információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
AZ ALKOTÓK ÉLETRAJZA
Diane Kurys
Rendezõ
Diane Kurys 1948. december 30-án született Lyonban. Színésznõnek készült, Jean-Louis Barrault társulatának tagja lett, majd filmezni kezdett. A szerepek azonban nem tetszettek neki, és a rendezõi utasításokat is nehezen tolerálta, ezért átnyergelt a forgatókönyvírásra és a rendezésre. Elsõ mozija, a Mentolos ital (Diabolo menthe, 1979) több önéletrajzi elemet is tartalmazott, hitelesen ábrázolta az elvált szülõk gyermekének kapcsolatát testvéreivel és a szüleivel. A válás kérdése állt eddigi legsikeresebb filmje, a Villámcsapás (Coup de foudre, 1983) középpontjában is. A rendezõnõ önéletrajzi filmes odüsszeiája a C'est la vie-ben is folytatódott, ebben alteregója, a film fõszereplõje visszatér a Mentolos italban ábrázolt kamaszéveibe. Diane Kurys további filmjei: Egy szerelmes férfi (Un homme amoureux, 1987), La Baule-ban történt (La Baule les Pins, 1990), A szerelem után (Après l'amour, 1992), Bolondulásig (A la folie, 1994), A évszázad gyermekei (Les enfants du siècle, 1998), ez utóbbival eltávolodott korábbi, önéletrajzi ihletettségû alkotásaitól, és így nyilatkozott róla: - "Fontos volt számomra életem e pillanatában, hogy megpróbáljak egy ilyen filmet csinálni. Amit eddig készítettem, az mindig nagyon közel volt az önéletrajzhoz. De ez olyan, mint a pszichoanalízis, amely során saját belsõ világunk feltárásának erõltetésével végül meggyógyulunk (legalábbis, reméljük) és képesek leszünk mások felé fordulni. Természetesen vannak még félelmeim és kétségeim, de az az érzésem, hogy képes vagyok megnyílni. Nyitni a világ felé, érdeklõdni mások iránt, szeretni, megérteni õket... ezt nevezik érettségnek." A Maradok! Kurys elsõ olyan filmje, amelynek nem õ írta a forgatókönyvét, csupán kissé megváltoztatta a történet befejezését. Errõl így vélekedett: - "Engem is meglepett, mennyivel szabadabban kezelem a szüzsét, ha nem én vagyok a szerzõje. Talán azért, mert én voltam az elsõ olvasója."
Rendezõként pedig nagyobb teret engedett az improvizációnak. - "Nekem is újdonságot jelentett, hogy mennyire hagytam érvényesülni a színészek elképzeléseit. Meghallgattam az ötleteiket, megvitattuk a tippeket, bevontuk az operatõrt, a hangmérnököt és a látványtervezõt is, majd együtt öszehoztuk azt, ami végül a legjobbnak bizonyult a film számára. A Maradok! forgatása igazi közös munka volt "
MARADOK!
Sophie Marceau
Színésznõ
Az 1966. november 17-én született Sophie Marceau egészen 14 éves koráig nem is sejtette, hogy színésznõ lesz belõle. Az iskolás Sophie egy barátnõjétõl megtudta, hogy Claude Pinoteau rendezõ új arcokat keres a Házibuli címû, tizenéveseknek szóló filmjéhez. Sophie megkapta a szerepet, meg egy új vezetéknevet hozzá kedvenc pantomimmûvésze, Marcel Marceau után, az ifjúság rajongott érte, és a kritika is elismerte, hogy tehetséges. Két évvel késõbb A házibuli folytatódikban szintén szerepelt, s megkapta a legígéretesebb tehetségnek járó César-díjat.
