információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Super Size Me, a 2004-es Sundance és AFM szenzációja egy férfi a gyorséttermek, az egészségügy és a jó egészség világába tett felfedezõútjáról szól. A film egyszerre vizsgálja humorosan és halálosan komolyan az amerikai életmódot, és azt, hogyan zabálják magukat halálra a tengerentúlon.
Tartalom:
Miért olyan kövérek az amerikaiak? A Super Size Me címû filmbõl gunyorosan, hamburgerrel a kézben kaphatjuk meg a magyarázatot - a produkció betekintést nyújt Amerika gyorséttermeinek legális, financiális és fizikai költségeibe.
Egy baljóslatú felmérés szerint az amerikai gyermekek és felnõttek 37 %-a kövér, minden három felnõtt közül kettõ túlsúlyos vagy elhízott. Vajon az önkontroll hiányát vagy a gyorséttermi ételeket hibáztathatjuk ezért?
Morgan Spurlock rendezõ útra kelt, és 20 amerikai városban - beleértve Houstont, Amerika "legkövérebb városát" - készített interjút szakértõkkel. Kifaggatta a szövetségi közegészségügyi szolgálat vezetõjét, a gyermekélelmezésben dolgozó szakácsokat, a törvényhozókat és azokat a hatóságokat, amelyek részt vesznek a kutatásban, hogy véleményeket gyûjtsön a túlzott derékbõségrõl.
Utazása során Spurlock saját magával is kísérletezett, egy hónapon át csak a McDonald's által kínált ételeket ette, s három egyszerû szabályhoz tartotta magát:
1. Nincs válogatás: csak azt eheti, ami ki van rakva a pultra (beleértve a vizet is).
2. Semmi extra adag, hacsak nem ajánlják fel .
3. Nincs kifogás: legalább egyszer meg kellett ennie minden, a menüben szereplõ fogást.
Az eredmény: sok pénzt kell költeni az étkezésre, gyakran kell orvoshoz menni, és felmerül az a kérdés is: lehet-e csak a gyorséttermek választékán élni?
A film feltárja az iskolai étkezés rémségeit is, az egészségügyi és testnevelési órák csökkenõ számát, az ételek adalékanyagait, és azokat a rendkívüli erõfeszítéseket, amelyekkel az emberek súlycsökkenésre törekszenek, hogy visszanyerjék az egészségüket.
A Super Size Me szatirikus gyomorszájütés, a milliárd dolláros ipar adataival - kérdésekkel ostromolt orvosokkal, ügyvédekkel és táplálkozási szakemberekkel súlyosbítva. A "Kérsz hozzá krumplit?" kérdés sosem fog ugyanúgy hangzani, mint korábban...
A Super Size Me, a 2004-es Sundance és AFM szenzációja egy férfi a gyorséttermek, az egészségügy és a jó egészség világába tett felfedezõútjáról szól. A film egyszerre vizsgálja humorosan és halálosan komolyan az amerikai életmódot, és azt, hogyan zabálják magukat halálra a tengerentúlon.
Tartalom:
Miért olyan kövérek az amerikaiak? A Super Size Me címû filmbõl gunyorosan, hamburgerrel a kézben kaphatjuk meg a magyarázatot - a produkció betekintést nyújt Amerika gyorséttermeinek legális, financiális és fizikai költségeibe.
Egy baljóslatú felmérés szerint az amerikai gyermekek és felnõttek 37 %-a kövér, minden három felnõtt közül kettõ túlsúlyos vagy elhízott. Vajon az önkontroll hiányát vagy a gyorséttermi ételeket hibáztathatjuk ezért?
Morgan Spurlock rendezõ útra kelt, és 20 amerikai városban - beleértve Houstont, Amerika "legkövérebb városát" - készített interjút szakértõkkel. Kifaggatta a szövetségi közegészségügyi szolgálat vezetõjét, a gyermekélelmezésben dolgozó szakácsokat, a törvényhozókat és azokat a hatóságokat, amelyek részt vesznek a kutatásban, hogy véleményeket gyûjtsön a túlzott derékbõségrõl.
Utazása során Spurlock saját magával is kísérletezett, egy hónapon át csak a McDonald's által kínált ételeket ette, s három egyszerû szabályhoz tartotta magát:
1. Nincs válogatás: csak azt eheti, ami ki van rakva a pultra (beleértve a vizet is).
2. Semmi extra adag, hacsak nem ajánlják fel .
3. Nincs kifogás: legalább egyszer meg kellett ennie minden, a menüben szereplõ fogást.
Az eredmény: sok pénzt kell költeni az étkezésre, gyakran kell orvoshoz menni, és felmerül az a kérdés is: lehet-e csak a gyorséttermek választékán élni?
A film feltárja az iskolai étkezés rémségeit is, az egészségügyi és testnevelési órák csökkenõ számát, az ételek adalékanyagait, és azokat a rendkívüli erõfeszítéseket, amelyekkel az emberek súlycsökkenésre törekszenek, hogy visszanyerjék az egészségüket.
A Super Size Me szatirikus gyomorszájütés, a milliárd dolláros ipar adataival - kérdésekkel ostromolt orvosokkal, ügyvédekkel és táplálkozási szakemberekkel súlyosbítva. A "Kérsz hozzá krumplit?" kérdés sosem fog ugyanúgy hangzani, mint korábban...
A rendezõ nyilatkozata:
Nagyon sok túlsúlyos gyereket láttam, és számtalan családot, akik estérõl estére pizzát és hamburgert ettek. Õket nézve világosság gyúlt a fejemben: valakinek el kellene mesélnie ezt a történetet, de olyan módon, hogy érdekes és figyelemfelkeltõ legyen.
Azonnal nekiláttunk az elõkészítõ munkálatoknak, szakértõket és orvosokat hívtunk fel, interjúkat szerveztünk és útiterveket készítettünk. Két hónappal azután, hogy az ötlettel felhívtam Scottot, már indulásra készen állt a produkció. És ez a csodálatos a videóban: ha össze tudod gyûjteni az elemeket, gyorsan és olcsón el lehet készíteni a filmet.
Mindig azt szerettem volna, hogy az elsõ játékfilmem valami más és eredeti legyen. Mindezt megtaláltuk a Super Size Me-ben. Vicces tapasztalatszerzésnek indult, az elsõ napon még vidámság tükrözõdött az arcomon, de ahogy teltek a napok, egyre inkább megéreztem, hogy mit mûvelnek velem ezek az ételek, és ez jól átjött a képernyõn is. A napok nem telhettek elég gyorsan, és már csak azt kívántam, hogy vége legyen az egésznek.
Az utómunkálatok a felvételekkel párhuzamosan folytak. Stela Georgieva, a vezetõ vágónk azonnal katalogizálta a felvételeket. Felvett néhány gyakornokot, akik segítettek átírni a videókat. Amikor elkezdõdtek a vágási munkálatok, és a produkció nagy része elkészült, majdnem 200 órányi anyagot néztünk át. Ez 2003 július közepe táján történt.
Összesen 250 órányi hasznos anyagot forgattunk, több mint 25 000 mérföldet utaztunk, és csináltunk egy filmet, az ötlet megszületésétõl a végkifejletig kevesebb mint egy év alatt - ráadásul eljutottunk a Sundance fesztiválra!
Remélem, önöknek is tetszeni fog - bár a megteremtése rengeteg fájdalommal és szenvedéssel járt, az utóbbit fõleg nekem kellett elviselni.
"time is not money"
