információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A TÖRTÉNET
1999, Koszovó. A szerb hadsereg sorra követi el az atrocitásokat az albán polgári lakosság ellen. Az amerikai különleges alakulatok tétlenül néznek végig mindent fedezékükbõl. A Koszovóban szolgáló amerikai alakulatok egyik tisztje, Aaron Hallam (Benicio Del Toro) az õrökön túljutva behatol egy félig elpusztult épületbe, ahol egy édesanyja holtteste felett imádkozó kisfiút talál. A házban tartózkodó és a vérengzést elrendelõ szerb tisztnek fogalma sincs róla, hogy nincs egyedül, amíg Aaron le nem lövi. Bár bátorságáért Ezüst Csillaggal tüntetik ki, a katonát a mai napig rémálmok gyötrik.
2003-ban, szinte fényévekre a koszovói történésektõl találkozhatunk elõször L.T. Bonhammel (Tommy Lee Jones), aki éppen Brit-Columbia hófödte hegyei között szabadít ki egy sérült a farkast a csapdából. A tapasztalt vadász nesztelen lépteivel kerül közel a szenvedõ állathoz, majd szakavatott kezekkel oldja ki a csapdát. Miután ellátta az állat sebeit, a feldühödött L.T. beront a legközelebbi kocsmába, és alaposan elagyabugyálja a csapda készítõjét.
Jó ezer mérföldnyire délre, az oregoni Silver Falls sûrû erdejében Aaron, L.T. egykori tanítványa, aki éppen engedély nélküli eltávozáson van alakulatától, szintén az erdei emberek életét éli - a saját felfogásában. Katonai csúcstechnológiával felszerelt fegyvereivel két vadász lopakodik szarvasra lesve, mígnem síri hangokat hallanak a fák lombjai közül. A rejtõzködõ Aaron számon kéri rajtuk a szarvassal szembeni fair játékot, majd kését eldobva - szándékosan célt tévesztve - ijeszt rájuk. Össztûz a válasz. Az egykori katona erre macskaügyességgel cserkészi be áldozatait, és hidegvérrel legyilkolja õket.
Nem õk azonban egyetlen áldozatai. Abby Durrell különleges ügynök (Connie Nielsen - Gladiátor; Sötétkamra) vezetésével az FBI két korábbi hasonló haláleset kapcsán nyomoz a térségben. A gyilkos kézre kerítését személyes ügyként megélõ Durrell kénytelen segítségért folyamodni az egyetlen emberhez, aki képes lehet Hallam meggyõzésére.
A nyugdíjba belekényelmesedett L.T. elõször hallani sem akar a feladatról, hiszen már lezárta a múltat, amelyet ezek az események csak újra felidéznének. Ám miután meglátja a fényképeket, és rajtuk az áldozatokat elejtett szarvas módjára felkoncolva, rájön, hogy a tettes egykori tanítványai közül valaki. A feladatot elfogadja, de csak azzal a feltétellel, hogy egyedül hajthatja végre az akciót. Utolsó szavai, mielõtt belépne az erdõbe: "Ha nem lennék itt két napon belül, az azt jelenti, hogy halott vagyok."
Miként Aaront rémálmok gyötrik, L.T. lelkiismerete is háborog, amiért korábban gyilkolásra tanított embereket. Aaron hangját meghallva szinte azonnal felrémlik elõtte legjobb tanítványa, és ahogy szemtõl szembe állnak egymással, elönti a bûntudat. L.T. - aki az Aarontól kapott keserû levelekbõl tudta, hogy a fiú a padlóra került, de nem válaszolt azokra - most szembesülni kénytelen saját szerepével, amely ilyen borzalmas eredményre vezetett.
A bilincsbe vert Aaront egy portlandi fegyházba küldik, ám a különleges alakulat egy rejtett szárnya, amelynek egykor dolgozott, hamarosan érte jön, hogy megakadályozza az általa is ismert szigorúan titkos információk napvilágra kerülését.
Aaron - miután hamar rájön, hogy társai csendben el akarják "tüntetni" - egy közúti baleset közben megszökik, és beveszi magát Oregon erdeibe. Az FBI még több embert mozgósít, és képtelen belátni, hogy a férfi elfogása egyre lehetetlenebb. Csak L.T. kerülhet közel hozzá, akivel egyfajta macska-egér játékot ûz. Aaron még mindig dühös egykori mentorára, aki válasz nélkül hagyta leveleit, de tudja, hogy a közöttük lévõ tragikus kapocs törhetetlen. És ahogy közelednek a végsõ párharchoz, egyre nehezebb tisztán látni, ki is az üldözõ és ki az üldözött...