Több színpadi és filmes szerep után, ahol többek között Wim Wenders-szel is dolgozhatott következett az igazi nemzetközi kiugrás, 1995-ben, Isabelle hercegnõ szerepe Mel Gibson oldalán a Rettenthetetlenben, ahol az egész világ megcsodálhatta szépségét és tehetségét. Az Anna Kareninában Ralph Fiennes oldalán a címszerepet alakította, majd a Szentivánéji álom-feldolgozásban Hippolytát formálta meg. 1999-ben Bond-lány lett Pierce Brosnan 007-es ügynöke mellett A világ nem elég címû moziban. Andrzej Zulawski rendezõvel élt és dolgozott együtt évekig, kapcsolatuk végét részben a tavaly Magyarországon is Beszélj a szerelemrõl! címû filmjében dolgozta fel, amellyel 2002-ben a montreali nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a legjobb elsõfilmes rendezõnek járó díjat. A 7. Francia Filmnapok díszelõadásának alkalmából Budapesten személyesen ajánlotta a nézõk figyelmébe elsõ rendezését. 2003-ban Rob Reiner Alex and Emma címû filmjében szerepelt, ahol a Dosztojevszkij regénye nyomán készült mûben a fõszereplõ Luke Wilson és Kate Hudson mellett jelentõs szerepet kapott.
Ismertebb filmjei: Házibuli (La Boum, 1980), A házibuli folytatódik (La Boum 2, 1982), A rettenthetetlen (Braveheart, 1995), Anna Karenina (Anna Karenina, 1997), Szentivánéji álom (A Midsummer Night’s Dream 1999), A veszett kutya (Lost and Found, 1999), A világ nem elég (The World Is Not Enough, 1999), Belphégor - A Louvre fantomja (Belphégor - Le fantome de Louvre, 2001), Beszélj a szerelemrõl! (Parlez-moi d'amour, 2002).
MARADOK!
Vincent Perez
Színész
1965. június 10-én született Lausanne-ban, anyja német, apja spanyol. Színitanulmányait Genfben kezdte, majd Párizsban folytatta. Még fõiskolás korában, 1986-ban állt elõször kamera elé a Guardian de la nuit címû filmben. Diploma után elõször színpadon szerepelt Csehov- és Shakespeare-darabokban, rendezõje, Patrice Chéreau ajánlatára több filmszerepet is kapott. Elsõ igazi sikerét Jean-Paul Rappeneau Cyrano de Bergerac címû filmjében aratta, amelyben Christiant játszotta. Ennek köszönhette a Fracassa kapitány címszerepét, amelyben Emmanuelle Béart volt a partnere. Játszott még Catherine Denevue-vel az Indokínában, és Sophie Marceau-val a Fanfanban. 1992-ben megkapta a Jean Gabin-díjat, majd hívták Hollywoodba is, ahol A holló 2.-ben kapott szerepet.
Ismertebb filmjei: Cyrano de Bergerac (1989), Fanfan (Fanfan & Alexandre, 1992), A holló 2. - Az angyalok városa (The Crow: City of Angels, 1996), Érzelmek hullámain (Au coeur de la tourmente, 1997), A púpos (Le bossu, 1997) Aki szeret engem, vonatra ül (Ceux qui m'aiment predront la train, 1998), Angyalok beszéde (Talk of Angels (, 1998), A megtalált idõ (La temps rerouvé, 1999), A vágy forradalma (Le libertin, 1999), Álom Afrikáról (I Dreamed of Africa, 2000), A kárhozottak királynõje (The Queen of the Damned, 2002), Tulipános Fanfan (Fanfan la Tulipe, 2003).
MARADOK!
