információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Mi történne, ha kiderülne, hogy egy újabb jégkorszak küszöbén állunk? Ez a kérdés nem hagyja nyugodni Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológust. Hall kutatásai alapján arra a következtetésre jut, hogy a globális felmelegedés váratlan és karasztrofális változást idézhet elõ bolygónk éghajlati viszonyaiban. Az antarktiszi jég szerkezeti vizsgálata mindenesetre azt mutatja, hogy hasonló folyamat lezajlására már tízezer évvel ezelõtt volt példa. Hall természetesen haladéktalanul tájékoztatja az illetékeseket a veszély közeledtérõl, azonban úgy tûnik, a figyelmeztetéssel sajnos már elkésett. Szeme láttára válik le ugyanis egy sziget nagyságú jégtömb a Déli-sark hatalmas, egybefüggõ jégtáblájából. A folyamat drámai gyorsasággal idéz elõ katasztrofális idõjárási viszonyokat a Föld különbözõ pontjain. Hihetelen erõsségû földrengések rázzák meg Tokiót, eddig ismeretlen erejû hurrikánok tombolnak Hawaiion, Új-Delhi megbénul a rázuhant hótömegtõl, Los Angelesen pedig mindent elpusztító tornádó söpör végig.
Skót kollégája, Rapson professzor (Ian Holm) telefonhívása igazolja Hall legszörnyûbb rémálmait: az idõjárási viszonyok elviselhetetlenné válása egy elkerülhetetlen globális változás elõjele. Az általános felmelegedés hatására megolvadó sarkvidéki jég olyan mennyiségû vízzel árasztja el az óceánokat, melyet azok már nem bírnak el. A tengeráramlatokban történõ változás minden olyan tényezõre hatással van, melyek eddig a kialakult éghajlati viszonyokat stabilan tartották. Az új jégkorszak feltartóztathatatlanul közeledik, elõtte azonban egy mindent megsemmisítõ viharral kell számolnia az emberiségnek.
Míg Jack Hall a közeledõ katasztrófára hívja fel a Fehér Ház figyelmét, addig 17 éves fia, Sam (Jake Gyllenhaal) épp egy iskolai versenyen vesz részt társaival New York Cityben. A hirtelen beálló mostoha idõjárás és az áradások miatt a fiú a városban reked. A zuhanó hõmérséklet elõl a Manhattani Közkönyvtárban keres menedéket, és igyekszik telefonon kapcsolatot létesíteni apjával. Mire eléri õt, Jack már csak azt az egy mondatot tudja fiának elmondani, hogy minden körülmények között maradjon bent, és semmi esetre se mozduljon ki az épületbõl. Természetesen azon nyomban New Yorkba indul, hogy megmentse Samet, de talán még õ sincs tisztában azzal, hogy valójában mi vár rá, a fiára, sõt az egész Föld nevû bolygóra.
MÉG PUSZTÍTÓBB
Roland Emmerich A függetlenség napjában megmutatta, hogyan akarják elpusztítani az emberiséget a földönkívüliek. Emmerich Holnapután címû filmjében az ellenfél még pusztítóbb és még legyõzhetetlenebb: maga a természet.
"Ez a film látványos akciójelenetekbõl és fantasztikus vizuális elemekbõl álló mese a túlélésrõl és a hõsiességrõl - mondja Mark Gordon producer. - Bizton állíthatom, hogy a Roland Emmerich munkáit kedvelõ közönség ebben a produkcióban sem fog csalódni."
A látványosság ellenére a rendezõ mégis inkább az emberi tényezõket emeli ki filmjébõl. "Nem az számít, hogy egy-egy jelenet mennyire látványos, a mozi lelkét mégis csak a történet emberi viszonyai adják. A filmemben megmutatott apa-fiú kapcsolat nem konfliktusoktól mentes, mégis nagyon szeretetteljes. Épp ezért váltanak ki a hõsök a nézõkbõl szimpátiát, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy izguljon értük a közönség. Végül is, amit a filmvásznon látunk nem más, mint az emberiség örök harca az elemekkel..."