A PRODUKCIÓ
Az Oscar-díjas Tommy Lee Jones és Benicio Del Toro számára nem csupán a harci tudományok elsajátítása miatt volt érdekes a Veszett vad forgatása, hanem azért is, mert egy Oscar- és Arany Glóbusz Díjas rendezõvel dolgozhattak. Jones, aki korábban A bevetés szabályaiban már dolgozott Friedkinnel, a rendezõ módszereit a sajátjaihoz hasonlítja: "Billy remek rendezõ, és biztosítja annak szabadságát a színészeinek, hogy ötleteket adjanak. Az is rokonszeves a munkamódszerében, hogy törekszik rá, hogy már az elsõ felvétel sikerüljön. Ez szintén egybevág az én szándékaimmal, vagyis hogy az elsõ próbálkozás legyen a legjobb, mindig."
L.T. Bonham, vagyis az általa alakított figura személyében Jones számára az tûnik a legfontosabbnak, hogy filmbéli karaktere olyasmit tanított éveken át, amit maga sohasem tett meg. Ez pedig a gyilkolás. "Szenzációsan csinálja - jegyzi meg a színész - , mindent tud az ölésrõl, kivéve magát a gyakorlati megvalósítást."
Az Aaron Hallamot, L.T. egykori legjobb tanítványát alakító Benicio Del Torora fõként Friedkin realizmusra való törekvése hatott: "Különösen a test-test elleni küzdelmet igénylõ jelenetekre vagyok büszke - meséli. - Próbáltuk ezeket annyira valóságosra venni, amennyire csak lehet.“
Friedkin, aki a siker 80-90%-át a megfelelõ szereposztásban látja, Jones és Del Toro különbözõ, de hasonlóan lenyûgözõ játékstílusát emeli ki. "Tommy egyike a valaha élt legzseniálisabb színészeknek, akit olyan nevek mellé helyeznék a listámon, mint Spencer Tracy, Robert Mitchum vagy Steve McQueen - állítja a rendezõ. - Birtokában van mindannak, amirõl a nagy színész megismerszik. A film minden egyes kockájában megtalálható egy jókora adag a saját belsõ lényébõl, és ezért szeretek vele dolgozni. Benicio személyisége hasonlóképpen erõsen érzékelhetõ a jelenetekben. És ebben a filmben pontosan erre van szükség, hiszen a történet nagyobb része nem dialógusokban zajlik, hanem képekben."
James Jacks producer, aki korábban olyan rendezõkkel dolgozott együtt, mint Sam Raimi (Rossz álmok) vagy a Coen fivérek (Arizonai ördögfióka), szintén nagy reményekkel tekintett a Friedkinnel való együttmûködés elé. "Nem kevés idõre volt szükségem, hogy kiismerjem Billyt - meséli Jacks. - A stílusa különbözik bárki másétól. Már a felkészülést tekintve is: nem foglalkozik a sztoriborddal, vagy bármi mással, amihez jómagam hozzászoktam. És észre kellett vennem, hogy mivel a dokumentumfilm mûfajából érkezett, a játékfilmjeit is úgy készíti, mintha dokumentumfilmek lennének. A cselekményt képes úgy fényképezni, mintha te magad is a helyszínen lennél."
A rendezõ egy hivatásos nyomkeresõvel, Tom Brown, Jr.-ral való barátságának kezdete óta dédelgette a Veszett vad-hoz hasonló film elkészítésének álmát, ám sokáig úgy gondolta, a film túlzottan dokumentarista jellegû lenne. Mindaddig, amíg el nem olvasta David és Peter Griffiths forgatókönyvét a Delta Force kommandó egy különlegesen kiképzett bérgyilkosáról, akibõl sorozatgyilkos válik.
"A hivatásos gyilkosokat is kiképzi valaki. Sõt, a valóságban sokszor olyan emberek tanítják õket, mint Tom Brown barátom, aki mind a mai napig a Különleges Erõk és a Delta Force tagjait oktatja a nyomkeresésre, az életbenmaradásra és a gyilkolásra - meséli Friedkin. - Úgy éreztem, hogy az ilyesfajta tanár-diák kapcsolat egy meglévõ konfliktust hordoz magában, különösen ha az elkövetett gyilkosságok hatására az egykori tanonc megõrül, és ez bûntudatot ébreszt tanárában."
