók - számára tökéletesen idegen - világába - magyarázza Ramis. - Hõsünk persze egyetlen élethelyzetben sem képes meghazudtolni bûnözõ múltját: minden mozdulatából és szavából süt, ki õ, és honnan jött."
Ramis és írótársai, Peter Steinfeld és Peter Tolan e motívum köré építették fel a történetet. "Tegyük fel, hogy hivatásos maffiózó vagy - mondja Crystal. - Mihez kezdesz, ha többé nem ûzheted a mesterséged?"
"A legelejétõl fogva igyekeztünk úgy alakítani a történetet, hogy Vitti aszociális attitûdje és Ben középosztálybeli otthonának rendezett világa minél élesebben csapjon össze egymással - mondja Rosenthal. - Van egy fickó, aki hozzászokott ahhoz, hogy kiszolgálják, hogy ugrálnak körülötte, ezért minduntalan szembekerül a napi rutinnal és Sobelék házirendjének felettébb idegesítõ pontjaival."
Lisa Kudrow, aki Ben felbõszült feleségét, Laurát alakítja, így vélekedik errõl: "Vitti minden mozdulatával felborítja a Sobel-ház megszokott rendjét. Elviselhetetlen, rettenetes vendég."
A beköltözés alatt Ben és Laura hosszú elõadást tart a gengszternek arról, mit szabad, és mit nem szabad tennie, éppen úgy, mint egy önfejû tinédzsernek. Nem fogadhat barátokat a szobájában, a cigarettázást felejtse el, és ne flangáljon félmeztelenül... No és ott van az az átkozott kijárási tilalom is... És ha mindez nem vette volna el végképp Vitti maradék életkedvét, elõjönnek a hervasztó kilátással, hogy dolgoznia kell, mint minden normális embernek... Õ? Dolgozni? Na ne. Õ, aki soha életében még egy szendvicset sem kent magának, mert mindig volt körülötte valaki, aki ugrott, ha csak csettintett egyet...?
No igen.
"Itt áll elõttünk a hírhedt Paul Vitti, aki megpróbál úgy élni, mint mi többiek, elmegy dolgozni, alkalmazott lesz, ahelyett hogy a fõnök székében ülne. Szándékosan helyeztük õt olyan helyzetekbe, ahol csak gyenge kezdõ lehet; ahol megkövetelik tõle, hogy elõzékeny legyen a vevõkkel; ahol pont olyan méregdrága holmikat kell árulnia, mint amilyeneket korábban ellopott. Nem csoda hát, hogy az örökös megaláztatáson és az állandó kísértésen kívül nem szerez más tapasztalatot a munkaerõpiacon."
Sobel jóvoltából - aki egyre-másra szerzi páciensének a jobbnál jobb álláslehetõségeket - Vitti többek között éttermi alkalmazottként is kipróbálhatja tehetségét. Az még hagyján, hogy kenyérkosarakat kell hurcolásznia az asztalok között; de mikor a turisták fényképezõgépe elõtt találja magát, akik mindenáron szeretnének egy képet maguknak egy igazi, hús-vér gengszterrõl, elég hamar, még a desszert felszolgálása elõtt kiderül, hogy ez bizony nem a legjobb ötlet. Késõbb autóügynökként próbál szerencsét, ahol egy ideges házaspárral a légzsák megbízhatóságáról folytatott vitában kifejti, hogy számára a biztonságot egyedül a golyóálló üveg jelenti.
De ez még nem minden: Vitti, az egyszeri munkavállaló Sobel unokatestvérének ékszerüzletében tett kísérlete is kudarcba fullad. A gyémántok terén szerzett kivételes szakértelméhez természetesen nem fér kétség; a probléma ezúttal az, hogy az üzlet biztonsági rendszerének hiányosságai láttán inába száll a bátorsága. A biztonsági õrt gyengének találja, a kamerákról kiderül, hogy egy egyszerû festékes spray-vel mûködésképtelenné tehetõk, azt a gyenge kis széfet pedig gyerekjáték feltörni... Délben Vitti bedobja a törülközõt, és kereket old.
