microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


keresés:
search
Fék Nélkül - Michel Vaillant (2003)
Michel Vaillant

. . . . . . . . . . 5.55
(a cspv olvasók szavazata)  itt szavazz !

. . . . . . . . . . 4
(a cspv szerk-ek szavazata)

hossza: 113 perc
nemzetiség:  francia
műfaj:  akció
eredeti nyelv: francia
formátum: szinkronizált
korhatár 14+
c tr tr


információ:

vissza a rövid leíráshoz

bővebb info
PIERRE-ANGE LE POGAM PRODUCER A FILMRÕL

"A film alapötlete gyakorlatilag azóta foglalkoztatott bennünket, hogy Luc Bessonnal létrehoztuk az EuropaCorpot. Amikor néhány héttel korábban Philippe Graton, a népszerû képregénysorozat egyik alkotója, felkereste Luc Bessont a megfilmesítés ötletével, rögtön tudtuk, hogy ez az, amit keresünk. Mi nem csupán egy versenyt akartunk a vásznon látni, hanem igazi emberi kalandot, teljesen eredeti környezetben. Ez a film az autóversenyzés iránti szenvedélybõl született. Én magam is szerelmese vagyok ennek a világnak, mindig is elbûvöltek a pilóták, mérnökök, istállófõnökök, akik ebben a szakmában dolgoznak. Lenyûgöz, ahogy ezek az emberek teljesítõképességük határaikat feszegetik. Egyik legnagyobb bálványom Ayrton Senna volt, számomra õ egy zseni. Mivel én is azon szerencsések közé tartozom, akik, noha csak amatõr szinten, de gyakorolhatják az autóversenyzést, jól tudom, milyen nagy elhivatottságot és testi-lelki kitartást igényel ez a pálya. Az ilyen képességekkel rendelkezõ egyéniségekbõl igazi mozihõsök születhetnek.
Rendezõnek Louis-Pascal Couvelaire-t választottuk. Olyan valakit kerestünk, aki mind a fajsúlyos akciójelenetekkel, mind a könnyedebb, humoros pillanatokkal jól tud bánni. Louis-Pascal otthonosan mozog mindkettõben. Ami a színészeket illeti, Michel Vaillant alakítását mindenképpen francia színésznek kellett vállalnia. Fontos volt a nyílt tekintet, a szép arc és persze nem utolsó sorban a színészi tehetség. Több ismert színészre is gondoltunk, de egyikük sem tûnt volna igazán hitelesnek a pilóta szerepében. Végül Louis-Pascal ajánlotta Sagamore Stévenint, akivel együtt dolgozott, a ’Sueurs’címû filmben. Jean-Pierre Casselen kívül, akirõl kezdettõl fogva tudtuk, hogy Michel Vaillant apját fogja játszani, minden más szereplõt válogatás útján választottunk ki.
Talán a legnagyobb kihívást számunkra a Le Mans-i 24 órás verseny jelentette. Úgy gondoltuk, ha igazán hitelesek akarunk lenni, akkor be kell illesztenünk a film cselekményébe részleteket a valódi, legendás 24 órás autóversenybõl. A nagyszabású ötlet viszont számos nehézséggel járt. Nevezésünket elfogadták, de természetesen csak ugyanolyan feltételekkel vehettünk részt a megmérettetésen, mint a többi versenyzõ... Mivel két egymással rivalizáló csapat szerepel a filmben, rögtön két istálló felszerelésére vállalkoztunk, lehetõleg úgy, hogy mindkettõ kvalifikálhassa is magát a versenyre. A nyomás nagy volt, hiszen a film szempontjából sok múlott azon, ott lehetünk-e a versenyen vagy sem. Ahhoz, hogy bekerülhessünk, szükségünk volt egy istálló támogatására. A DAMS vállalta a feladatot és ellátott bennünket a megfelelõ versenyautókkal. Emellett gondolnunk kellett a pilóták felkészítésére, a díszletekre, a jelmezekre... és mindehhez igen kevés idõ állt rendelkezésünkre, 2002. jún. 15-16., a verseny napja ekkor már szinte a nyakunkon volt. Nagy megkönnyebbülés volt számunkra, amikor kiderült, hogy megfeleltünk a kvalifikációs versenyen és bizonyossá vált, hogy a mi két autónk is ott áll majd a nagy napon a rajtrácson. De tudtuk, hogy a neheze még hátra van: fel kellett vennünk a versenyt a valódi résztvevõkkel, úgy, hogy közben filmet is forgatunk. Ezek a jelenetek ugyanis elengedhetetlen részét kellett, hogy képezzék a cselekménynek és a szereplõk bemutatásának. Meg akartunk örökíteni minden olyan momentumot, ami a verseny hangulatát közelebb hozhatja a nézõhöz.
Az indulás elõtti napon az autókra erõsített kamerák képe még mindig remegett 330 km/óra fölött, a muslicafelhõk pedig rengeteg felvételt tettek használhatatlanná. Volt olyan pillanat, amikor már-már megbántam, hogy belevágtunk a Le Mans-i forgatásba... De végül, szinte az utolsó percben, elkészültünk, a Vaillante és a Leader nekivághattak a versenynek, és ezzel megkezdõdött a forgatás is: Louis-Pascal nem kevesebb mint tíz csoportot irányított, köztük egy helikoptert és egy darut a tribünök felett, hogy a leendõ nézõknek eddig még sosem látott felvételeket mutathasson.
Valamivel éjfél elõtt már nagyjából megvolt az összes tervezett éjszakai felvétel. A pilóták elfelejthették egy kis idõre a kamerákat, és végre a versenyre összpontosíthattak. A szabályok szerint ugyanis az a versenyzõ, aki tizennyolc óra elteltével nem teljesíti az elsõ helyen autózó által megtett út legalább felét, kiesik. Hajnali három óra körül bejártam mindkét boxunkat és megtudtam, hogy a Vaillante igen jól feljött, de a Leader pilótája mûszaki problémát jelentett, és kénytelen volt feladni a versenyt. A szabályzat tiltja, hogy a csapat a versenyzõk segítségére siessen, ilyen esetben a pilóták magukra vannak utalva. A Leader, mivel csupán egy kilométerre volt a boxtól, végül valahogy visszatért, de számára a verseny befejezõdött. Még jó, hogy mindez nem a Vaillante-tal történt, rá szükségünk volt egészen a célvonalig...
Le Mans-ban a film csak egy harmadát forgattuk le, de ez is elég volt ahhoz, hogy a színészek teljesen átérezzék a verseny hangulatát. Le Mans után egy Chantilly melletti pályán, az Alpokban és Kanadában is vettünk fel jeleneteket. A rali lenyûgözõ tájakon át vezet, olykor szédítõ magasságban, máskor egy befagyott tavon. Az Archive által írt filmzene pedig csodás aláfestést nyújt a költõi szépségû képekhez.
Filmet készíteni vagy versenyistállót vezetni, a két dolog nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettõ esetében létrejön egy csapat, mely a lehetõ legjobbat igyekszik kihozni magából..."

