információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
"Charles Hirsch Barris vagyok. Írtam popslágereket, voltam tévéproducer. Felelõs vagyok jó néhány agytompító, gyermeteg szórakoztató mûsor adásba kerüléséért. Ráadásul megöltem harminchárom emberi lényt."
A televízió tette õt híressé, de a legfontosabb dolgok nem a képernyõn történtek vele. A film egy legendás showman kettõs életének története, akit nappal producerként ismert a világ, éjjel azonban a CIA megbízásából embereket tett el láb alól.
Chuck Barris (Sam Rockwell), a céltudatos és energikus fiatal producer fényes karriert épített az egyre terebélyesedõ tévés iparágban. Aztán egy napon gyanús alak szegõdött a nyomába, aki hamar behálózta és Barris egy CIA-kém titkos és veszélyekkel teli világában találta magát. Találékony producerként új és népszerû vetélkedõkkel lepte meg a közönséget, eközben rendszeresen hajtott végre gyilkosságokat az Egyesült Államok kormánya megbízásából. Mivel a nézettsége egyre nõtt, mûsorai hasznos eszközzé váltak titkos megbízatásai során: a randevú-show gyõztesei például Párizs helyett a "mesés Helsinkiben" vagy a "romantikus Nyugat-Berlinben" tölthették találkájukat, aszerint, hogy Barrisnek éppen hol kellett teljesítenie titkos küldetését.
Ám egy ponton túl mégis kezdett kicsúszni a kezébõl az irányítás. Õrlõdött az õt szeretõ barátnõje és fantáziavilága rejtélyes asszonya között. Egyre több kritika érte a közönség részérõl, melyek azzal vádolták, hogy szeméttel árasztja el a tévécsatornákat. Végül pedig egyenesen a halál fenyegette, amikor egy áruló ügynök kiszemelt célpontjává vált. Vissza kellett nyernie az ellenõrzést az élete fölött. Mindkét élete fölött.
A filmrõl
"Sosem akartam igazán rendezni, de szerettem ezt a történetet, és úgy gondoltam, tudom, hogyan kell elmesélni - mondja George Clooney. - Szerintem manapság Charlie Kaufman az egyik legjobb forgatókönyvíró. Ez a munkája igazi gyöngyszem, egy abszurd sztori, melyet ugyanolyan élvezet elmesélni, mint a részesévé válni. Az emberek el sem hiszik, amikor elolvassák.
Kérdeztem Chuck Barrist a pontos részletek felõl, õ meg a szemembe nézett, és nem szólt semmit. Az hiszem, ez az õ története. Fontos volt számára, hogy elmeséljék, nekünk pedig szórakoztató, mert a sztori annyira vad. Van valami lenyûgözõ abban a gazdag és híres emberben, aki el akarja mondani mindezt magáról. Akár igaz, akár nem, ami Chuck fejében van."
Andrew Lazar producer már évekkel ezelõtt, a könyv olvasása után megszerezte a jogokat. "Régi munkatársam és mostani tévés partnerem, Rand Ravich vette a könyvet egy antikváriumban - meséli. - Felhívta rá a figyelmemet, engem pedig azonnal megragadott a történet, az anyag rendkívülisége és az a tény, hogy két fontos amerikai jelenség, a televízió és a CIA körül bonyolódik."
Az évek során többször is nekilódultak a filmnek; többféle kezdési idõpont, felkapott rendezõk és színészek neve jött szóba, míg végül a Miramax égisze alatt elindulhattak Clooney rendezõi irányításával. A fõszerepre egy kivételes tehetségû színészt kerestek, és Sam Rockwell személyében találták rá a megfelelõ jelöltre. "Steven Soderbergh és én nemrég a Széftörõk címû filmen dolgoztunk, és magam is vállaltam benne egy kisebb szerepet - mondja Clooney. - Sam játszotta a fõszerepet, és miközben együtt dolgoztunk, már az járt a fejemben, hogy tökéletes Chuck lenne belõle a filmben. Nem akartam túlságosan ismert színészt, mert szerintem nem szerencsés, ha híresség játszik egy másik hírességet. Az nem mûködik. Sam volt a mi emberünk, mert már csak hajszál választja el a kiugrástól. A film egész egyszerûen azért mûködik, mert Sam Rockwell nagyon bátor színész. Ez a figura sok megvetendõ dolgot mûvel, mégis neki kell drukkolni. Nehéz volt megtalálni az erre legalkalmasabb színészt. Sammy hónapokat töltött együtt Chuckkal a felkészülési idõszakban és amikor Chuck ellátogatott a forgatásra. Megdöbbentõ volt látni, mennyire hasonlítanak egymásra. Ezzel együtt nagyon körültekintõen bántunk a hasonlóságok túlzott kiaknázásával, hiszen nem a hajszálpontos megszemélyesítést tûztük célul. Ha valahol hibázhattunk, az nem maga a jelenet volt, hanem a megszemélyesítés. Sam azt a feladatot kapta, hogy alapvetõen a történet elmesélését tartsa szem elõtt, és csak másodsorban az ismerõs figura valószerû megtestesítését. Szerencsére meg tudta tanulni Chuck modorosságait: ahogy összeütötte a tenyerét, megvakarta a fejét, ahogy nézett, még a selypítését is; ugyanakkor el is tudott tõlük tekinteni annyira, hogy játéka ne az utánzásról, hanem a jelenetrõl szóljon."
