információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
“Utolért a végzetem. A rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek. Örökké éget a szeretett lány iránti vágy. Velem mindig veszélyben van - veszélyben azoktól, akik ellen harcolok. Nélküle magányosan járom az utam. Az én történetem mindig az õ elvesztésérõl szól... és mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy még meddig fogom bírni a magányt?" (Pókember)
Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhõs-léttel járó felelõsséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhõs szerepét ölti magára. Azok az emberek, akik a legfontosabbak Peter számára, mind veszélyben vannak, attól a pillanattól, hogy összeütközésre kerül sor a gonosz Doc Ockkal.
Peter egyre nehezebben bírja Mary Jane nélkül, és egyre erõsebb késztetést érez, hogy a kettõs életnek és a titkolódzásnak véget vessen. Közben M.J. már továbblépett, és éli a maga életét: színészkedik, és férfi is van az életében.
Peter legjobb barátja, Harry Osborn (James Franco) a Pókemberen még mindig bosszút szeretne állni, mert õt tartja felelõsnek apja haláláért.
Még komplikáltabbá válik Peter élete azzal is, hogy Dr. Otto Octavius (Alfred Molina) ellen kell harcolnia. Szüksége van minden természet feletti képességére, hogy megállítsa az elmebeteg gonosztevõt.
A Pókember hálója: egy világhírû jelenség
A 2002-ben megjelent Pókember több mint 820 millió dollárt hozott a Columbia Picturesnek, az összes amerikai film közül eddig az ötödik legnagyobb bevételt. A Pókember a híres képregény-figura kalandjaira épült. A Pókember figurája elõször 1962-ben jelent meg, a nem túl sikeres "Amazing Fantasy" címû képregényben, de rögtön olyan népszerûvé vált, hogy a következõ évtõl "Amazing Spider-Man" néven jelent meg a képregény. Azóta a figura világszerte ismert szuperhõs lett.
A Pókember fogadtatása a filmkészítõket is meglepte. A film a világ különbözõ részein mindenhol nagy sikert aratott, függetlenül a nyelvtõl vagy kultúrától. "Teljesen lenyûgözõ volt látni, ahogy a mozirajongók világszerte reagáltak a Pókemberre - meséli a rendezõ, Sam Raimi. - Rendezõként az elsõdleges célom az volt, az emberek élvezzék a filmemet, és ebbõl a szempontból minden várakozásomat felülmúlta ez a produkció."
"Nagyon fellelkesített minket az elsõ rész sikere, de be kell valljam, meg is lepett - emlékszik vissza Laura Ziskin producer. - Azt azért sejteni lehetett, hogy van a Pókemberben potenciál, mert a karakter és a történet már több mint 40 éve nagyon népszerû más formákban. Azt azonban nem gondoltuk, hogy ennyi embernek fog tetszeni a filmünk. A célunk az volt, hogy az összes lenyûgözõ elemet megtartva - ilyen például a kaland, a románc és a humor - az eredeti képregényhez hûek maradjunk."
"A nyitóhetet sosem fogom elfelejteni - emlékszik vissza Tobey Maguire, a fõszereplõ. - Fantasztikus volt besétálni egy vetítésre, és látni, hogy a közönség hogyan regaál, milyen érzelmeket él át. Nagyon jó érzés, hogy részese voltam azoknak, akik ezt kiváltották."
"A képességem az átkom"
Az elsõ rész óriási sikere után a rendezõ, Raimi tisztában volt vele, hogy olyan új történetet kell a vászonra vinnie, amely kielégíti a nézõk felfokozott várakozásait. "Azok a gyerekek, akik eljönnek megnézni a filmet, a Pókembert a példaképüknek tartják. Tehát bár az elsõdleges cél egy szórakoztató történet megalkotása, mégis olyan hõst kell bemutatni, aki erkölcsileg is jó példaként szolgál: nehéz döntéseket kell hoznia, és mindig helyesen kell cselekednie, hogy méltó legyen az ámulatukra."