A KÉPREGÉNYTÕL A MEGFILMESÍTÉSIG

Michel Vaillant alakja elõször 1957-ben tûnt fel a "Tintin" címû francia képregényújság lapjain. Az alkotó, Jean Graton figurájával megszületett az elsõ autóversenyzõ képregényhõs. A rövid történetek keretét legelõször Le Mans és a híres verseny adta. A siker a vártnál sokkal nagyobb lett, Michel Vaillant mára az egyik legnépszerûbb képregényhõssé vált. A ma nyolcvanéves Jean Graton és fia, Philippe azóta is dolgoznak az újabb és újabb sorozatokon, Michel Vaillant legfrissebb kalandjai 2003 õszén jelentek meg.
"Igen sajátos Michel Vaillant helye a képregényhõsök között, legalábbias abból a szempontból, hogy a családja is fontos szerepet játszik a róla szóló történetekben - mondja Philippe Graton. - Emellett nagyon érdekes és egyedülálló, ahogy valóság és fikció keverednek egymással a képregény oldalain: Michel gyakran versenyez a valóságban is létezõ pilóták ellen, mint például Jacky Ickx vagy Michael Schumacher, ha éppen Forma 1-rõl van szó."
Jean Graton nem egyszer a képregény olvasóját egyenesen a vezetõülésbe ültette. "Az egyik albumban például pontosan ugyanúgy látunk mindent, mint a versenyzõ: a kormányt, a motorháztetõt, a mûszerfalat és a pályát. Maga Jacky Ickx jött el hozzám, hogy segítsen berajzolni a fordulatszámláló megfelelõ állását az egyes kanyarokban!" - meséli Jean Graton.
1967-ben tizenhárom részes tévésorozatot készítettek a képregény alapján. Michel Vaillant szerepét egy igazi pilóta, az akkoriban igen ismert Henri Grandsire játszotta. "Annak ellenére, hogy a készítõk elég nevetséges eszközökkel dolgoztak, a sorozat nagy sikernek örvendett - emlékszik vissza Jean Graton. - A verseny jeleneteit úgy vették fel, hogy a rendezõk egyszerûen beküldték saját autóikat a rali különbözõ helyszíneire, a futam kellõs közepén, mindezt persze engedély nélkül. Manapság ilyesmi elképzelhetetlen lenne."
"Jóval késõbb újra elkezdtünk játszani a megfilmesítés gondolatával, de ekkor már nagyobb dimenziókban gondolkodtunk és a mozikban kívántuk viszontlátni Vaillant alakját - folytatja Philippe Graton. - Számos sikertelen tárgyalást folytattunk amerikai filmesekkel, de nem ismerték Michel Vaillant-t, és folyton csak a képregények eladásával kapcsolatos számok érdekelték õket. Rájöttünk, hogy rossz helyen keresgélünk: ahhoz, hogy egy francia képregényt vigyünk filmre, olyan társra volt szükségünk, aki francia kulturális háttérrel rendelkezik, de amerikai módszerekkel dolgozik. Egybõl Luc Bessonra gondoltunk."
"Eszembe sem jutott elkezdeni a forgatókönyvírást, amíg nem olvastam el a képregény összes részét - meséli Gilles Malençon forgatókönyvíró. - Napi tíz óra olvasás, tíz napon át! Minden apró részletet ismerni akartam: a helyszíneket, a szereplõket, az autókat, a szerelmi szálakat... Mára igazi Vaillant-szakértõ lett belõlem. Végül a Louis-Pascal Couvelaire-rel közösen kidolgozott tervek, illetve Luc Besson elképzelései között nem maradt túl sok hely az eredeti képregény szálainak beépítésére, ezek kb. tíz-húsz százalékát teszik ki a film cselekményének. Ezenkívül továbbfejlesztettük a fõhõs alakját. Ahogy Louis-Pascal mondaná: ’Vaillant fékez utoljára’. Nála késõbb fékezni egyenlõ a halállal. Õ képes arra, hogy még pont ne lépje át azt a küszöböt. Ez egyedülállóvá és titokzatossá, de egyben rendkívül magányossá is teszi õt. Vaillant azon ritka emberek közé tarozik, akihez mindenki hasonlítani szeretne a lelke mélyén."
A forgatókönyv elkészülte után nem maradt más hátra, mint a megfelelõ színészek kiválasztása. "A szereposztásnál nem a sztárparádé volt a fõ szempont. Michel Vaillant szerepére olyan színészre volt szükségünk, akit a nézõk még nem azonosítottak korábbi szerepeivel" - indokolja választását Couvelaire.