"Eddig még sosem játszottam valós személyt - mondja Sam Rockwell -, s az ilyesmi bizonyos felelõsséggel is jár. De mégsem volt ugyanaz, mintha Elvist vagy Rooseveltet kellett volna alakítani. Ez kicsit lazább dolog, mert az emberek tudatában homályosabban él, hogy ki is volt Chuck. Egyesek jobban emlékeznek rá, mások kevésbé. Fontos volt, hogy a filmbeli Chuck a valóságos filmfelvételekkel és az emberek emlékeivel összhangban legyen, de nem akartuk imitálni õt.
Egészen szürreális élmény volt, mikor elõször találkoztam vele - folytatja Rockwell. - Odajött hozzám és átölelt. Meglepõdtem, mert nagyon szeretetreméltó, elbûvölõ és sajátosan különc embernek találtam. Külsõre könnyed, de tudod, hogy egy csomó minden más zajlik benne a mélyben. Ami a tévés karrierjét illeti, igazi újító és forradalmár. Õ volt az elsõ a tévében, aki az emberek spontán reakcióira alapozta vetélkedõit, show mûsorait. A The Dating Game, a The Newlywed Game és a The Gong Show elõtt nem létezett olyan mûsor, ahol a résztvevõk nem elõre megírt szövegeket mondtak, hanem szabadon elõállhattak bármilyen vicces, durva vagy éppen nyomdafestéket nem tûrõ beszólásokkal. Ez volt az elsõ lépcsõfok Howard Stern, Jerry Springer és társaik mûsoraihoz."
"Chuck egész idõ alatt rendelkezésünkre állt - mondja Clooney. - Mindig megkerestük, ha valamit ki akartunk találni. Amikor felötlött a kérdés, hogy vajon mi történt egy helyen vagy hogyan zajlott egy másik jelenet, csak odamentem Chuckhoz és õ elmondta. Eljött a forgatásra is, és figyelt, hogy minden részlet stimmeljen."
"1980-ban írtam meg a könyvet - mondja Barris -, és két évvel késõbb jelent meg. Ami a filmet illeti, ez egy szövevényes történet. Nem emlékezhetek minden egyes részletre. Sosem aggódtam az adaptáció miatt, mert tudtam, hogy Lazar és Clooney ragaszkodnak a könyvhöz, és ez volt a legfontosabb. Vannak benne módosítások, de a lényeg változatlan maradt. Sam Rockwellt korábban nem ismertem, de George azt mondta, hogy õ a mi emberünk. Amikor találkoztam vele, rájöttem, hogy tényleg tökéletes."
"Sam jóformán minden jelenetben látható - teszi hozzá Lazar. - Nagyon tehetséges és profi, úgy gondolom, a közönséget le fogja nyûgözni a sokoldalúsága és az a képessége, ahogy a sok szupersztár között is remekül helytáll a filmben."
A színészek
A Sam Rockwell mellett felsorakozó "mellékszereplõk" szívesen vettek részt a filmben, függetlenül attól, milyen kicsi vagy nagy szerepet kínáltak nekik. Julia Roberts például egy tõle szokatlan szerepben látható. "Az Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi forgatása után küldtem el neki a forgatókönyvet - mondja Clooney. - Alig két nap múlva már vissza is hívott, hogy el akarja játszani a szerepet. Fantasztikus volt a filmben. Csak hat napot töltött velünk és nagyon sokat dolgozott. Ilyen szerepben még sosem lehetett õt látni. Jó pár gonoszságot mûveltünk vele, bátor dolog volt tõle, hogy vállalta és megcsinálta õket."