Konzultánsként Friedkin magát Tom Brownt kérte fel a színészek instruálására, aki korábban több könyvet is megjelentetett a témában - köztük a The Way of the Scout és a The Wilderness Survival Field Guide címûeket -, és jelenleg saját nyomkeresõ iskolát vezet New Jerseyben. "Billy perfekcionista - állítja Brown -, és ez mindig is tetszett benne. Állandóan arra törekszik, hogy a történetet annyira hitelesen dolgozza ki, amennyire emberileg lehetséges."
Az Oregon álambeli Portlandben Brown hetente 3-4 alkalommal napi 2 órát töltött Jones és Del Toro társaságában, akiket a túlélés fortélyaira okított. "Tommynak Texasban van egy farmja - emlékszik vissza Brown -, de itt nem sok edzésre volt szükség, mert Tommy maga is vadász, így van tapasztalata a vadonbeli életrõl. Benicio kevesebb tapasztalattal rendelkezett, viszont rendkívül könnyen tanult."
A két színész azonban nem csupán Brownnak, de az ember ember elleni harc specialistáinak, Thomas Kier és Rafael Kayanan szakértõknek is hálás lehet. A civilben a haditengerészet különleges osztaga, a Navy SEALS tagjait oktató Kier és Kayanan heti ötször két órában tréningezték õket és dublõreiket. "Mindketten imádták csinálni - meséli Kier. - Ha bármi gond volt, vagy a forgatási nap túl sûrûre sikeredett, az elmaradt idõt pluszórákban pótolták be."
Kayanan szerint a rendezõnek a Sayoc-Kali küzdési stílus legalapvetõbb, spontán jellegére volt szüksége. "Nem akart semmi olyasmit, hogy az egyik fickó vagy háromszor megüti a másikat, az meg csak néz. Azt szerette volna, ha minél élethûbbnek tûnik a küzdelem."
Kayanan, aki maga is a Fülöp-szigetekrõl származik, így magyarázza a harcmûvészet eredetét: "A Kali szót itt nyugaton használják. A Fülöp-szigeteken rendszerint a törzsrõl vagy a családról nevezik el, innen a Sayoc-Kali név. De Arnis-Skrimának is hívják... Ez egy évszázadokkal ezelõtt kidolgozott stílus, amely több hatást egyesít. Körülbelül 1550-tõl az angolok, a franciák és az olaszok harci stílusa volt nagy hatással az ittlakókra, de évszázadokkal korábban már a kínaiak és az arabok is ellátogattak ide. Mindezek a nyugati és keleti kard és késkezelési stílusok egymással és a benszülött módszerekkel keveredve hozták létre a Kalit."
Tommy Lee Jones így dicsekszik frissen szerzett tudásával: "Most sokkal többet tudok a késsel való harcról, mint amire szükségem lehet, de be kell vallanom, szórakoztató volt átlátni azokat a technikákat, amelyeket alkalmazunk a filmben."
Del Toro szerint figurájának egyfajta tekintélyt kölcsönöz, hogy nem használ lõfegyvert: "Aaron mindvégig késsel küzd, ami afféle úrias szokás. Még Koszovóban is, ahol körülötte mindenhol lõfegyverek vannak, csak a kését használja."
Brown, aki az évek során kifejlesztette saját túlélési eszköztárát, sok hasznos tanáccsal szolgált a filmben látott gyilkos instrumentumokkal kapcsolatban is - ismét csak Friedkin perfekcionizmusától vezetve. "Ha szóba hozol egy eszközt vagy egy csapdát Billy elõtt, ami hasznos lehet a történet szempontjából, rögtön azt válaszolja: ‘Látni akarom, hogy mûködik.’ Meg akarja mérni az eredetiség általa felállított mércéjével. Így miután megépítettem valamit, megmutattam neki, hogyan lehet vele ölni. Aztán az eszközökért és effektekért felelõs stáb átvette és megcsinálta a színészbarát verziót."
A film egy jelenetében L.T. és Aaron maguk kovácsolnak harcrakész pengéket nyers acélból, illetve kõbõl. A Brown által eredetiben elkészített kések "színészbarát" verziója végül kemény gumiból került legyártásra, bár a képzés végére maguk a színészek is birtokában voltak a tudásnak, amellyel az eredeti fegyvereket elkészíthették.
Mindeközben újabb szakértõk, köztük a Navy SEAL 6-os csoportjában szolgáló Mark Stefanich bevonására került sor, aki a harctéri küzdelem újabb fogásaira okította a színészeket.