"Louis-Pascallal már a ’Sueurs’ forgatásán is jól megtaláltuk az összhangot - emlékszik vissza Sagamore Stévenin. - De tudtuk, hogy a barátság még nem elég meggyõzõ érv a producerek számára, így én is részt vettem a szereplõválogatáson, ahová igazi pilótafelszerelésben, sisakban és Sparco-kesztyûben érkeztem."
Kissrácként természetesen én is olvastam Michel Vaillant történeteit, és mindig úgy tekintettem rá, mintha valóságos személy lenne. Emiatt egy kicsit zavarba is hozott a szerep. Végig a hátamon éreztem Vaillant tekintetét - magyarázza Stévenin. - A szerep megformálásánál a másik nehézséget az jelentette, hogy korábbi filmjeimben gyakran hibákkal teli, zavaros életû, erõszakos karaktereket alakítottam, míg Vaillant maga a tisztaság és becsületesség. Azt csinálja, amit szeret, gyönyörû házban él, fantasztikus autója van és mellesleg még világbajnok is. Ráadásul nem iszik, nem dohányzik, nem fut a nõk után és a családjával is jól kijön. Egyszerûen mindenben tökéletes, igazi klasszikus hõs, nem találkozni minden sarkon ilyennel. Emellett pedig fel kellett készülnöm a zseniális pilóta szerepére is. Természetesen rengeteget sportoltam és közben rendszeresen találkoztam igazi versenyzõkkel. Rájöttem, hogy a róluk alkotott kép nem sokban fedi a valóságot. Megpróbáltam megérteni, hogy viszonyulnak a pilóták a munkájukhoz és magához a versenyzéshez, közben pedig nagyon sokat tanultam az autózás világáról. Arra is lehetõséget kaptam, hogy Michel Neugarten segítségével megtegyek néhány kört a versenypályán. Két dologra jöttem rá: egyrészt, hogy az autóversenyzés tényleg fizikai sport, másrészt, hogy noha tizenkét éve van jogosítványom, de tévedtem, ha azt hittem, hogy tudok vezetni! Hónapokon át igyekeztem testileg-lelkileg azonosulni a szerepemmel, míg végül már másról sem tudtam beszélni, mint autókról, versenyekrõl, karburátorokról... Azt akartam, hogy a nézõk ne csak úgy tekintsenek rám, mint egy színészre, aki épp egy pilótát játszik. Ha egy jelenetben ki kellett szállnom az autóból, akkor elõtte fél órán át ugróköteleztem, teljes felszerelésben, sisakkal a fejemen.
A legszebb pillanat számomra az volt, amikor a Le Mans-i verseny célvonala elõtt helyet cseréltem az eredeti pilótával, hogy felvegyük a beérkezés pillanatát. Csak hét perc állt rendelkezésünkre, utána ismét át kellett adnom a helyet a versenyzõnknek. De ez a néhány perc volt az, amikor talán legközelebb kerültem Michel Vaillant-hoz" - vallja meg a fõszereplõ.
A többi szereplõvel való kapcsolatáról Stévenin így nyilatkozik: "A Vaillant-klán tagjait alakító színészekkel a valóságban is olyanok voltuk, mint egy igazi család, akármennyire is divatjamúlt manapság ezt mondani. Még családi vacsorákat is rendeztünk! A társamat alakító Peterrel szintén hamar összebarátkoztunk, és amikor az utolsó együtt forgatott jelenet után elkezdtek körülöttünk csomagolni, úgy éreztük magunkat, mint két árva kiskölyök, akik egymás nélkül nemigen tudnak mihez kezdeni. Egyébként Peterrel együtt éltük át a forgatás egyik legemlékezetesebb pillanatát is. Amikor a robbanásos jelenet után a csapat egyik autója a folyóba esik, Peterrel az öt fokos vízbe vetjük magunkat, hogy kimentsük az utasokat... Néhány felvétel után bõrig áztunk és a hidegtõl alig tudtunk mozogni. Kaptunk egy üveg rumot, hogy meg ne fagyjunk, ezt iszogattuk a felvételek között. Aztán tökrészegen, reszketve végeztük egy kocsiban."
Michel Vaillant társát, Steve Warsont, Peter Youngblood Hills alakítja. Steve Warson, a fiatal amerikai, Michel Vaillant legjobb barátja. Kitûnõ pilóta és igazi bonviván, aki képtelen komoly maradni, de mindig kéznél van, ha szükség van rá, Vaillant bármikor számíthat a segítségére.