Drew Barrymore játssza Barris barátnõjét, Penny Pacinót. "Drew tökéletes a szerepre - mondja Clooney -, mert ebben a figurában hihetetlen sebezhetõség és szeretetreméltóság keveredik, és Drew épp ezeket a tulajdonságokat testesíti meg."
"Ez a nõ erõs és független, de igazán szereti a férfit, és azt akarja, hogy mûködjön a kapcsolatuk - mondja Barrymore. - Tetszik neki, hogy Chuck egy ötlet-ember. Szerintem titokban arra vágyik, hogy a múzsája legyen, és csodálja, ahogy a férfi agya mûködik. Látja a furcsaságait, és tiszteletben tartja azt is, hogy vannak titkok az életében - titkos nõk, titkos üzleti ügyek. De a férfi nem akarja, hogy õ tudjon ezekrõl; nemcsak mert veszélybe sodorná, hanem fel is tárulna elõtte valami sötétség. Chucknak ugyanis van egy oldala, ami dühös, állhatatlan, sötét, szenvedõ és gyilkos. Penny a fény az életében. Azt hiszem, Sam és én jól összeillettünk ebben a filmben. Most másodszor dolgoztunk együtt, és úgy érzem, állandóan inspiráljuk egymást."
Rockwell hasonló elégedettséggel nyilatkozott a közös munkáról: "Remélem, még sokszor dolgozhatunk együtt. Megvan köztünk a közös hullámhossz. Tudtuk, hogy kik ezek az emberek és mit jelentenek egymás számára. Penny és Chuck tökéletesen megfelelnek ugyan egymásnak, mégis a férfi teljesen magától értetõdõnek veszi a nõt. Tipikusan az a fajta férfi-nõ kapcsolat, mely valahogy mégis kudarcra van ítélve. Csak remélni lehet, hogy újra egymásra találnak."
A szerep nagyságától függetlenül rendkívül gondosan válogatták ki a többi szereplõt is. "Elküldtem Rutger Hauernek a forgatókönyvet egy levél kíséretében, tudva, hogy ez sokkal kisebb szerep, mint amiket játszani szokott - mondja Clooney. - De úgy éreztem, éppen hozzá illik, õ pedig elvállalta. Beválogattunk néhány kanadai színészt is, valamint olyan embereket is meghívtunk, akik ismerték Chuckot, és beszélgetéseket vettünk fel velük, melyekben elmondták a saját álláspontjukat ugyanarról a történetrõl."
A forgatásról
"A felvételek kezdete elõtt négy és fél hónapot töltöttünk azzal, hogy ültünk egy szobában és vizuális szempontból végigvettük a jeleneteket - mondja Clooney. - Úgy kellett izgalmas látványvilágot létrehozni, hogy az ne álljon a remek forgatókönyv útjában. Erõfeszítéseink eredménye egy nagy köteg rajz volt, melyeken a film összes jelenete szerepelt; egyesek ezt nevezték a film képregénykönyvének."
A rendezõ teljes bizalommal fordult Tom Sigel operatõrhöz, hogy elképzeléseit megvalósítsa. "Lenyûgözött Tom munkája a Sivatagi cápák-ban. Több szakmabelitõl hallottam késõbb, hogy azt tartották az év legjobb operatõri munkájának és szerintem is Oscart kellett volna kapnia. Briliáns látásmódja van, igazi kísérletezõ alkat. Mindenki másnál jobban érti a színeket, és hajlandó egészen vad kockázatokat is vállalni."
"A film látványvilága olyan, mint a tapéta, mert a forgatókönyv maga is egy kollázsra emlékeztet - magyarázza Sigel. - Vannak benne pasztellszínû, kézzel festett hátterek a vetélkedõkhöz, és erõteljes, a film noir-ra emlékeztetõ képek a CIA világához; dokumentum interjúk színesben és gyerekkori emlékképek fekete-fehérben. És persze a kontraszt: a mexikói dohányvilág. Ezeket nem csak a kamera segítségével rögzítettük, hanem egy új eljárást is igénybe vettünk a végsõ megjelenés kialakításához. Ennek lényege, hogy a jelenet rögzítése után a felvételt teljes egészében digitális adatokká alakítjuk, a képet ezután kockáról kockára a megfelelõ kinézetûre színezzük, majd ismét visszaalakítjuk filmmé."