"Billy ragaszkodott hozzá, hogy a pengeharc egy olyan stílusát mutassuk be, amelyet mozifilmben korábban soha nem lehetett látni - meséli James Jacks producer. - Egy ponton, amikor Tommy és Benicio oktatása zajlott, úgy láttuk, hogy a rossz irányba ment el a dolog, és amolyan Chuck Norrisos küzdelem lett belõle. Szerencsére az egyik szakértõ, aki a helyszínen volt, visszazökkentett minket. Elmagyarázta, hogy ha valaki olyan magas rúgással próbálkozna, mint amilyeneket Norris csinál, az ellenfele egyszerûen elvágná az Achilles-inát, és a harcnak rövid úton vége lenne."
A SEAL csoport tagjai szerint egy pengeharcban senki sem maradhat sértetlen. A kérdés csupán az, hogyan tudod az ellenfeledet úgy megsebesíteni, hogy legyengüljön, mialatt a saját sebeid csupán fájdalmasak. A vadonban forgatott jelenetekben Benicio Del Toro ezért visel a ruháján egy furcsa, kötelekbõl font, valójában érszorítóként mûködõ hálót, amellyel bármilyen vérzést csillapítani tud.
A film egyik leglátványosabb jelenete, amikor Aaron a portlandi Interstate Bridge-rõl a Williamette folyóba veti magát. James Jacks így emlékszik vissza: "Az egész hidat le kellett zárnunk négy hétvégére, ami nem volt egyszerû feladat., mivel a híd a Portlandbe vezetõ egyik fõ útvonalon fekszik. Késõbb a biztonság kedvéért még egy ötödik hétvégét is le kellett foglalnunk, amit aztán igénybe is vettünk. A legnagyobb gond az volt, hogyan illesszük össze a jeleneteket, mert ahogy múltak a hetek, az idõjárás egyfolytában változott. Olyan volt az egész, mintha egy hajón forgattunk volna."
A produkció kulcsszavául szolgáló hitelesség megteremtésére a statisztéria összetétele színészek és hivatásos rendõrök közremûködésével alakult ki. "Az FBI ügynökök nagyobb része valójában hivatásos ügynök volt a nyugati partról, legtöbben Billy barátai - állítja Jacks. - A jelenlétük egyfajta garancia volt arra, hogy olyasmit forgassunk, ami legalábbis hasonlít arra, ami valójában történne ilyen esetekben. Szükség van persze olyan meglepõ és látványos jelenetekre, mint amikor Benicio leugrik a hídról, ugyanakkor próbáltunk itt is hitelesek maradni. A valóságban egy hasonló magasságból zuhanó, kevéssé képzett ember a vízfelszínnek csapódna, de sokakkal beszéltünk, akik szerint egy tényleg képzett ember túlélné az esést, ha a megfelelõ módon csapódna a vízbe."
A valódiságra való törekvés azonban nem mindenki számára szolgált pluszfeladattal. Gloria Gresham jelmeztervezõ munkáját például kifejezetten megkönnyítette: "Tommynak és Benicionak is megvolt a maga kollekciója, ami elõbbinél a kockás flanelling, utóbbi esetében pedig a camouflage vagy a tiszta fekete volt" - állítja.
Gresham korábban a "The Brinks Job" és A bevetés szabályai címû filmekben már dolgozott Friedkinnel, illetve egy sor egyéb filmen a vezetõ operatõr Caleb Deschanellel, így számára a Veszett vad két tehetség érdekes párosításának bizonyult.
"Billy a legokosabb ember, akit ismerek: rendkívül elbûvölõ, tehetséges és némileg excentrikus - vallja Gresham. - Kétségtelenül kihívás mindenki számára vele dolgozni. Caleb pedig szintén erõs személyiség. Volt egy sejtésem, hogy remekül kijönnek majd, és úgy gondolom, a legjobban hozták ki egymásból."
Az együttmûködés Deschanel számára is élvezetes élmény maradt: "Billynek annyira szilárd véleménye van a dolgokról, hogy igazi szórakozás vele dolgozni. De természetesen nem lehet lazsálni, mindvégig tisztában kell lenned azzal, mi a feladatod. A Billy által megteremtett környezetben gyakran egyetlen próbálkozás van a felvételre, mindig készen kell állnod és a kezdetektõl a legjobbat kell nyújtanod. Ez a színészek és mindannyiunk számára energiát ad. Nem ábrándozhatsz, hogy majd harmadikra sikerül; Billy mellett ott kell lenned a szeren."