"Noha az eredeti képregényt nem ismertem, nagyon örültem neki, hogy elmélyülhetek az autóversenyzés világában, és mivel nem vagyok szakértõje a témának, a forgatás igazi felfedezés volt számomra - nyilatkozza a színész. - Eleinte féltem, hogy egyedül érzem majd magam, amiért nem beszélek franciául. De ez a félelmem alaptalannak bizonyult és Sagamore-ral nem volt nehéz eljátszanunk, hogy cinkostársak vagyunk. Azért elõfordult, hogy a nyelvi akadályok vicces helyzeteket szültek. Az egyik jelenetben a gyõztest kellett ünnepelnünk, a közönség tombolt, stb. Utána Louis-Pascal a felvétel megismétlését kérte, de most mindenkinek csöndben kellett maradnia. Én persze nem értettem jól és háromszáz néma csöndben álló ember elõtt elkezdtem ordítozni, hogy ’bravó, bravó!’, és közben ugráltam, mint egy bolond. A hatás, mondanom sem kell, nem maradt el."
Szintén a Vaillant-istállóban dolgozik a gyönyörû Julie Wood, aki egyáltalán nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik, sõt igen határozott jellem. Nemrég veszítette el társát egy balesetben, most újra akarja kezdeni az életét, még ha ehhez egy versenyistálló igen furcsa helynek is tûnhet...
"Nagyon tetszett a szerepben, hogy egy teljesen férfias világban kell nõi alakot megformálnom. Ami az autóversenyzést illeti, rájöttem hogy az sport a szó szoros értelmében (errõl ugyanis korábban nem voltam meggyõzõdve) és csak tisztelni lehet azt az életformát, amit a versenyzés megkíván - beszél tapasztalatairól a színésznõ. - A pilóták és a szerelõk rengeteget segítettek, látták, hogy mindenre kíváncsi vagyok, ami a szerep megformálását még hitelesebbé teheti. Néhány körre beülhettem egy versenyzõ mellé, csakhogy érezzem, milyen az, amikor a nagy sebesség miatt a fejem a szék háttámlájának feszül, és közben fojtogat a hõség. Egy jelenetben aztán én is vezettem, és noha 150 km/óránál nem mentem gyorsabban, mégis iszonyúan féltem, ráadásul még a kamerát is nekem kellett elindítanom."
Michel Vaillant édesapját Jean-Pierre Cassel alakítja. Henri Vaillant számára a legfontosabb a család és a Vaillant-istálló (a kettõ ugyanaz), mely egy élet munkájának gyümölcse. "A képregényben Henri Vaillant kissé hideg és konzervatív figura. A filmben azonban egy humoros és kedves embert alakítok, aki legalább annyi érzékenységgel, mint szigorúsággal viszonyul a gyerekeihez - elemzi szerepét Cassel. - Ami filmbéli családomat illeti, Béatrice Ageninnel összeszokott páros vagyunk, nem ez volt az elsõ alkalom, hogy házastársakat alakítottunk. Sagamore és köztem pedig megdöbbentõ a hasonlóság, ez még hitelesebbé tette az apa-fiú kapcsolatot."
Az édesanya szerepében Béatrice Agenint láthatjuk. "A képregényben eléggé háttérbe szorul Elisabeth Vaillant alakja - magyarázza a színésznõ -, ezért a filmben sokat tettünk hozzá mi magunk a szerephez. Egy olyan asszonyt alakítok, aki elfogadja fia autózás iránti szenvedélyét, de közben folyamatosan együtt él a félelemmel."
Michel Vaillant bátyja, a szerény és visszahúzódó Jean-Pierre (Philippe Bas) az istálló stratégája. Amellett, hogy találékony és eszes, emberiesse miatt is a csapat támasza.
A "rosszak" szerepében François Levantalt és Ruth Wongot láthatjuk. Bob Cramer (François Levantal), a Leader-csapat versenyzõje, kitûnõ pilóta, aki nem tud veszíteni. "Gyerekkoromban imádtam azt, ahogy Vaillant vezet a képregény oldalain, de mindig is túl jónak, túl tökéletesnek tartottam õt, ezért egyáltalán nem bántam, hogy pont az ellenfelét kell alakítanom. Bob Cramer ízig-vérig gonosz, gonoszak a tettei, gonosz a tekintete, gonosz a mosolya" - nyilatkozza Levantal.
Ruth Wong (Lisa Barbuscia) egyetlen célja, hogy bosszút álljon apján, akinek bukásáért a Vaillant-klánt hibáztatja. "Ruth vonzó, intelligens és határozott, aki nem ismer kegyelmet - beszél szerepérõl Barbuscia. - Mindig vonzónak találtam a gonosz szerepeket és Ruth egyáltalán nem kispályás ezen a téren, mindent bevet, hogy gyûlöletének teret engedjen."