"Alapvetõen abból származik a feszültség, hogy teljesen hétköznapi emberek hirtelen extrém, nem mindennapi helyzetbe kerülnek - magyarázza Jeffrey Nachmanoff társ-forgatókönyvíró. - Egy család megpróbál túlélni egy környezeti katasztrófát. Ez a sztori a szeretetrõl, a szenvedésrõl, és az ember túlélésért folytatott emberfeletti küzdelmérõl szól. És nem utolsó sorban arra hívja fel a figyelmet, milyen következményekkel járhat, ha állandóan beleavatkozunk az anyatermészet fölöttünk álló folyamataiba."
REÁLIS LEHETÕSÉG
A Twentieth Century Fox az 1996-os kasszasiker, A függetlenség napja címû sci-fi után most egy valós helyzetet és veszélyt középpontba állító filmet mutat be.
"Természetesen filmünk cselekménye a jelenhez viszonyítva egy jóval késõbbi idõpontban játszódik, amikor az új jégkorszak beköszönte már valóban csak napok és órák kérdése, de a globális felmelegedés okozta klímaváltozás feltérképezése a mai tudományos élet egyik legégetõbb kérdése is egyben. Miközben senki sem tudja pontosan, milyen következményei lesznek a széndioxid atmoszférába jutásának, az üvegházhatásnak, addig páran ezt a történelem legnagyobb, kontrollálatlan tudományos kísérletének tartják."
Lehet, hogy pusztán a véletlen mûve, de igaz, hogy a film forgatása alatt szélsõséges idõjárási viszonyok sorozatáról lehetett értesülni a hírekbõl. 2002 júliusában hatalmas jégesõ pusztított Kína középsõ részén. A tojás nagyságú jégdarabok 25 ember halálát és számos súlyos sérülést okoztak. A vihar fákat csavart ki tövestül, autókat és épületeket rombolt le Henan tartományban. A következõ hónapban Európa több országát olyan árvíz sújtotta, melyet az "évszázad áradása"-ként emlegetnek. Víz alá került a londoni metró, az olasz borvidék, és a Fekete-tenger környékét kénytelenek voltak elhagyni az odalátogató turisták. 108-an vesztették életüket az áradások miatt, és több tízezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Novemberben, a forgatás megkezdése után három nappal, nagy erejû tornádó söpört végig az Amerikai Egyesült Államokon, mely hihetetlen pusztítást okozott tizenhárom államban, és 36 áldozatot szedett.
A stáb tagjai egyébként Montreal leghidegebb telét tapasztalhatták meg, a nappali hõmérséklet gyakran maradt mínusz 25 C alatt.
2002 márciusában, pár héttel azután, hogy Emmerich és Jeffrey Nachmanoff elkészült a forgatókönyv végleges változatával, a Larsen B nevû jégtömb levált az Antarktiszról. "Mondtuk is viccesen egymásnak - meséli Emmerich -, hogy ha nem vigyázunk, még a végén dokumentumfilm kerül ki a kezünk alól."
Abban mindenesetre egyetért Emmerich, Gordon és Nachmanoff, hogy míg elõzõ filmjük, A függetlenség napja korunk egyik legizgalmasabb fantazmagóriáját viszi vászonra, addig a Holnapután címû mozi alaphelyzete igen közel áll a realitásokhoz.
"Minden katasztrófafilmnek kell legyen valami valóságos alapja, különben hatástalan marad, hiszen a közönség számára nem lesz átélhetõ - mondja a rendezõ. - Filmemben ezt a valóságmagot a globális felmelegedéssel járó éghajlati változások jelentik."
"A tudósok - a jelenlegi állás szerint - a klímaváltást 5-10 éven belül jósolják. Persze mi nem egy tudományos tételt igazoló filmet akartunk készíteni, hanem egy lélegzetelállítóan izgalmas, kétórás mozit, amely talán nemcsak szórakoztatja, de el is gondolkodtatja a nézõt" - mondja Gordon.