A Pókember-képregények nagyon jó alapul szolgálnak a filmhez. "A képregényírók nagyon jó történeteket dolgoztak ki évtizedeken keresztül. Tudom, mert én is nagy rajongója voltam a képregény-sorozatnak - vallja be Raimi. - Pókember személyisége nagyon letisztult. Ha érted a lényegét, akkor nagyon könnyû vászonra vinni a sztorit. Jó csapat dolgozott együtt, és sikerült valami olyasmit összerakni, ami érdekes is, és a fõszereplõ fejlõdését is elõreviszi."
Az elsõ filmben is az volt a cél, hogy minél hûebbek maradjanak a képregényhez. "Nem akartuk újra feltalálni a spanyolviaszt - mondja Ziskin. - A közönség imádja ezeket a szereplõket, és kíváncsi arra, mit fognak legközelebb csinálni. A második részben nagy kihívásokkal találják szembe magukat, és az akadályok áthághatatlannak tûnnek."
Az elsõ rész azt mutatta be, hogy Peter Parker hogyan tett szert különleges képességeire. "A második rész részletesebben bemutatja ezeket a képességeket, hogy a nézõk jobban megérthessék azokat - magyarázza Avi Arad producer. - Itt nemcsak a pókháló kilövésérõl vagy a falmászásról beszélek, hanem Peter megérzéseirõl is, arról a nagyon kifinomult jelzõrendszerrõl, amely segít neki korán felismerni a veszélyhelyzeteket. A film ezenkívül felvillantja annak a lehetõségét, hogy milyen veszélyekkel járna, ha Peter mégsem kívánna élni ezekkel az eszközökkel."
A Pókember két része között két év telt el. Az elsõ film Peter és szerelme, M.J. közötti csókkal, majd kettejük szomorú elválásával ért véget. Most Peternek sok kihívással kell szembenéznie, ahogy különleges képességeivel meg kell tanulnia élni.
"Az elsõ rész végén Peter a felelõsség vállalása mellett döntött - mondja Raimi. - Ez a rész azt az utat mutatja be, amit ezután jár be. Egyensúlyoznia kell a személyes szükségletei és a felelõssége között, hogy a képességeivel másokon segíthessen. Mi is átéljük ezeket a dilemmákat, de sokkal kisebb ügyekben, sokkal kevésbé drámai módon. A felelõsség vállalása mindig nehéz, és gyakran jár áldozatokkal. Valamit lehet, hogy fel kell adnod, és még lehet, hogy meg is sérülsz menet közben. Ezért olyan izgalmas a film - mert egy olyan szereplõt látunk, aki óriási konfliktust él meg..."
"Peter mindig felnõ a feladathoz - így Maguire. - Nehéz fiatalnak lenni, és ennyi mindent feláldozni. Neki ugyanis le kell mondania a személyes kívánságairól, vágyairól. Folytatódik a küzdelem, hogy Peter valamiféle egyensúlyt tudjon teremteni az életében."
Ahogy Petert egyre jobban lefoglalja a dilemmája, egyre jobban eltávolodik azoktól az emberektõl, akik a legfontosabbak számára. Bár ugyanúgy szereti M.J.-t, mint annak idején, a lány már tovább tudott lépni, éli a maga életét, színészkedéssel foglalkozik, és más körökben forog. "Ebben a filmben Peter a saját kis világában él, és nemigen van helye M.J. életében - mondja Kirsten Dunst. - M.J. még mindig szereti Petert, ugyanakkor fájdalmas számára a fiú körül lenni. Mindketten sokat változtak az elmúlt két évben, felnõtté váltak, de el is távolodtak egymástól."
"Az elõzõ rész végén Peter úgy dönt, hogy elhagyja M.J.-t, mivel attól fél, hogy az igazság feltárásával életveszélybe sodorná a lányt - magyaráz Raimi. - Annak ellenére, hogy nagyon erõs érzelmeket táplál M.J. iránt, képes otthagyni, és a felelõsséget vállalni. M.J. pedig megunta a várakozást, és tovább lépett."
Maguire szerint teljesen felemésztik Petert M.J. iránti érzelmei. "Kínokat él át, bár próbál örülni a lány sikerének. Közben pedig majd megszakad a szíve. Bárhova megy New York városában, mindenhol M.J. arcképét látja, és ez folyamatosan emlékezteti arra, amit elveszített."