Charles Berling
Színész
1958. április 30-án született Tahitin. A párizsi színmûvészeti fõiskolán 1982-ben diplomázott, s elõször színpadon szerepelt. 1993-ban állt elõször kamera elé a Salt on Our Skin címû filmben. Három évvel késõbb nagy sikert aratott Patrice Leconte Rizsporos intrikák címû filmjében, és César-jelölést is kapott. Az 1994-es Arrangements avec les Morts-ban entomológust alakított, aki gyermekkori emlékeivel küszködik, az egy évvel késõbb forgatott Nelly et Monsieur Arnaud-ban Emmanuelle Béart unalmas férjét játszotta. Berlinget a közönség jobban kedvelte romantikus filmekben, de a színész szeretett kísérletezni, így elvállalta az Esernyõ és napszemüveg címû vígjáték egyik fõszerepét, amelyben olyan nõcsábászt alakít, aki belebolondul legjobb barátja feleségébe. A Nettoyage à sec (1997) címû filmben Miou-Miou volt a partnere, Cedric Kahn L'Ennui (1998) címû mozijában egy tizenéves lányba szerelmes férfit alakított, a Patrice Chéreau által rendezett Ceux Qui M'Aiment Prendront le Train pedig meleg mûvészettörténészt játszott. 2000-ben újra Béart volt a partnere Az ártatlanság komédiájában, ugyanebben az évben megkapta Frédéric Schoendoerferr Bûnjelének fõszerepét. Ismertebb filmjei: Rizsporos intrikák (Ridicule, 1996), Esernyõ és napszemüveg (Love, etc., 1996), Bûnjel (Scenes de crimes, 2000), A sors könyve (Les destinése sentimentales, 2000), Az ártatlanság komédiája (Comédie de l'innocence, 2000), Démoni szeretõ (Demon lover, 2002)
BESZÉLGETÉS VINCENT PEREZ-ZEL
- Hogy kapta meg a szerepet?
Vincent Perez: Alain Terzian küldte el nekem a forgatókönyvet, és azonnal megtetszett a cselekményben rejlõ humor, és hogy milyen eredeti figura az, akit nekem szántak. Rögtön felhívtam Diane Kuryst, akivel egyébként már régen szerettem volna együtt dolgozni, és elbeszélgettünk. Ráadásul az, hogy Sophie Marceau partnere lehetek, már csak hab volt a tortán, és nagyon vártam, hogy megint vele forgathassak!
- Mesélne az ön figurájáról, amely annyira különbözik azoktól, akiket általában játszani szokott?
V.P.: Olyan férfit alakítok, aki igencsak távol áll az ideális férjtõl. Most elsõ alkalommal nem akartam eljátszani a szeretõt, inkább az unalmas férjet, aki a szokásai rabja, és igazán terhére van a családjának. Csak a munkája jár az eszében, a saját felesége és a gyereke is megutálják ezért. Roppant egoista, amikor este hazamegy, semmi mást nem tesz, csak felteszi a lábát az asztalra, és mindennek olyannak kell lennie, ahogy megszokta: a borának, az ételének, a kerékpár tréningjének... igazi nyûg mindenki számára. Nagyon vicces volt eljátszani ezt a fajta -"aranyifjút", aki olyan, mint az elefánt a porcelánboltbaín.
- Hogy készült fel a szerepre?
V.P.: Mivel nagyon jól volt megírva, csak magamba kellett néznem. Ugyanúgy, ahogy a korábbi filmjeimben, most is igyekeztem megmaradni a figurában a forgatáson kívül is. Unalmas, kellemetlen alak lettem, de megpróbáltam valami humort is kihozni abból, aki nyilvánvalóan nem érti a viccet, aki állandóan panaszkodik, és mindent kritizál... aki végül mindezzel együtt mulatságos lesz.
- Kezdetben ez a pasas egy átlagos, kellemetlen figura, de valahogy fokozatosan egyre rokonszenvesebbé válik...
V.P.: Szerintem Bertrand elveszett ember, aki kétségbeesetten próbál sikeres lenni. Annyira a fõnöke kedvében akar járni, hogy feladja önálló egyéniségét, bár megõriz valamennyit a humorából. Igyekeztem beleélni magam a figurájába, és azt hiszem, sikerült...
MARADOK!
- Kezdetben az ön karaktere irányít, hozzá kell alkalmazkodni, de amikor a felesége veszi át a kezdeményezést, elveszti az önutalmát...
V.P.: Bertrand valójában nem képes az irányításra, épp ellenkezõleg: megpróbálja becsapni az embereket. Ez nagyon vicces, és tetszik is neki. De a hazugságai miatt elveszíti a feleségét, a fiát, és ráadásul mindazt, ami fontos neki. Így amikor a végén ragaszkodik a bútorokhoz, ez azt jelképezi, hogy nem akarja azt sem, hogy a felesége eltávolodjon tõle. A házasságuk szerelem és háború is egyben, a nézõk elõször kinevetik Bertrand gyengeségét, majd sajnálni kezdik sebezhetõsége miatt.