Szerencsére Sobel végül remek tippet kap: sikerül biztos állást szereznie betegének - olyan állást, ahol végre megállhatja a helyét: felkérik egy maffiacsaládról szóló televíziós sorozat technikai szakértõjének. Hollywoodi gengszter-kliséivel és elcsépelt dialógusaival a Little Caesar címû show hamarosan abszurd párhuzamot kezd vonni Vitti életével.
A munka remek: Vitti kijárhat a házból, de ami a legfontosabb, lassanként visszatérnek az életébe a régi gengsztertársak, hogy új üzleteket kössenek, no és persze azért, hogy "színt vigyenek a produkcióba". Világos, hogy valami készül, de hogy mi, azt sem Sobel, sem az FBI emberei nem tudják, akik szabadulása óta Vitti sarkában vannak. Mikor már-már azt gondolják, rájöttek a turpisságra, a történet azonnal más irányt vesz, melyet mindvégig Vitti irányít, és amelyben már nem tudni, hol ér véget a fikció, és hol kezdõdik a valóság.
Csak egyvalaki tudja pontosan, mi is folyik itt: Vitti. Õ azonban bolond lesz beszélni.
Vígjáték és dráma
A cselekmény a vígjáték és a dráma keveréke, a kettõ közti egyensúly megtalálása jelentette az alkotók számára a legnehezebb feladatot. "De Niro megnyerésével már az elsõ részben is nagyszerû lehetõségünk adódott, hogy más típusú komédiával lepjük meg a közönséget, mint amit tõlünk megszoktak - mondja a rendezõ. - Úgy gondoltuk, a komikum nem a figurákban, hanem a különös szituációban rejlik. Billy azonnal elfogadta, hogy ne a tipikus komikusi eszközökkel éljen, hanem hús-vér figurát keltsen életre a vásznon. Bob is osztotta elképzelésünket, annál is inkább, mert hatalmas szakmai tapasztalata ellenére a vígjátéki mûfaj viszonylag ismeretlen terep volt számára."
"Nagyon ideges voltam a forgatás elõtt - vallja be Billy Crystal. - De aztán, amikor elkezdõdött a munka, már csak két színészt láttam, akik a lehetõ legtöbbet akarják kihozni magukból. Bob egy pillanatig sem vette félvállról a dolgot, meg sem próbált rutinból dolgozni, minden mozdulata, gesztusa tökéletesen kimunkált volt. Különösen azokat a jeleneteket élveztem, amelyekben együtt játszottunk. Ezek olyan összhangot kívánt tõlünk, mint egy páros teniszmérkõzés, vagy még inkább a légtornászok egymásra utaltságához hasonlíthatnám."
Ramis szerint a két figura, bár markánsan különböznek, tökéletesen ki is egészíti egymást: az egyik hideg, kimódolt, az érzelmeket elfojtó intellektussal közelít a világhoz és a jelenségekhez, míg a másikra a féktelen emocionális megközelítés a jellemzõ. "Mind a két attitûd megvan bennem is. Izgalmas ennyire szabadjára engedni az indulatokat, mint Paul Vitti, de az effajta hozzállásért magas árat kell fizetni.
Azt hiszem, a filmben sikerült összhangba hoznunk a két attitûdöt - folytatja Ramis. - A feszültség és a komikum éppen kettejük személyiségének különbözõségébõl fakad, tehát egy pillanatig sem volt célunk, hogy közelítsük õket egymáshoz."
De Niro úgy érezte, mindenekelõtt az õ felelõssége, hogy sikerüljön megõrizni az igazi Paul Vittit a folytatásban, azt a Pault, akit az elsõ részben megismertünk - legalábbis a dialógusok szintjén. Ramis természetesen egyetértett a színész koncepciójával. "Sokszor elõfordult, hogy a forgatókönyv vagy a rendezõ utasítása szerint Vittinek olyasmit kellett volna tennie, amit én elképzelhetetlennek tartottam. Csak annyit mondtam ilyenkor: »Ez nem Paul Vitti, õ az életben nem tenne ilyet«. - magyarázza a színész. - Nagyon fontos, különösen egy vígjátékban, hogy a nézõ hitelesnek találja a figura mondatait, és hogy realitásnak élje meg minden mozdulatát."