Peter a legjobb barátjától, Harry Osborntól (James Franco) is egyre távolabb kerül. Harry bosszút akar állni apja haláláért, és a Pókembert tartja felelõsnek.
A megözvegyült nagynénivel, Mayjel (Rosemary Harris) is egyre nehezebben találja meg a hangot Peter. A nagynéni biztonságos jövõt képzelne el Peter számára.
És mintha mindez nem lenne elég, a dolgok még rosszabbra fordulnak, sokkal rosszabbra. Színre lép "Doc Ock."
Dr. Otto Octavius zseniális tudós, aki egész életét arra tette fel, hogy a fúziót használja fel az energia új forrásaként. Dr. Octaviust Harry Osborn mutatja be Peternek. Octavius az OsCorpnál a különleges projekteket vezeti, és õ támogatja Osborn kísérleteit, mert abban reménykedik, hogy folytatni tudja meggyilkolt apja kísérleteit. Peter nagyon lelkes, hogy végre találkozhat azzal az emberrel, akirõl a szakdolgozatában is sokat írt. Dr. Octaviust is lenyûgözi Peter intelligenciája és a tudományok iránti szeretete.
"Ez a történet Peter életérõl szól, amelyben keresi az egyensúlyt. Peter szemében Dr. Octavius képviseli azt a személyt, aki elérte ezt az egyensúlyt - magyarázza Raimi. - Peter úgy tekint Octaviusra, mint aki tökélyre fejlesztette mindkét képességét. Ezen két dolgot ért: a tudományos munkáját, amellyel az emberiséget szolgálja, és a szeretõ, szoros kapcsolatát a feleségével. Peter arra a következtetésre jut, hogy igenis meg lehet valósítani az egyensúlyt."
Dr. Octavius, a feleségével együtt szorgalmasan dolgozik otthoni laboratóriumában, hogy tökéletesítse a fúzió-teóriát. De amikor egy bemutató nagyon rosszul sül el, Dr. Octavius szörnyû változáson megy keresztül: emberfeletti erõvel és több karral rendelkezõ Doc Ockká válik.
A tehetséges és sokoldalú Alfred Molina ijesztõen tudja életre kelteni ezt a szörnyet. "Megfelelõ ellenfele Pókembernek - így Arad. - Gyorsabban és ügyesebben tud a falon mászni, mint a Pókember. Sõt, nincs semmi olyasmi, amit Pókember tudna, és õ nem tudná sokkal jobban!"
"Amikor meglátod Ockot, azt gondolod, hogy ‘Jézusom, ki tud vele szembe szállni?’ - folytatja Arad. - Most Pókembernek nemcsak hogy minden erejére és tehetségére van szüksége, hanem valaki olyannak kell túljárnia az eszén, akit korábban nagyon tisztelt, akire korábban hasonlítani szeretett volna..."
A film készítõi elszántak voltak, hogy Molinát megnyerjék a központi figura szerepének eljátszására. "Olyan embert kerestünk, aki hûen el tudja játszani a szerepet, aki õszintének tûnik és akinek jó a humorérzéke - magyaráz Raimi. - Alfred zseniális színész, és nagyon hatásosan játssza el a meg nem értett férfit, aki vadállattá változik."
"Alfred nagyon jól visszaadja a szerep kettõsségét - teszi hozzá Ziskin. - Otto Octavius olyan ember, aki tele van álmokkal, reményekkel és hibákkal. Ha elszalad is vele a ló, akkor az csak azért van, mert úgy érzi, tud tenni valamit az emberek életének javításának érdekében. Doc Ock nem is annyira az alteregója Octaviusnak, inkább az ember sötét oldalának felszínre törése. Emiatt hiteles és annyira ijesztõ."
"Mindig is nagy rajongója voltam a képregényeknek, mert annyira érdekesnek találtam benne a szereplõket - vallja be Molina. - Vannak problémáik, ráadásul valósághûek. Számomra döbbenetes volt, hogy mennyi idõt és energiát vett igénybe az általam játszott szereplõ minden mozdulatának megtervezése, ahogy például átröppen a szobán vagy áttör egy üvegablakot. Az ember ritkán dolgozik ilyen környezetben.