Jones egyetértõen bólogat: "Ha mindenki felkészült, senkinek egy percet sem kell többet dolgoznia. Kihasználhatod a pillanat frissességét."
Augie Hess, a film Emmy-díjra jelölt vágója korábban Az ördögûzõ és A bevetés szabályai kapcsán dolgozott Friedkinnel. Szerinte a rendezõ stílusának elidegeníthetetlen része egyfajta "tanult csiszolatlanság." "Billy csak elõkészíti a terepet, és elengedi a színészeket, és ha elsõre sikerül a jelenet, egy természetesen rögtönzött befejezetlenség fogja jellemezni. Billy szereti az élõ spontaneitást."
Friedkin pillanat iránti megszállottsága a technikai részletekre is kiterjed. "Egy flashbackben L.T. harcolni tanítja Aaront. Deschanel itt egy könnyû kézikamerát használt, amely zörgõ hangot hallatott és ez az egész dialógus alatt hallatszik - emlékszik vissza Hess. - Megkérdeztem Billyt, hogy kivegyük-e a zajt, de azt válaszolta, hagyjuk így. Némi zajcsökkentést alkalmaztunk, hogy lágyítsuk, de a zörej még így is hallatszik. A legjobb az egészben az, hogy még jobb is lett tõle a jelenet, amolyan dokumentarista jelleget kapott."
A stábot fûtõ lelkesedés mindössze egyetlen esetben sikeredett túlzottra: L.T. és Aaron elsõ erdei párharca során mindketten egy késért kúsznak a földön. "Talán kaszkaõröket kellett volna használnunk - vélekedik Jacks -, de a színészek készen álltak a feladatra és õk akarták megcsinálni. Sajnos Benicio túl magasra ugrott, és a kemény földre érve összezúzta a csoklóját. Ha még csak ennyi történt volna, rendben van, legfeljebb egy rövidebb idõre leállunk. De Tommy is ráesett a teljes súlyával, így Benicionak egy csontja eltörött, hét pedig elmozdult. Meg kellett operálni, és 7 hónapra fel kellett függeszteni a forgatást."
Del Toro számára az eset nem több egy sportbalesetnél: "Mindössze egy balul sikerült mutatvány volt. Mindketten a csuklómra érkeztünk, de most már tökéletesen rendben van."
A hosszú pihenõt a rendezõ arra használta fel, hogy az elkészült jeleneteket átnézve további javításokat eszközöljön azokon. "Sokszor megnéztem a filmet, és párhuzamokat kezdtem felfedezni Ábrahám és Izsák történetével - meséli. - Aztán találkoztam Johnny Cash-sel, aki egy dalt is írt a mozihoz, és megkértem, hogy mondja fel Bob Dylan Highway 61 Revisited címû dalának kezdõ sorait. Miután beszereztük az engedélyeket Dylantõl, ez lett a bevezetés."
A már említett sérülés mindössze hét nappal a forgatások tervezett befejezése elõtt történt. Hátra volt még az elsõ közdelem második fele és a csúcspontot jelentõ párharc, amely egy hatalmas vízesés alatt játszódott Portland mellett. A nehézséget ezúttal a stáb és a felszerelés mozgatása jelentette a csúszós sziklákon. "Billy óriási odafigyeléssel filmezett, minden egyes jelenetet gondosan megkoreografálva, hogy a történeseket közel hozza a nézõhöz - meséli Jacks. - Az õ szeme és Caleb kameramunkája a jelenetet minden eddiginél közvetlenebbé tette."
"AARON A JÓFIÚ"
- BESZÉLGETÉS WILLIAM FRIEDKINNEL -
Nem sokkal a Veszett vad megtekintése után F.X. Feeney filmkritikus és forgatókönyvíró leült beszélgetni William Friedkinnel a rendezõ Paramount stúdióban található irodájában, az egykor Ernst Lubitsch, Preston Sturges és Billy Wilder munkahelyéül szolgáló épületben.
A Veszett vad hû marad azokhoz a témákhoz, amelyekkel pályája során foglalkozott: az önmagával szembesülni kénytelen hõs témájához. Ahogy megismerjük L.T. múltját, felmerül bennünk a kérdés, hogy miért nem válaszolt Aaron kétségbeesett leveleire, amikor egykori tanítványa kezdte elveszíteni a józanságát.