A LE MANS-I 24 ÓRÁS VERSENY

A Le Mans-i 24 órás futam kétségkívül az egyik legnevesebb idõtartamverseny az autózás világában. Az autók megbízhatóságát és tartósságát igencsak próbára tevõ futamot elõször 1923-ban rendezték meg. Az akkor még teljesen aszfalt nélküli pályán az elsõ gyõztes több mint kétezer kilométert tett meg 90 km/órás átlagsebességgel. Azóta a technika sokat fejlõdött. Csak a viszonyítás végett: 2000-ben a gyõztes autó több mint ötezer kilométert maga mögött hagyva fejezte be a versenyt, 200 km/órás átlagsebességgel haladva! Közben sok dolog változott, a szabályokat, a pálya vonalát többször is módosították, egy azonban állandó maradt: a közönség, amely kezdetektõl fogva lelkes résztvevõje volt a versenyeknek.
A második világháború éveit leszámítva a versenyt mindig megtartották, még azután is, hogy 1955-ben, egy ütközés következtében, az egyik autó a levegõbe repült és a közönség soraiba zuhant, ahol aztán lángra kapott. A baleset nyolcvankét halálos áldozatot és több száz sebesültet követelt.
A 24 órás verseny mindig is fontos volt a konstruktõrök számára, a nagy autómárkák itt tesztelték újításaikat, jármûveik teherbírását.
A verseny rekordját jelenleg is a belga Jacky Ickx tartja hat gyõzelmével.

DAMS: A MOZI SZOLGÁLATÁBAN

"Jószándékú amatõrökként semmiképpen sem vállalhattuk a versenyt egy ilyen magas szintû futamon - magyarázza Pierre-Ange Le Pogam. - Hivatásos szakemberek segítségére volt szükségünk és szerencsénkre rátaláltunk a Sarthe megyei DAMS istállójára (Sarthe megye székhelye Le Mans)."
Vincent Beaumesnil, a DAMS logisztikai felelõse a következõképpen emlékszik vissza: "Egy nagy, hegyes orrú, dübörgõ hangú amerikai kocsit választottunk ki ’gonosz’ autónak. Amikor ezt bemutattuk a filmeseknek, teljesen megdöbbentek: az autó külseje teljesen megfelelt annak az elképzelésnek, amit a Leaderrõl alkottak. A Vaillante ’szerepére’ egy finom vonalvezetésû angol autót szemeltünk ki. Ezeket kellett felszerelnünk, egyrészt a versenyre, másrészt a filmezésre. Nemcsak arra kellett ügyelnünk, hogy megfeleljünk a verseny követelményeinek, hanem arra is, hogy az autókra erõsített kamerák használható felvételeket közvetítsenek.
Emellett el kellett készítenünk mindkét versenyautó mását - magyarázza Beaumesnil. - Ezek az utánzatok legfeljebb 150 km/órás végsebességet bírtak, viszont alkalmasak voltak olyan felvételek elkészítésére, melyekre az eredeti versenyautók esetében nem lett volna lehetõség. Míg ez utóbbiakban csak a vezetõfülkébe szerelhettünk kamerát, addig a másolatokban gyakorlatilag bárhová. Így készültek a felvételek a pilóták arcáról vagy éppen a kerekekrõl."