Lisa Kudrow, a Jóbarátok Emmy-díjas sztárja alakítja Laura Sobelt, Ben feleségét. "Ben nem gondolta volna, hogy a nõ, akit elvesz, ilyen nagy igényû" - jegyzi meg a rendezõ.
"Ben nehéz idõket él át, hisz nemrég veszítette el az apját, aki domináns szerepet töltött be az életében. Egzisztenciális és szakmai válsága természetszerûleg rányomja bélyegét a házasságára is - veszi át a szót Kudrow. - Laura rendkívül fegyelmezett, egyszersmind erõteljes személyiség, aki képtelen elviselni maga körül az értékrendjébe nem illeszkedõ dolgokat vagy bármit, amit nem tart helyénvalónak. Egy gengszterrel egy fedél alatt élni Laura számára kimeríti ezt a fogalmat.
Házasságuk azonban alapvetõen boldog - folytatja a színésznõ -, így Paul Vitti jelenléte csupán átmeneti zavart okoz Laura számára, melynek idõlegességét igyekszik minél rövidebbre fogni. A nõ nem fél Vittitõl, egyszerûen csak nem szereti, és nem akarja, hogy a családja veszélybe kerüljön miatta. Vitti az õ számára nem más, mint az életükbe befurakodott destruktív elem, akitõl rövid úton meg kell szabadulniuk."
Ramis hozzáteszi: "Lisa alakításában Laura intelligens, de kissé neurotikus és a váratlan helyzeteket nehezen viselõ nõként jelenik meg. Lisa egyébként nagyon érti a figurát, szertelenül, felszabadultan játszik; hagytam, hogy végig a maga elképzelései szerint bánjon a szereppel."
Vitti testõrét, sofõrét és bizalmasát, afféle Sancho Panzáját Joseph Viterelli alakítja, aki az elsõ részben nyújtott alakításával elbûvölte a közönséget. Nem volt hát kétséges, hogy részt kell vennie a folytatásban is.
Dr. Stephen A. Sands pszichiáter, a Columbia Egyetem Pszichológia Tanszékének munkatársa szakmai tanácsadóként és pszichológiai konzultánsként közremûködött a filmben. "Szakmai kérdésekben Dr. Steve segédkezett - mondja Crystal, aki mindvégig így szólította az orvost -, különösen azoknál a dialógusoknál, melyek Sobel és páciense között zajlanak a terápiás alkalmakon vagy a pszichológiai vizsgálatok során, mi ugyanis jobbára improvizáltunk."
A törvényszéki ügyekben komoly tapasztalatokkal rendelkezõ Dr. Sands minden olyan jelenet forgatásán részt vett, mely pszichológiai kérdéseket érintett. (Érdekes adalék, hogy az 1990-es években Sands pszichiátriai szakvéleménye alapján függesztették fel a hírhedt genovai maffiafõnök, Vincent Gigante ellen indított bírósági eljárást, melynek során gyilkossággal és zsarolással vádolták. Állítólagos kognitív és mentális zavaraira hivatkozva - gyakran látták például Greenwich Village környékén pizsamában kószálni - Sandsnek sikerült hét évre elhalasztania Gigante tárgyalását.)
"Végig együtt dolgoztam Billy Crystallal; felkészítettem rá, hogyan viselkedik egy pszichiáter a pszichiátriai kezeléseken, hogyan kell bánnia a betegekkel, mit kell mondania, milyen reakciói lehetnek, s a többi - magyarázza az orvos. - De segítettem Robert De Nirónak is azoknál a jeleneteknél, amikor Paul Vittit elfogja a pánikroham, vagy mikor éppen színleli mentális zavarát."
A produkció elõkészítõ fázisában Dr. Sands jóvoltából De Niro több alkalommal is ellátogatott a Bellevue Kórház pszichiátriai osztályára, hogy a betegekkel és a kezelõorvosokkal való találkozások során megismerhesse az általa megformált figura betegségét jellemzõ tünetegyüttest, annak minden megjelenési formájával együtt. Sõt, a színész több ízben vett részt terápiás foglalkozáson is.
"time is not money"