L.T.-t bûntudat gyötri. Rádöbben, hogy gyilkolni tanított másokat és nem képes ezzel együtt élni. Ezért hagyott ott mindent, hogy a Wildlife Fundnál dolgozzon. A figura valójában vezetõ tanácsadónk, Tom Brown, Jr. karakterén alapul, aki félig indián és nyomkeresõ. Az apja tanította, de sohasem szolgált a hadseregben és õ maga soha nem ölt embert. Viszont a Különleges Erõk, a Delta Force és a SEALS tagjait oktatta a nyomkeresésre, az életben maradásra és a gyilkolásra.
Amikor elõször találkoztam Tommal, úgy éreztem, szörnyen furdalja a lelkiismeret, amiért egy fiatal katonának megtanította, hogyan vágjon át valahol álcaruhában, hogy aztán megöljön valakit. Késõbb megtudta, hogy az áldozatot politikai okokból szemelték ki, vagyis valaki, aki hatalmon volt, úgy döntött, hogy az illetõnek meg kell halnia. És itt jelentkezett a bûntudat. Már nem tudta eldönteni, kit tekintsen ellenségnek.
Tom egyúttal a Sivatagi Vihar hadmûveletben szolgált katonákat is kiképzett. Csak egy pillantást vetett az Irakról készült légifelvételekre és a térképen látott pontokból meg tudta állapítani, melyek a fõbb szállítási útvonalak, és hol fekszik az ellenség nehézfegyverzete. Ahogy belépett a szobába, a szõnyegre nézett, és megmondta, hányan jártak itt az elmúlt pár órában, hogy nõk voltak-e vagy férfiak, hányas cipõt viseltek és milyen lelkiállapotban voltak.
Így jött egy olyan film ötlete, ami Tomról szólna, akit már évek óta ismertem. De sokáig nem találtam megfilmesítésre alkalmas történetet.
Az ilyesfajta tanár-diák kapcsolattal több film is foglalkozik, de ezekben mindig nagy szerepe van a bõ nyelvezetnek. Ön három, dialógus nélküli jelenetben mutatja be, hogy L.T. és Aaron független életet élnek, majd a köztük lévõ régi kapcsolatot egyetlen sornyi párbeszédben jelzi: ’Helló, L.T.’.
Lenyûgözött egy olyan fickó természete, aki birtokában van a túlélés és az ölés tudományának, de harcban soha nem használta képességeit. Ehelyett egy nála fiatalabb embert oktat rájuk, aki a csatában használja is a tudását, majd mindettõl elborul az elméje. Furcsa módon, amikor Aaron segítségért fordul L.T. felé, és nem kapja meg, tanárával kénytelen összecsapni.
Jómagam tavaly õsszel láttam a filmet, amikor a washingtoni lövöldözõ még szabadlábon volt. Nehéz volt úgy hallgatni a híreket, hogy közben nem gondoltam a hasonlóságokra a tettes és a Benicio Del Toro által játszott figura között, különösen mivel az illetõ rendre az álcázás nagymestereként hagyta el a színteret.
Vannak kérdések, amelyeken reményeim szerint az emberek elgondolkodnak majd, amikor a filmet kivesézik. Filmjeimben sohasem különül el élesen a jó és a rossz, mert úgy gondolom, mindannyiunkban megvan e két erkölcsi minõség. A harc kettejük között állandó, napi szinten folyik, és szerintem ez minden emberre igaz. Az általam készített filmekben - kezdve a Francia kapcsolattól a "The Boys in the Band“-ig - soha nem találni egyértelmûen jó vagy rossz figurákat. Tulajdonképpen az is lehet, hogy a Veszett vadban Benicio karaktere, Aaron a jófiú.
Neki tisztább a szíve, hiszen azt mondja a vadászoknak: "Nem tisztelitek az állatot, akit üldöztök." És talán nem ez a mozi igazi üzenete, de van benne egy finom irónia. Az Aaront üldözõ tömegben egyedül L.T. az, aki tiszteli õt, és ezért õ az egyetlen, akit közel enged magához. L.T. testesíti meg annak a kérdésnek a logikáját, amelyet Aaron feltesz magában.
Szeretem azokat a filmeket, ahol sok minden rá van bízva a nézõ képzeletére. Soha nem próbálom megmagyarázni a közönségnek, mirõl is szól a film. Jobban örülök neki, ha átgondolják és õk találják meg a választ.
A filmben látott küzdelmek egyáltalán nem tûnnek megkoreografáltnak, inkább kaotikusnak és nagyon is valódinak. Hogyan folyt a színészek felkészítése?