Az elõkészületek és a forgatás során Clooney és csapata közel háromszáz darabból álló videókönyvtárat tartott kéznél Barris valódi mûsorainak epizódjaiból. Ezek a filmek a stáb és a színészek számára egyaránt segítséget nyújtottak, hogy életre keltsék Barris show mûsorainak világát.
Jim Bissell látványtervezõ elmondta, hogy a feladat nem csak annyiból állt, hogy hatásos drámai kulisszákat hozzanak létre, melyek híven tükrözik a karaktereket és a szituációkat, és segítenek elõbbre vinni a történetet. "A dolgok újraalkotása mindig nagyon izgalmas - mondja -, mert egy adott korszak hangulatát kell felkelteni, különösen az olyan nézõk számára, akik nem is éltek még abban az idõben. Ha az 50-es, 60-es, 70-es évekre gondolunk, rögtön eszünkbe jut a kor összes kliséje. A látványtervezõ számára éppen az a kihívás, hogy úgy keltse fel a kor és a helyszín illúzióját, hogy közben elkerüli a közhelyszerû képeket, és inkább egy erõs dramatikus látványvilággal támogatja meg az elbeszélést.
Azt akartuk, hogy a díszletek a szereplõk gondolatait, belsõ világát tükrözzék - folytatja Bissell. - Van néhány olyan jelenet, melyeket George gondolt ki, ezek magukban foglalják Chuck emlékeit az életérõl és a reakcióját a világra. Akadnak köztük gyerekkori emlékek, a Rockefeller Centerben töltött munka, vagy a mûsorai - inkább hasonlítanak emlékképekre, mint történelmi felvételekre, és sokkal kreatívabb megközelítést tettek lehetõvé számomra."
Renée April jelmeztervezõ a korszak divatjában merült el. "Én is szeretem a korszakokhoz kötõdõ filmeket, és ez most különösen élvezetes munka volt, mert a történet lassan halad az idõben. Nehezen találtuk meg a módját, hogy fokozatosan változtassuk meg az embereket. Számomra külön feladat volt megérteni az új digitális színtechnikát, melyet George és Tom használtak. A munka nagy részét ez jelentette, mert ez egy egészen új eljárás a színek kezelése terén. Az egyik eredménye, hogy a színeket még a felvételek után is meg lehet változtatni. Például egy zöld ruha késõbb kéknek fog látszani a filmen. Szóval pontosan meg kellett értenünk, hogyan érhetjük el az általunk kívánt színeket."
Asszisztensei segítségével April komoly kutatást folytatott, hogy minden egyes jelenetben elérjék a szükséges hatást, és összeállítottak egy közel háromezer darabból álló ruhatárat. Csaknem ezerkétszáz darabot a saját kelléktárából hozott, a többit pedig szinte vadonatúj állapotban találta bolhapiacokon, montreali régiségüzletekben és a Los Angeles-i Palace Costumes-ben. "A forgatókönyv nagyon összetett - mondja. - Chuck életének sok vonatkozása megjelenik benne, így a különbözõ korszakai, a titkos élete, a mûsorok és a visszaemlékezései. Ezek mind-mind újabb elemeket jelentenek. Sam jelmezeinek összeállításakor a színeket és a fazonokat lehetett variálni: titkos manõverei során például mindig fényes, sima és sötét holmikat visel. Drew jelmezei inkább földszerûek, hiszen az általa játszott szereplõ sokkal realisztikusabb személy, míg Julia Robertsé igazán rendkívüli figura."
"Az ilyen filmek készítése során az a legnagyobb nehézség, hogy bár eredeti régi ruhákat használunk, valahogy mégis jelmeznek néznek ki - teszi hozzá Clooney. - Különösen a 70-es évekre igaz ez. Renée-re igazán nagy munka várt, mert 1930-tól 1981-ig tartó idõszakot kellett áthidalnia. De rendkívüli szeme van a dologhoz. A trükk: a lehetõ legpontosabbnak kell lenni."
A forgatás során a stáb sok helyen megfordult. "A film története több évtizedet ölel fel, és helyszínei Los Angelestõl New Yorkon és Philadelphián át Mexikóig és Kelet-Európáig terjednek - mondja Lazar. - Komolyan szóba jött helyszínként Prága is, de végül úgy találtuk, hogy Montrealban minden megvan, amire szükségünk van. A régi városrészben vettük fel a Helsinkiben és Berlinben játszódó jeleneteket, míg a város többi része alkalmasnak bizonyult, hogy New Yorkot és Philadelphiát helyettesítse. Tél végén forgattunk, majd a forgatás utolsó két hetét Los Angelesben töltöttük."
"time is not money"