AUTÓVEZETÉS ÉS KASZKADÕRMUTATVÁNYOK

Ha valaki, hát Michel Neugarten tudja, mit jelent a Le Mans-i verseny. Az 1997-es verseny gyõztese vállalta a megfelelõ pilóták kiválasztását. A két autó mellé hat pilótából álló csapatot szervezett és a verseny rendezõi szerencsére engedélyezték (ami a szigorú szabályokat tekintve igen nagy szó), hogy a film kedvéért kivételesen kettõvel több autó és plusz hat pilóta indulhasson. "Tíz éve veszek részt a Le Mans-i 24 órás versenyen - meséli Neugarten. - Tudtam, hogy olyan pilótákra van szükség, akik a lehetõ leggyorsabban és hibátlanul tudnak autózni. Emellett a fizikai állóképesség is fontos szempont, huszonnégy órán át folyamatosan koncentrálni igen nagy kihívás. A pilóták átlagosan húsz liter folyadékot isznak meg a verseny alatt, közben cukrot esznek és a futam végére két-három kilót fogynak."
Száguldó versenyautókról felvételeket készíteni elég nehéz feladat. Legjobb egy másik versenyautót használni hozzá. A forgatás legkülönösebb jármûve az a Mercedes, amelyet kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki a film készítõi: kívülrõl egy mozgatható állványra erõsítették a kamerát, amely így képes filmre venni a száguldó versenyautókat. Különlegessége abban rejlik, hogy az operatõr belülrõl irányíthatja a kamerát és nem egy külsõ platón állva kell filmeznie, az életét kockáztatva. "Ez az egyedülálló jármû több mint 200 km/órás sebességre képes - magyarázza Jean-Pierre Mas, a szerkezet készítõje. - Amikor nagy sebességgel haladva forgattunk, fontos volt mind a biztonság, mind a felvételek minõsége miatt, hogy igazán jó pilóta vezesse az autót. Erre a feladatra legtöbbször Michel Neugarten vállalkozott."
"Ez a hihetetlen jármû száz kilós felszerelést cipelt. A kamera állványa több mint egy méterre kilógott a kocsi orra elé. Az esõ miatt olyan volt az út, mint egy jégpálya. Nekem pedig két centire kellett a Leader szárnyai elõtt fékeznem úgy, hogy még véletlenül se érintsem azt..." - meséli Michel Neugarten.
A legveszélyesebb jeleneteket kaszkadõrök segítségével vették fel, természetesen már versenyen kívül. Ilyenkor az eredeti autók mását használták, de ügyelni kellett arra, hogy a jármûveket a lehetõ legkevesebb sérülés érje, hisz a teljes karosszéria lecserélésére semmiképpen sem lett volna idõ. "Nem kockáztathattuk meg, hogy darabokra törjük az autót, amikor tudtuk, hogy a másnapi jelenetben tökéletes állapotban kell a kamerák elé állnia - meséli Michel Julienne, a kaszkadõrmutatványok felelõse. - Volt, amikor az autóval a biztonsági korlátnak vagy éppen egy másik autónak kellett súrlódnunk. A film leglátványosabb jelenete a baleset: a két autó egymásnak ütközik, ennek következtében az egyik a levegõbe repül és felrobban. Nehezítette a dolgunkat, hogy ezeknek a versenyautóknak jó a tapadásuk és elég nehéz velük a csúszás és farolás. Így kénytelenek voltunk a sebességet növelni."

DÍSZLETEK ÉS JELMEZEK

Jimmy Vansteenkiste díszlettervezõ a munka megkezdése elõtt alaposan áttanulmányozta a képregénysorozat részeit, sõt, még Németországba is elutazott, hogy leckéket vegyen az Audi-gyár formatervezõjétõl. "Elõször az autókat vettük kezelésbe - mondja Vansteenkiste. - Az egyik 1999-es, a másik 2001-es gyártmány, így mindkettõ némi modernizálásra szorult, ami a külsõt illeti. A legfontosabb az volt, hogy kialakítsuk a két autó filmbeli arculatát: a Leader feltûnõ és agresszív, a Vaillante egyszerûbb, kevésbé hivalkodó. Ezután következtek a logók és persze a színek, a kék és a piros. Az autók mellett az istállókra és környezetükre is gondolnunk kellett. Boxok, kellékek, kísérõjármûvek... az utolsó benzineshordóig mindent a két csapat színeivel és logóival láttunk el. Közben végig arra kellett törekednünk, hogy a forgatáshoz szükséges kellékek, világítás, stb. ne zavarják majd a szerelõk munkáját a verseny alatt. Le Mans jelentette a legnagyobb kihívást számunkra, de a többi helyszínen is akadt bõven tennivaló. Amikor néhány jelenetet egy katonai területen vettünk fel, valósághûen ki kellett alakítani az eredeti pálya mását, minden apró részlettel, biztonsági korlátokkal, táblákkal, az istállók lakókocsijaival együtt. Az Olaszországban forgatott rali pedig teljesen más autókat igényelt. A terepversenyen használt Peugeot 206-osokat is fel kellett ruházni a jellegzetes ’Leader- és Vaillante-arculattal’."
Ami a jelmezeket illeti, természetesen speciális felszerelésre volt szükség. A sisakok, overallok, kesztyûk mind tûzálló anyagból készültek. A tervezõk alig több mint tízféle színárnyalatból választhattak, ebbõl állították össze a szereplõk egyéniségéhez illõ felszereléseket.