Tommy és Benicio különbözõ habitusú színészek, így más a munkastílusuk is. Benicionak a lehetõ legtöbb elõkészületre van szüksége és sok idõre, hogy minden jelenet elõtt rátaláljon a karaktere. Tommy Lee viszont ösztönösen belefog és csinálja. Az elsõ próbálkozás vagy akár a harmincadik között nem sok különbség van, így vele nem is szoktam többször felvenni a jeleneteket. Megvan benne az a készség, amit egy színészben legtöbbre becsülök: az intelligencia.
A bevetés szabályai kapcsán már magtanultam, hogyan dolgozzam vele. Nem vacakoltunk sokat a próbákkal és nem "fagyasztottuk le" az elõadást, mintha a színpadon lennénk. Tommy a legjobb választás, ha ez a célod. Úgy tûnik, mintha játék közben találna ki dolgokat, de órákat képes egyedül tölteni, hogy ráérezzen a megfelelõ momentumra, és amikor azt mondod: ’Mehet", csak odateszi. Egyszerûen ott van a szeren.
Benicio szintén óriási, de máshogy. Vele órákat töltöttem, hogy elmeséljem a szereplõ belsõ életét és a történet hátterét. Tommyval soha semmi ilyesmire nem került sor.
Bámulatos volt Benicio Del Toro a koszovói jelenetben, ahogy lekúszik a szellõzõn és egy hang nélkül átsuhan rajta.
Ez szintén rendkívül élethû lett, és ezúttal is Tom Brownt illeti dicséret. A koszovói jelenetnél fontos volt, hogy megrajzoljuk a hátteret. A NATO fennhatósága alatt az Egyesült Államok felosztotta az országot, de az etnikai tisztogatás tovább folyt. Miközben a szerbek öldösték az albánokat és a muszlimokat, az Egyesült Államok bombázott. Ez teljesen szürreális volt. A Benicio által játszott karakter túl sokat kap a válogatás nélküli gyilkosságokból, és ezt soha nem lesz képes kiheverni.
Egy feszült pillanatban a szerb gyerek belép a szobába, és nem tudhatjuk, mit fog Aaron lépni. Bár a szemei szörnyen kifejezõk, nem lehetsz benne biztos, mit gondol. Megöli-e a lányt vagy sem? Hatalmas megkönnyebbülésre végül mégsem teszi meg, amivel kivívja a szimpátiánkat, még akkor is, ha elosonva a gyerek mellett végül megöli a szerb katonát.
Három kisgyermek szerepel a filmben: a koszovói, Aaron élettársának a kislánya és egy harmadik, akit L.T. fedez fel a repülõtéren, amint bújócskát játszik. Eszembe jutott, hogyan mutatta meg Fellini Az édes élet végén a fiatal lányt, ahogy a hõsnek integet a távoli partról. A férfi visszainteget neki, de nem tud odamenni hozzá. Soha nem nyeri vissza azt az ártatlanságot, amely ezt lehetõvé tenné számára.
Ez arra emlékeztet, amit az Amerikai Filmintézet hallgatóinak mondott, épp Az ördögûzõ befejezése után. Elmondta, egy ponton, a forgatás kezdetén úgy érezte, mintha Irakról készíte dokumentumfilmet, annyi anyagot forgatott le.
Ez a filmkészítés egyik legizgalmasabb része. Elmész egy egzotikus helyszínre, ahol semmi mással nem kerülsz kapcsolatba, csupán az ott lezajló valósággal és a kitalált történetet valós díszletek közé helyezed.
Ugyanezt tettük a Francia kapcsolat esetében, amikor egyik vágóképrõl a másikra kevertük össze New Yorkot Brooklynnal és Queensszel. Egy alkalommal azt mondtam Gene Hackmannek: "Gyere le a lépcsõn és ints le egy kocsit! Elmegy három kocsi, aztán meglátjuk, hogy egy valódi sofõr, aki azt sem tudja, hogy filmezünk, mit fog csinálni, ha megáll." És kipróbáltuk mindezt a helyszínen, mégis az egészet az a háttér diktálta, amelyekre ráleltem.
Eldugtuk a kamerát, fel a tetõre, vagy egy mozgó kocsiba és nagy lencséket használtunk. A jelenetet beolvasztottuk a hétköznapokba, ahogy az emberek sétálnak, vagy dolgoznak az utcán. És senki sem nézett a kamerába. Senki sem számított rá, hogy Tommy Lee Jones arra rohan majd. A Francia kapcsolatban hasonlóképpen próbálkoztunk egy Madison Avenue-beli utcai üldözésnél. A három szereplõt egyenesen a déli csúcsforgalom közepébe tettük bele.