Még egy véletlen egybeesés: alig egy hónapja a Pentagon kiadott egy jelentést, mely egy lehetséges klímaváltozás következményeit vizsgálva biztonsági intézkedések sorozatára tesz javaslatot. A beszámolóból kitûnik, hogy nagyon komolyan számolnak a globális felmelegedés hatására történõ hirtelen és gyökeres éghajlati változással. Röviden, nagyon úgy fest, hogy a Holnapután címû film alapötlete sajnos egyáltalán nem pár filmkészítõ fejébõl kipattanó fikció csupán, hanem nagyon is reális lehetõség.
KÜLÖNLEGES KIHÍVÁSOK
Az alkotók számára inspiráló, ugyanakkor roppant kellemetlen volt, hogy a forgatás idején, 2002-2003 telén, rekord hideget mértek Montrealban.
"A végén már nem is az arcunkról, hanem a téli kabátjainkról ismertük föl egymást - meséli a fõszereplõ, Dennis Quaid. - Nem sokban különbözött a jégkorszaki színfalak között zajló forgatás a stúdió falain kívüli valóságtól. És azok a hírek, melyek a világ többi részérõl érkeztek, jégesõ, tornádó, áradások, szintén nem voltak túl szivet melengetõek. Akit eddig nem érdekelt az idõjárásjelentés, annak ezután a munka után biztosan megváltozott a véleménye."
Quaid szavaiból kitûnik, hogy a forgatás során nemcsak az alkotóknak, hanem a színészeknek is különleges kihívásoknak kellett megfelelniük.
"Kihívásról beszélni enyhe kifejezés - folytatja Quaid nevetve -, itt inkább túlélésrõl volt szó. Egy túlélésrõl szóló film elkészültét próbáltuk valahogy túlélni. Több katasztrófafilmben vettem már részt, de ilyenben még soha. Négy-öt rétegben volt rajtunk meleg ruha, és persze bélelt csizmákat viseltünk. Óriás szélgépek 120 kilométer per órás sebességgel fújták ránk a szelet és szórták a mûhavat. Az ember alig kapott levegõt, minden erõnket össze kellett szedni, hogy egyáltalán a szemünket nyitva tudjuk tartani. Hiába tudtam, hogy egy klassz, izgalmas filmet készítünk tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb vizuális elemekkel, a forgatás a legvadabb rémálmaimat is fölülmúlta. Még most is libabõrös leszek - és nemcsak a hideg miatt -, ha visszagondolok rá."
"Kissé különös élményt nyújtott a forgatás - vallja a fiút alakító Jake Gyllenhaal -, ugyanis ebben a filmben a színész csak egy kis csavar a nagy gépezetben. Számomra éppen az volt a legizgalmasabb, hogy noha csaknem félévet töltöttem a film felvételeivel, a végeredményrõl fogalmam sem volt. Ugyanolyan várakozásteljesen ültem be a próbavetítésre, mint bármelyik más nézõ a moziba. Mit mondjak, a hatás nem maradt el, egy-egy jelenetnél én is erõsen kapaszkodtam a szék karfájába. Egyébként ez az elsõ alkalom, hogy ilyen jellegû filmben veszek részt, s nagy vágyam teljesült azzal, hogy Roland Emmerich csapatába tartozhattam, aki szerintem mindent tud errõl a mûfajról, amit csak tudni lehet."
A New York-i özönvíz jeleneteihez egy hatalmas tartályt konstruáltak az alkotók, melyet a legnagyobb montreali remízben állítottak fel.
"Olyan volt, mintha vízi aerobikot csináltunk volna egész álló nap, két héten át áztatott, hihetetlenül nehéz gyapjú cuccokban - meséli Sam társát, a csinos Laurát alakító Emmy Rossum. - Emlékszem, le-föl rohangáltunk a könyvtár lépcsõin, melyet akkor már egyméternyi víz borított. A végén, esküszöm, már azt sem tudtam, hogy az izzadtságtól, vagy a ránk zúduló víztömegtõl áztam-e el jobban. Fantasztikus élmény volt, de mindenesetre egyhamar nem megyek uszodába, az biztos."