LOUIS-PASCAL COUVELAIRE RENDEZÕ A FILMRÕL

"Luc Bessonék ötletében az ragadott meg, hogy filmet készíthetek egy képregényhõsrõl, akinek kalandjait kisgyerekként olvastam. Mielõtt Luc és Gilles nekiláttak volna a forgatókönyv megírásának, végigolvastuk a Michel Vaillant-széria összes részét, de a cselekmény egyikben sem volt elegendõ ahhoz, hogy film szülessen belõle. Viszont nem is az volt a célunk, hogy görcsösen ragaszkodjunk a képregényhez. Az autóversenyzés persze végig fontos szerepet játszik a történetben, és megtartottuk a hagyományos jó-rossz ellentétet is, de a film elsõsorban nem errõl szól, hanem emberekrõl és érzelmekrõl.
A képregény rajzai közül egy, de igen fontos elemet tartottunk meg: a Vaillant-istálló jelvényét. Ez ott szerepel a legutolsó kelléken is, és teljesen olyan hatást kelt, mintha Vaillant a valóságban is létezne. Ez a V-alakot formáló tiszta jelvény pont az ellentéte a Leader-csapat agresszivtást sugalló logójának. De ezt a szembenállást fejezi ki minden más kiegészítõ is, az autók, a ruhák. Így kívántuk éreztetni a képi világ segítségével is a két istálló közt feszülõ ellentétet.
Le Mans jelentette a forgtás legnehezebb részét. Az itt készült felvételek hihetetlenül fontosak a film szempontjából, realizmusuk és lendületük nélkülözhetetlen. Viszont Le Mans nem annyira a rendezésrõl, mint inkább a rugalmasságról szólt: jó idõben kellett lenni jó helyen. Igazán akkor kezdtem el élvezni a munkát, amikor a verseny végeztével az üresen maradt pályán, illetve a többi helyszínen forgattunk, jóval kevesebb kötöttség és kényszer mellett, mint a futam alatt.
Nemcsak a versenyzõk, de az autók is a film fõszereplõinek tekinthetõk. Viszont meg kell mondjam, sokkal szívesebben dolgozom színészekkel, mint autókkal. Most is rendkívül szórakoztató volt a különbözõ nemzetiségû és korú színészek kavalkádja. Az autókkal viszont közel sem sikerült olyan jó viszonyba kerülnöm! Ami azt illeti, igazi rémálom volt velük a munka. Különösen az eredeti versenyautók okoztak problémát. Mindenre jók voltak, leszámítva a filmforgatást. Indulás elõtt háromnegyed órán át kell melegíteni a motort. Aztán ha végre egyszer elindulnak, nem szabad velük túl sokáig lassan haladni, amire pedig olykor szükség lett volna a felvételekhez, mert felforrt volna a hûtõfolyadék. Ezért amikor csak lehetett, a hasonmás autókkal forgattunk, ezek viszont 150 km/óránál többet nem bírtak. A színészekkel szerencsére nem volt ennyi probléma!
A felvételek során arra törekedtünk, hogy a nézõk ne egy verseny megszokott képeit lássák. Szaggatott, vibráló, erõszakos akciójelenetek helyett hosszú, tiszta, már-már költõi képeket készítettünk. Ezt tartottuk szem elõtt akkor is, amikor az Archive együttest bíztuk meg a filmzene megírásával.
A forgatás, a nehézségek ellenére is, igen jó hangulatban telt. Az ember azt gondolná, elõre tudja, mely jeleneteket lesz könnyû felvenni, és melyek okoznak majd több problémát. De kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerû. A temetési jelenet felvétele volt az egyik legmulatságosabb pillanat. A színészeket arra kértük, legyenek lehetõleg szomorúak, azután pedig még énekelniük is kellett... Szintén szórakoztatónak találtam azt a jelenetet, melyben egy helikopter mélyrepülésben követi a két versenyautót, pontosabban azok mását. Mindezt egy másik helikopterrõl filmezte az operatõr, én pedig a helikopter alatt, egy autóból irányítottam az egész akciót, harminc kilométeren keresztül... Ilyen is csak a mozi világában létezhet!
Legrosszabb emlékem a kanadai forgatáshoz fûzõdik, ahol egy befagyott tavon kellett a pilótáknak autózniuk. Mire felértünk kétezer méter magasra a tóhoz és megkezdtük volna a munkát, annyira felszökött a hõmérséklet, hogy nem mehettünk rá autókkal a jégre. Meg kellett várnunk, míg éjszaka a tó ismét visszafagy, majd pedig gyorsan, lehetõleg még napkelte elõtt fel kellett vennünk az összes jelenetet. Ez a rész a valóságban is legalább annyira izgalmas volt, mint aztán a filmben.
A vágás volt számomra a munka talán legmotiválóbb része. Olyan ez, mintha újraírnánk az egész filmet. A forgatás alatti nyomásnak vége és ez utat enged a szabad alkotásnak. Igazi kreativitást igényel, míg a rengeteg elkészült felvételbõl összeáll a film."