Az akciójelenetek készítésénél használ sztoribordot vagy csak ösztönösen forgat?
Nem, a helyszín inspirál. Gyakran készítek jeleneteket az adott helyszínre. Leülök a forgatókönyvíróval - ebben az esetben Monterastellivel -, és azt mondom: "Ide tegyünk valami ilyesmit!" Amikor a vágószobába érünk, a film saját életet kezd élni. Valósággal megmondja, milyen akar lenni.
Vágás közben, ami a számomra legkedvesebb munkafolyamat, rendezõként nyitottnak kell lenned és figyelni a filmre. Ugyanez történt a Francia kapcsolat esetében. A film, amit leforgattam, nem egyenlõ a filmmel, ami kikerül a vágószobából. A film azt mondta nekem: "Én nem ilyen vagyok, hanem olyan." Volt egy tervem, de a vágáskor nem állta ki a próbát, mert úgy akartam látni a filmet, mint ahogy egy zeneszerzõ hallgatja, vagy egy író olvassa a mûvét. Egyszer megkérdezték Sztravinszkijt: "Hogyan komponálta A tavasz megszentelését? Ez a huszadik század legradikálisabb zenemûve." Mire azt válaszolta: "Én csak egy eszköz voltam, amelyen keresztül a mû megnyilvánult." És én ezt tökéletesen megértem. Flaubert azt mondta: "Bovaryné én vagyok." Ehhez hasonlóan a filmjeimben minden karakter én magam vagyok, és minden, amit tesznek, csak átfut rajtam. Amikor pedig a vágásra kerül a sor, csak figyelem, milyen formát akar ölteni.
A Francia kapcsolattól az Élni és meghalni Los Angelesben címû filmen át a Veszett vadig megfigyelhetõ egyfajta fejlõdés: mindegyikben van üldözési jelenet, de az érzelmi motívum filmrõl-filmre erõsebb. Szerintem ez annak köszönhetõ, hogy L.T. és Aaron között erõs a kapocs, valamint Aaron életében jelen van Irene (Leslie Stefanson) és kislánya.
Az emberek ma együtt élnek azzal, hogy akár egy étterembe bemenet is megverhetik õket. Jómagam mindig is ebben a közegben éltem. Gyerekkorom óta a feszültség és idegesség állandó légköre vett körül. Mégis úgy gondolom, hogy az irracionális félelmeink gyakran valós félelmek. Így a leleplezéstõl, a kudarctól, vagy a sikertõl való félelmek is.
Mivel foglalkozik, amikor nem filmez?
Zenével, festészettel vagy irodalommal. Mindennap Proustot olvasok. A jelenlegi könyvnek már a harmadik fordítását olvasom, ami Angliában jelent meg, de itt nem. A költészetet nem vágták ki belõle, de sok dolgot tisztáztak, ami az írásmódja miatt félreérthetõ volt. Egyike vagyok azoknak, akik az életüket két részre osztják: Proust elõtt és Proust után. Az õ mûvei sokat segítettek önmagam és az emberi természet megértésében.
Gondolt valaha rá, hogy regényt írjon?
Nem, mert Proust teljesítménye meggátol ebben. Filmeket mindig csinálhatok, mivel nincs, akitõl tartsak. Vannak olyan filmesek, akiknek a munkáját nagyra becsülöm, de nem látok egy Prousthoz, vagy - hogy egy másik hatalmasságot említsek - Garcia Marquezhez hasonló tehetséget, aki mellett lehetetlen lenne rendezni. Elmentem egyszer a Lycee Condorcet-ba, ahová Proust is járt, és még jelenleg is mûködik. Bementem, és a recepción megkérdeztem: "Meg tudná mutatni Proust iskolai bizonyítványait?" Mire õ: "Ön amerikai?" Igennel feleltem, mire rám bámult: "Miért érdekli?" "Mert minden mûvét olvastam, némelyiket franciául" - feleltem. Erre a recepciós hátrament, és kihozta a papírokat, köztük Proust érettségi bizonyítványát is. Tudni kell, hogy asztmás volt és megbukott franciából, de az igazgató végül átírta a jegyét: "Keményen dolgozott, amennyire a betegsége megengedte." Nos, nagyon komolyan érdekel Proust, igaz, ez a filmjeimen nem látszik.
"time is not money"