Hasonló megpróbáltatásoknak talán csak Sela Ward nem volt kitéve, aki a Jack feleségét alakító Dr. Lucy Hall szerepét játszotta. Õ ugyanis végig a kórház falai között marad, ahol a kint tomboló vihar sebesültjeit igyekszik ellátni.
"Szeretem ezt a filmet - vallja a színésznõ -, mert úgy gondolom, hogy a lenyûgözõ látvány mögött fontos mondanivaló van. Itt egy család túlélésérõl van szó, arról, hogy milyen hihetetlenül megsokszorozza erejüket a szeretet és az összetartás. És akkor még nem beszéltünk a környezetvédelemmel kapcsolatos figyelemfelhívásról. Arról, hogy ha nem vigyázunk a körülöttünk lévõ dolgokra, felboríthatjuk bolygónk egyensúlyát, s ez, a filmben látottakhoz hasonlóan, végzetes lehet az ember számára. Biztos vagyok benne, hogy nem egy nézõ sóhajt majd fel megkönnyebbülten a moziból hazafelé tartva, hogy hál’isten, amit látott, az egyelõre még csak egy film."
Roland Emmerich elképzeléseit kipróbált munkatársai, Barry Chusid látványtervezõ, a vizuális effektekért felelõs Karen Goulekas és az Oscar-díjas trükkmester, Neil Corbould segítettek megvalósítani. Természetesen mindhárman a legkíválóbb szakemberekbõl álló stábot tudhatták maguk mögött.
"Korábbi közös munkánk persze sokat segített ennél a produkciónál, hisz nagyjából tudtuk, Roland mit szeretne viszontlátni a vásznon, de mégis meglepett, mi mindent voltunk képesek kihozni önmagunkból a siker érdekében" - mondja Chusid.
A FORGATÁSRÓL
A Los Angeles-i, New York-i és washingtoni helyszíni felvételek után a forgatás 2002. november 7-én kezdõdött Montrealban. A belváros északi részén vették föl például az Új-Delhiben játszódó jelenetet. Chusid és csapata hamisítatlan indiai piacot varázsolt Montreal kellõs közepére. A kézmûves tárgyakat, riksákat, autómobilokat természetesen Indiából hozták. Renee April jelmeztervezõ több mint 1000 eredeti indiai öltözéket szerzett be. A speciális effektekért felelõs Neil Corbouldnak köszönhetõen pedig egész nap ömlött a statisztákra a fehér, vattaszerû mûhó.
Chusidot illeti elismerés a filmben szereplõ Manhattani Közkönyvtár és a szétfagyott orosz teherszállító megalkotásáért is. A könyvtárhoz egész manhattani utcaképet tervezett és építtetett fel. Az épület belsejét több stúdióban állították föl, hogy lehetõségük legyen különbözõ mértékben elárasztani vízzel.
A trükkök terén a legkorszerûbb technikákat alkalmazta Karen Goulekas és csapata.
"Egy fotórealista elveket követõ Terragen TM nevû új fejlesztésû szoftvert használtunk a Déli-sarkvidék megjelenítéséhez - mondja Goulekas. - Alkalmaztuk aztán a Lidar nevû, elképesztõ, lézerrel szkennelõ technológiát, mellyel a Los Angeles-i és New York-i városképeket emeltük be a filmbe. Tulajdonképpen egész New Yorkot képesek voltunk elõhívni a számítógép képernyõjére."