AZ ALKOTÓK

A Michel Vaillant LOUIS-PASCAL COUVELAIRE (rendezõ) második nagyjátékfilmje; az elsõt, a "Sueurs" címû akcióthrillert 2002-ben rendezte. Azelõtt reklámfilmekkel szerzett magának elismert nevet a szakmában. Húsz év alatt több mint négyszáz reklámot készített, igen neves megrendelõknek, köztük autógyáraknak is. Munkáit számos díjjal jutalmazták.

LUC BESSON (producer, forgatókönyvíró) korábban számos világsikerû filmet rendezett: Élethalálharc (Le dernier combat; 1983), Metró (Subway; 1985), A Nagy Kékség (La Grand Bleu; 1988), Nikita (La femme Nikita; 1990), Atlantis (1991), Leon, a profi (Léon; 1994), Az ötödik elem (The Fifth Element; 1997), Jeanne d’Arc, az orléans-i szûz (The Messenger: The Story of Joan of Arc; 1999).
Elsõ produceri munkája az Éhkoppon (Nil by Mouth) volt, amelyet Gary Oldman, a Leon, a profi és Az ötödik elem sztárja rendezett.
Besson tíz éven át dédelgette a Taxi ötletét, mivel mindig is arról álmodozott, hogy csúcssebességgel hajtson át egy városon, lehetõleg egy személyfuvarozó kisiparos jármûvének hátsó ülésén. Az ötlet akkor kezdett határozott körvonalakat ölteni elõtte, amikor találkozott Gérard Pirés-vel, aki elmondta neki, hogy szeretne újra filmezni. A végsõ lökést az adta, hogy Az ötödik elem elõkészítésekor a Columbia 30 nap gondolkodási idõt kért annak eldöntésére, be akar-e szállni a vállalkozásba. Besson elhatározta, hogy ezalatt megírja a Taxi forgatókönyvét. Idõben kész lett, és másnap megjött a Columbia igenlõ válasza.
Besson nyugodtan kért fel viszonylag ismeretlen színészeket a fõszerepekre, mert jól tudta, hogy manapság már a producer vagy a rendezõ neve is garancia lehet a sikerre - feltéve persze, ha eléggé jól cseng a közönség körében. Azt is figyelembe vette, hogy a még nem felkapott színészeknek akár a telefonkönyvet is a kezükbe nyomhatják, hogy abból játsszanak, mindenképpen majd’ kibújnak a bõrükbõl a nagy lehetõség feletti örömükben.
Az elsõ rész sikere igazolta, hogy a nagy álmokat érdemes valóra váltani, ám a Taxi második részének fogadtatása az elsõ epizódét is felülmúlta: a film nemcsak Franciaországban döntötte meg a nézettségi rekordokat, hanem az egész világon közönségkedvenc lett.
Besson most is új produkciókon dolgozik, készül a "Taxi 4", illetve a Bíbor folyók második epizódja ("Les Rivieres Pourpres 2 - Les Anges de l'Apocalypse") is.

GILLES MALENÇON (forgatókönyvíró) következõ munkája a "Tanguy et Laverdure"címû film lesz, melyet hamarosan bemutatnak. A filmet Gérard Pires rendezte.

PIERRE-ANGE LE POGAM (producer) gyakran dolgozik Luc Bessonnal, mindketten producerei voltak a "La Turbulance des fluides" és a "Danny the Dog"címû filmeknek és most is közösen készítik Jodie Foster rendezésében, Ewan McGregorral és Meryl Streeppel a fõszerepben a "Flora Plum"címû produkciót, melyet hamarosan láthatunk a mozikban.


szereplők:
Sagamore Stévenin ... Michel Vaillant
Peter Youngblood Hills ... Steve Warson
Diane Kruger ... Julie Wood
Jean-Pierre Cassel ... Henri Vaillant
Béatrice Agenin ... Élisabeth Vaillant
Philippe Bas ... Jean-Pierre Vaillant
Philippe Lellouche ... José
Lisa Barbuscia ... Ruth Wong
Jeanne Mauran ... Odessa
François Levantal ... Bob Cramer
Stéphane Metzger ... Dan Hawkins
Scott Thrun ... David Dougherty
Agathe De La ... Gabrielle Spangenberg
Stefano Cassetti ... Giulio Cavallo
Alexandra Tiedemann ... Agnes Vaillant


fényképezte:
Michel Abramowicz

vágó:
Hervé Schneid

látvány:
Jimmy Vansteenkiste

jelmez:
Martine Rapin

zene:
Danny Griffiths

szereposztó:
Winny Calissoni

producer:
Maurice Illouz

producer:
Pierre-Ange Le Pogam