Sam Raimi és én sokat beszéltünk arról, hogy hogyan is változzon át Dr. Otto Octavius Doc Ockká - folytatja. - Én mindenképpen ragaszkodtam ahhoz, hogy Octavius egy érdekes, kedves figura legyen, akit a nézõközönség az elsõ perctõl kedvel. Így amikor a szörnyû átváltozás megtörténik, sokkal nagyobb a sokk."
Az egyik szereplõ, akit az a balszerencse ér, hogy Doc Ock útját keresztezi, Peter May nagynénje (Rosemary Harris). "Nagyon élvezem, hogy négyéves gyerekek is odajönnek megkérdezni, hogy tényleg Peter nagynénje vagyok-e, amikor pedig igennel válaszolok, akkor meg még jobban elkerekedik a szemük. Ez olyan jó érzés" - magyarázza Harris.
"Ritka az olyan temperamentumos és energiával teli színésznõ, mint amilyen Rosemary - ismeri el Raimi. - Kikönyörögte, hogy a kaszkadõrök helyett õ maga lehessen az, akit Doc Ock felkap és néhány emelet magasba repít, miközben õ az esernyõjével veri a szörnyet, és próbál menekülni. Ahogy vége lett a felvételnek, már jött, hogy csináljuk meg újra. A legkisebb félelemérzet nélkül. Nagyon szórakoztató volt!"
J. K. Simmons ebben a részben is gyakran megjelenik, ugyanis õ alakítja a morcos J. Jonah Jamesont, Peter fõnökét a The Daily Bugle nevû lapnál. Több jelenetben is Peter a Daily Bugle irodában látható. "Többször is kirúgom Petert ebben a részben. Tulajdonképpen ahányszor összetalálkozunk, kirúgom - magyaráz Simmons. - De aztán újra felveszem, mert valami miatt mindig szükség van rá. Különösen élveztem, hogy az egyik jelenetet a Planetáriumban forgattunk, ahol fiam, John a díszvendég. John, aki egy hõs, egy ûrhajós, komoly szerepet kapott számos Pókember-képregényben."
Az új-zélandi Daniel Gillies játssza a hõs John Jameson szerepét, aki most tért vissza a holdról, és meghódítja M.J.-t. "Egész életemben imádtam a filmeket, és sosem tudtam elképzelni, hogy ennyi lenyûgözõ és vicces jelenet legyen egy filmben - mondja Arad, a producerek egyike. - Az érzelmek széles skáláján játszik a film. Ezen élmény miatt érdemes egyáltalán moziba menni."
A forgatásról
"Az elsõ rész után arra kérdeztünk rá, hogy mi az, amibõl többre lenne szükség a második részben - emlékszik vissza Arad. - A válasz kézenfekvõ volt: New York. Peter is, Jameson is igazi New York-i. És a város hangulatát, a magas épületeket, a hidakat, alagutakat is mind vissza szerettük volna adni a vásznon."
A filmesek 2003 tavaszán kezdték el a forgatást a városban, és három hetet töltöttek el a manhattani, queensi és brooklyni helyszíneken. A rendezõ, Sam Raimi nagyon szorosan együttmûködött a látványtervezõvel, hogy minél tökéletesebb látványt nyújtsanak a nézõk számára. "Nem akartuk, hogy teljesen valós New Yorkot kapjunk, de egy tisztán képregényszerû városképet sem szerettünk volna látni. A látványtervezõ képes volt arra, hogy a valós, létezõ városban megtalálja a fantasztikus elemeket. Olyan módon képes bemutatni a várost, hogy teljesen hihetõ, hogy Pókember is itt él."
"Gyakran kellett háztetõkön forgatnunk, mert tulajdonképpen ez Pókember világa: ezt a lenyûgözõ látványt látja, ahogy tetõrõl tetõre ugrál. 70 emelet magasból gyönyörû látványt nyújt a város" - jegyzi meg az egyik társproducer, Grant Curtis. Természetesen számos ismertebb helyszín is látható a filmben, ilyen például a kínai negyed vagy a Planetárium.
Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel Spisaknak és csapatának meg kellett küzdenie, egy móló megépítése volt. A móló, amit 15 héten keresztül építettek, Doc Ock búvóhelye. "Míg Octavius laborja rendezett és tiszta volt, ez a környezet hûen tükrözi a tudós személyiségében bekövetkezett változásokat" - magyarár Spisak.
A másik nagy technikai feladat Doc Ock számos polipszerû karjának mozgatása volt. Úgy kellett kialakítani õket, hogy mozgás közben úgy tûnjék, mintha arra támaszkodna a szörny.
Doc Ock: Emberbõl szörny
Doc Ock, a Pókember-képregény egyik legnépszerûbb alakja elõször 1963-ban jelent meg. Azonnal Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfele lett - a képregény legenda szerint 2,5 km/perces sebességgel képes haladni, és karjainak ütése felér egy kalapácséval. Még egy kocsit is képes könnyedén felemelni.
Molina hónapokig gyakorolt Raimival és a Doc Ock-figurát megtervezõ csapattal, hogy miként mozogjon, illetve hogyan mozgassa a csápjait. "Rengeteget beszéltünk arról, hogy milyen módon tudjuk elérni azt, hogy úgy tûnjön fel, a csápok szerves részei Doc Ock testének - magyaráz Molina. - Az egyik bábos, akivel együtt dolgoztam, úgy beszélt az egyes csápokról, mintha azok külön személyek lennének. Eleinte bolondnak néztem, de aztán rájöttem, hogy igaza van, mivel a csápokat élõ bábosok mozgatják!" A csápok összesen kb. 40 kilót nyomnak, és több méter hosszúra tudnak nyúlni. Egy csáp összesen 76, kézzel elkészített és lefestett részbõl áll. Ha az összes csáptartozékot egymásra tennénk, magasabb tákolmányt kapnánk, mint egy 20 emeletes épület.
A Pókember 2.-höz 35 új Pókember ruha készült. Minden egyes ruha elkészítésén 30 szakértõ több hetet dolgozott, és az egyes ruhákon csak minimális változásokat tettek.
"Doc Ock esetében az volt a nehéz feladat, hogy olyan külseje legyen a négy, hátából kinövõ csáp ellenére, mint egy létezõ, valós embernek - magyarázza Spisak. - Mindegyik csápban külön kamerát helyeztünk el, hogy Ock láthassa azokat a dolgokat is, amiket amúgy a két szemével nem látna."
A filmben nagyon sok órával találkozunk, aminek elsõsorban az a magyarázata, hogy a film elején Peter mindig mindenhonnan elkésik, mert a Pókember-lét mindig felborítja terveit. Doc Ockkal is egy toronyórában csapnak össze, ami Spisak szerint nagyon találó helyszín.
Mivel a filmesek törekedtek arra, hogy lehetõleg a Pókember szemével lássuk a dolgok egy részét, egy különleges kamerát fejlesztettek ki, amit a New York-i forgatások nagy részénél be is vetettek. A kamerát egy távirányításos komputerre szerelték, és kábelrõl lógatták le a Wall Street környéki tetõkrõl. A kamera négy saroknyi távolságot "repült", hol közelebb a tetõkhöz, hol közelebb az autókhoz.
"Az elsõ film sikerének titka talán abban keresendõ, hogy a közönség nagyon együtt érzett a fõszereplõvel. Nagyon szimpatikus volt - elemez Dykstra. - A második rész alaposabban foglalkozik a személyiségével, és jobban törekedtünk arra is, hogy a közönség még jobban át tudja élni, mit is jelent Pókembernek lenni. Ehhez pedig hozzátartozik a repülés."
"Zûrzavaros, vészterhes korunkban kell mindenkinek egy hõs, akiben hihet, akire felnézhet - magyaráz Raimi. - Lehet, hogy ezért vonzódott a közönség Pókemberhez. Nagyon bízom benne, hogy a Pókember 2. kapcsán a nézõk azt fogják érezni, hogy részesei Peter Parker életének. Látni fogják azokat a kihívásokat, amelyekkel szembe találja magát, és azt is, ahogy legyõzi a nehézségeket. Bízom benne, hogy megnyugtató és reményt adó élményben lesz részük."
"time is not money"