A speciális trükkök szakértõje, Neil Corbould fõ feladata az volt, hogy a legmostohább idõjárási viszonyokat a lehetõ leghitelesebben jelenítse meg a vásznon. Jégesõ, áradás, fagy; mind-mind olyannak kellett lennie, hogy a nézõ szinte a saját bõrén érezze hatásukat. A jégesõ esetében például jégtömböket hozattak, és a stáb egyenként faragott ki belõlük minden lezuhanó jégdarabot a grapefuit nagyságúaktól kezdve a tekegolyó méretûekig. A hurrikán-jelenetnél gigantikus szél- és esõgépeket alkalmaztak. A tengerparti bungallók széttört darabjai egy hidraulikus berendezés segítségével röpültek szanaszét a levegõben. A legnagyobb kihívást azonban az elárasztott New York-i városkép kivitelezése jelentette. Hat héten át készültek a hatalmas víztartályok, és a több mint egy méter magas, vízálló membránnal befuttatott úttorlaszok a manhattani utcaképekhez. A nagyobb tartályt 11250 hl melegített és átszûrt vízzel töltötték fel, a kisebbet körülbelül a felével. Tíz esõgépet használtak a produkcióhoz, melyeket egy külön erre a célra kifejlesztett pumpáló rendszer segítségével, percenként 225 hl víz átforgatásával folyamatosan üzemeltettek. Ezenkívül ott volt a két hatalmas V-8-as szélgép, melyeket egy emelõvillás szerkezettel le-föl tudtak mozgatni attól függõen, hogy közeli vagy távolabbi akciót vettek-e föl.
"Az árvíz-jelenetnél régi, jól bevált technológiákat ötvöztünk ultramodernekkel - mondja Corbould. - A gépek alkalmazásán túl azonban embereim szakértelme és hihetetlen munkabírása hozta meg a filmen látható bámulatos és lenyûgözõ eredményt."
A katasztrófafilmek évtizedek óta népszerûek. Vajon mi a sikerük titka?
"Bármilyen szörnyûséget látunk, balesetet, tüzet, vonatszerencsétlenséget, rögtön megállunk, és bámészkodni kezdünk - mondja Dennis Quaid. - Bevallom, ez alól én sem vagyok kivétel. Az emberen egy pillanat alatt átfut a megkönnyebülés érzése, hogy istenem, de jó, hogy ez nem velem történt. Aztán már szorongunk is tovább, mikor eszünkbe jut, jaj, csak nehogy egy ismerõsünk, rokonunk legyen a bajba jutottak között. A következõ gondolat viszont már a segítségnyújtásé. Hogyan tudnánk minél gyorsabban és praktikusabban megoldani a helyzetet, ellátni a sebesülteket, kimenteni a másikat, elhárítani egy újabb katasztrófát. Mindez gyakran éles és érzelmileg sem könnyû döntések elé állíthat minket. Persze a végén akár hõsnek is érezhetjük magunkat. Egy szóval, az ehhez hasonló, akár még hétköznapi szituáció is az érzelmeink széles skáláján játszik. A dimenziók felnagyításával ugyanezekkel a hatásmechanizmusokkal operálnak a katasztrófafilmek is."
"Ez így van -teszi hozzá Nachmanoff. - Az ilyen típusú filmek az emberi érzelmekre appellálnak. A nézõk azt akarják látni, hogy mások a vásznon miként kerülnek ki ezekbõl a borzalmas szituációkból, ki tesz tanúbizonyságot bátorságról, ki viselkedik gyáván. Természetesen a legerõsebb hatást azzal lehet kiváltani, hogy a nézõ szereti vagy szeretné magát is egy kicsit hõsnek érezni, ezért szívesen azonosul a filmben szereplõ karakterekkel."
Mark Gordon a fentieken kívül még a látványban, a vizuális megjelenítésben látja a siker zálogát. "A közönség imádja a látványos akciókat, a nem mindennapi figurákat és helyzeteket. Két óra alatt maga is hõs akar lenni és áldozat, bajba jutott és megmentett. Szeretne átélni valami olyasmit, amire - tegyük hozzá, hál’ isten - a valóságban nincs módja."
"Mikor minden felborul körülöttünk, saját magunkra, az egész életünkre is másképp nézünk - veszi át a szót kollégáitól a rendezõ, Roland Emmerich. - Ami addig számított, jelentéktelenné válhat, amire addig nem is gondoltunk, döntõ fontosságú lehet. Ez egyszerre izgalmas és rémisztõ. Ezért, mert ilyen összetett, szeretem én ezt a mûfajt. Amikor filmet forgatok, folyton azt kérdezem önmagamtól, én mit tennék ebben vagy abban a helyzetben. Õszintén szólva, a legégetõbb kérdésekre egyáltalán nem könnyû választ találni."
"time is not money"