- Milyen volt a kapcsolata Sophie Marceau-val?
V.P.: Néhány éve már dolgoztunk együtt a Fanfanban, és nagyon örültem, hogy megint együtt forgatunk, mert kedvelem õt. Sok közös dolog van bennünk: például mindkettten az ösztöneinkre hagyatkozunk. Sophie nagyon jól elkapta a depressziós feleség figuráját, aki egyszer csak felébred, és a saját kezébe veszi a sorsát. Marceau hiteles, stílusos és szenvedélyes, bármit el tud játszani, õ igazi hõsnõ, a szó szoros értelmében.
- Hogyan dolgozott együtt Diane Kurysszal?
V.P.: Vele most forgattam elõször, és úgy vélem, elõször tartott tõle, hogy nem tudom eljátszani a számomra szokatlan figurát, mivel általában pozitív hõsöket szoktam alakítani. Sokat beszélgettünk errõl, és én igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Diane nagyon jó rendezõ, sokat segített. Forgatás közben többször is jókat nevettünk, és amikor Charles Berling is megérkezett, a történet igazán mûködni kezdett.
- Ismerte korábban Charles Berlinget?
V.P.: Bár mindketten szerepeltünk a Those who love me...címû filmben, nem volt egy közös jelenetünk sem. Mégis egyfajta professzionális "szerelem elsõ látásra" támadt köztünk. Az elsõ jelenetben, amelyben mindhárman szerepeltünk, megpróbáltunk alkalmazkodni a szürreális szituációhoz, és sikerült. Ez a lángolás szerencsére kitartott a forgatás végéig. Szórakoztató volt együtt dolgozni, és remélem, a közönség is megérzi ezt.
MARADOK!
- Akadtak olyan jelenetek, amelyek bonyolultabbak voltak a többinél?
V.P.: Számomra a Sophie-val közös elsõ jelenetek bizonyultak nehéznek. Természetesen általában kedves vagyok hozzá, így nehéz volt eljátszani azt a pasast, aki rosszul bánik vele, a férjet, aki elhanyagolja a testét és a lelkét egyaránt. Nagyon kemény volt rosszul bánni vele! Diane azonban lépésrõl lépésre rávezetett, hogy mit is akar a karakterem kezdeni Sophie-val. Aztán amikor Charlesszal álltunk a kamera elé, ravaszkodnom kellett, mivel Bertrand tudja, hogy uralnia kell a helyzetet, közelebb akar kerülni az ellenfeléhez, hogy végül összebarátkozhasson vele.
- Milyen helyet foglal el ez a film színészi pályafutásában?
V.P.: Amikor a Peau d’ange-t, elsõ filmemet rendeztem, úgy éreztem, új fejezet nyílik az életemben és a pályafutásomban. Színészként úgy éreztem, egyre bonyolultabb karaktereket tudok eljátszani, a Pharmacistban például egy beijedt fickóból váltam sorozatgyilkossá, a Tulipános Fanfan kész csemege volt, és most itt van Bertrand. Remélem, meglepetést szerzek vele a nézõknek!
- Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az ön számára a forgatás során?
V.P.: A tengerparti házban való jelenetekre nagyon szívesen emlékszem vissza. Bár még nem volt igazán nyár, kellemes idõ volt, és nagyon jól éreztük magunkat. A vacsorajelenet felvétele közben életemben elõször improvizáltam, és rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt. Ha igazán beleélem magam a karakterembe, akkor el tudok feledkezni a forgatókönyvrõl, és spontán keltem életre az alakot. Nagyon jó volt a légkör, Diane energiája is serkentett, és a kollégáim is ösztönöztek. Mindenki segített Bertrand életre keltésében, és a segítségükkel
mélyen magamba néztem... Talán egy kicsit én is olyan vagyok, mint Bertrand? Meg kellene kérdezni a feleségemet...
"time is not money"
